Békésmegyei közlöny, 1899 (26. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1899-01-01 / 1. szám

XXVI. évfolyam. B.-Csaba, 1899. Vasárnap, január hó 1-én1. szám. BEKESMEGY KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTAHTALMU LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/

4 bz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közleményed küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám á-a S Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára >lfogad bármely jónevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. I . Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle há? hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben flzetea 1 „Nyiltter"-ben egy sor közlési dija 25 kr. 1899. Sötét sejtelmekkel viiradt ma Magyarországnak uépére az uj esztendő. Olyan sejtelmekkel köszöntjük, mintha ajkunkon a költő szava kelne : „Hozz reánk jobb esztendőt." Félünk az uj évtől, melynek méhében esetleg nagy nemzeti megpróbáltatások rejlenek". A jövő titokzatos ; de a bizonytalan jelen, az szinte — félemletes. Ha a reményt elvetted az embertől, elvetted mindenét. Azért az optimismusnak ezt a konvencionális nagy ünnepét az uj év első reggelét te tépelődő, te sötéten látó agy, meg ne rontsd s kergesd a tollat a reménységnek himes mezejére. Ne fosszuk meg a« aggódó nemzetet a raménytől. Ez ma a legkitartóbb barát, amelyre sükségünk vau, midőn a sötét sejtelem nagy csapásokra, nemzeti megpróbáltatásokra akar előkészíteni. Reméljük, hogy ez a harczi riadók között megszülető uj esztendő jobb lesz a sírba szállott testvérénél, hogy uj év ünnepe uj üdvös elhatározásoknál lesz forrása, hogy fölébrednek talán vdahára a nemesebb érzelmek s ellenállhatatlan hatalommá egyesülnek a haza megmentésére. Szétnnrczaago' szivyel, megtépett becsülettel áll előttünk közös édesanyánk : a haza, könyörgésre kulcsok kézzel kiáltja : veszélyben forog a sorsom, zátonyra jutott alkotmányos életem. Segíts magyar nemzetem ! Szomorú ennek aa uj évnek az első napja. Elcsüggedten alig merünk jót kivánni, csak fohászkoduuk, hogy óvja meg a magyarok Istene balszerencsétől a négy folyam hazáját. Erősítse ezt a nemzetet, hogy hü maradjon ezredéves hagyományaihoz, hogy elszánt bátorsággal intézhesse sorsát, mely saját kezébe van letéve. Oly nemzet, mely elfelejti, hogy sorsának saját maga az ura, s mely nem tud segíteni magáu : azt az ég ura sem segíti. Nem sors szeszélye tartotta fenn ezer évig ezt a nemzetet a nyugoti czivilizácziót fenyegetett vészek, tomboló tengerének kellő közepén. Fenntartotta ezt a hazát saját fiaiuak ereje és bátorsága, fenntartotta a szivekben lángoló hazaszeretet, a rabságban is el nem enyésző szabadságérzet. Tanulja meg továbbá, hogy szenvedéseinek árját is saját hibái zúdították reá. Az egyenetlenség, a viszálykodás, melyek mindenkor ott lakoztak a magyarság szivében, tettre bátorítván elleueit, kik a testvérharezokban lelték a legfélelmesebb fegyvert ellenüuk. Nem is mulasztották el azt szítani, a magyart a magyar ellen ingerelni. De azért, ha a romlás szélén álltunk is már gyakran: elpusztulni, nem pusztultunk el soha. Erőt kölcsönzött a csüggedő összeségnek a nemesen érző egyesek tántoríthatatlan bátorsága, kitartásra buzdítván a lankadókat, a tespedés közt habozókat. Találkozott miudenkor igaz houfi, kinek meleg szivéből áradt az önfeláldozó meleg honszeretet, ki maga köré gyűjtötte a gyöngéket, erőt lehelvén keblükbe a saját nagyerejü lelkének meggyőződéséből. Ily férfiak hazaszeretete mindig sikeresen birkózott a közszabadságért, nem engedte kiveszni a nemzet legdrágább kincsét, ezredéves alkotmányunkat. Néhány évtized békés munkája után, melyet háborítatlanul szentelhettünk egy elmaradt kultura gyors pótlásáuak (nagy és szent munkának), néhány évtized leforgása után, hogy kivívtuk ősi alkotmányunk szent jogaiba visszahelyezését, ime itt állunk ogy Örvény szélén ; fejünk felett tornyosulnak vésztjósló felhők, lábunk előtt tátong a reakció sötét mélysége. Veszélyben forog küzdelmeink ára, veszendőbe indul megfeszített erőnk munkája. íme, ez a képe hazánknak, mikor bucsuztatjuk egy leszállt esztendő meddőségét s nehéz szivvel köszöntjük az uj év ismeretlen hozományát. Körülnézzünk. Hallgatózunk. És látunk még bátor férfiakat, halljuk még bölcsek szózatait. 0 bennük összepontosul reményünk, ő nekik kívánjuk a győzelmet a pártok ádáz harczában. Am ők árasszák szét a szírekben élő meleget, gyújtsák tüzét az elenyészhetetleu hazaszeretetnek ; hadd melegedjenek rajta a közömbösök, akik kemény sors csapásai közt, a mindennapi élet szükségleteiért küzködve, elhidegültek. Egyesüljenek a bátrak és a bölcsek, tartsák fel a romlást, szedjék össze erejüket nemes küzdedelemre, hogy épségben őrizhessük meg utódainknak, ami reá szállott őseinktől: az ezeréves magyar alkotmányt ! Abban a reményben, hogy az uj év meghozta a gyűlölködés helyet a józan belátást, hogy hazánk egéről elfutnak az éppen új év reggelén össze csúcsosodott sötétfelhők, kívánunk ol-. vasóinknak boldog uj esztendőt. Ne tépjen a balsors. Ne dúljon a pártviszály. Legyen jobb esztendeje a magyar nemzetnek! Ex lex. — Mi is az ? Milyen is lesz ? Mik a következései ? — Sajnos, hogy, egészen szálló igévé lett az országban az ex lex, melytől immárom nem ment meg bennünket a törvényhozás bölcsessége, a kormány és ellenaék, kölcsönös, okos jóakarata. Hanem a közönség nagy része nincs tisztábban az t-x lex miben állásával, sokan legnagyobb közönynyel néznek elébe, sokan rémképeket festenek róla maguknak. A közönség tájékoztatása végett közöljük a következő sorokat, melyk megvilágítják : mi hát az ex lex voltaképen ? A dolog a természeténél fogva előtérben áll különösen két kérdés : az a d óbehajtás és azujonczállitás, nóvszerimt tekintettel arra, hogy az 1896 ki törvény értelmében a törvényhatóságok a meg nem szavazott adók tényleges behajtása és a meg nem szavazott újoncok tényleges kiállítása körül közreműködni nem tartoznak és e tekintetben jcsupán „ B ékésmegy eiiözl: ny 'tárca i a. Szép, szomorú, szegény leüt ")k,.. Ha látok őszi rózsát ijEIdugva a kej-t szögleten fi juttok eszembe nekem : Ha elnézem a felhőt, A mint fehéren száll tova. Lelketek festem éu oda, Szép, szomorú, szegény kányák . . . Kopott ruhát ha látok, Óoskát, fakót ti rajtatok, Nem irigylem a gazdagot. Fényért, bárhogy vakítson, Nem adom én a glóriát Mely homlokotok fogja ;*n Szép, szomorú, szegény leányok . . . . . . Mentek kéz: kézbe fogva, Keresve mit sok míis kutat A boldogsághoz az utat . . . És erőt ád a mese : Mely Kálváriát emleget Tinéktek, mig oda vezet Szép, szomorú, szegény leányok . . . Prigl Olga. Eszményi szerelem, — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Ób, hol vagy te bolo id ifjú aranykor, hol vagytok az édet, rövid ideig iartó, elrjngató álmok, kép ^ulődósek, melyek hozzád, draga iim im fűződtek? S hol vagy te első, eg/etli n szerelmem ? Szivem eifátul, rai gondolok s keblem meghasadni vélen, híi eszembe iut gyászos sorsom. Látlai ina gam előtt dideregni ama végzete uaf )on, melyen megismertelek, majd > min t végig siklasz a bálterem ?im> far keljén, azon emberrel, ki légid m ön s engem boldogtalanná tett, latom min t nyújtja fekd csábító k .rjait, mi te c ly örömmel fonsz a magadéba s riluin és az engem gyötrő mély fajdalmimról tudomást sem veszesz De mintha fátyol vonulna el szemeim előtt, elmulnsk e képek és előttem áll a rideg való. Ott fekssel kicsiny szobádban, ked vencz tárgyaid és jóiliatu szegfűid közepette. Gyönyörű kék, bágyadt szemeid mereven csüggenek az ágyad felett függő elefántcsont feszületen. Gondolatid az Űdvözitö sztnvedésein járva megkönynjebbülni latszol az elkerülhetetlennel; — ily ifjan lemondani az életről, az csak a túlvilági boldogs g sugallata lehet. Ha'avány, piros ajkaid neveket tetszenek rebegni, de hogy kié az ? ... az már földi titok. É* mégsem akarom, bár kénytelen vagyok elhinni, hogy itt hagytál vérző, gyógyulatlan szivvel 1 Oh, bár ne is láttalak volna meg ! Miért is hozott össze a sois bennünket ? De miért is nem nyiltak ki hamarább szemeid, hogy észrevetted volna a rzivemben du'ó küzdelmet, miért hagytál szenvedni oly sok éveken át? Oh, bocsáss meg Viimám, ha fájdalmim közepette oly gyakran veszem ajkamra neved, mert én csak magaménak tekintelek s nem azénak, a gyűlölt másikénak. Tudom, hogy nem veszed zokon, ha szerelmem e bus történetét papirra vetem, mert galanabtiszta lelkeden nincs folt, — angyal voltál itt e földön és az vagy a menyekben is 1 Az . . . iki iskolai tanév bevégződött s kezedben az érettségi diplomával hagytam el a szarvasi gymnasiumot, a második otthonomat, melynek vendégszerető falai nyoicz éven át lakójokul fogadtak. Osak e napon jutott először, igazán eszembe, hogy már férfi vagyok s egy fejjel magasabbnak képzelem magam, mint az előző napon. Csekely podgyáfzommal megterhelve, a legelső vo nattal siettem haza, szülővárosomba — Gyulára. Midőn máskor, vakátióbban rándultam haza, alig vártam a pillanatot, hogy e megunt várost elhagyhassam; de most szemeim majd könnybe lábbadnak s sze retném, ha csak mág egy utolsó pillán tást vethetnék elhagyott otthonomba. Azonban a robogó vonat nem hagy soká érzelegni, nem, mert egyik állomást a másik után elhagyva, csak azt vettem esare, hogy megérkeztem. Kint a perro non vártak az én édes szüleim ós ismemerőseim. Szegény anyám nyakamba borult, zokogott. Apám ugyan hideg vért színlelt, de rajta is meglátszott örömének kiáradása. Megkezdődött ezután a soha véget nem érő kórdezagetőzés, mindenkinek volt valami kérdezni ós fecsegni valója hozzám. Boldog gyermek koromnak ti édes reministenciái 1 Meg is maradt még ma i« az emlékezetembe, mind az, hogy a hazatérő ifjúság tiszteletére vasárnap, műkedvelői előadást tartanak, melyben a czimszerepet Gyulaváros ünnepelt csillaga, Szalanczy Vilma játsza. Sokat hallottam e nevet már, ha zulról kapott levelek is megemlítették, nem csoda hát, hogy ily híreket kapva, már megrezdültek bennem a szerelem húrjai, de mit ón csak eszménynek gondoltam s ily végzetes lett csalódásom. — Tikkasztó nyári napon volt az ünnepély, Az egész város diszbe öltözött s mire az elődás kezdetét vette, a közönség már színültig ellepte a kert helyiségét. Egyike voltam az elsőknek, kik megjelentek. A sok szebbnél szebb hölgy egy cseppet sem érdekelt, alig vártam a pillanatot, midőn eszményképemet megláthatom. Végre kezdetét vette az előadás, melylyel nem törődtem, bárha az a halhatatlan Dumas müve volt is. Midőn ő, a kedvencz megjelent, egyszerre elnémult az amúgy is halk tö meg, még a lélekzetüket is visszafoj tották, hogy minél jobban hallhassák bájos hangját. Itt volt a pillanat s alig mertem rátekinteni. Bár ne is néztem volna rá, az 8 tekintete örökre boldogtalanná tett. Szépsége elvakított s mintegy szobor meredten néztem végig játákát, mely oly kitűnő volt, hogy legalább az én szememben át Dúsáét is felülmúl. N-ihez szerepjt oly meghatóan ad a, hogy sen^ ki sem vette észre, hogv az egész csak, paradia, hanem való. Talán valóban it az volt, mert halál 1 ép ilyen lett. Dí mintha az ég is megirigyelte volna a mu'atságot, az eget. A hatalmas komor fellegek kezdték ellepni s negyet óra múlva, valóságos felhőszakadásai vált az eddigi derült idő. — A? emberek nem törődve sen kivel rohantak, hav* vagy valamely biz tos tető alá. Se borzalmas pillanatba jutott eszembe Vilma Felrohantam hozza a színpadra, hogy megmentsem a vihar elől, de már megelőzött valaki. Ez azon' ban nem csüggesztett e', hirtelenemben bemutatkoztam mindkettőjüknek s szolgálatomat felajánlottam Vilmának. — Megismerhettem hát szerelme met, 8 mély sajnálkozás fogott el, midőn magam előtt láttam dideregni s megrendülni, ha a villám cikkázó fénye áttört a szinpad hasadékain. Ilyenkor görcsösen ragadta meg karjainkat, bátori tottuk 8 lehetőleg szórakoztattuk, csak hogy ne féljen, de azért úgy resaeget, mint a nyárfalevél. Végre kitombolta magát az elam, csendesülni Uezdatt s nem soká végleg mégis szűnt. Elhagyhatuk most a kertet és siettünk haza. — Már nagy aggoda lommal várt rea nagy néne, ki reumíj* miatt nem leintett ott kedvencze diadalán, megköszönte ázivasságiiaídt s n>» enged e, hogy házát maglátogassu c. — Csak most kezdtem foglalkozni vetélytársammal, mert az első percztől kezdve tudtam, hogy a«. Neve ismerős volt előttem. Szentgróty nevét ki ne ismerte volna hirből a vidéken. Kóauyelmüsége, pazarlása s csapodárság* nem volt titok senki előtt. Nem csoda, hogy megrettentem, midőn bemutatkozott, tudjam, hogy vesztett az ügyem szerelmemre nézve, mert mi egy ily embernek egy