Békésmegyei közlöny, 1899 (26. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1899-02-12 / 13. szám

iradalom igazi gyöngyét, a saját átiratá­ban. Hogy mily szívből, lélekből játssik Purcsi, mily művészi magasságban áll teknikája, azt felesleges már az aradi közönségnek magyarázni. Csak konsta­táljuk, hogy játéka után percekig nem akart szűnni a taps s más számmal kel­lett megtoldani a műsort." — Gróf a munkásokért. Szarvasnak az emberbaráti áldozatkészségről széles körben előnyösen ismert s köztiszteletben álló polgára, B o 11 a Géza gróf ujabb tanújelét adta nemesszivűségének. Egy szép levél kiséretében, melyben többek között Istenáldását kérve a derék mun kások jövendőbeli sorsára, biztosítva őket az iránt, hogy érdekeik előmozdítását illetőleg a jövőben is tőle telhető leg­jobb akarattal és igyekezettel fog eljárni, 100 frtot küldött, A szarvasi földművelő munkásegyletnek folyó febr. 5 ón tartott közgyűlése alkalmával többszörös hosz­szantartó viharos óljenzóssel nyilvánította háláját a nagylelkű gróf szives adomá­nyáért s azt jegyzőkönyvileg i* megörö­kítette. E nemeslelkü tett önmagában hordja dicséretét, mint követéere méltó példát, kötelességünknek tartottuk felem­líteni. Vajha a szegény munkásoknak sok ilyen nemes gondolkozású grófi párt­fogójuk volna. — Eljegyzés. Porjesz Miksa, cs. ós kir. tart. vadászhadnagy, bútorgyáros, a Reisz ós Porjesz főnöke Békés­Csabán eljegyezte Reisx Jozephin kis­asszonyt. — Esküvő. C s e r m ák Dániel csabai szabó iparos kedves leányát, Idát ma délután négy órakor vezeti oltárhoz az ev. templomban B r a n d Gyula kádár­iparos. — Érdekes indítvány. A bókósmegyei orvos egyesület holnapi ülésén, a félévi jelentés kapcsán tárgyalják Zöldy Já­nos megyei tiszti főorvos indítványát, melyben a kormányt kérjék sz orvos és gyógyszerész ügy államosítására. — Öngyilkosság. Lengyel József gyógysxerész-gyakornok, ki Csabán volt állomáson, családi okokból elkeseredett lépéere ragadta magát. Szülőhelyén Ten­kén, az apja sirján fejbelőtte magát. Ki­válóan eszes ifjú volt, élte reményteljes tavaszán. — Ujabb adományok a csabai róm. kath. templomra. Dicsérendő módon, a csabai róm. kath. hivek hitbuzgóságát dicsérve, folyik a gyűjtés a Csabán emelendő róm. kath. templomra. Nemeskey Andor midőn nyilvánosan nyugtázza a kegyes cólu ado­mányokat, köszöni az adakozóknak a szeretetét az ügy iránt és a kegyesado mányok további jegyzését, megajánlását, vagy beküldését kéri. Ujabban adakoztak: Rusznák János 2 frt, Snrinás Jánoa 5 frt. Laurinyecs András 5 frt, Ifj. Bohus János 1 frt 50 kr, özv. Bohus János 2 frt, özv. Petrovszki Jánosnó 2C0 frt, Mária társulat 500 frt, Kozák Dániel 2 frt 50 kr. özv. Petrovszki Jánosnó 6 frt, Keia Mihály 5 frt, Urbán János 5 frt, Gyebnár János 5 frt, Szalay Józsefnó urnő 531 frt, N N. 10 frt, Szlancsik Pal 1 frt, Petrovszki S. Ilona 10 frt, Májtrnik Gyula 2 frt, Surinás Pálné, Kruzsics Maria 50 frt, Pribránszki István 2 frt. Kavoc ka András 4 frt, Szemarcsik Maria 1 frt, Keudra Mihály 50 kr, Tóth Mihály 10 frt, Gura Zsuzsánna 3 frt. Szász Grtgius Pal 10 frt, Svecz Mihály 10 frt, Frankó István 5 Irt, Jelerika György 50 frt, Tóth György 5 frt, összesen 1443 frt 50 kr. — Ritka családi ünnepély folyt le Oros­házán tegnap reggel, mint telefonon je­lentik. B e n k ő István három gyerme két eskette össze boldog párjaikkal V e­r e e József esperes, Sándor és András fiai, Erzsi leánya kelt egy füst alatt pár­jával 088X6. — A csákói lakosok visszavonták azon kérelmüket, hogy őket Nagyszénásról ftt­csatolják; azért a mai helyszíni tárgya­lás elmaredt. — A vm. közkórházi bizottság az alispán elnöklete alatt február hó 7-ón tartott ülést, melyen intézkedett a közkórház kibővítési terveinek a legutóbb megtar­tott tárgyalások eredménye alapján való átdolgozása iránt. Tudomásul vette a belügyminister leiratat, melyben a köz­kórház 1899. évi költségvetését 35185 frt szükséglettel, 1912 frt fedezettel ós igy az ápolási dijak által fedezendő 33273 Irt hiánynyal hagyta jóvá, megengedvén, hogy az 1899. évben 73 kr. napi ápolási dij szedessek. Az év folyamán szükség lendő jég beszerzésére nézve a bizottság felkérte a vármegye alispánját, hogy kedvezőtlen időjárás esetén mesterséges uton előállított jég beszerzése iránt foly­tasson tárgyalásokat. — Felolvasás, A csabai kereskedő if­jak egyesülete jövő szombaton a „Nádor,, éttermében rendezi első ez idei felolvasó estélyót s azon S i n g e r Lajos, az első csabai gőzmalom főhivatalnoka a keres kedelem körébe vágó szakfelolvasást tart. Ajánljuk a felolvasást ugy az egyesület tagjai, mint az érdeklődök figyelmébe. — Segélyegylet A szarvasi ág. evang egyház hivatalnokainak segélyegylete az elmúlt szerdán, Áchim Adam elnök­lete alatt tartotta XXXY. évi rendes köz­gyűlését. A közgyűlés fötrágyát a szám­vizsgálónak a pénztári 'állapotra vonat­kozó jelentése képezte. A segélyegylet, — mely eleinte csak özvegyek ós árvák segélyezésére lett alapítva, — szerencsés fejlődés mellett oly helyzetbe jutott, hogy ezután a munkaképtelen, vagy nyugdí­jazott tagjainak is nyújthat segélyt. Mint értesülünk, a tagok e czélból újólag megadóztatják magukat. — Adomány. A csabai Rudolf-gym­nasium tápintózetónek ujabban adakoz­tak : idősb Lukoviczky János 2 frt, a sxent-miklósi vadásztársaság 22 frt 50 krt. Fogadják a nemesszivü adakozók a tápíntózet nevében hálás köszönetünket: B a b i c h Pál, a tápintózet felügye ője. — Szélhámosság. 0 s i c s e 1 y Mátyás, 26 éves csabai földmives még mult óv deciemberén azzal állított be S. F. ga­gabonakereskedőhöz, hogy 20 mm. nagy szemű tengerijót vegye meg ós mintával is szolgált. A kereskedő a tengerit meg­vette és arra 30 frt előleget is adott. A szállításárai később időre allapodtak meg. Két hót múlva Csicsely ismét megjelent, kérve zsákot a nagyszemü tengeri szál­lítására s egyben mintát mut.tott csín quantin tengeriből, a melyből 30 mm. óhajt eladni. A kereskedő ezt is megvette es 60 frt előleget adott. Ki a kukoriczát az megallapitott időben nem szállította, a Csicsely Mátyás volt s igy a károsuit feljelíntósere a rendőrség kerítette elő a csalót, ki addig az összeget elfarsangolta, mert annyi kukoriczával, a mennyit el­adott, soha sem rendelkezett. — A szarvasi állítólagos ékszerlopás. Szarvason Róth Jakab utazó jelentest tett, hogy Szolnokon tőle, a ki a Raia hackel es Basch bécsi czóget képviseli, 15.000 frlos ékszerét elloptak. Rótti visz­szautazott Szolnokra ós most oly formá­ban nyomoznak, hogy a lopás Szarvason törtónt. A vigécz zavart előadasa azt a benyomást kelti, hogy ez a tolvajlás Szarvason semmi esetre sem történt még. mert habár hetek teltek el a Ríth följelentése óta, ujabban a károsult nem jelentkezett — Lövés az éjszakában. Majdnem vég­zetes szerencsétlenig történt Szarvason. Molnár János tanitó estefelé haza ipar­kodott s egyszerre csak lövés dördült el a füle mellett. Molnár kereste a titte&t, de eliramodott. A rendőrség kinyomozta, hogy Fábián István, vasúti őr pró­bálta a pisztolyát ós az véletlenül elsült, majdnem vegzetes szerencsétlenséget okoz­ván. — Ki kapta meg a gyulai nagy tőzsdét f A gyulai dohány nagytőzsdtre e külön legesaégre jatuar 30-an volt >&rt ajaniati verseny a kir. pénzügyigazgatóaági ht valalban. összesen 5 ajanlkt adatott be, ezek közöli a kincstárrá néxve legked­vexőbbtk a gyulai Ferenczy Alajos ciég uj tulajdonosai a a Reisner és WoJf czeg ajánlatai, melyek fölött érdemileg a m. kir. péiizügymiitiezienum fog dönteni, — öngyilkosság, Jánovszky János 71 éves szarvasi acsiparos, a kit rövid időn belül háromszorert szélhűdés, meg­unva nyomorúságos helyzetét, panteken felakasztotta magát. A szerencsetlen élet­unt családapat nagyszamu csaladja gya szolja. — A sorozás. Mint már hetek előtt jelentettük, a sorozás a jővö hó elsején kezdődik és április 22 én végződik. A meg­vizsgálandó hadkötelesek szama Szeg­halmon 593. Bekes Csabán 819. Gyulai járásban 190. Gyula varosban 351. Bé­késen 879. Gyoman 412. Szarvason 695. urosházan 1017. A polgári elnöki tisztet Békés Ceaban, Gyula varosban, a gyulai jarásban és Gyomán dr. Fabry Sándor alispán, a többi járásokban dr. Bodoky Zoltán főjegyző, — a polgári orvosi tisz­tet az összes jtrasokban dr. Zöldy János tiszú főorvos fogja ellátni. — Anyakőnyvvezetői kinevezés. A bel­ügyminiszter Békés vármegyeben a fü zes gyarmati anyakönyvi kerülethez tar tozó Bucsatelep, Nagy-Bucsa, KiS'Bucsa, Tótaziget, Perjes, Közlegelő, Kiritó, Bo­gárzó, Monostor, Görbesziget, Durkirug, Rakonczás ós Kertészsziget pusztákat, a közbeeső tanyákkal együtt Bucsa elne vezóssel ós székhelylyel, önálló anya­könyvi kerületté alakította ós ezen ke­rületbe anyakönyvvezetővó, a házassági anyakönyv vezetésével és a házasság­kötésnél való közreműködésre is kitér jedő hatáskörrel, Nagy Ödönt nevezte ki. — Önképzőkör. A szarvasi iparos if­júság önképzőköre január 29-én délután tartotta titsztujitó közgyűlését. Megvá­lasztattak : tiszteletbeli elnöknek Dr. M á­zor Elemér, alelnöknek Sall Károly, pénztárnoknak Simon János, könyvtár noknak Kóczi Mihály, jegyzőnek Adamo­vics E'erencz, számvevő elnöknek Gaál Sándor. Az önképzőkör óvenkint több­ször mulatságot rendez tagjainak szóra koztatására, van szép könyvtára, hírla­pokat és folyó iratokat jarat s más egyéb módon is igyekszik előmozdítani a tagok önképzését a szórakosását. Legközelebb műkedvelői előadást rendez könyvtára gyarapiiá.-ára. — Orvvadászok msranylete. Sarkadról irják : Az A 1 m á s s y grófok erde jeben bizonyos idő óta nagyban garáz­dálkodnak az orvvadászok. Az uradalom tisztjei emiatt fokozott éberseggei ellenő­riztetik a dus erdőket, melyekben ritka nagy a vadallomány. Egyik erdővéd a minap cirkálás közben eszrevette, hogy az erdőszéli bozótban emberek rejtőznek Rosszat sejtve odakiáltott. — Ki van ott? Felelet helyett egymásután két lö­vés süvitdtt el az ^erdővéd füle mailett. Aztán kat ember suhant ki a bokorból. Az erdővéd utánok lőtt, golyója azonban nem talált, mire az orvvadaszok kétsxer sütötték ra fegyverüket, de szerencsére ők is rosszul ctéloztak. Az uradalom emberei felkutattak az egész környéket, de nem bukkantak a merenyiők nyomara. Most a csendőrség nyomozza. — Uj egyletek. A mult év folyamán alábbi társulatok es egyletek alakultak a vármegye területén: 1. Bakósi izraelita betegsegélyző-agylet. 2. Bakési földmű­velő munkás-egylet. 3. Biüesi IV. temet­kezési-egylet. 4. Mező-bcranyi földművelő munkás-egylet. 5. Maző-berenyi tótvé gesi olvasó kör. 6. Szarvasi földművelő munkas-egylet. 7. Orosházi torna-egylet. 8 Nagy-sií,enasi munkás o.vasó-kör. — Magyar név. A m kir. belügy­minister megengedte, hogy Kessel­gruber János szarvasi lakos „K e r­iesz,"-re, Wallfisch István b.-csabai lakos, Vórtes>"-re, kiskorú Löwy Ede és Akos b.-csabai lakolok „P e t ő"-re változtattak at vezetéknevüket. — Tavaszi újdonságok. Waisa Miksa csabai divataruhaz tulajdonos a napokban Bécsbe es Berlinbe utazik a tavaszi és uyari újdonságok be^ásarlasára, ez alka­lommal tiszteit vevőuől divatujdonsag bevasarlásara szívesen fogad megbízási. — A ezredik gözcséplőgép. Ipari szempontból érdekes ünnepélye volt legutóbb az első magyar gazdasági gépgyár részvény társulatnak abból az alkalomból, hogy a gyárban most készült el az ezredik gözcséplőgép. Az ünnepélyt— amelyen Weiesenbaeher Endre elelnökön és Kellner Antal vezérigazgatón kivül a gyár hivatalnoki kara és munkásai, valamint nagy meghívott közönség vett részt, — délelótt .0 ólakor a jjyári daloskör nyi­totta meg a himnusszal. Elsőnek Menyhárt szerelő emelt szót és takaros beszéd mellett adta át Kellner Antal vezérigazgatónak afőldiszitett ezredíkcséplő gépet. Beszédében érdekesen vázolta a gyár fokozatos fejlődését. Tiz év előtt alig százan ddgoztak itt, amíg ma a gyár 7—80t) munkás­családnak ad kenyeret. Ráth Károly kir. taná­csos szólt, kiemelve, hogy a mai ünnep a ma­gyar ipar diadalünnepa s az uj cséplőgép díszére lesz a magyar iparnak a párisi világkiállításon, ahol közszemlére fogják állítani. Krausz munkás az i gazgatónak emléktáblát nyújtott át azután, amelyet az épület falába illesztettek. Az igazga­tó eire a gyáiban tiz év óta alkalmazott tiszt­viselők és muukáeok közt ezüst emlékérmet osz­tott ki. — Jóváhagyott segélyezés. A belügy­minister jóváhagyta a törvényhatósági bizottság ezon határozatát, melyben a csabai tornaegylet részére a vár­megyei közművelődési alapból 50 frt se­gélyt szavazott meg. — Uj egylet. Az orosházi, „földmi velő egylet" alapszabályait a belügy­minister bemutatási záradékkal ellátva, jóváhagyta. Ipartestületi ügyek. — Ipartestületi előljárósági ülés volt Csabán az ipartestület helyiségében e hó 9-én, Rosenthal Ignácz elnöklete alatt, melyen a szokásos havi jelentéseken ki­vül olvastatott az aradi kereskedelmi ós iparkamara által megküldölt ministeri rendelet, mely az iparos segédek kereseti adóját szabályozza, ós mely szerint a hót­szamra ós napszámra fizetett iparos segé­dek és munkások az adó alól felmentet­nek. E raiidelattel a csabai ipartestület­nek egyik régen mozgatott óhaja, illetve indítványa teljesült, melyet a testület ve­zetősége ugy a kereskedelmi ós ipar ka­marában, valamint az orsz. iparos kong­resszusokon 1886-ik év óta folytonosan sürgetett. A rendeletet az elöljáróság uzzal vette tudomásul, hogy a mennyiben a községi elöljáróság a folyó évre a segé­deket a megadóztatásra már összeírta s az adót a regi alapon már ki is vetette: megbízza az elnökséget, hogy tegyen lé­péseket a községnél, esetleg a pónzügy­ígazga'óíágnal a sagedek adójinak a ren­delet ertelmében leendő kiigazítása iránt. E;után a közgyűlés előKeszitesével fog­lalkozott az elöljáróság. Feiolvastato'.t az elöljáróságnak a közgyűlés elé terjesz tendő jelentése mult evi működésétől. A jelentéit az elöljáróság egész terjedőimé ben magáévá tette, azt a közgyűlés elé terjeszteni, előzetesenkinyimatni rendelte. A jelentós magában foglalja az alapsza­bályok módosításának javaslatát is, mit a tagoknak megfontolásra ós jóakaratú figyelmébe ajánlja az elöljáróság. E;után a számvevőileg magvizsgalt ós helyesnek talált mult évi zarszamadás, vagyon ki­mutatás és jövő évi költségvetés olvas­tatott fel, meiy az eiőijaro*ag által is jóváhagyólag tudomásul vétatik és a köz­gyűlésnek a felmentvóny megadására való ajánlással baterjesztetni hataroztatik. A közgy ütóe id jénekjmegáliap.tása okozott nemi nehózseget. a mannyioan -a*t még fabruár hóban szerette volna az előlia rósag megtartani, de az leküzdhetetlen akadalyokba ütközik. Navezateseu az alapszabalyok ertelméban a közgyűlésnek 8 nappal előbb összehiva keli lennie, ez padig febr. 19 íkóre mar az idő rövidsé­ge miatt nem lehet, febr. 26-au csabai vasar van. Maicí. 5 ón padig a nemzeti szövetsegucH leszünnepélyea aiakuió gyű­lése és az azzal kapcsolatos ünnepségek. Igy e közgyűlés előbb mint márcz. 12-én meg nem tartható. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, —- A ki a gyermekét örökre elaltatja. Gyomán történt ez a megható esei, me­lyen jó lesz könyelmü anyáknak okulnia Igen nyűgös volt Alt Jánosne nyoic hó­napos kis fia a kis Gyurika. Hogy elpi­henjen a gyerek, a régi kipróbált szokás szerint mak fejet főzött ós ennek leveből megitatta a piczi gyermeket. A kis gyer­mek nem is volt többé nyűgös. Elaludt a mákonytól örökre, Mikor nm-gkékült a gyermek, ajkai szederjesekké valtak, ak­kor hivatott orvost, a ki bár ellenszerül feketekávét itatott a gyermekkel, — az nem ért semmit. A kis gyermek örökre elaludt, ü. lörvenyszék a számos enyhítő körülményekre a gondatlan anyat 8 ntpi fogházra ítélte. — Az orosházi apostol. Csizmadia Sán­dor, a hirea paraszt-szoczialista néhány hónappal ezelőtt a puszta-szent-tornyai elvtársakhoz utazott s ott hatalmas fili­pikát mondott erről a romlott társadalmi rendről. Többek között igy szónokolt: „Hitvány ingyenélő a társadalmi osztály, mely uralkodik. Kizsákmányolják a muu­kás-ositályt és élősködnak rajta." A kir. ügyészség panaszárs izgatásért perbefog­ták a nagyszájú szoczialista-apostolt. A gyulai törvényszék Csizmadiát kétheti fogházra ítélte. A kir. ítélő tábla ezt az ítéletet helybenhagyta, ellenben a kir. kúria Sebestvén Mihály előadása mellett két hónapra emelte fel a szomorú neve­zetességre vergődött sxocxialista bünte­tését. — Csorvási fosztogatók. Csorvásról egy női tolvaj szövetkezet nem minden eredmények nélkül operált. Rendesen Orosházára vonultak ós Keleti Adolf divatüzletének fosztogatását űzték. Mód­szerük az volt, hogy elállták az állványt s még két némber alkudott az illető por­Foulardselyem 3 frt 35 krig méterenként legújabb mintázat s színekben 65 krtól valamint fekete, fehér és szines „Henneberg-selyem" 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként—sima, csíkos, koczkazott, mintázott ós damaszt stb. (mintegy 2-10 különböző fajta és 2000 különböző szín ós árnyalatban stb.) Ruhák s blousokra a gyárból! Privát fogyasztóknak póstabér-, vámmentesen s házhoz szállítva. Minták postafordultával. Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. Henneberg U. selyemgyárai, Zürichben les. és kir. udv. szállító.

Next

/
Oldalképek
Tartalom