Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-04-14 / 30. szám

I. Melléklet a Békésmegyei Közlöny 1901. évi 28-ik számához. mázott, evangeliumi alapon álló, bibliai idézetekkel ékesített, figyelmet lekötő, általában tanulságos maradt. Erdeme, hogy tiszta, szép magyarsággal, szónoki melegséggel volt • előadva s az egész gyülekezetre látható hatással volt. Hallva e beszédet s látva, hogy e nagy és népes gyülekezet kicsinyje-nagyja mint sietett Isten szine elé hallani és hallgatni a magyar nyelvű beszédet és imádságot s mily szépen énekli a németből magyarra fordított énekverset — kiesett az örömkönny szemeimből s elgondoltam : — Istenem! be sok nem magyar nyelvű gyülekezet tanulhatna ettől a derék néptől! El is kell ösmerni, hogy e nép szorgalma, munkássága., takarékossága, rendszeretete : követésre méltó. Vallásossága kifogástalan, hazafisága ellen panasz nem lehet. Valamennyi mind beszéli a magyar nyelvet és szívben, lélekben — nagyobb részben — m gyarnak vallja magát. De szerintem még többet tegyen. Megmondom mit. Az emiitett egyházi beszédből meglehetett érteni ós tanulni, hogy a jó keresztyénnek, mint Krisztus követőjének lelki közösségben kell lenni és maradni egész életén át a feltámadott Krisztussal. Helyesen. En pedig azt mondom, hogy a jó és igaz hazafinak — bármily nyelvű anyától született volt is — a magyar nemzettel való érdekközösséget, egy betartozandó ságot ós szoros kapcsolatot nem csak fenn kell hiven tartania, hanem abba idővel egészen bele is kell olvadnia s igy nemcsak szivbenlélekben, hanem nyelvben is magyarrá lennie. Erre a célra törekedjék a mező-berényi ág. h. ev. egyház németajkú, de most is magyar érzésű derék népe s Isten atyai kegyelme s áldása legyen hazafias igyekezetén ós nemes munkáján ! Sxentandrási István. A „Békésmegyei Közlöny" távirataiSikkasztás Aradmegyében. Arad, ápr. 13. (Saj. tud. táviratata.) jTjuradmegyóben, a sikkasztások klasszikus földjén, ujabb panamát fedeztek fel. Nemrégiben az alispán elmozdította hivatalától Pap Aurél gurbai másodjegyzőt, a kiről most kisült, hogy 8000 koronát sikkasztott. Fegyelmi uton hivatalvesztésre ítélték s megtették ellene a bűnvádi feljelentést. Elmebeteg tanár. Budapest, április 13. (Saját tudósít, táv.) A hivatalos lap közli, hogy Kármán Mór budapesti egyetemi tanárt, a hírneves maimé, ón is tollal szántok barázdákat a sovány papíron s acélos búzaként vetem belé magját nehéz gondolatnak. Várom, mikor néz rá meleg sugarakkal a szeretet napja s kizöldül vetése alvó reménységnek. De ti ne várjatok, mig a kalász érik. Zöldül már az ugar, bokrosodik a fű s ott van a felhőn tul, „ki gondját viseli az égi madárnak." Szálljatok le csak, szálljatok! Mit is tanakodtok annyit fönn az égen ? Tudja tán mindenki, hol volt a tanyája a mult esztendőbee ? És a kinek nem volt ? — rakja meg a fészkét s vigye haza párját. Sok itt ám a kémény. Sokkal több van olyan, honnan füst se bosszant, mikor rápihentek, mert nincs mindenkinek főznivaló java, beérik heteken a száraz kenyérrel. Mert az emberek közt szigorúbb az osztály, mint a hogy ti éltek. Egyiknek sok van — a másiknak meg semmi. Igaz, elmehetnek böngészni a tallón — hogyha el nem űzik. Micsoda szeretet lakitv itt a földön ! Még házbért sem kérnek egy szegény gólyától. Fészkelhettek bátran, alacsony kéményen — de a magasra ne jöjjön vágyatok, mert onnan elűznek. Nem kell ott az ilyen egyszerű filiszter, a ki télen nyáron elvan egy szegényes, megkopott ruhában és még metáliát se hordoz a mellén. Hiszen tudjátok tán ? Meleg Egyptomban, a Fáraók földjén se lehet az másként, Ugy hozza magával a „magas műveltség." Mert csak nem egyenlő seholsem az ember. De azért csak jertek, szálljatok le bátran, itt is van egy kémény. Nem az enyém ugyan, de fizetek érte: legyen szabad utja nehéz sóhajtásnak, föl a magas éghez s ne bántsa a fület ideges embernek. Szálljatok le bátran ! Meleg szeretettel látom én a vándort, kenyeret is szerzek szorgalmas munkával annyit, a miből jut egy sovány darabka egy szegény madárnak. gyar tanfórfiut, elmebetegség miatt gondnokság alá helyezték. Az iparosok választási eenzusa, Közeledvén a képviselőválasztások ideje, nagyon alkalomszerű újra feleleveníteni azon kérdést, melylyel a Ill-ik és IV-ik orsz. ipartestületi nagygyűlés behatóan foglalkozott, sőt melynek érdekében a miniszterelnökhöz fölterjesztést is intézett, tudnillik : az iparosok választási jogának a kérdése. Az említett orsz. ipartestületi gyűlések felterjesztései alaposan és részletesen kimutatják azon viszásságot, hogy Magyarországon 179.073 iparosa meg van fosztva azon legszebb és legfontosabb jogtól, hogy legalább közvetve befolyást gyakorolhasson hazája sorsának intézésére, melynek pedig ő a hü, munkás, türelmes gyermeke. Ki van zárva azért, mert adója nem éri el a választási cenzust! Ez az állapot az 1874. XXXIII. t.-c. 6. §-ának c), d) ós e) pontjai alapján állott elő, hol kis és'nagy községekben legalább egy munkás után, szabad királyi és rendezett tanacsu városokban pedig 100 frt. évi jövedelem után fizetett adó van, mint a választási jogosultság megszerezóséhez szükséges minium megálapitva : mert — fájdalom — az iparosok szomorú viszonyai azt a 179.073 iparost nem képesitik ezen adóminimum megfizetésére sem. Mindamellett ha a cenzus kérdését általában tekintjük, az magába véve nem látszik olyan igazságtalannak, s a mi fő, az államérdek szempontjából olyan károsnak, mint a milyen. Mert végre is egy államban, mely az általános szavazati jogot fontos állami tekintetek miatt be nem hozhatja, egy bizonyos cenzust meg kell állapítani, mely némileg biztosítékot nyújt az iránt, hogy azok, a kik szavazatukkal befolyást gyakorolnak az ország sorsának intézésére, olyan férfiak legyenek, kiket a hazához azonkívül, hogy itt születtek, bizonyos kötelékek ós érdekek is fűznek, melyeknek révén a békés állami fejlődóst eiősegitö elemnek tekintethessenek. Csakhogy a körültekintő állambölcsessógnek a cenzus megállapításánál nem csak anyagi szempontokat kell figyelemre móltania és nem mindenkire csak ezeket k 11 alkalmaznia. Vannak egyébb tulajdonságok és képességek, melyek tekintet nélkül az anyagi áldozatokra, melyekkel a honpolgár az államháztartás fentartásához járul, feltétlenül képesitik őt a politikai jog gyakorlására s melyek részben erkölcsi természetűek, részben az értelmiségre alapitvák. A magyar törvényhozás, midőn az 1874. XXXIII. t.-cikket megalkotta, méltányolta ezeket a tekinteteket; mert a 6. §. a) pontja szerint az értelmiség önmagában is elég biztositóknak tekintetett arra, hogy a haza némely polgárai politikai jogok gyakorlására felhatalmaztassanak. A hiba tehát csak az, hogy az iparososztályra, mely pedig ugy általános mű veltsógénól, valamint szakképzettségénél togva, de a társadalmi téren elfoglalt állásainál és összeköttetéseinél fogva, értelmiség tekintetében a földmivelő osztálynak kétségtelenül felette ál', ugyancsak az erő ós adóképesség mértéke szerint mérte ki a politikai jogokban való részvétel jogosultságát. Igenis hiba, mert a politikai érettség, itélő és önelhatározási képesség tekintetében az az iparos, ki a népiskolán fölül tanonciskolát végzett s foglalkozásánál fogva az intelligens elemekkel való érintkezés ós hirlapolvasás révén ismereteit szaporította, általános világnózletót ós itélötehetségót fejlesztette, mindenesetre felette áll annak a földmivelőnek, ki semmi iskolát nem járt, vagy ha a népiskolában irni, olvasni megtanult is, később foglalkozása ós életkora folytán az önművelődésre sem gondot nem fordíthatott, sem a politikai események megfigyelésére és megbirálására módja és alkalma nem volt. Az iparos osztálynak ezen intelligenciája nincs honorálva az emiitett törvénycikk által, ezt tehát pótolni kell. Lehet, sőt tudjuk, hogy a törvény meghozatalakor az ipari viszonyok és az iparosok életének módozatai az átmeneti időszakot élvén, azokról az akkori törvényhozók maguknak hü ós megbízható képet nem alkothattak. Azóta azonban azt mondhatni, saját erejéből kifejlődött egy tisztességes, értelmes, bár szegény iparososztály, mely egy egészséges államfentartási középosztálynak magva. Kérünk tehát politikai jogokat minden cenzus nélkül, minden önálló iparosnak, ki — bármi csekély — adót fizet. Ez az iparos értelmiségének kapcsán elég biztosíték arra, hogy politikailag érett honpolgároknak adjuk azt. Kérjük ezt annál is inkább, mert ez az osztály dacára annak, hogy a létért való küzdelmeiben megfelelő támogatást alig nyer, dacára annak, hogy az állami élet mezején neki úgyszólván csakis a kötelességek terhe jut, a haza szent földjének becsületes, lelkes, hű fia. Vasárnap. Barnum-láz. — Rimes móka.' — Kárpátoktól - Adriáig Barnum neve járja ; Dagad szittya-kebelünkben Lelkesedés árja. A hires, nagy reklám-királyt Tárt karral fogadjuk; Jankee kóklerságaiért Ingünk is od'adjuk. Szinház, sport, képzőművészet, Ma sutba mehetnek; A sok csodabogár mellett Szóba se' jöhetnek. Csodabogár ? . . Hohó ! kérem Lasabban a testtel ! Láthat mást is, ki Bantumhoz Benézni nem restel . . . Mondják: megyénkből is gyűjtött Sok szép ritkaságot, S velük bámulatba ejti A kerek világot . . . A gyulai egyetemnek Ott van embriója ! Enyészettől Barnum papa Spirituszban óvja. A csabai kibővített pályataá* csodái Ott vannak : heringként kezelt Utasok bordái. Ott vagyon - igaz kitömve Az a tőkepénzes : Ki a batfakonyi vasút Részvényére kényes. Szeghalom adott Barnumnak Egy anyányi cápát ; De már későn . . . leharapta Vashidjuknak lábát. Körös-Ladány egy díszpolgárt Küldött a porondra, A ki fejét, szepénysígbői Hóna alatt hordja. Vésztő kékbélü dinnyét visz A világpiacra. Doboz ófjás hagymájával Állott ki a piacra. Ott láthatni üveg alatt Azt a gazda-embert : Ki Sárréten, a kotuba ősszel vetett kendert. Nem folytatom ! Azt mondanák : No már nem is kétes, Barnum úrtól a reklámért Meg van kenve Két-ess. De most, mikor szörnyen dühöng A Barnum extázis, Beláthatnánk: esodabogác Van minálunk száz is. Két-ess. Nyilt titkok. — És a titkár-választás. • Tűnődöm, hogy mit tegyek? írjak, ne irjak? Ha nem irok, kimondják rólam, hogy oktondi vagyok s vesztett ügyem van, ha pedig irok, még kényesebb a dolog; megeshetik, hogy valami jó szalad ki a tollam alól s akkor meg rám fogják, hogy az ám a páva madár, cifra, fényes a tolla, a szava járása virágos, de mintha idegen földön termett volna ! Ha már most nem sül el ez irka-firka s nem kedves talán szavam járása, akkor meg azt mondják rólam, hogy üres szalmát csépelek s több a füstje, mint a lángja az egész embernek. Ám mégis irni kell ! Mert Barnum világát éljük, az uj századnak a jelszava : kiabálj, üsd, vágd a nagy dobot, csörtesd össze a cintányért, kezdjed minél nagyobb hangon s mindenki azt fogja hinni, hogy megtaláltad a bölcsek kövét, benned van öszpontositva minden tudomány. Látni akarnak tehát tőlem valamit, tőlem a leendő . . . Valami kézzel foghatót, szemmel láthatót! Nem mondhatom azt, hogy nessze semmi, fogd meg jól, mert itt szint kell vallanom, hogy bár nem tartom magamat félreismert nagyságnak, a toll mégsem éppen lóláb a kezemben, vagy ha az is, inkább fürge csikó, amely néha mégis vigan elugrándozik a fehér papiros mezején. De most már igazán illenék a tárgyhoz fognom, ha tudnám valójában, mi is az én tárgyam ? Az egyesület belső életéről beszéljek ? Isten mentsen! Darázs-fészek lenne ez, kivált választás előtt; megdagadna a csípéstől a kezem, tollat sem tudnék forgatni és hamarosan úti füvet kötnének a talpam alá. Pedig ezt nem szeretném, mert az én igazi becsületes szándékom : itt élni és itt maradni Önök között, dolgozni becsületes odaadással, legjobb akarattal és törekvéssel.. Hopp ! most veszem észre, hogy egész programm«beszédbe fogtam, de már mindegy, ha már eddig mentünk, mindvégig eláruljuk a nyilt titkot, hogy én bizony ha nem is vagyok a tollnak nagy mestere, de készséggel leszek mindenkor az egyesület buzgó munkása s ezzel az egyenes színvallással ajánlom magamat becses gráciájukba. Egry a sok köztll. Pusztai remete. - A kunhalom lakója — Ha nem feltétlenül megbízható kézből kapnók a hirt, el sem hinnők, hogy olyan furcsa ember létezhetik még a mai világban — és épen itt Békósmegyóben — mint a kiről alább van szó. Egy modern különc él abucsai határban, ki az emberektől elzárkózva, 20 óv óta egy földbe vájt putriban tölti napjait. A troglodyok egy kis kutya társaságában éldegél s remete lakából csak akkor kerül elő, ha erre a szükség kényszeríti. A neve : Szentpóteri János s azon települők közül való, kik először szállották meg a mai B u c s a község területét. Az a hír van elterjedve, hogy szerelmi csalódás űzte örömtelen remeteségébe. Életének ez a szomorú epizódja olyan hatást gyakorolt reá, hogy az emberektől megundorodva, a pusztaságba vette ki magát, hol egy régi kunhalmon üreget ásott, azt nádtetővel beborította s itt él nagy egyedülisógben hosszú évek óta. Élelméről ugy gondoskodik, hogy a putri körüli földterületet felássa, gabonával beveti s midőn az aratás ideje bekövetkezik, a termést apránként takarítja be. A kőkorszakbeli emberhez annyiban is hasonlít, hogy a learatott gabonát saját maga által kieszelt kézi-malmon őrli meg s az igy nyert korpáslisztből süti kenyerét. Külseje nagyon igénytelen, alacsony, vézna termetű, arcát övig érő bozontos, vöröses szakái borítja. S bár sok nélkülözésnek van kitéve, mégis némi jólétre tett szert. A rétvilág pusztulásával olcsó pénzen néhány hold földet vásárolt s ennek jövedelméből egy kis pénzecskét gyűjtött össze. Vagyonkájának azonban nem sokáig örülhetett, mert egy gonosz ember évekkel ezelőtt rátört, mindenéből kifosztotta s nehogy árulójává lehessen, kezét-lábát összekötözte. Napokig fekldt igy tehetetlenül a putri földjén s már az óh halál kerülgette, mikor egy arra járó földmives a kis kutyája keserves vonitására figyelmessé lett s kellemetlen helyzetéből kiszabadította Ettől a perctől fogva még gyanakvóbbá vált s hogy a váratlan megrohanások ellen védekezhessen, revolvert vásárolt, azonkívül egy titkos rejtek utat vájt a halom oldalában, hogy azon kellő időben elmenekülhessen. Bizalma egyedül Nagy Ödön bucsa-telepi községi jegyzőben van, kinél olykor adófizetés végett megjelenik. Mogorva arccal olvassa le azt a csekély összeget, melyet földecskóje után fizetni, köteles, s aztán sietve megy ki a pusztaságba, hol nem kell emberekkel érintkeznie . . . - ÚJDONSÁGOK. A regény vége. Lakatos Terka ós "Weinstein Vilmos, a gyomai szerelmes pár históriája, mint egy modernül romantikus regény ugy indult meg s bár egy hirtelen fordulattal kissé tragikus színezetet nyert a történet, később ismét kisütött a romantika derűs napja, hogy bearanyozza a boldog idillt • • . A vége mégis nagyon prózai ennek a regénynek — és ezen prózai befejezésen mulat most egész Gyoma. Ugy kezdődött a dolog — alig három hete — hogy a szerelmes pár egy szép tavaszi napon megszökött, A szerelem szárnyait a gyorsvonat helyettesitette, mely Budapestre röpítette őket, hol három napot vigan éltek a Rémi-szállóban. Csakhogy a szemfüles detektívek hamar kinyomozták Weinstein úr álnevét s a körúti aranykalitkából sirva hozták haza a kisasszonyt. • A gavallért meg a rendőrség vette pártfo| gásába. Ez volt a tragikus fordulat. A leánynyal együtt ugyanis két darab szép ezresbankó is eltűnt a szülői házból. És három nap alatt egy pár százas elúszott az egyik ezresből. Emiatt a bíróság kezébe került Weinstein, a kit a gyulai törvényszék vizsgálóbírója le is tartóztatott. Majd egy hétig ült vizsgálati fogságban a gavallér, mig a törvényszék vádtanácsának meg nem lágyult a szive s szabadon nem bocsájtotta. A romantika itt kezdődik újra. A szép cigány-leány vörösre sírta bogár szemeit, ugy szerette a lovagot. Nyilvánvaló volt, hogy belehal, ha az övé nem lehet . . . S a szülök szive kiengesztelődött, mikor Weinstein a fogházból kiszabadulván, k érőként állított be Lakatosok házába. A húsvéti ünnepek alatt törtónt ez. A szülők megbocsájtottak — amit Ámor összekötött, ember azt ne válassza szót — s megülték nagy vigan az eljegyzést. A