Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-01-24 / 7. szám

a lady patronesse; dr. Lukács Györgyné Perényi Madoly ^bárónő, utána Perényi Editli baronessz Berthóty István biz. el­nök karján és gróf Almásy Dénesné dr. Lukács György főispán karján. S ezzel a bál kezdetét veszi Körül­sétálnak párszor a termen, mely gyönyörű látványt nyújt, a diszités remekül fest a három izzólámpával megrakott csillár fé­nyében, de a legszebbek mégis a táncos­nők s Békésvári negye női közönsége kitett magáért . . . Nemcsak számban, hanem a toilettekben is ritk fényt fejtett ki. Gyö­nyörű volt a főispánné fehér satin duchesse ruhája gazdag ezüst hímzéssel és fekete tolldisszel. A lady patronesse rövid séta után fölment a számára készített, a megye szí­neivel díszített emelvényre, melyet üveg­házi virágok díszítettek s megkezdődik a fogadtatás. Mindenki, a ki beszélt vele, meg van nyerve, kedves egyénisége a nő­ket és férfiakat egyaránt meghódította. A táncot Bertóthy István kezdte Pe­rényi Edith bárónővel (a főispánné nem tánczolt) s a másik percben forgott, kerin­gett az egész terem. A négyeseket ötven pár táncolta s a két zenekar alig győzte a muzsikát. Nem frázis, de valóság, hogy reggel hét órakor még járták az utolsó csárdást. A lady patronesse éjfélkor vonult vissza. A következő hölgyek voltak jelen a mulatságon: Úrasszonyok: dr. Lukács Györgyné, gróf Almásy Dénesné, Ambrus Ilona, Balla Sán­dorné (Csaba-Csüd), dr. Berényi Árminné, dr. Ber­kes Sándorné, Bertóthy Istvánné, Bulla Sándorné (Orosháza), Domoszlay Józsefné (Doboz), Dréherné, özv. Dubányi Jánosné, Dubányi Amália, Dutkay Béláné, Erkel Jánosné, Fekete Mártonné (Szentes) Qálbory Józsefné, Oábor György né (Kétegyháza)' Háan Béláné (Csiba), Horváth Jánosné (Mezőberény), Kiss Lászlóné, Kövér Lászlóné, Kirchner Hermanné, Kolozsvári Elekné (Vésztő), Kollár Jánosné (Mező­ben! iy), dr. Liszy Viktorné, Márki Gáborné (Békés), Nuszb^:< Sándorné, Schrőder Kornélné, Somossy Zsigmondné, Schmidt Antalné, Szalay Józsefné (Csaba), Szabó Sándorné, Tóth Ferencné, Untervéger Péterné (Békés), dr. Wieland Sándorné, dr. Zöldy Jánosné. Kisasszonyok: Perényi Edith bárónő (Nagy-Dobos), Balla Ilona (Csaba-Csüd), Bay Blanka, Bulla Gizella (Orosháza), Banner Böske (Békés), Do­moszlay Olga és Szeréna (Doboz), Dubányi Sári, Erkel Irma (Szeghalom), Erkel Margit, Fekete Ma­riska (Szentes), Gallacz Sarolta, Háan Ágnes (Csaba), Hüke Ida (Körösladány), Horváth Margit (Mezőbe­rény), Kollár Klára (Mezőberény), Kéry Jolán (Do­boz), Körös Etelka és Berta, Kövér Ella és Janka, Kolozsváry Ilona (Vésztő), Laky Margit, Nuszbek Mariska, Otrok Mariska és Rózsika (Cs.-Liget), Schrő­der Erzsike, Somossy Ilona, Schmidt Mariska, Sza­lay Ágnes és Margit (Csaba>, Szabó Ilona, Unter­véger Irén (Békés). Karzaton : Bodoky Kálmánné, Bodoky Zoltánné, Bőhm Miklósné és Bőhm Margit (Kétegy­háza), Bulboka Jánosné, özv. Cserna Vincéné, özv Czech Károlyné, Czóbel Károlyné, Dömény Lajosné, Dömötör Ilona i Budapest), Fábry Károlyné és Fábry Margit (Csaba), Haviár Lajosné, Habinai Krisztina, Kövér Malvin, Kratochvil Róza (Békés), özv. Lindl Istvánné, Lindl Etel és Jolán, Lukács Margit, Nagy Jenőné, Póka Erzsike (Ujszászi, Szabó Emiiné, Szathmáry Irén, Szarvassy Arzénné, Técsy Józsefné (Szeghalom), stb. Ami az anyagiakat illeti, e tekintetben szintén fényes volt a siker. A bál bevé­telei fedezik az összes kiadásokat, a felül­fizetésekből pedig 80.j korona jutott a vár­megyei tisztviselők nyugdijalapjának. A polgári kör közgyűlése. Csabának ez a régi s egykor egész társadalmát magában foglaló köre vasárnap délután tartotta közgyűlését a tagok nagy­számú érdeklődése mellett. Fábry Károly elnök megnyitójában örömének adott kifejezést a kür ügyei iránti érdeklődés felett s különösen ki­emelte, hogy az utóbbi időben Csaba lelkes tanítói kara mintegy otthonául tekinti s igy a köri élet élénk ; tanulságos és szóra­koztató eszmecserét folytatva, a köri tagok is csak nyernek ezáltal. Üdvözölve ezért a tanítói kart s a kör tagjait, Gally János közöstisztet az évi jelentós előterjesztésére hívta fel. A körnek jelenleg van 174 rendes, 2 tiszteletbeli tagja, kilenccel több, mint a mult évben. A Kossuthszoborra a kör 200 koronát küldött, Kossuth-alapítványához pedig ^43 koronát csatolt. Javasolja a választmány, hogy Tományi Vendel elhunyt tagtárs emlékét jegyzőkönyvileg örökítse meg a közgyűlés. — A közgyűlés a jelen­tést^' tudomásul vette, ennek kapcsán az elnök megemlékezett Jeney László, a kör egyik legkedveltebb tagjának hirtelen el­hunytáról, s indítványozta, liogy az el­hunytnak édes anyjához részvétiratot intéz­zen a közgyűlés. - Egyhangúlag elfogad­tatott azon pótlással, hogy ravatalára a kör koszorút helyezzen. A számvizsgáló-bizottság jelentése sze­rint a kör bevétele 1800 korona volt, 236 koronával több mint az előző évben, a hátrálék 170 koronával kevesebb. A Kos­suth-alap álladéka 813 kor. 47 fii. Igen te­temes a kör tagdíj -hátráléka s a közgyű­lés annak befizetésére február 28-át tűzte ki határidőül, azontúl per utján fogják szorgalmazni a tagsági dijat. Az ez évi költségelőirányzatot 2160 korona bevétel, 1927 kor. kiadás, igy 233 korona maradvánnyal a közgyűlés elfo­gadta. A mult év maradványa 349 kor. volt. A kör könyvtára 935 müvei bir, 2034 kötetben. Hosszabb vita folyt a fölött, mely la­pokat járassa a kör. A közgyűlés többsége a Pesti Hirlap-nak kiküszöbölését óhaj­totta, mert az ősszel az ország tanítói ka­rát megsértette. Végre szavazással dön­töttek s a Pesti Hirlap helyett a Pesti Naplót fogja járatni a kör. Az indítványok tárgyalásánál elhatá­roztatott, hogy a polgári kör az iparos ifjak művelődési egyletével karöltve, a vi­gadóban szintén rendez táncvigalmat s annak rendezésével a választmány, magát kiegészítve, megbízatott. — A sajtószabad­ság napját, március lo-ót közvacsorával ós felolvasásai üli meg a polgári kör. A tisztujitásnál nagy lelkesedéssel újra egyhangúlag Fábry Károly választatott meg elnökül, alelnök Áchim János, kö­zöstiszt G a 1 1 i János, ügyész dr. Ursziny János, számvizsgálókul Uhrin András, T h u r y Lajos, Uhrin Károly választot­tak meg. A választmányból hat tag lépett ki s a kandidáló bizottság javaslata alapján meg­választattak : Rosenthal Ignác, Kovács Z. György, Herkély István, Turcsán Pál, Zsi­linszky János, Kiszely Pál s ezzel a köz­gyűlés befejezést nyert. ÚJDONSÁG* >K. A kaszinó közgyűlése. A békés-csabai kaszinó vasárnap dél­után 5 órakor tartotta F e j é r Béla el­nöklete alatt rendes évi közgyűlését, me­lyen a tagok nem túlságos nagy számban jelentek meg, de érdekesebb tárgya nem is volt a tárgysorozatnak. Az elnök üdvözlő szavai után Láng Gusztáv háznagy olvasta fel évi jelentését, kiterjeszkedve a kaszinói élet nevezetesebb mozzanatárt, egyúttal a mult évi záró­számadást s a folyó évi költségvetést is elő terjesztette. A tagok száma 120. A könyv­tár 3500 kötetből áll s szorgalmasan ve­szik igénybe a tagok ; az elmúlt évben 1500 köteten felül adtak ki. A folyó évi költségvetés 4000 koronán felüli bevétellel záródik, melyből a kiadások levonása után néhány száz korona felesleg marad. A-választmány előterjesztésére elhatá­rozta a közgyűlés, hogy a kaszinó 100 koronával belép alapitó-tagul a B.-Csabai Muzeum-Egyletbe, s felhatalmazta a vá­laszmányt, hogy a jelenlegi helyiségre a bérszerződóst ujabb három évre kösse meg. A tisztújítás egyhangúlag folyt le és semmiféle változás az eddigi tisztikaron nem történt. Elnök lett Fejér Béla, al­elnök Beliczey Géza, háznagy Láng Gusztáv, könyvtárnok Donner Lajos, ügyész dr. P á n d y István s a választ­mányból kilépett hat tagot is újra megvá­lasztották. — Szabad Liceum. A Békés-Csabai Muzeum-Egylet elnöksége most küldi szét a népszerű tudományos előadások meghívó ját és programmját, melyekről lapunkban már több ízben említést tettünk. A közön­ség körében máris élénk érdeklődés nyilvá­nul az előadások iránt, melyeken kiváló szakerők egy-egy tudományos témát a közönség értelmi igényeit kielégítő formá­ban, könnyed előadási modorban ismertet­nek. A sorozatos előadások a követkeaő sorrendben tartatnak : Január 27. és február 3-án : Az ókori építészetről ós szobrászat­ról. Előadó : Bálás Ádám. Február 17. ós 24-én: A lélek világából. Előadó : Donner Lajos. Márczius 10. ós 17 én. A régi magyar irodalomról. Előadó: dr. R e 1 1 Lajos. Az előadások mindenkor vasárnap dél­után 5 órakor tartatnak a Rudolf-gymná­zium tornacsarnokában. A muzeum-egylet igazgató választmánya ezen tudományos előadások tömeges látogatottsága érdekében a belépő dijakat igen mérsékelt összegben a következők szerint állapította meg: mind a hat előadásra előre megváltva, szemé­lyenként 2 korona; egy előadásra előre megváltva, személyenként 40 fillér. — Hirtelen halál. Vasárnap délben részvétet keltő szomorú hír járta be Csabát: Jeney László takarékpénztári tisztviselő, egy általánosan ismert, kedvelt ember hir­telen elhunyt. Szombaton még rendesen végezte hivatalos teendőit, az estét kedé­lyes társaságban töltötte s másnap délben •— halva volt. Reggel, mikor fel akart kelni, agyszélhüdós érte s pár órai kinos szenvedés után elköltözött az élők sorából, életének 41-ik évében. Jeney Lászlót min­denki ismerte, rokonszenves modora s el­pusztithatlan bonhomiája nagy népszerű séget szerzett néki, nem meglepő tehát a: általános részvét és megdöbbenés, melye hirtelen jött szomorú elmúlása keltett Buzgó és becsült tisztviselője volt töbl mint tizenöt év óta a Békés-Csabai Taka rékpónztárnak, melynek épületére kitűztél a gyászlobogót s temetését is az intéze rendezte. Impozáns részvét mellett foly le a végtisztesség hétfőn délután ; a taka rékpónztár igazgatósága és tisztviselői kar testületileg jelent meg, társadalmunk min den számottevő tag j át ott láttuk, több egyesü let is képviselve volt Az elhunytat Koréi Pál lelkész búcsúztatta megható gyászbe szóddel, .az iparos daloskör pedig gyászdal énekelt. Számos koszorú borította a ko porsót, melyet a jóbarátok nagy tömeg* kísért ki a vasut-melletti temetőbe. Alta lános részvét nyilvánul az elhunyt agí édesanyja: özv. Jeney Pálnó iránt, ki élet ben maradt két gyermekével: Jeney La jóssal és Linder Károlyné szili. Jeney Má riával siratja elköltözött fiát. — Öngyilkossági kísérlet. Egy soka hányt-vetett, elkeseredett ember akart hét főn délben erőszakos módon megválni a: élettől, de szándéka nem sikerült. S t e r i Mór csabai terménykereskedő, őt gyermel apja, valamikor jobb napokat látott, de Í börze, a hol a szerencsét hiába kereste néki is — mint annyi sok másnak — meg ingatta az exisztenciáját s legutóbb má az emberbarátok jószivüsógóre szorult. Pái nap előtt ismét pénzhez jutván, ujabb kísér letet akart tenni a gabona-üzlettel, de speku lációja nem sikerült s afölötti elkeseredésé ben, hogy üzlettársának nem tud a pénzzé elszámolni, öngyilkosságra határozta el ma gát. Hétfőn délben jött haza Szolnokról megirt néhány bucsu-levelet, aztán kimen a vasúti sinek mentén a szarvasi-úti átjá róhoz s ott revolverrel bal halántékába lőtt n. golyó azonban irányt tévesztett, nen törtre át a koponya falát, csak élet veszélyes sebet ejtett. Arra járó em berek tették figyelmessé az árokban fekv* sebesültre a rendőrséget, mely a szeren csétlen embert rögtön beszállította a kói házba. Nem lehetetlen, hogy gondos ápo lás még visszaadja az életnek ós család jának. — Az igaziáQÜgyminiszter elismerést A mult évben életbeléptetett bűnvádi pei rendtartás egy uj intézményt, az ügyész ségi megbízottak intézményét léte sitette. A kezdet nehézségeivel termesze tesen ennek is meg kellett küzdeni s ninc mit tagadni, hogy a reformot az igazságügy hatóságok idegenkedéssel fogadták. Las sankónt azonban megbarátkoztak vele ma már elmondhatjuk, hogy az ügyészség megbízottak feladatuknak derekasan meg felelnek. Az igazságügy miniszter mólté nyolni óhajtván egyeseknek buzgósága mellyel az uj intézményt népszerüsiten s az élet követelményeivel öszhangba hozr igyekeztek, kisebb nagyobb tiszteletdíj s utalványozott számukra. A mint értesülünl a gyulai törvényszék területén P á v i k József b.-csabai ós dr. S z a 1 a y József orosházi kir. járásbirósági ügyészségi meg­bízottak részesültek 100—100 korona ju­talomban s az igazságügyminiszter leira­tában különösen i« kiemelte, hogy ezt az összeget buzgó, öntudatos működésűkért s azért a kiváló erélyért adja, melyet hiva­talos teendőik ellátásában tanúsítottak. — A qyulai kaszinó január hó 27-én, vasárnap délután 5 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését, a következő tárgy­sorozattal : 1. Igazgatói jelentés. 2. Pénz­tári számadás. 3. Könyvtárnoki jelentós. 4. Igazgató választmányi javaslat a ház­vétel ügyében. 5. Az 1901. évi költség­vetés megállapítása. 6. Indítványok. 7. Tiszt­újítás. A közgyűlésnek legérdekesebb tá,r­gya lesz a kaszinói ház szerzésének ügye. — Házasság. S a l József, a gyulai temetésrendező vállalat tulajdonosa, kedden délután kötött házasságot Reme le Maris­kával, Bemele György gyulai előkelő iparos leányával. — Szocialista botránv ei^y táncmulatsá­gon. Csinos botrány hirót kapjuk a szom­szédos Medgyesegyháza községből. Mint a mult héten előre jeleztük, a med­gyesegyházai és környékbeli tanítók a Tanítók Háza javára hangversenyt ós tánc­mulatságot rendeztek szombat este. Hajnali kót óra tájban, a mikor javában folyt a múlatás, egyszerre nyolc ismert, falubeli szociálista agitátor, köztük Kokavetz, Pluhár, Moravszky, a két utóbbi a képviselőtestületnek is tagja, lépett a tánx> terembe. Fejükön kalappal, subában oda­álltak a terem közepére s követelték : van-e engedélyük arra, hogy a bálát az állami iskolában tarthassák ? — A hölgyek körében természetesen nagy ijedelem támadt, a rendezők pedig föl­szólították a szociálistákat, hogy távozza­nak. A szoeiálisták azonban azt felelték, hogy most rajtuk a sor, ők akarnak mu­latni, de van künn még negyven társuk, azok is szeretnének egy kissé szórakozni. A társaságb.m volt egy csendőr-főhadnagy, aki most már szigorúan rászólt a botrány­csinálókra, hogy hagyják el termet, mire a nyolc ember a folyósóra vonult. A csend­őrfőhadnagy ezután egy mellékajtón át a kaszárnyába sietett és csendőröket hozott. A folyosón ezalatt egyre több szociálista gyűlt össze. Mikor a csendőrök megérkez­tek, a főhadnagy rászólt a szociálistákra, hogy távozzanak, a mikor pedig nem hall­gattak rá, legényeivel kiszorította őket az utcára, hol a főkolomposokat tüstént 1 e­tartóztatták. Csak a tapintatos és energikus eljárásnak köszönhető, hogy va­lami baj nem törtónt, mert a tömeg csak arra várt, hogy a bálon valaki hozzányúl­jon valamelyikükhöz. — Uj torna egylet, A „Gyomai Torna­Egylet 1' vasárnap tartotta alakuló közgyű­lését élénk érdeklődós meMett. Az egylet tisztviselői kara a következőkép alakul meg : elnök : Kherndl György, alelnök Debreczeni Endre, igazgató: K r á­i i k Pál, gondnok : Fazekas Zsigmond, pénztárnok : Salacz László, jegyző : M á­n y i Gyula, ügyész : dr. B á c s i Lajos, orvos: dr. Nagy Ernő. Eddigelé 60 tagja van az egyletnek, s előreláthatólag befogja tölteni nemes hivatását. — Az Uránia Gyulán. Az „Uránia" ne­vet viselő budapesti tudományos színház vidéki kőrútjában január hó végén Gyu­lára érkezik s január 26-ikától kezdve négy estén át előadást tart; az előadások a nép­kerti pavillonban lesznek, a hol tudvale­vőleg a képek vetítéséhez szükséges villa­mos világítás rendelkezésére áll. Spanyol­ország, Jézus élete, Kína és a párisi vi­lágkiállítás szerepel a négy előadás pro­grammján, mindenik egy-egy estét tölt be. — Iparhatsági megbízottak választása. A b.-csabai járás főszolgabirája elrendelte az 1901. évre megválasztandó iparhatósági megbízottak választását. A törvény értel­mében 20 megbízott lesz választandó. A választás B.-Csaba község nagytermében január 27-ón, délután 3 órakor lesz. A vá­lasztáson résztvehet minden olyan keres­kedő ós iparos, ki az 1901. évre érvényes névlajstromba fel van véve. — Anyakönyvi kinevezések. A belügy­miniszter Békés-vármegyében a bucsai ke­rületbe Császár Károly tanítót, a kö­röstarcsaiba pedig E 1 ej e s János községi írnokot anyakönyvvezető helyettesekké ne­vezte ki ós mindkettőt a házassági anya­könyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. — Adomány a sztgény iskolásoknak. A szegénykonyhán Csabán a gazdasági ker­tészlakkal átelleni 1295. sz. házban naponta 20 iskolás gyermek kap egy tányér meleg levest és az idén naponta egy drb kenye­ret is hozzá, a mi egy magángyüjtés ered­ménye. A szegényiskolások konyhájára adakozott: Beliczey Istvánné 6 ltr zsírt, 5 kiló szalonnát, Kis Póternó 6 ltr zsírt, Rosenthal Adolfné 25 kiló buzadar it, Sza­lay Józsefné 5 litr zsirt, 14 ltr kását, Sei­ler Elekné 2 frtot kenyérre — j±z ado­mányért a nőegylet hálás köszönetét nyil­vánítja. Betörések Kétegyházán. Betörés és lopás törtónt Kétegyházán O 1 1 á r Mojsza kenyórsütőnól. A tolvajok az udvaron lévő szobából az ablakon át elvitték az összes párna és ruhanemüeket és az ágyban a párnák között levő 100 korona készpénzt; a ház előtt az utcán szánnal voltak, sőt -- a mint a nyomokról látszik — ott etették is a lovakat. Megkíséri ették a be­törést Bőhm Miklós uradalmi titkárnál is, előbb lefeszítettek egy ablakot, azonban vak ablakra találtak- Ezzel nem elégedtek meg, hanem ismételve a másik ablaknál tettek kísérletet, söt már az ablakot is betörték s be akartak hatolni, mire fel­ébredt a házban lakó Szekér nyug. ura­dalmi tiszttartó, ki az ablakra nézve, annyit látott, hogy valami cigány ember akart az ablakon bemenni. Segélyért kiáltott, mire a mellette lévő szobában alvó Bőhm fel­ébredvén, a villamos jelzőkészüléket mű­ködésbe hozta. Erre az egész cselédség azonnal talpon volt, de a betörők észre­vették ezt s elillantak. Innen a postahiva­talba akartak behatolni, már az ablakokat feszitették, mire a zajra Kádas posta­mester fölébredt és gyertyát gyújtott Amint a betörők a világosságot óvrevették elszöktek. — Gyilkos lókötő- Sarkadon szombal éjjel vakmerő gyilkosságot követtek el Az utóbbi időben ugyanis nagyon elszapo rodtak Sarkadon ós a vidéken a lótolva jok. Alig volt nap lólopás' nélkül. Szom baton este Laponyi Mihály sarkadi lakó: maga ment ki az istállóba, hogy a lovain

Next

/
Oldalképek
Tartalom