Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-05-12 / 38. szám

előadásai, mennek vissza, Összepakolják az ide szállított „sziklaomlást" ós „dinamitrobbanást", t. i. csak a diszletet. Különben jó gondolat volt áthozni, mert ezzel érték eJ a legnagyobb hatást, A Vigszinház meg ugy látszik nem adja vissza a berlini kollegák látogatását. Pedig nagy volt a készülődós, már a darabokat is kiválasztották s az igazgatóság Feydeau egy bohózatát tűzte műsorra. Igazán csodálatos e hir, mely akkoriban egy kissé lecsendesítette a hazafiasabb közönséget . . . Vagy talán csak azért is repítették széjjel? Vagy a berlinieknek nem kell a magyar művész ? Hát akkor ők minek jönnek ide ? Cleo de Merode vendégszereplésén sem igen hevült Budapest. S a bájos, vékonytermetű táncosnő, hiába interjuvoltatta magát külföldön, hiába hozott „nagyszabású" pletykákat magával, még sem ment vissza kielégített dicsősógszomjjal. A Népszínház legutóbbi „Tolonc" előadásáról valami méla borúval lehetne megemlékezni. Kissé szomorú képet mutatott a nézőtér, meg azt, hogy a népszínműben Blaha Lujza tartja móg az életet. A szinósz is, a közönség is elhidegedett a népies darabok iránt s csak a látványosság, a tuhó, az operettemuzsika vonzza. 3 ha egyszer — ne adja az Isten — elnémulna a nemzet dalos csalogánya, bizony vele múlik el a népszínmű is. Nincs igazi népszinmüénekesnő, az ifjabb nemzedék mind „operetteprimadona" . . . De ugy-e régi nóta ? Csak a vidéken nem, a hol él móg az ősi magyar érzés, a hol szeretik a népszínműt, a muskátlit, az akác virágot, az orgonát ... Az orgonát, ami itt a Múzeumkertben virágzik s egy bájos, poétikus Mednyánszky-képet mutat. A legújabb magyar darab meg H e 1 t a i Jenő „Levante" cimü öt felvonásos vígjátéka lesz, mely azonban e szini évadban aligha kerül szinre. A Ludovika fényes ünnepsége, melyen Békésvármegyét F á b r y Sándor dr. alispán képviselte, elragadta a sziveket... Átérezte a főváros ez ünnep nagy jelentőségét, gyönyörködött a kifejtett hatalmas pompában, mely a rég időket varázsolta elő s a szép magyar ünnepnek egy homályos pontja volt csak : a Gotterhalte . . . Barang-ó. Zsilinszky Endre dr. elnök utal a kedvezőtl en egyházi viszonyokra, melyek miatt ezen t humánus törekvésű bizottság alapszabályai el nem készülhettek; de reméli, hogy a bizottság megtarthatja áldásos munkáját, addig is, míg szervezetének szabályai rövid idő alatt elkészülnek. A közönségnek az alumneum iránti érdeklődésót ós állandó áldozatkészségét mutatja az, hogy készpénzben és élelmi szerekben folyton érkeznek ujabb adományok ; nincs is gyümölcsöztetőbb tőke, mint az, melyet az áldozatkészség szellemi tökében helyez el azzal, hogy szegény sorsú, de szorgalmas ós törekvő ifjakat — vallás különbség nélkül — gyámolit tanulásokban, ott, a hol a szülők anyagi helyzete erre nem képes. Ezután B a b i c h Pál eforusz előterjeszti az alumneum vagyonáról és állapotáról szóló évi jelentését, mely szerint egyesek ós társulatok kisebb-nagyobb pénzösszegekkel, továbbá élelmi szerekkel támogatják az alumneumot. A mult évi nyáron megkezdett szuplikációból befolyt tisztán 1873 korona, melyet az alaptőkéhez csatoltak. A község 4C00 koronával gyarapította az alaptőkét, ugy hogy most az alumneumnak összes vagyona 10.495 korona, a mely összegnek nagyobb része kölcsönképen magánosoknál van elhelyezve, kisebb része takarékpénztárakban. Miután a bizottság ugy a magánosoknak, mint a testületeknek a nemes célra juttatott kegyes adományokat hálásan megköszöni, egyúttal a közönség állandó jóindulatábaajánlja a humánus intézményt, a mely ajótókonyságból való föntartásra van utalva. Az alumneum jótéteményét 40 tanuló élvezi, kik közül 24 csak ebédre, 16 ebédre ós vacsorára jár. A bizottság 6 folyamodó, szegény, de szorgalmas tanulónak tápdijából összesen 490 koronát engedett el. ^ Végül elhatározta a bizottság, hogy az alumneum alaptőkéjének gyarapitasára — a közadakozáson kivül — az idén is kiküld néhány tanulót szupplikálni az ország különböző vidékeire ; továbbá a nyáron : Szent-István napján a Széchenyiligetben népünnepet rendez, melyet este műkedvelői előadás ós tánc fog követni. Diákok gyámolitója. — Az alumneumi bizottság ülése. — A békés-csabai Rudolf-főgimnázium alumneumi bizottsága csütörtökön gyűlést tartott, a melyen az eforusz előterjesztéseiből örvendetesen győződtek meg az alumneum jótékony hatásáról, alaptőkéjének gyarapodásáról, másrészt vagyonának s képességének fokozása végett a nyáron rendezendő népünnepet határoztak el. Ezen bizottságnak társadalmunk minden rétegéből vannak tagjai, hogy igy szoros legyen a kapcsolat az alumneum ós a közönség között. Zsi linszky Endre dr. elnökön kivül jelen voltak: Babich Pál, B uk o v s z ky János, D ó c s e y József, T e v á n Adolf, R o sen thai Adolf, K a b o s Bálint, dr. Wagner Dániel és B a 1 á s Adám jegyző. Á „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A képviselőházból. Budapest, május 11. (Saj. tud. távirata.) A képviselőház mai ülésének unalmas ós jelentéktelen napirendje volt, de az ülés ! végén nagy érdeklődóst keltett V i s ontai Soma interpellációja a „Turul" temesvári államilag szubvencionált cipőgyár csalása I ügyében. A gyár ugyanis hazai gyártmányú , cipők helyett szegedi fiókraktárát Mődlingben készült ausztriai áruval látta el, de a szegedi iparhatóság rájött a visszaélésre. Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter az interpellációra azt felelte, hogy a visszaélést elitéli s bár szubvenciót a gyár móg nem kapott, eljárását akkor is szerződésszegésnek minősiti, ha a cipőkön levő Turul-madár nem is lenne egészen azonos a valódi védjegygyei. üzleti leleményességnek végtelensége, mind oly rohammal foglalták el az ipar terét, hogy ezekkel versenyt haladni, ez útra lépni s azon haladni, csak igen kevés iparosnak adatott meg. Akik pedig ezen uj korszak követelményei szerint haladni nem képesek, azoknak pusztulni ós megsemmisülni kell. A haladás, a versenyképesség, a szorgalom, a takarókosság legyen jelszavunk a jelenben, hogyha elpusztulni ós megsemmisülni nem akarunk, igy talán megállhatjuk helyünket még a nagy tőkévei szemben is és előkészítjük a talajt a jövő hazai ipar fejlesztésére, mert hogy nemzeti létünk és fennmaradásunk a jövőben a hazai ipar fejlesztésétől függ, az minden kétségen felül áll. Ehhez szorgalmas ós ügyes iparosokra van szüksége a hazának. Mivel pedig nemzetünk ós igy iparosaink is birnak azon természeti jó tulajdonsággal, hogy a haladásnak és életképességnek minden eszközét képesek elsajátítani, magukban fejleszteni ós fenntartani, igy bízvást lehet reményünk arra, hogy a hazai ipart magasabb színvonalra fogjuk emelni. Csüggednünk nem szabad, semmiféle csapások ós a legsúlyosabb körülmények között sem. De vájjon a kisiparosságnak micsoda erők állanak leginkább rendelkezésére, hogy feladatának a jövőben megfelelhessen ? Egyszerűen semmi más,mint az egyetértés ós öszszetartás, ez az a roppant erő, melylyel minden szegénységünk mellett is sok hasznos nagy dolgokat lehetünk képesek keresztül vinni ós aki ezen erő valódiságát elismerni nem akarja, vagy erre nem képes, az aztán soha ne panaszkodjon sem a jelen, sem a jövő felett. Egy régi iparos. Budapesti levél. - A tárlaton. Segantini. Vaszary. Lenbach. Munkácsy. Magyar. Pór. Szinház. Ludovika ünnep. Budapest, május 11. ÜZ országos magyar képzőművészeti társulat palotája gyönyörűen fest az Andrássy-ut végén, a liget mellett, a mosolygó tavaszi környezetben. S a palota előtt nemcsak a magyar lobogó leng a langyos szellő szárnyán, hanem néhány külföldi zászló is, jelentvén a társulat nemzetközi kiállítását. Tizenhárom teremben egy hijján ötszáz mű van kiállítva s ebből örülbelől 180 idegen művészé. Mindjárt az első teremben Giovanni Segantini 26 műve van kiállítva. S a világhírű olasz festő hatalmas vásznai közül mindjárt megragadja a nézőt a „Halál" cimü havasi kép, a mely befejezetlen s a mely a művésznek tragikus halálát okozta. Segantini a havasokon 2000—3000 méter magasságban — dacolva a hideggel és minden veszólylyei — természet után festette gyönyörű képeit, m Halál cimü képen dolgozott, mikor a tavaszi és meg nem adott csókot ós érezte, hogy most, a mikor a sors belejátszik regényébe, nem kell kitérnie többé, joga van, elvitázhatlan joga, hogy millió szerelmes csókkal kárpótolja magát, mialatt a szemét lezárja, hogy a csalódás teljes legyen. El lesz feledve azalatt a közbeeső mult szenvedő sóvárgása, amint a zeneszerü hangot meghallja és a rajongó tekintet reátapad. Éttől a gondolattól lázasan megremegett, aztán egyszerre ; mintha megbénult volna — nem érzett semmit, csak a szive ólt, dobogott őrült sebességgel. Ilyen mozdulatlanul állt sokáig, mint azok a szoboralakok, melyek a szökőkút kristály medencéjében fürödtek odább a nagy köröndön. A másik oldalon rózsabimbók lesiettek, a a miket pirosra csókolt az enyhe nyárój kóbor szellője és erre a poétikus, idegizgató környezetre a hold fényes sugarai szőttek ezüst fátylat. Ajtónyilás halk zaja hallszott a háttérben, aztán két ölelő kar fonta át az asszony vonagló alakját ós egy kedves viruló arc simult könnyázott arcához. Mikor feleszmélt ós önuralmát is visszanyerte, valami fehér ruhát látott világitani a sötétben, végre azt is kivette, hogy az a fehérruhás alak a lábai előtt térdel ós számtalanszor ismételt szavainak értelmét is is felfogta később. — Szeretem ! szeretem Miklóssyt!... hallucinálta az édes nevető-siró leányhangot, olyan szerető feleség akarok lenni, mint te vagy drága anyám, olyan hű, jóságos, hogy boldoggá tegyem ! AZ asszony összekulcsolta kezét és felnézett a csillagos égre, néma, könyörgő fohász volt ebben a hosszú tekintetben, mely tiszta fehérgalamb képében szállt az Ur zsámolyához. Legyen ! mondták odafönn a magasztos igét, haljon ki a szerelem szenlevegő tönkre tette a művész egészségét és utolérte a mestert a halál. De képének móg igy is egy egész vagyon az ára: 200,000 korona. A második teremben látjuk Charles I. P a 1 m i e képeit, Márk Lajos „Hervadás

u-át, Mednyánszky báró két poétikus kópét,, Vaszary János zöld reflexes „üdárn és Evá"-ját s a nagy magyar mesternek : B e n c z u r-nak képeit. Vaszary Jánosnak a hatodik teremben is vannak képei ós a tehetséges festőművész szóba is jött a nagy állami aranyérem kiadásánál, melyet azonban S t r o b 1 kapott meg. A külföldiek nagy aranyérmét a pályabiróság Lenbach Ferenc tanárnak ítélte oda, kinek képei az ötödik termet töltik meg. S az arckópfestós legnagyobb mestere meg is érdemelte e kitüntetést. Lefestette a jelen kor legelső embereit, kikerült ecsetje alól Ferenc József király, Leo pápa, I. Vilmos, II. Vilmos császár, Bismarck, Liszt Ferenc, Heyse Pál, stb. arcképe. A teremnek mindig sok a bámulója, sokan nézik Björnson Björnsterne arcképét, kinek „Erőnkőn felül" c. hatalmas drámáját a Magyar Színházban adták a német színészek, Miguelnek, a megbukott miniszternek s Lenbach két kis leányának arcmását A hetedik teremben látjuk Munkácsy Mihálynak, — kinek emléktábláját nem régen oly fényes ünnepéllyel leplezte le Csaba hálás ós hazafias közönsége — egy Millton-tanulmányát, az „Ecce homo" első színvázlatát, egy pasztell-tanulmányát s „Fasor" cimü egyetlen befejezett vizfestményét. Mint Malonyay Dezsőnek, Munkácsy életrajz Írójának tulajdona, Itt vannak M a g y a r-Mannheimer Gusztáv képei, — kinek névmagyarosítását követendő például tekinthetnék a nem magyar nevű magyar művészek — s kinek művészetét a társulati nagy dij 4000 kor. jutalmazza. E teremben van Pór Bertalan tanulmányfeje, ki méltóan kapta meg a 450 koronás Harkányi-dijat, melylyel az első ízben kiállító magyar művészeket buzdítják . . . De sem hely, sem idő sincs, hogy egyszerre leírhassam az egész tárlatot s most még csak azt teszem hozzá, hogy a magyar művészet semmiben sem marad hátra a külföldi mellett. És sűrűn látogatja a tárlatot Budapest. Azok is, kiket a művészet szeretete, kiket a kíváncsiság vonz oda s azok is, kik elmulaszthatatlan „elegáns" dolognak tartják a termeken végighaladni. S feltámadnak újra a rendes „tárlati alakok". Igen érdekes a „néma bámuló", ki órák hosszáig ül a bársony pamlagon egy képet nézve. A „mama lánya", ki a Vígszínházban kivágott ruhában élvezi Osztrigás Micit és égetni való társait s itt a teremben lesütött szemekkel, müpirulással fordul el a képek hiányosan öltöztetett alakjaitól. A „kritikus ur", ki összefont karral, szigora arccal áll meg a kép előtt. Megnézi közelről, majd négy, nyolc és tiz lépésről, végül ismét közei jön s lehetőleg hangosan nyilvánítja nézetét, hogy az ecsetkezelés kitűnő, de a rajz felületes, melegek a szinek, polarizáció szerint vannak festve, de a leányalak karja vastagabb is lehetne a művészi arány szempontjából . . . Valamit a színházról is. A Magyar Színházban véget értek a Berliner Theater vedólye az anya szivéből és örökölje a leány ; ós a csillagok biztatóan mosolyogtak alá az esedezőre, kinek arca e pillanatban ugy megöregedett és az ajkszólein olyan mély ránc képződött, hogy Ila nem ismerte fel többé ebben az asszonyban az ő szép mamáját, amint lehajolt hozzá, hogy homlokon csókolja. * Egyetlen asszony sem hervad el lassan, ez a virágok előjoga, meg a leányoké, az asszonyokat mindig egy pillanat vóniti meg, mint az Ila anyját, a kin rögtön észrevették ennek a kegyetlen pillanatnak rombolását az őrnagynó estélyen összegyűlt jóbarátnők. Világos heliotrop selyemruha volt rajta, ami remekül állt halvány arcához, a leányán kivágott rózsaszínű báliöltönv pompázott sok élővirággal. Kissé megkéstek és ezórt Hát egyenesen a táncterembe vezette vőlegénye, mig az asszonyt az őrnagynó szeretetteljes fogadtatással egy kis mesterkélt pálmaligetbe vonta, hol bizalmas kettesben néhány percet időztek. Ila anyja remegett a bizonytalanságtól, vájjon itt van-e már az ünnepelt ? . . . kérdezte sóvár tekintete ós a házi asszony gyanutlanul éppen igenlőleg felelni akart, mikor egy magas alakú katonatiszt lépett eléjük. Az őrnagynó felállt és bemutatta Romanow grófot, aztán felajánlva helyét a kereveten, magukra hagyta őket, hogy néhány ujjonnan érkezettet fogadjon. — AZ uj őrnagy vagyok ! — mondta a férfi magyarázólag és hódolattal mólyen meghajolt. A hangja, a mozdulata és minden vonása ugyanaz volt és az asszony, aki meglepetésében hátrahanyatlott a támlányra — csak most látta bebizonyítva, hogy a titkos búbánat mily érintetlenül hagyja a férfiúi külsőt. Felállt, szédülésről panaszkodott és óriási erő feszítésébe került, hogy a férfi udvariasan felajánlott karját elfogadja, s mert egyedül voltak, és mert homály volt a virágilattól áthatott parányi ligetben, — az asszony megingott és reáhajolt a szóles fórfivállra — csupán egy pillanatra. Szólni akart, egy nevet, a mit sohasem mert még hangosan kiejteni, egy nevet, a mit oly gyakran belesóhajtott a csendes éjszakába; de hang nem jött ajakára, mint nehéz, üldöző álmok alatt, mint mikor egyetlen sikoly felszabadítaná a szörnyű rettegés alól —- ós képtelen reá! Isten, hát nem szabaditasz meg a gonosztól ? segits meg ! könyörgött titokban, ha lehetséges, — a szivem érzelmei szenvedélyesebbek, — mint valaha ! . . . — Parancsolja, hogy a táncolókhoz vezessem? — kérdezte a gróf szórakozottan. A nyitott ajtók előtt álltak, keringőző párok repülték körül a termet és Ila csak később látta meg őket. A leány egy hozzá hasonkoru fiatal hölgy mellett állt, a kit bizalmasan karonöltve odavezetett anyjához. — íme ! milyen kedves barátnőre találtam Romanow őrnagynéban ! szólt meleg pillantást vetve szépséges társnőjére, ki bájosan meghajolt, de Ila kezét, a mit szeretettel szorongatott —el nem bocsájtotta — Asszonyom ! csevegte az ő dallamos szopránhangján, ugy örülök, hogy Hát megismerhettem. Otthon, a férjem dolgozószobájában van egy arckép, a melynek az eredetijót szinte beteges sóvárgással látni vágytam mindig, de a gróf ugy mondta, hogy az csak ideálkép, a mit magam is csupán azért hittem el, mert ,ilyen szépség létezésében, mint Ila — kétkedtem. A kis grófné nem ismerhette fel a szenvedések arcjátékát, mert belemosolygott az asszony nedves szemébe — Ajándékozza nekem azt a képet grófné ! — szólt az Ila anyja, sápadt arcát tollas legyezőjébe rejtve. Romanow hirtelen felemelte fejét e hangra, aztán bocsánatkérő alázattal mondta — Ne fosszon meg tőle asszonyom ! az az ifjúságomnál is becsesebb emlék! — ós kutatva reánózett Ila anyjára, tekintete megmagyarázhatlan részvéttel pihent rajta, aztán gyengéden megfogta az asszony kezét ós megcsókolta ott a csukló felett, épp ugy, mint réges-régen, mikor „örök búcsút" vett. A bika szarva és a csordás. - Falusi látványosság Szent-Oyörgy napja körül már annyira megmelegszik az idő, hogy a jószág elegendő élelmet talál a mezőn. A csorda tehát ősi szokás szerint megkezdi a szabadban való tartózkodást. Nehogy pedig a jámbor kérődző állatok elunják magukat, mulattatás, meg haszon szempontjából a gazdák gondoskodni szoktak gavallérokról. Igy történt ez a dobozi közbirtokosságnál is. A község négy bikát tart, melyek együtt szoktak járni a tehenekkel Előrelátásból vasgombot alkalmaznak szarvaik hegyére, mert könnyen kárt okozhatnának egymásban. A gomb feltevés azonban nem közönséges látványosság s ennek megbámulására sokan szoktak összeverődni. Rendszerint egy belső ember felügyelete alatt végzik. A nyulszivüek biztos menhelyről élvezik az izgalmas mulatságot, mert olykor megtörténik, hogy a haragos állatok makacskodnak s ugyancsak megizzasztják a körülöttük szorgoskodókat. A doboziak a Bátor, Szilaj ésVillám iránt viseltetnek respektussal, mert hatalmas erejű, szilaj állatok, kikkel nem tanácsos ismeretséget kötni. Várakozás ellenére azonban könnyen végeztek velők, ugy, hogy a publikum csalódottan sóhajtott fel, mikor kellőképen ki sem rémüldözhette magát. Csupán