Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1901-02-07 / 11. szám
Őze Jánosné ugyanazt mondj mit a férje. Szakértők. Steiner Zsigmoiad dr. orosházi járási orvos Őze Ferenc ; Gremsperger Ferenc dr. csorvási orvos Glozik János sérüléseit irta le, Berkes Sándor dr. kórházi főorvos pedig a boncjegyzőkönyvről s a sérülésekről mondta el véleményét. Ezután az elnök a tárgyalás folytatását másnap délelőttre halasztotta. Vád- és védbeszéd. Kedden délelőtt zsúfolásig megtelt a tárgyaló-terem s a vád- ós védbeszédekre került a sor. Tóth Ferenc közvádló a hallgatóság feszült figyelme között szólalt fel. A legkellemetlenebb érzelmeket keltő szóval : „halállal" kell — úgymond — kezdenem beszédemet. Szomorú ez a szó még akkor, midőn egy tisztességgel leélt hosszú élet után végső megnyugvásként jelentkezik, szomorú akkor is, ha az isteni gondviselés rendelése folytán következik be, de legszomorúbb, ha egyik ember a másikat erőszakos módon, jogos indok nélkül fosztja meg életétől. Hatásos, fordulatos argumentumokat csoportosított össze, hogy a vádlottak bűnösségét az esküdtek előtt beigazolja.. Szines hasonlatokkal telt előadása mély hatást gyakorolt, különösen midőn azt fejtegette, hogy az egyik áldozat, Öze Ferenc ártatlanul szenvedett lialált. A tetteseknek példás megbüntetését kérte. Kecskeméti János, Lukoviczki György és Fehér György ellen emelt vádját elejtette. Beszédét lendületes módon az esküdtekhez intézett felhívással végezte : Legyen az önök marasztaló határozata a bánatos szülők fájdalmára vigasz, mert enyhíteni fogja elveszett fiuk halála fölött érzett szomorúságukat az a tudat, hogy bűnösök megbűnhődnek : de egyúttal intő például is szolgál majd a bűnösöknek, hogy bűnt követvén el, önök, a haza független polgárai mondják ki rájuk a marasztaló ítéletet. Frankó László dr. védő-ügyvéd szólalt fel ezután, a gyulai ügyvédi kar e rokonszenves fiatakitagját, ki mint jeles kriminalista máris nevet vivott ki magának, nagy érdeklődéssel hallgatta az esküdtszék ós a közönség. Temperamentumos, rutinirt szónoki modorban előadott beszédében kiemelte, hogy nem akar rabulisztikával élni, miután nem azt tartja feladatának, hogy védenceit minden áron felmentse a biróság, mert neki is meggyőződése, hogy a bűnösöknek bűnhődni kell, csupán arra kéri az esküdteket, vegyék figyelembe az enyhítőkörülményeket s igazságos Ítéletet mondjanak. Előbb teljes áttekinthetően csoportosította a bizonyítási eljárás során felmerült adatokat, nagy részletességgel világította meg a bonyodalmas ügy minden részletét s arra a konklúzióra jutott, hogy a vádhatóság helyesen módosította vádját, mikor avédencei bűnösségét a bütetőtörvényköny v 308. §-ában foglalt tartalom szerint kívánja megállapittatni, mert teljes bizonyossággal megállapítani nem lehet azt, hogy az öt vádlott közül ki verte véresre a Glozik fejét s ki taszította sírba a szerencsétlen Őze Ferencet. Végül azt a reményét fejezte ki, hogy az esküdtek azt a bünösségi fokot fogják megállapítani, melyet beszédében kifejtett s kérte, hogy vezesse őket Ítélkezésüknél az igazságérzeten kivül az emberszeret s az Istentől az emberbe oltott hatalmas szimbolikus érzés : az irgalom. ítélet. " A biróság ezután visszavonult, hogy az esküdtekhez intézendő kérdéseket megszövegezze. Összesen 20 kérdés lett hozzájuk intézve. Másfél órai tanácskozás után a.verdiktet az esküdtek lönöke : Keller Imre ügyvéd hirdette, meg. Sznopek György, Seben András, Dudás Dezső, Hornyán János és András vádlottakra vonatkozólag a bűnösséget megállapították, forma hiba miatt azonban újból tanácskozniok kellett s 'így az ítéletet csak déli 12 óra után lehetett kihirdetni. Az esküdtek határozata alapján a biróság Sznopek Györgyöt ós Seben Andrást a Glozik János sérelmére elkövetett sulyostestisértés bűntettében vétkesnek mondotta ki s ezért Sznopek Györgyöt 9 havi börtön és 40 korona, Seben Andrást 5 havi börtön és 30 korona pénzbüntetésre itólte. Dudás Dezső, Hornyán János és Hornyán András vádlottakat pedig ugy az Öze János sérelmére elkövetett haláltokozó súlyos testisórtós, valamint a Glozik János sérelmére elkövetett súlyos testisértés bűntettében mondotta ki bűnösnek, ezért Dudás Dezsőt 1 évi börtön ós . 40 kor., Hornyán Jánost 2 évi börtön és 200 kor., Hornyán Andrást l évi börtön ós 80 kor. pénzbüntetésre ítélte, azonkívül valamennyi vádlottat egyetemlegesen kötelezte az eljárási költségek, valamint a megállapított kárkövetelósek megfizetésére. Kecskeméti János, Lukoviczki György és Fehér György ellenében emelt vádját a kir. ügyész elejtvén, ezek felmentettek. Az Ítéletben valamennyien megnyugodtak. is ugy hallgattam, Biztosítom, hogy elbámult volna, ha ^hallja, hogy megmodtam ebéd után a véleményemet az orosznak . , . A férj : A dohányzóban pedig egy hajszálon mult, hogy kezet nem emeltem D'.d.ncelre . . . (Szótlanul nézik egymást.) A feleség: Harmadszor akkor haragudtam meg önre, mikor nemrég olyan nagyon egyetértett Ramont Max ostoba fecsegésével. Ramont azt mondta, hogy nincs nevetségesebb dolog, mint ha valaki féltékeny a féleségére s ön ugyancsak sietett igazat adni neki. S hogy elméletét a gyakorlatban is megvalósítsa, másnap magamra hagyott barátjával, Brat Henrivel. A férj : Erről jobb, ha nem beszélünk. Ön is helyeselte .Ram ont ostobaságait. A feleség : Csak az ön példája után indultam. A férj: Ellenkezőleg. Én követtem az ön példáját. Emlékezzék rá, hogy ön adott mindig szándékosan alkalmat rá, hogy egyedül maradhassak Riard bárónéval. Valóságosan örült, ha kettesben látott bennünket. A feleség : De a szivem mélyén haragudtam 1 Es sokkal jobban őriztem önöket, mint gondolná! A férj : S mig ön Brat Henrivel beszélgetett, ón a mellékszobában hallgatóztam . . . (Mindketten hangos kacagásban törnek ki.) A feleség: Tehát ön féltékeny,volt ? A férj: Rettenetesen féltékeny. Es ön ? A feleség: Én ? Őrülten féltékeny ! A férj : Igazán ? Tudod-e kedvesem, hogy végtelen boldoggá teszel ? A feleség (kissé kacéran): Tehát még nem késő ? A félj (megöleli): Egy bölcs azt mondta, hogy soha sincs későn, ha a hibáinkat keli jóvá tenni. ÚJDONSÁGOK. A vadorzó halála. — Elfogták a tettest. — A dobozi rejtélyes gyilkosság tettesót tegnapelőtt elfogták. Az erős kézzel vezetett vizsgálat hamar nyomára jött, hogy kilőtte le a vadorzót: Kárnyáczky Lajost s a tettes kózrekeritósóvel még szenzációsabb színezetet nyert a bűnügy. Szombaton dr. Nyisztor Adorján vizsgálóbíró és Tót h Ferenc kir. alügyósz egész nap a helyszínén vezették a vizsgálatot s találtak nem messze a holttesttől két kilőtt patront'. A gyanú mindjárt a vadorzó egyik barátjára : egy Komáromi Gábor nevii 22 éves csavargóra irányult, ki együtt szokott a tilosban vadászni Kárnyáczkival s igen benső viszonyban állott ennek feleségével. Az első kihallgatás alkalmával ugyan a. menyecske, kit családi nevén Szűcs Rózának hivnak, maga igazolta Komáromi alibijét, de ez csak még gyanúsabbá tette a dolgot. A vizsgálat hamar kiderítette a viszonyt, mely Komáromi ós az asszony között fennállott s B o r k a dobozi csendőrőrsvezető ez irányban nyomozván tovább, hamar kipattantotta a titkot. Komáromi Gábor ugyanis egy ujabb kihallgatás során bevallotta, hogy Kárnyáczkit ő lőtte agyon. És pedig — vadorzóhoz illően —- orozva. AZÍ állítja azonban, hogy a gyilkosságra őt Kárnyáczkinóbuj totta fel. Az asszonnyal hosszab idő óta állott bensőbb viszonyban s az mindig nógatta, hogy tegye el láb alól a férjét. Erre ő nem volt hajlandó, a gyilkosságot megelőző napon azonban Kárnyáczki elverte a feleségót s mikor ő este elment az asszonyhoz, az kijelentette neki: —- Ha holnap le nem lövőd az uramat, fogadok más embert s aztán ha szabad leszek, avval fogok élni 1 Á fenyegetés, hogy elveszti az asszonyt, rávitte a bűnre.. Mikor másnap együtt mentek ki az erdőbe, tiz lépésre előre engedte Kárnyáczkit, aztán hátulról serétes tölténynyel kétszer rálőtt. Holtan rogyott össze. Ő pedig sietett az asszonyhoz ós jelentette': — Teljesült a kívánságod. Lelőttem az uradat, de most vagy felkötnek, vagy örökre börtönbe jutok. — Ne félj semmit — biztatta nevetve az asszony — nem tudja azt meg senki. Hogy azután Kárnyáczkinó napokon át kerestette a férjét s mikor végre „véletlenül" rátalált, még sírt és jajveszékelt is, az mind csak komédia volt. Komáromi Gábort szenzációs vallomása után rögtön letartóztatták s Gyulára vitték az ügyészség börtönébe. Befogták a gonosz asszonyt is, a ki ugyan most még tagad, de szeretőjével együtt fog fe lelni a bűnért a törvény előtt. — Katonatisztek estélye. A cs.. és kir. 101. gyalogezred csabai tisztikara hétfőn, február 11-ón estélyt ad, melyen vendégül fogja látni a város előkelő közönségét. A kiválóan rokonszenves tisztikar, mety minden társadalmi mozgalmunkban élénk részt vesz, ezzel is bensőbbé akarja tenni azt a szívélyes viszonyt, mely nálunk a katonaságot a polgársággal a társas-életben eddig is összefűzte. Eljön ugyanis Fehértemplomból az ezred teljes zenekara, — mely Csabán még sohasem volt — ós hétfőn este a Vigadó nagytermében hangversenyt rendez. A tisztikar meghívók utján invitálja meg a közönséget erre a kétségkívül érdekes és élvezetesnek ígérkező koncertre, mely a nagyteremben teritett asztalok mellett fog lefolyni s melybt a műsor végeztével tánc követ. A meghívókon kéretnek a hölgyek, hogy minél egyszerűbben jelenjenek meg. A hangverseny nyolc órakor kezdődik. Belépődíj természetesen nincs, a meghívó szolgál belépő-jegyül. A katonai zenekar mint értesülünk — három napig marad Csabán s kedden és szerdán este aFiumeós Nádor-kávéházakban fog hangvesenyezni. — Uj iskola. Békós-Csabán vasárnap megnyílott a harmadik állami elemi népiskola. Ez az iskola az Erzsóbethely nevezetű városrészben van, hat osztályát egyelőre két állami tanitó vezeti s már most van 57 növendéke. Vasárnap délután Rezei Szilviusz kir. tanfelügyelő az állami iskolák gondnoksága jelenlétében iktatta be hivatalába a kót uj tanítót s az iskolát megnyitottyak nyilvánította. •— Esküvő. Társadalmunknak két kedvelt tagja készül házasság révén a boldogság útjára térni. Ifj. Vidovszky Károly február 9-én, szombatom délután fél öt órakor vezeti oltárhoz a csabai evang. kistemplomban kedves ós szép aráját: Kiss Lujza kisasszonyt, a csabai polg. leányiskola tanítónőjét. — Kettős lakodalom. Fényes és rendkívül népen kettős lakodalom volt vasárnap Gyulán. Egyik köztiszteletben álló tekintélyes nagykereskedő : B r aum Mór leánya: Margit esküdött hűséget vőlegényének : F i s c h e r Sándor budapesti bankhivatalnoknak. Ugyanekkor a boldog örömapa szintén megülte házasságának 25 éves évfordulóját. Az izraelita imaház ez alkalomra ünnepi díszt öltött és szorongásig megtelt érdeklődő közönséggel. Az egyházi szertartást a szolnoki rabbi végezte, poétikus szárnyalású beszédet intézve az oltár előtt álló párokhoz. A szertartás vógesztevél a násznép az örömapa házánál gyűlt össze, maid este a lakodalmi mulatság színhelyére, a Komlószállodába hajtottak. A lakodalmon az ország különböző részeiből sok meghívott vendég vett részt, kik a hajnali órákig maradtak együtt, a Komló vendéglőse pompás ételekkel ós italokkal szolgáit, melyek nagyban hozzájárultak a vidámság fokozásához. — Halálozás. Ritka magas kort ért el az az ősz matróna, ki vasárnap éjjel halt meg Csabán: özv. Schvvambek Jánosné, szül. Gyurcsek Vilma. Élte 8 !-ik óvóbán, végelgyengülésben hunyt el s hozzátartozói ós az ismerősök nagy részvéte mellett temették el kedden délelőtt. Özv. Stampa Bertalánné édesanyját, Fejér Béla városi főpénztáros neje nagyanyját gyászolja az elhunytban. — Olvasóköri gvülés. A Csaba-Erzsóbethelyi olvasókör február 3-án saját helyiségében, a tagok nagy érdeklődése mellett tartotta rendes közgyűlését. Az évi jelentést Povázsay Éndre, a kör jegyzője olvasta fel. A pénztár jelentésből kitűnt, hogy a kör mult évi összes bevétele 1045 korona, kiadása 1000 koronán felül volt. Ily tetemes bevétel és kiadás mellet a kör pénzkészlete 47 korona. Sajnálattal vette tudomásul a közgyűlés, hogy a kör érdekeit szivén viselő elnök, kinek nem egy nemes tette hirdeti a kör felvirágzását ós előrehaladását: Wagner József nagy elfoglaltsága miatt állásáról leköszönt. A kör móltán sajnálhatja ez érdemdús elnök távozását. A tisztujitásnál elnökül nagy lelkesedéssel megválasztatott S u k Kál mán, alelnöknek D r o p p a Gyula, jegyzőnek Pov ázsay Endre, pénztárosnak H u 1 y u k János, könyvtárnok H i r s c hm a n n Ármin, ügyésznek Fábry Károly, diszelnöknek Wagner József, az eddigi elnök. E közgyűlés alkalmával olvasta fel H u 1 y u k János a kör keletkezésének történetét. E közgyűléssel ülte meg öt éves jubileumát is. A tagok száma 67, ezek közül 29 rendes, 38 pártoló tag. — Közgyűlés, A Békés-Csabai Kereskedő Ifjak Egylete február 10-én, vasárnap délután 5 órakor saját helyiségében tartja rendes évi közgyűlését. A közgyűlés tárgyai : Titkári jelentés. Számvizsgáló biz. jelentése. 1901. év költségelőirányzata Netaláni indítványok. Tisztújítás. — Áthelyezés. A közoktatásügyi miniszter Jakab András csabai „gazdasági ismétlő"-iskolai tanítót hasonminőségben Dunafőldvárra helyezte át. — A leány becsülete. Egy idö óta sü rün követik egymást Békésmegyében a szenzációs gyilkosságok. Hétfőn ismét történt .a gyulai tanyákon egy véres eset, mely foglalkoztatni fogja az esküdtszéket. Egy anya, hogy megbosszulja leánya becsületének elrablóját, agyonvert egy embert. R á c z Ferenc kétegyházi, rovott multu cigány, a ki ezermesterkedóséről volt ismeretes, hétfőn a gyulai tanyákon járkált s bevetődött G ó g Péter tanyájára is. Csak Gógók 20 éves szép fiatal leányát találta otthon, a gazda ós a felesége a szomszéd tanyán voltak lakodalomban. — A cigány, a ki már nem is volt fiatal ember, mert már elmúlt 55 éves, szerelmi ajánlatokkal kezdte ostromolni a szép leánj't, vakmerőségében erőszakra is vetemedett s a leány hiába küzdött ellene. Véletlenül ép akkor ment haza G ó g Péterné, a ki már kívülről hallotta a leány sikoltását. A mint látta, hogy mi történik odabenn, dühében fej szót ragadott s berontván a szobába, azzal fejbe verte a cigányt, majd még egy csapást mért a halántékára. R á c z Ferenc véres fővel, holtan bukott a földre. Maguk Gogék jelentették a dolgot a hatóságnak s a csendőrök letartóztatták az anyát, ki leánya becsületét akarta megvédeni s felháborodásában gyilkosságra ragadtatta magát. — Kinevezés. A nagyváradi főügyész a felügyelete alatt álló gyulai kir. ügyészséghez Domanek Pál igazolványos őrmester, b.-csabai lakost írnokká nevezte ki. — Elfogott betörök. Jó fogást csinált a héten a csabai rendőrség. Szombaton éjjel Knyihár András csabai hentestől Szombati Zsiga, Tóth Lajos és Máté György 15—16 éves iparos tanoncok egy csomó nyári kolbászt loptak el a kamrából. Midőn a zsákmányt szállították, találkoztak a rendőr-őrjárattal s miután nem tudták kellőleg indokolni a kolbász eredetét, bekísérték őket. A kihallgatás során egy szerves tolvajbanda nyomára jött a rendőrség Ezek a legények még többed magukkal majdnem kót év óta lopkoduak Csabán, Békésen és Mezőberényben. Tavaly nyáron Léwy Samu lakására és magtárába is ezek törtek be. FARSANG. — A kalikó-bál hölgy-bizottsága, mely most a jegyek árusításával van elfoglalva, örvendetesen tapasztalja, hogy minden közben a legélénkebb érdeklődés nyilvánul a február 14-iki mulatság iránt, mely eredetiségével is sok közönséget vonz. Meghívókat is újra kellett nyomatni, mert hamar elfogytak. Aki még igényt tart reá, forduljon a rendezőséghez. - A szombati álaracosbál- Karnevál herceg, az ő bolondos kacagó népével szombaton újra beköszönt Csabára. A festőien tarka, határtalanul vidám estély, mely tavaly februárban megalapította nálunk az álarcosbálak jóhirnevét, szombaton újra megelevenedik a Vigadó parkettjón s a kik szeretik az ötletes mókát, akik gondtalanul, vidáman akarnak szórakozni, mind össze fognak gyülekezni ezen a jókedvű mulatságon, A rendezőség, a Corvinanyomda személyzete, ezúttal ismét meg fogja lepni a közönséget. Belépő-díj: szemólyjegy 2 kor., családjegy 4 kor. — A gyulai kaszinó, a farsangra tervezett öt estélye közül a negyediket e hó 2-án rendezte, a melyen sokkal nagyobb közönség vett részt, mint bármelyik eddigi estélyen. A jókedv oly nagy volt, hogy még reggel 8 órakor is húzta Bádé Pista zenekara a csárdást, a kitartó táncosoknak. Az estély sikerét különben nagyban emelte az az egypár programm-pont, a mi a táncot megelőzte s a mivel a szereplők igazi élvezetet nyújtottak a kaszinó rendes vendégeinek. Előbb H o 11 ó s y Ödön főhadnagy olvasta fel Gabányi „A föld és népe" cimü humorisztikus monológját, majd G al1 a c z Sárika ós D o m b y L.ijos hadnagy adtak elő egy melodrámát s végül egy népdal-egyveieget kedves bájjal adott elő saját zongora kíséretével Leidl Iza kisasszony. A szereplő hölgyeknek a kaszinó fiatalsága csokorral kedveskedett. A hölgyek névsora a következő: Asszonyok: Bertóthy Istvánné, Czobel Károlyné, Domby Lajosné, Erkel Jánosné, Gálbory Józsefné, Kiss Lászlóné, özv. Kövér Lászlóné, Leídl Henriknó, Lindl Károlyné, dr. Liszy Viktornó, dr. Nyisztor Adorjánné, Rombay Zsigmondné, Schmidt Károlyné, Schrőder Kornólnó, Tulkán Györgynó. Leányok: Bay Blanka, Erkel