Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-09-08 / 72. szám

sége ellen izgat, egyik osztályt a másik elleni gyűlöletre ösztönözvén, hisz a vég­tárgyalás adatai szerint ifj. Pogány Ist ván beismerte, hogy elvtársak megszó­lítással Ökrös Sándor vésztői lakosnak levelet küldött az elvtársak számára, melyben felhívja őket, hogy csak az ál­tala ajánlt tulmagas követelésekkel áll­janak munkába, s ha nem teljesitik a munkaadók követeléseiket, bánjanak ugy el velők, mint szintén a filizteusokkal, égessék fel vetéseiket; beismeri, hogy ezen a már emiitett kifejezésekkel fogva izgatást tartalmazó levelet füzesgyarmati, körösladányi lakosok előtt felolvasta, egy példányát kézbesítette, sőt Szeghalmon 1897. november. 28 án száz ember jelen­létében megtartott munkás-gyűlésen, a tagok helyeslése közben felolvasta s azt azok magokéva tették. Makai Mihály I r. terhelt szintén beismerte, hogy ezen levél egy példá nyát, tudva annak tartalmát, Füzesgyar­maton a 25—30 elvtárs jelenlétében meg­tartott gyűlésen felolvasta, Párdi Iuván III. r. terhelt szintén beismerte, hogy ezen levelet a Vé-ztőn 20—22 elvtárs jelenlétében megtartott munkás gyűlésen Ökrös Sándor elnök felhívására, noha meg voli győződve, hogy ez izgatást fog­lal magában, felolvasta Ökrös Sándor IV. r. terhelt mint munkásköri elnök megkapván a már emiitett levelet, tudva annak tartalmát, sőt annak előre bocsá­tásával, hogy ez izgatást foglal magá­ban, büntetendő cselekményt képez, saját beismerése szerint mégis felolvastatta a munkás gyűlésen. Eke Imre V. r. terhelt szintén beis­meri, hogy ifj. Pogány Istvántól 1897. decz. 25 ón átvette a már említett tar­talmú nyitott |levelet továbbítás végett, azt elolvasta s átadta Abonyi Jánosnak a célból, hogy juttassa Makai Mihálynak; Abonyi János VI. r. terhelt szintén be ismerte, hogy e levelet rendeltetési he­lyére szállította, tudva annak célját, azon­ban tartalmát nem ismerte, csak azt ta­gadja, hogy a gyűlésen ő követelte volna annak Jelolvasását, azonban a kihall­gatott tanuk az általam előadott ezen tényállást erősitik meg, amely szerint igazolva van, hogy az I r. terhelt vád­lott által e célból "irt levél, mely heves kifejezései által nagyon is alkalmas a szenvedélyek felizgatása által a munka­adó osztály ós annak tulajdonosai elleni izgatásra, I. r. terhelt által egymáshoz nem tartozó egyéneknek egyidőben való -összejövetele alkalmával, hol a hozzá­férhetőség senki elől kizárva nincs, Vész­tőn felolvastatott. Makai Mihály által Füzes-gyarmaton és Párdi István által Szeghalmon : megállapítja a bthv. 172 § 2. bekezdésben irt osztály gyűlöletre es a tulajdon elleni izgatás vétségét, ebben ktrem mindhárom terheltet Lünösnek kimondani, Ökrös Sándor, Eke Imre és Abonyi János azon tények által, hogy még két utóbbi a levelet Makai Mihály­hoz juttatta és előbbi azt a gyűlésen, melyben a munkások egyenesen felhi vatnak, hogy trősztkkal is kényszerítsék a munkaadókat feltételeik elfogadására, felolvastatta a btkv. 69. §. 2. bt kezdés­ben ütköző bünsegédekkent szerepeltek : mert beismerésük alapján szintén bünö söknek kérem kimondani. A büntetés kimért sénél kérem figye­lembe venni mindenik terheltnél enyhítő körülményként a beismerést és a csekély műveltségi fokot; azonban igen súlyo­sító körülménynek találom azt, hogj épen akkor követték el az izgatást, a mi dőn a napirenden lévő ilynemű törek­vések nem csak a békés munkától von­ták el a föld egyszerű népét, hanem szen­vedélyre gerjesztő voltuknál fogva kellő s óvintézkedések megtétele nélkül nem csak a közbékét veszélyeziető surlódá sokra és összeütközékekre vezetnek, ha­nem végeredményben még az állam ko­moly létét is veszélybe döntik, ennek megakadályozása végett kérek példás büntetést. 8 havi börtönt mért az ily kegyetlénül erdélyesitő emberre. - A féltékenység démona. Kikapós asszony volt a Csizmadia Mihály orosházi gazda ember felesége. E miatt beállt a házba az örökös háborúság s az asszony elköltözött urától egy rokonához. Csiz­madia azonban nem boldogulhatván fe­lesége nélkül, felkereste, azt kérte, hogy térjen vissza hozzá. E közben oda vető­dött részegen Jónás István béres is a ki vágytársa volt, a mikor az asszony birto­káért heves jelenet fejlődött ki férj és szerető között, a mely azzal végződött, hogy Csizmadia Mihály bicskájával nem kevesebb mint 32 kisebb sebet ejtett Jónáson azért az egy mély sebért, melyet utóbbi a szivén ütött. Ezért Csizmadiát 3 havi fogházra Ítélték. KÉRDEZI ÜK MEG A HÁZIORVOST "alkalikus terme s"^ s savanyu* 1} MINT NYÁLKA OLDÓSZER ugy magában, mint meleg tejjel vegyítve KÖHÖGÉSNÉL, REKEDTSÉGNÉL, TŰ­DÖHURUTNA L stb. legjobb gyógysikerrel ajánltatik. NEHEZEN EMESZ1Ö, GYOMORHURUT­NÁL KITŰNŐ HATÁSA YAN! Kapható: 426-1.10 B.-CSABÁN FEKETE SÁNDOR és GRÓSZ IGNÁCZ czégeknél. KOZGAZDANAG. — Felhivás a seprüczirok termelőkhöz. A magyar kereskedelmi muztum ügyfelé­nek nagyobb kivitele lóvén a czirokszakál­ból, egyletünkhöz fordult az országos növénytermelési kísérleti állomás utján, hogy a termelők nevét és a termelt czirok szakáll mennyiségét vele tudatná. Fel­hivatnak tehát a termelők, hogy sürgősen tudassák, ha ilyen felelt eladá--ra rendel keznek, annak árát és menynyiségét az egyleti titkárral. B.-Csaba, 1898. szept. 4. Békésmegyei gazdasági egylet. — Tenyésztésre alkalmas baromfi be­szerzése. A földmivelesi miniszter a ma­gyarországi baromfi tenyésztőkhöz a kö veikező felhívást intézte : A magyar ba­romfi tenyésztők felhívatnak., hogy mind­asok, kik tiszta vérű, tenyésztésre al­kalmas, idei nevelésű plimut és langshan fajta kakasokat, emdeni gunarakat, pü kingi gt csérokat, bronz és íranczia pulj ka kakasokat eladni óhajtanak, azt Hreblaj Emil m. kir. ál aueuyésztési feiügy élő­nél (Budapest, föidmivelésügyi minisz­t rium) lolyó évi szeptember hó 15. jehntstk be. Gabona árak. B.-Csaba, szept. 7. Budapesti gatonapiaczunk irányzata némileg megszilárdult. Csabai hetipiacunkon mérsékelt kí­nálat mellett a következő árakban vettek : Ujbuza . . . . Uj csöves tengeri Árpa 7.80-8 50 2,20-2 30 5 5 20 — A kiakoltólitott csizmadia bosszúja. Muradin Dániel Árpád számos ujvarí illetőségű csizmadia és mázoló, vándor­utjaban Szarvasra vetődött és itt folytatta mesterségének egyik ágát, a c-izmadia­ságot, mint segéd. Közben tüzzel-vassal meg akarta honosítani Szarvason az er­délji szokásokat, u. m. nótálást, vere­kedési módszert, pityóka evést síb. De a szarvasiak sehogy sem reagáltak, hanem elvégre egyik korcsmai ös-zejövetelkor sommás uton elbántak a téritővel: ki tették Muradin uramnak a szüret. Erre az erdélyi fenegyerek bosszút forraltja kásán élesre fent dikic^et vett magához és vissatérvén a mulatok közé a nézetét, legkevésbbé respec áló Huszár Józsefe „erdélyi módon" gonosz szerszámával ugy összevagdalta, hogy a szegény majdnem belehalt; azzal meg stm állvan Erdélyig, ott a bérezek között ugy elrejtőzött, hogy csak köröztetós utján karhatalommal le­hetett a végtárgyalásra előállítani amely­nek megtartása után a kir. törvényszék Budapest, szept. 7 (Saját tud. táv.; Készbuza 10 krral magasabb, őszi buza 858, tavaszi buza 8 45-46. Felelős szerkesztő : Verner László. Egészen uj, a volt jLieszkovszky M féle 4J és pultok, eg-y pénztár jutányosán eladó, ugyanazon üzlethelyiség bérbe ki­adó. Bővebbet Iániifii Jóxieíuél B.-Csaba, Vasut-utcza. Központi Kávéház B.-Csabán. Kávéházamat teljesen újonnan reno­válva, kitűnő tekeasztallal ellátva szombat este ünnepélyesen megnyitom. Egész ette hangverseny. A legjobb kávéházi italok pontos kiszolgálását biztosítva, szíves pártfogá­sért esedezik tisztelettel LOBEKCZ ALBERT kávés. Kávéházam szombaton és vasárnap REGGELIG NYITVA!! Hirdetmény. Az 1893. évi XXXVII. t. cz. végrt­hajtasa targyaban kiadott üépfelkelesi jelentkező utasítás 3. §. £0. pontja értel­mében B.-Csabán az időszaki jelentke­zésre az összes katonailag kiképzet és (vörös) ajanlati lappal ellátott katonailag ki nem képezett nepfelkelők születési év folyam ,-zerint a következő sorrendben hívatnak fel : F. évi okt. 26-án az összes újkigyósi ille­tőségű s ott tartózkodó valamennyi idegen nép­felkelők s a csabai 1856. „ „ „ 27-ón a csabai 1857-1859 „ „ „ 28 án „ „ 1860-1862. „ „ „ 29 én „ „ 1863—1865. szül. évlolyambeli és valamennyi fiata­labb b.-c-abai illetőségű és B.-Csabán tartózkodó összes idegen népfelkelők. Az idegen népfelkelők születési év­folyamuknak, illetve a felhívásnak, meg felelőleg tartoznak jelentkezni. A jelentkezés B.-Csabán a városhá­zán mindenkor reggel 9 órakor veszi kezdetét. A jelentkezésre kötelezett népfel kelőnek szigoiu kötelességévé tétetik, mi­szerint birtokaban lévő népfelkelési ig, könyvét, ennek nem létében honv. vag> katona könyvét, esetleg végelbocsBjió le­velét magaval hozza. A (vörö.-) ajanlati lappal ellátott nepfelkelők ajánlati lap­jaikat jelentkezésük alkalmával előmu­tatni kötelesek. A jelentkezés mindenkor személye sen teljesítendő — kivévén az 1893 évi XXXVII. t.-cz. végrehajtása targyaban kiadott népf. utasitas I. §. 3. pontjában felsorolt egyéneket, — kik a jelentkezést Írásban a községi elöljáróságnál ingyen kabható jelentkevő lap pontos kitöltése által teljesilheiik ; a népf. ig. könyv ez esetbén a jelentkező laphoz csatolandó. A jelentkezéshez vonaton utaió ntp felkeiesre kötelezettek, ha magukat a népf. ig. könyvvel az állomási ptnztár nal igaíolják : a katonadíj szabasban megállí pi:ott menetdíj ktüvtzmény ben reszesiueiLtk, illetve katona menetjegy­gyei utazhatnak. Mii.den mpfelkelő, ki a kötelesség­szerű jelentkezett elmulasztja, kihágást Kövei tl s fent Livaikoioit t.-cz. 6 §-nak 70. pontjában nugsiabot (4 koronatói— 200 koronáig) ptnztüntetéssel büntettetik. Sztraka György, főszolgabíró. Békés község tulajdonát képező Bélmegyeri Puszta folyó évi szeptember hó 12-én és a következő napokon a hely -zinén nyilvános árverés u !jan haszon­bérbe adaak. A birtok terjedelme szántóföldben 3000 hold, kiadatik pedig 20 holdtól kezdve tetszés szerinti mennyiségben ós évekre A kikiáltási ár 7 frt 50 kr ós 8 frt 50 kr leend. Az árverelők a helyszínén megjelent bizottsággal ugy az árverési feltetelek, mint egyéb tekintetben is egyezkedhetnek. Községi Elöljáróság nevében : Nagy Gábor, R, Nagy IstYán, számügyi jző. 428 — 1.2 albiió. II!rdetillé 11 y ! Ő cs. és kir. Apostoli Felségének 50 éves uralkodói emiétünnepe alkal­mából alapított ,,jubileumi emlék­érem" viselésére jogosultak ujabb ren deJkezés folytán ujolag összeiratnak, — annálfogva felhivatnak az eddigelé nem jelentkezett s a már egy izben összeirt emlékérem viselésére igényt tartó 1848— 1875. évig, ilietve ezen időközt besorozott s kiszolgált katonák, hogy miután igényjo­gosultságuk katonai okmányuk alapján lesznek illetékes helyen elbirálandók — birtokukban lévő végeibocsátó leveleket, kilépti igazolványukat f. évi szept. ho 25 ig Csaba város katona ügyosztalya nál okvetlen adják be, hol is az illetők­től az okmányok bevonatnak. Kelt Csabán, 1898. szept. 1. Elöljáróság: Korosy László, Tadanai K. János, első jegyző. albiró. Eladó a csorvási és békés-csabai határban, az állami műút közelében egy iószerke zetü. két köre járó ! n: m Vevő az anyagot esetleg el is vitetheti. Bővebbet a tulajdonos 412-4.4 Bakos Józsefnél. Adóügyi értesítés. A gyulai m. kir. pénzügyigazgatóság­nak 19036/898. III. számú rendeletével érvényesített 1898/1899. évre szóló fegyveradó lajstrom az 1883. évi XLIV. t. cz. 16. §-a rendel­kezéseihez képest B.-Csaba községházánál — adóügyi osztály — 1898. évi szept. 5— 12-ig lyolcz napi közszemlére ki lesz teve. Felhívatnak ennélfogva az érdekelt adófizető polgárok, hogy a lajstromot a kitett hataridőben megtekinteni annyival inkább siessenek, mert ezen határidőn tul beadott felebbezések figyelembe vé­tetni nem fognak. Gall! Gyula, jegyző. Maczák L. György, biró. Kérje' ^ r Continental a 7 oilághírii spanyol és portugál borait Sherry Portbor Malaga Madeira Tarragona stb. Kaphatók az összes finomabb fűszer és csemege kereskedé­sekben,, oalamin,t poharanként az előkelőbb szállodák, kávéházak és vendéglőkben. Sajilfiók: Budapest > csakis: IVkossuth-Lajos és Ujoilág utcza, sarkáén, a Centnj-Casinooal szemben. fűszerüzletében B.-Csabán. 4.12 CSABA község tulajdonát képező, volt Simay-féle HÁZ, mintegy 372 hold nagyságú KERTTEL, mely utóbbi az élőviz csatorna közelsége folytán konyhakerté­szet mivelésére is igen alkal­mas, folyó év október hó 1-től számított 3 egymásután követ­kező esztendőre bérbeadó. Bérelni óh?jtják zárt ajánla­taikat legkésőbb fo'yó évi szeptember hó 16-ik napjának deli 12 órájáig a községi ik­tatóhivatalban annál is inkább benyújtsák, mivel a később be­érkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe, Bővebb felvilágosítással a gazdasági intéző szolgál. Az Elöljáróság. Nyomatja és kiadja a „COKVINA" könyvnyomda B.-Caabán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom