Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-05-19 / 40. szám

hol a királyi pár időzött, oly véleményt mondott a királyné állapotáról, mely valószinütlensógénél fogva orvosi körökben általános feltűnést keltett. Egyébként Pétervárott már régebben gyanakodtak a belgrádi események miatt. A mik r az első gyanús hirek érkeztek az orosz fővárosba, a cár maga, a kit Sándor király felkórt az esetleg születendő gyermek keresztapaságára, Sztegirevet Belgrádba küldte, hogy győződjék meg Draga királyné állapotáról, esetleg pedig ellenőrzés céljából legyen jelen a szülésnél. Sztegirev csakhamar megérkezése után tisztában volt Draga királyné állapotával ós kereken ki is jelentette a királynak, hogy reményei meghiúsultak. Az eset következményeit teljesen még nem lehet mórlegelni. Sok függ attól, vájjon Draga királyné tudatosan vezette-e félre a királyt, vagy pedig, a mi ideges nőknél előfordulhat, nem lehet-e szó úgynevezett hisztérikus gravitásról ? Ha a király szándékos félrevezetése törtónt: házassági elválás, a királynénak az országból való száműzetése, sőt a királynak a trónról való önkéntes lemondása is bekövetkezhetik. Egyébként a valódi tényállást most már a diplomaták előtt sem titkolják. Yuics miniszterelnök belátta, hogy a további titkolódzásnak célja nincsen ós azért a diplomatákkal hivatalosan is közölték, hogy a királyné lebetegedése ez idő szerint nem várható. Alföldi csatorna-tervek. - Szatmár-békés-csongrádi csatorna. Hieronymi Károly orsz. képviselő, volt belügyminiszter, ki a vizépitószet terén minő szakember ismeretes, a napokban a budapesti Mérnök és Épitósz-Egyesületben nagyórdekü előadást tartott az osztrák csatornatervekről és egyúttal megjelölte azokat a feladatokat, amelyek a csatornaépítés terén Magyarországra várnak. A felolvasás műszaki és gazdasági tekintetekből egyaránt érdekes és annak keretében részletesen foglalkozott Hieronymi a szatmár-békés-csongrádi csatorna-tervvel, a mely Békésvármegyét a legközvetlenebbül érdekli. Hieronymi előbb részletesen ismertette az osztrák csatornaterveket ós azok közgazdasági jelentőségét s fejtegetéseiben arra az eredményre jutott, hogy az osztrák csatorna-tervezeteknek megvalósítása lehetővé teszi, hogy a hazai csatornahálózatot haszonnal létesítsük. Gabonatermő vidékeinkről ez idő szerint az útnak csak egy részére vehető igénybe a hajószállitás, mert a Tiszának és Dunának főiránya északról délre van. A viziut a Dunán csak Bécsig használható, honnan Cseh- és Morvaországba már a vasúti szállítást kell igénybe venni. a. legtöbb búzát termő vidékről: Jász-NagyKun-Szolnok-, Csongrád , Békés-, Csanád-, Arad- és Biharmegyékből a szállítás nem lehetséges, mert a Körös és Maros nem használhatók. Ezért szükséges, hogy a gabonában legdúsabb vidékeket lássuk el csatornákkal. Ha Szatmárról Budapestig ós Temesvárról Budapestig építenek legalább hátszáz tonnás hajóknak alkalmas csatornákat, a szállítás direkt vizi uton történnék Szatmár, Békés, Csongrád, Temesvár ós Arad vidékéről Csehországba. Az al földi nagy csatornázás mótermázsánkónt kót ós fél koronával tenné olcsóbbá a szállítást s lehetővé tenné, hogy nemes ak gabonát, de fát, bort, szóval minden terményt olcsóbban lehetne szállítani, miáltal természetesen a termelési helyeken emelkedni fog a termények piaci ára. A magyar alföldi csatorna létesítésénél természetesen a duna-tiszai csatorna megépítése a legelső lépés. Ez a csatorna Budapesten ágaznék ki a Danából s Szolnokon torkollanék a Tiszába. A kót alföldi csattrna közül az egyik a szatmár-békés-csongrádi, mely S^atmár-Németinól ágaznék ki a Szamosból és Nagy-Károly alatt a debreceni határ déli részét átszelve, lefordulna B.-Ujfalu felé, ós a Berettyó medre mentén Bikés és Gyoma körűi torkollanék a Kőrösökbe. A másik alföldi csatornát Temesvárról kellene ópitenis állana a temesvár-perjámosi az arad-szegedi szakaszból, honnan a Tiszán mennének Csongrádig s a csongrád-budapesti csatornán haladnának tovább. Hieronymi ezután áttér a már sokszor fölvetett budapest-fiumei csatorna eszméjére. E csatorna megvalósítását nem tartja első sorban sürgősnek, mert hisz összes tengeri bevitelütik körülbelül négy millió métermázsa, kivitelünk pedig öt-hat millióra szorítkozik s igy sokkal kisebb fontosságú, mint az északnyugatra irányuló kivitel. A javaslatba hozott csatornák költségeit biztosan megállapítani tervek hiányában természetesen nem lehet, de semmi kétség, hogy az az ötszáz kilométeres viziutak létesítése semmi esetre se volna költségesebb, mint az osztrák csatornáké. Bármily nagy költségek elől sem szabad visszariadnia Magyarországnak, mikor ilyen hatalmas arányú közgazdasági érdekről van szó. Kirándulás Tolna-Högyószre. — Felhívás a gazdákhoz. — Lukács György főispán átiratot intézett a Bókósvármegyei Gazdasági Egylethez, hogy a Tolna-Högyészen j u n i u s h ó 2-án rendezendő szarvasmarha kiállítás és dijazásra a vármegyei gazdaközönsóg figyelmét sürgősen hivja fel s vállalja el a kiállítás megtekintésére szervezendő kirándulás munkálatait. Az átiratban jelzi a főispán, hogy Hogy ész község elöljárósága hozzá intézett iratában Békésvármegye érdeklődő gazdaközönségét a kiállítás megtekintésére meghívja, a kirándulás indokául pedig felhozza a következőket: A tolna-högyószi állatdijazás a vármegyénkben tervezett tejszövetkezetek létesítése küszöbén kiváló tanulságot nyújthat gazdaközönségünknek. Hiszen Tolnavármegyének nagyobb részben laza, kopár, kiélt, sovány, terméketlen földje van, a mely még legelőnek sem alkalmas. Ennek dacára az állattenyésztés ott ma már nemcsak jövedelmező mellékfoglalkozást nyújt, hanem Tolnavármegye mezőgazdaságának úgyszólván egyedüli fentartója. Könnyen elképzelhető, hogy ha a sokkal mostohább gazdasági viszonyok között levő Tolnavármegyóben ily rendkívüli eredményeket lehetett elérni, mily fényes sikerrel biztat a szarvasmarha-tenyésztés fellendítésére irányzott törekvés Békésvármegyében, melynek természeti ós gazdasági viszonyai összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek. Gazdaközönsógünk jól felfogott érdekéből kívánatos tehát, hogy mennél többen tekintsék meg a hőgyészi kiállítást s így mennél többen szerezzenek személyes tapasztalatokat a fejlettebb marhatenyésztés előnyeiről és jövedelmezőségéről. * A kirándulás ügyében a gazdasági egylet titkári hivatala már megtette a szükséges intézkedéseket. A tagokhoz a következő felhívást bocsájtotta ki: A Tolna-Hőgyószen junius hó 2-án megtartandó tenyészállat kiállítás ós dijazásra meghívta nevezett község elöljárósága a Békésmegyei Gazdasági Egylet tagjait. Ennél fogva kérem a t. tagokat, kik e kirándulásban részt venni óhajtanak, szíveskedjenek az Egyletnél akár szóval, akár írásban e h ó 25-i g jelentkezni, és miután ezen kiállítás vásárral is egybe lesz kötve, a netán venni szándékozók tudassák velem azt is, hogy ki hány darab üszőt vagy tehenet akar venni, hogy az ottani elöljáróságot idejében felhívhassam vasúti kocsikról gondoskodni. az oda ós visszautazás kedvezményes féláru menetjegygyei történik, vasútról kocsi ós lakásról az elöljáróság gondoskodik, ugy hogy az összes költség 25 —30 koronát nem fogja meghaladni. A jelentkezőknek bővebb felvilágosítással levélben szolgál Pfeiffer István, gazd. e. titkár. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A képviselőházból. Budapest, május 18. (Saját tud. táv) A képviselőház mai ülése csinos botránnyal kezdődött. Napirend előtt Kubinyi György sze. mélyes kérdésben felelt Tíakovszky Istvánnak minapi támadásaira s szemére vetette Rakovszkynak, hogy mily hazafiatlan volt. — Rágalom, kiáltja Rakovszky. — Meri tagadni az ur, folytatja Kubinyi, hogy ön ós apja Hurbánnal paktáltak? Óriási zaj keletkezett erre. Olay Lajos közbe kiáltja: — Gyalázat! Igaza van Kubinyinak, hazafiatlanság ! Kubingi György aztán fölemlíti, hogy Rakovszky egyszer azt mondta : „Ich kenne keinen König, nur einen Kaiser." (Nem ismerek királyt, hanem csak császárt.) Óriási zaj támad minden oldalon s Kubinyi azzal fejezi be szavait : — Erre feleljen Rakovszky ! Gajáry Ödön: Rakovszky ur nincs szava ? Olay Lajos : Pánszlávokkal paktált! Osztrák érzelmű! ftakooszky István némán hallgatta a súlyos vádakat s egy szóval sem felelt. Az izgalom lecsilapultával rátértek az összeférhetlenségi törvényjavaslat tárgyalására. ÚJDONSÁGOK. A nőegylet ünnepe. Jeleztük már, hogy a csabai jótékony nőegylet május 27-én, pünkösd hétfőién, műkedvelői előadást és táncmulatságot rendez a Szóchenji-ligeti pavilIonban. A rendezésben fáradozó szép asszonyok nagy buzgalommal állították össze az ünnepély programmját, mely változatos ésszórakoztató szám aivai sok élvezetet fog nyújtani a közönségnek. Hogy ez nemcsak frázis, hanem csakugyan ugy is lesz, arról mindenkit meggyőzhet a gazdag műsor, melynél már csak a részletkérdések várnak megoldásra. Az estélyt D onne r Lajos leányiskolái igazgató szabad előadása fogja bevezetni, utána S z a 1 a y Linka kisasszony cimbalom-játéka s kót férfi-szereplő következik : egyik énekelni, másik szavalni fog. Kiválóan érdekes pontja a műsornak a műkedvelői színielőadás, melyben egy nő és négy férfi-szereplő vesz rószt. S z om a h á z y Istvánnak Hófúvás cimü szellemes, finom vígjátékát fogják előadni. Ez a pompás kis apróság nagy sikert aratott annak idején a Nemzeti Színházban. A csabai Zenekor rekeszti be a műsort, melynek zenekara egy klasszikus és egy magyar darab előadásával fogja a közönséget szórakoztatni. boltívvel — arcus triumphalis — melyet olykor kót különálló oszlop emelt vala. Az ó-keresztény építészet másik félesége az u. n. központi építészet, melyet ma bizánci Ízlésnek neveznek a műtörténelemben, melynek csiráját a római fürdő termekben — thermae — találjuk. Eszembe ötlöttek a Klió által följegyzett históriai események — a nőstény farkas által dajkált ikrektől Romulus Augustulusig — melyeket már 28 év előtt szajkó módra könyv nélkül tudtam, továbbá: a Tarentum elleni háború, a három pún háború s Carthágó lerombolása, Tibérius és Cajus Gracchus, Sulla ós Marius, Caesar, az első ós második triumvirátus s Augustus, ki teljhatalmú császár és főpappá lesz egy személyben s utódjai: Tiberius, Caligula, Nero, Vespasianus, Titus, s a boldog kor: Nerva, Traján, Hadrianus, Antonius Pius és Mar cus Aurólius alatt, Nagy Constantin császár „a kereszténység védője" s a birodalom elenyészte. Eszembe jutott a pár nap előtt látott pogány város a Capitoliummal, a Palatínussal, s a forutn Romanummal; eszembe jutott a keresztény Róma, a pápák városa Szt-Péter bazilikájával és a Vatikánnal, a most már igazán Leó-városnegyeddel s a nagy üresen álló meszes bérházak által képviselt mai Róma, melynek házai nagyobbrészt csak félig épülhettek fel s romjaik ott hevernek már is a giz-gazas talajon. Móg a sárga Tiberis hullámai is piszkos telek-spekulácziókról, rövid lejáratú váltókra felvett külföldi pénzeken folytatott építkezésekről s általános nemzeti bukásról csevegnek. Ez a modern Róma, melyről fogalmam sem volt, melyet még tanulmányaimból, hallomásból sem ismertem. Epületeket látunk épületek mellett, melyeknek alapfalai emelkednek ki; vannak olyanok is, melyek a fél- vagy második emeletig vannak felépítve, de a födém hiányzik. Amott tető alatt áll egy bérpalota; de a falak vakolatlanok, az asztalos munkák megkezdésekor már tönkre jutott a házi úr s azért sem ajtó, sem ablak a nógyemeletnyi magas épületen. Az utczák elhagyottak, néptelenek, mintha sírok között temetőben járnánk ... A modern Róma leginkább megfigyelhető a Corsón, egy szűk, itt-ott aszfaltozott, vagy egyszerűen kövezett utcában. Ott járva, eszembe jutott, hogy „per oculas mors intrat", midőn láttam a szebbnél szebb fogatokat s a hintók dagadó párnáin ülő arisztokrata hölgyeket, kiknek ereiben Virginia, Cornelia ós Messalina vére lüktet Szemeik ragyognak, mint a brilliant, szájuk rózsa, kezeik, lábaik aprók s termetük magas, mint a pálmaszál. Azután jellemesek ós jók, hív leányai az „egyedüli üdvözítő" religiónak : szükölködökkel jót tesznek, hűségért hűséggel fizetők s egyszer szeretnek. Harminc éve, hogy elfoglalták Rómát s egy kezünk ujjára sem jut valamelyik római hercegnőtől vagy grófnótól eredt főúr, a ki hütelen lett volna ő Szentségéhez ... A templom egyik nyitva levő ablakán enyhe szellő suhant be s a szent helyet citromfák ós puszpányok édes illatával töltötte meg s ón önkénytelenül Horky Bódog szépséges leányára gondoltam: a minden erőteljessóge mellett karcsú ós kedves Clárára, a ki szép, gránátvillogásu Cloeli-szeraeivel, liliom hamvasságú, gyönyörű római tanulmány-fejével elbájolt bennünket, különösen a nálam későbben született zarándoKtársamat, a mint hó-kezeivel a csátó fonatba öltöztetett gömbölyű retortából öntó poharainkba a piros albánói bort. Az Isten szeressen te bájos, messze földön nőt liliomszál, szép magyar szűz, az angyalok vegyenek pártfogásuk alá, hogy Isten malasztját keressed s azt megtalálván, boldog légy, igen boldog, _e földön már . . . Élted meny boltját ne borítsa felhő s ha mégis eltakarná: legyen a felhő rózsaszínű s illatozó . . . Merengésemből zarándoktársam ébresztett fel, a ki a főoltárnál egy fehér márványlapra akadt, melyen faragott kép, lecsukott szemű, alvó férfiút ábrázolt. Oda mentem társam figyelmeztető szavira s ezt olvasám a behunyt szemű, szigorú arckifejezósü alak alatt: „Vándor, ha látod, hogy az, ki a fagyos Dunánál született, most római sirban pihen; ne csodálkozzál: Róma mindnyájunknak édes anyja . . ." (Natum quen gelidum vidis ad Istrum — Rontana tegier viator urna — Non mirabere, si extimabis illud: — Quod Roma est patria omnium fuitque. A márványtábla megőrizte nevét is annak, a ki a legrégibb keresztény templomot választotta örök nyugvóhelyóül. Magyar ember vala, magyar poenitenciárius a szt.-Póter templomában, kannonok ; 1523 augusztus 17-én halálozott el. Neve: Lazay (Joannes de Lazo) János. A könnyezósig meghatva térdeltünk le s buzgó imádság epedezett ajkaimon a kereszténység legősibb templomában, könyörögvén a királyok Királyához, az egyház láthatatlan Fejéhez s a Szentlélekhez az egyházért, édes magyar hazánkért, az egyház látható fejéért s hazánk dicsőségesen uralkodó királyáért . . . Midőn kijöttünk, a templom felett enyhe májusi éj sátorozott, mely csillagszemekkel bámult le a magasságból a Tiberis két partján elterülő városra, melynek ősrégi jóslatok örök életet óí világuralmat ígértek. Kocsink megindult, hogy Sallustius kertjei mellett lévő szállásunkra vigyen, s innét, miután egy szerény albergóban vacsoránkat elköltöttük s néhány pohár falernumi bort lenyeltünk, a piazza del Therme felé a pályaudvarhoz szállítson. Nemsokára szemünkbe tűzött a szt. Péter temploma s a rozsdaveres angyalvár, mely felett a Hattyú-csillagzat lebegett a Denebbel, mig a templom kupolója felett ezüstös ködfelhő úszott, mint az Ur lelke s kocsink sebesen robogott a kihalt utcákon, melyeket a Janiculus ormáról, Ratael páholykáiból s a szt. Póter bazilika kupolájáról pár nap előtt szemeinkkel láttunk. Eszemből nem tudott kimenni a Szt-István körönd-templomában levő epigraphium s rá gondolok most is, midőn e sorokat irom : „Róma mindnyájunknak édesanyja!" Mindnyájunk-ó ? igen, oh igen — mindnyájunké, mint a föld, a hová egykoron visszatórendünk mindnyájan ! Róma egy temetkezés-hely! egy nagy sirhalom! Oh, mily jó volna eltemetkezni, ott abba a nagy sirhalomba, melyben annyi pápakirály, papi fejedelem, lángeszű államférfiú, jellemszilárd keresztény, vértanú, tudós, művész, hős alussza örök álmát, melyben birodalmak, népek, sőt istenek is vannak eltemetve s akadna az én holttestemnek is hely . . . Friei. Irta : Jan Neruda. Sok más emberrel együtt nekem is élénk emlékezetemben ól még a Frici hegedűs. Ha kijelentem, hogy mint valami jól sikerült torzkép él az emlékemben, — azt hiszem Frici , nem fog haragudni rám a másvilágról. Éles metszésű, nevetségesen széthuzgált vonásai voltak. Apró, nagyon apró emberke volt. Rezes orra zzinte átlátszóan vékony, és kék szemeiből valami