Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-09-01 / 70. szám

XXV. évfolyam. B.-Csaba, 1898. Csütörtök, szeptember hó 1-én. 70. szám. BEEESHEErT KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőségi Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Apponyi-utcza 891/, sz. (Zsilinszky-féle ház) a ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. hova lap szellemi részét illető közleményen i E•

B

S'

e, szan

t *"

a 8 K

r' küldendők. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kéziratok nem adatnak Vissza. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jőnevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy Bor közlési dija 25 kr. Örök béke. (Ó) A történelem eddigi három gerincze, az ó-, közép- és újkor telve van háborúval. Rémes képek, hajmeresztő tömeg mészárlások leggyakrabban rut önzésért, hiúságokért, szép asszonyok kiömlött könycsepjeiért, ott Északon, a hol — szinte azt hinnők — a kemény téli időjárás vérmérsékletükben is zordonokká teszi az embereket, — annak a hatalmas nemzetnek szuverénje, kitol egész Európa fázott és a kinek szinte családi tradicziója az öldöklés, — a béke olajágát lengeti a militarismus terheiben nyögő vén Európa előtt. Az interparlamentáris konferenczia álma im testet ölt. II. Miklós czár, a minden oroszok czárja, felszólítja Európa népeit : tegyék le a fegyvert, valósítsák meg a világon a „Treuga Deit". Legyen ezután a nemzetek történelme nem e háború, a viszontagságos küzdés, a tulajdonjog fegyveres védelme, hanem a népek boldogsága. És a czári szózat millió és millió népnek szivét dobogtatja meg. Adiplomacziai jegyzék e századnak legfölemelőbb téuye. Nem jól mondtuk. Nem ennek a századnak, hanem a humán eszmék, a kereszténység igehirdetése óta ilyen szándék, fordulatos, és világtörténelmi, — még nem mondatott. Miklós czár a szerzője. Dicsőség a czáruak! Eltörpül e korszakos világtörténelmi szándék mellett a napi életnek minden zsivaja, kufárkodása és ideigóráig tartó jelentéktelen eseménye, a politikai és társadalmi tevékenységnek minden szappanbuborékja. Fönn az Ural deltáján, lenn a Tűzföld kincskeresőinél, öt világrészen mindenütt a hol gondolkodó emberéi, — nincs ma más kérdés, mint az, me lyet engesztelő vasárnap, Gergely naptár szerint augusztus 28 ika hozott meg a népeknek. A nagy keresztény humanismusuak ez az első igaz megnyilvánulása. Ha a becsületes szándék kitudja vivni igazait, akkor a Miklós czár tervének győznie kell. Olyan egyszerű, olyan becsületes és olyan igaz szándék ez s hogy nagyon iuíiciálva kell lenni vérünknek századok balfogalmaitól és bizonyos luciferi gonoszságtól, ha a czári szózat magszédit. Nem a nagy terv má u-ora, egy szebb jövő tünde képei rajzolódnak képzeletünkbe, hauem mintha a Mont Everest 9000 méteres magasságát eltudtuk volna érni és ott nem a havasnak uj és el nem képzelt panorámája gyönyörködtetne, hauem a félelem venne hatalmába, hogy leszédülünk. Ezt a félelmet, bátortalanságot és aggódást szólaltatja meg a nemzetek nagy befolyám és kiskörű sajtója mind Hiába, Cézár adja az eszmét, a leghivatottabb, még sem hiszünk benne Hogy az ember megszűnjék gyülölködui, egymást gyilkolni, embertipró ágyukat gyártani, gyors tűzzel meggyilkolni tömegeit azokuak, akiket kirendelnek a vérmezőre, — nem tudjuk elhinni. Mi kor még ifjú fantáziával olvastuk a Jókai „Jövő század regényét", akkor még követni tudtuk volna a lánglelkíi költőt merész röptű fantáziájában, hogy ha „ichor" lesz, akkor egy nagy világot rengető harcz után meg lesz az örök béke ; de igy, minden harcz nélkül, czári szózatra és ichor nélkül hogyan lehessen az, hogy békesség lészen ? Hiszen még a pásztorok, isten küldői, mikor a humauismus megszületett, csak azt merték énekelni: „békesség légyen a jóakaratú emberek között". De hogy az egész világon, a hol, sajna, a rosszakaratú emberek vannak többségben, nagy tévedések, nagy hiúságok és nagy bűnök fordítják a népek történetét, hogyan lehessen békét parancsolni? És még nem is parancsolják, hauem kérik. Talán azért sikerül most. A költők jól látnak. A mit Jókai egyik legmerészebb regényében megálmodott, — im bekövetkezik. Nincsen ugyan olyan anyag, melyből a kormányozható léghajókat meggyártják, de tökélyben olyauok ma a Manlicherek, az ucháciusok, hogy jaj azoknak a népeknek, a kik a modern stratégia fegyvereivel állnak ki egymással tömeges halálra. A modern technika teremti meg a békét. Végső konklúziójában az, a mit a költő megálmodott. Még birtuk volna, habár terheinkkel nyögve, a militarismus nagy évi adóját, az egész emberiség 4 milliárdot, ezt a heverő szuronyok között való pénzaknázó liarczot — de azt sem sokáig. A kényszerűség amúgy is, bár oly végzetes kilátások közben is, harezra szólított volna. Ezt előzi meg észak autokratáj Rj Sí leghivatottabb, a kinek ajkán nagy jelentőségűvé válik a jelszó,.a kinek ajkáról elhangozván az örök béke, — nem szabad, nem lehet megmosolyogDuuk. Pedig mindenki mást ért volna e sors, a ki ilyet m a óhajt. Ma még csak az ideálisták hiszik, hogy a czári szózat őszinte. Az angolok nem idealisták. Ok nem hiszik. Ellenben azt tartják, hogy a ki legjobbau emlegeti a békét, az készül legjobban a háborúra. Az egész földkerekség gondolkozó népei figyelnek, mi lesz a szinte világmámort okozó nagy eszméből? Villamos világítás Csabán. Mindenekelőtt jól eső érzéssel kon statáljuk, hogy a65-ik számunkban meg jelent „Közvilágításunk" czimü vezérczikkünknek váratlanul jó hatása volt, amennyiben közvetlenül ezen czikkünk megjelenése után T e v a n Adolf, a ki évek óta fáradozik a villamos világítás berendezésén, városunk tanácsához egy ujabb ajánlatott nyújtott be, a mely szerint hajlandó B.-Csibán a villamos világítást következő feltételek mellett berendezni : 1-ször. Kér 50 évre szóló kizárólagos engedélyt. 2-szor. AZ 50 óv lejártával az egész telep összes berendezéseivel, vezetékeivel, gépeivel és épületeivel együtt a város tulajdonába megy át díjtalanul. 3 szor. A város a közvilágításért egy felsorolt fokozat szerint 150 lámpától kezdve 2500 frt, 350 lámpáig 4500 frtot fizetne átallányként. 4-szer. A magánfogyasztók 40 watt órás 16 gyertyafényü lámpáért, amenynyiben átallány fizetésre megegyezés nem jön létre, legfeljebb 2 krt fizetnek óránként. Az ajánlathoz mdlékeltetett Gyula „BékésfflegyeiKözlöny"íárcája. Terka — Egy kis színésznőről. — A mult tél egyik estéjén, a lelkemre nehezülő unalmat elűzendő, bevetődtem a színházba ahol, már két év óta nem voltam. Szép Helénát adták. Ott láttam meg őt> amint többed magaval énekelt, s szinte a szemem is káprázott beiéi Hiszen szépek voltak valamennyien, de ő kiemelkedett, mondhatnám kiragyogott közülök. Kicsiny, vörös szandalokba bujtatott lábacskái, egész molettségig gömbölyű s mégis karcsú termete, bágyadt fehérszii ü gö rög inggel fantasztikusan körülövezve, mely kél oldalán egésza derékigfeíhaí-nva, járás kö'.ben kivillanni engedi a feszes, testszin trikóba zárt szoborkép lábszá rakat, félig fedetlenül hagyott duzzadó, márványszinü keblf, pajkosan mosolygó, rózsaszín pírral befutott arcza félig sejtelmes fitos orra, örökké nevető kék szeűiei, görög módra fésült, aranyabronCíokkal körü.font hamvaszőke dus haja, mely szinte villódzó fényt árasztott maga körül : oly észbontóan széppé tették, hogy an int a színpadra kilépett, egyszerre minden látc ő feléje irányult, s a gyönyörteljes bámulat önkéntelen „áh

uja morajlott végig a házban. Aüt sem tudtam hogyan jutottam ki a színházból. Nem tehetek róla, imádom a felig sejtelmes fitos orrokat. Bezzeg eljártam ettől a naptól kezdve minden este a színházba. Lett légyen jó vagy rosz idő, én a hivatalos óra végeztével már ott ácsorogtam a szinház szin pad felőli bejáratánál, lesve, hogy mikor jön az édes öltözködni. Rendesen 6 órakor jött, de ritkán egyedül; majd egy katonatiszt, majd egy uracs, s néha színész kollegája kisérte. Engem meg a félté kenység majd tönkresilányitott. Mindennap feltettem magamban, hogy bemuta !om magamat, de a szende hangon elre begett „kezét csókom"-on tul nem tudtam menni. Azt is alig birtam összeszorult torkomból kipréselni, mig ő bájos mo solylyal viszonozva üdvözlésemet, lebegett a színházba. Egyszer aztán merész dologra hatóroztam el magamat. Megtömtem a zsebemeta c ukorkák valamennyi válfajával, vettem a virágkeresktdésben egy gyönyörű mellcsokort 5 frtért, melléje tettem egy névjegyet, a melyre ráírtam: „Az önt mindennap a szinház ajtajában váró imádójátó.", s ezt beküldtem az öltöző jébe. Másnap mág a szokottnál is dobogóbb szívvel lestem az érkezését. S óh égi kegy 1 egyedül jött. Odarohantam hozzá s elrebegtem neki a nevemet. — Ah, ön küldíe tegnap azt a gyönyörű c okrot. ? Köszönöm édes — monda kezét nyújtva s bebillent az ajtón. — Édes ! 1 I Azt mondta, hogy édes ! Es a sajat kezével fogott velem kezet! — orditám egy szembe jövő alakra s mérhetetlen boldogságomban átölelve őt, összevissza csókoltam C<ak azutan vettem észre, bogy egy szurtos dekorátőr volt. Rohantam a kertészhez, s ismét egy 5 Irtos mellcíokrot küldtem neki, s addig küldözgsttem neki a virágokat, a ezukor süteményeket stb. effélét, mig jóformán minden megtakarított pénzecském elfogyott, de bizalmasabb ismeretséget nem kötöttünk. Egy napon végre teljesült a legforróbb vágyam : ő meghívott, hogy más nap délután látogassam meg a lakásán. Másnap kifogástalan „parade adjustírungba" vágva magamat, bekopogtattam hozzá. Nehéz, törökös szövetű, bő házi köntös volt rajta. A legigézőbb, leghóditóbb mosolya kíséretében nyújtotta kézcsókra patyolat finomságú kacsóját. Valami négy éves kis leány játszadozott a szobában, aki feltűnően hasonlított hozzá, s nagy okos szemeivel kérdőleg, bámulva tekintett fel reám. — Bemutatom önnek a leányomat. Pipikét — mondá aranyos egyszerűség gel az édes. Férjem ugyan nincs, de hiszen nagy lelkek az ilyen kicsiségen nem ütköznek meg. Hát bizony én egy kicsit megütköztem, jobban mondva, meg voltam zava rodva, ami azonban csak azt bizonyítja, hogy nem vagyok valami nagy lélek. Hanem azért leültem a mutatott helyre, a divánra. A kis Pipiké egész barátságosan ott termett mellettem s felkuporodott az ölembe — Bácsi, maga lesz ezután a mamám udvarlója? kérdé egész naivul. Rá'kellett hagynom, hogy igen. S aztán minden nap meglátogattam s minden nappal jobban belebolondultam. Mert ő kitűnően értette a módját, hogyan kelljen az embernek a szerelmét az imádatig, vágyait az őrjöngésig fokozni. Csak ugy bánt velem, mint macska az egérrel. Jól tudta, hogy szeretem, s ő is ugy mutatta, mintha szeretne engem, s néha, mintha mámorában elfeledkeznék magáról, át hagyta a derekát ölelni, de mire meg akartam csókolni, ijedten taszított el magától. Nincs az a tizenhat esztendős ártatlanság, a ki a szemérmes tartózko dást oly kitűnően tudná mutatni, ahogy ő játszotta. Végre egy c-illagfényes estén, mikor a színházból hazakísértem, a kapuja előtt tartottam neki egy olyan szerelmi vallomást, hogy még ő is belepirult. Valóságos melodrama volt. A zenét hozzá, a megfagyott hóval borított háztetőkön a holdfény sugár özönében szerelmeskedő macskák panaszosan jajgató kardala képezte. Megkértem feleségül. Az ő felelete egy édes, hosszú, forró csók volt. Három menyasszonyom volt már rajta kívül, hát kipróbált tapasztalt ember vagyok, de annyit bízvást mondhatok, hogy ugy csókolni, mint ő, kerek világon nem tud senki sem. Nem mertem azokat a szerencsétlen régi jegygyűrűket használni,hanem ujakat vettem, s február hó 20 án megtörtént az eljegyzés. E naptól kezdve, virágvasárnapig, az én életem egy boldogságos álom volt. Azok a minden délutáni látogatások, azok a forró csókok, édes szenvedélyes ölelések halálomórájáigéletem legbájosabb, legtündéribb emlékei lesznek. De hajh, jött a virágvasárnap, és ő neki a színtársulat nyári állomására kellett indulni. Szomorú voltara nagyon. O nem ! Egyre vigasztalt. — Lásd baba, minden nap fogsz irni és minden második leveledre válaszolok. Aztán minden héten meglátogatsz, hiszen nem messze leszünk. Ugy elrepül az a pár hónap, mint a semmi. Októberre megjövünk ismét, s akkor megtartjuk az esküvőt. Elutaztak. Eleinte minden szombaton meglátogattam menyasszonyomat,ott töltve nála a vasárnapot. A negyedik vagy ötödik héten azonban már nem birtam bevárni a szombatot, hanem szerdán két napi szabadságot kértem, s elutaztam. Az ablaka előtt elhaladva, ösztönszerűleg benéztem. Egy c»ászárszakálu bakatiszt tartotta átölelve. Ők is megláttak. Tableau 11 Ha még valami deli, aranyzsinóru atillás huszártiszt lett volna 1 De egy császárszakálu bakatiszt 1 . . . Hanem ennek már én küldtem vissza .még aznap a jegygyűrűjét. Akik mulatni jöttek. Duflost urés neje a földszinten ülnek. — Kedves barátom, egyszer kegyeskedik nekem egy kis szórakozást en-