Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám
1898-11-24 / 94. szám
XXV. évfolyam B-.Csaba, 1898. Csütörtök , nove mb er hó 24-én. 94. szám. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTART ALMU LAP. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DlJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szánt á-a 8 Kr. Előfizethetni: helybon a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk ezámára elfogad bármely jőnevíi fővárosi és külföldi hirdetési iroda. A szerencsétlenség korszakában. € reflexiókhoz a czikkiró hozzájutott, rnidöri tapasztalja a képviselőházban a szenvedélyek tobzódását. jYíi foganatja Yan ennek ? — tisztában vaa vele. pe a hely zet signaturája, hogy.Yannak még a vidéken érzékeny lelkek, melyekben ilyen reflexiók teremnekSzép, igen szép dolog az, mikor valaki az emberszeretetet, a testvéri kölcsönösség meleg hangján szól az emberekhez : szeressük egymást! Ne kutassuk egymás hibáit, ne vessünk követ senkire, hanem azt, a ki hibát követett el, vagy hibában leledzik, világosítsuk fel tévedésének, hibájának következményei felöl, öleljük keblünkre a bűnöst és javítsuk őt a szeretet törvényei szerint. Igy mondja ezt az irás. Az emberek azonban másként gondolkoznak. ElsÖ vagyok én, azután a többi : ezt diktálja az önzés. Az az én igen tehetetlen ur. Az ő érdeke elsőbb mindennél. U az egyedüli, aki érinthetlen, a ki tiszta, folt nélkül való. És ez a ragy ur a saját önzése érdekében, mint az almát, hámozza az embereket. Kikeresik azoknak hibáit, gyengeségeit és midőn megismeri azokat, Ő az első, aki ócsárolja embertársait. Ebből az önzésből támad a megférhet! enség, mely az embert kivül helyezi a társadalmi korlátokon. Az önző ember azutáa elszigeteli magát s hadat üzen a társadalomnak ; de van gondja arra, hogy jármaiba fogja azokat a halandókat, akiknek hibáit felfedezte. — Ezzel a politikával indul a kétes kimenetelű harczba. — Vazallusai akarva, nem akarva kitár anak mellette, a társadalom pedig nem veszi fel az eléje dobott keztyüt, hanem félrerugja azt. Biinös tehát az önző, megférhetetlen ember politikája, de büntetésre méltó a társadalom magatartása is. — Mert a társadalom az ilyen törekvésekkel nem lehet indolens, hacsak azt nem akarja, hogy azok alkotó elemeire bontsák őt ; mert, ha egyszer az egység összetartozása meglazul, vége van az öunállóságuak. — A természetben a testeket bármily apró részekre osztjuk is, minden részecske tovább is önálló egész marad. A társadalom részekre bomlásánál megfordítva áll a dolog, {tt a részek elvesztik önállóságukat. Ez a baja a mi társadalmunknak is. — Félrerugta útjából az odavetett kesztyűt a helyett, hogy azt felvette és a kihivóarczába visszadobta volna. — Ha ezt tes.i, nem oszlik fel atomokra, nem veszti el önállóságát s nem lesz kebelében belső, irtóháboru. — Mert ma az van. Az i alkotó elemek összetartása megszűnt s e helyett megkezdődött a harcz. Ez a harcz is arra törekszik, hogy a szétesett részek ismét egy egésszé olvadjanak össze, de ennek a törekvésnek sok áldozata van. Szeressük egymást! Mi szépen, Szerkesztőségi: Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közleményed küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. , ,£ ékésmegy eiKözlöny' 'tár cá{ a. Borongó lelkemmel. Borongó lelkemmel elmerengve nézlek Huldogáló levél, haldokló természet . . . Virágnak levélnek végzetét látom, Hogy mulandó minden — Lehetett e örök az én boldogságom ! Hogy örökké virul, balga — mégis hittem, S miiy hamar csalódtam e ringató hitben . . . Nem pusztább a mező, fa elárvult ága, Mint megrabolt lelkem, Összetörött szivem kietlen világa. Hogy volt örömem is — csak rémlik, csak álom, liövidebb, mint léte virágnak az ágon . . . Nem is hinném talán, ha ti nem volnátok Elárvult gyermekek — Oly rég ragyogott már az a nap reátok ! . . Soli' nem is fog többé, — oh ha volna kelte 1 Behorpadt a halom, elfödő — felette .... Érzéketlen porrá lett már a mi kiesünk Az anyai sziv — Oda van, nem leljük, bár merre tekintsünk. Hulljatok", hulljatok ! elsárgult levelek, Fedjétek be lágyan azt a nyugvó helyet ! Mint omló könynyeim, hulljatok nesztelen ! Háboritlan legyen, Drága angyalomnak nyugalma oda lenn ! Sz. P. N; Gizella múltja. Iita : Kiss Béla István. Kint az u'czán a város zaja; banta diszes szobában néma csend, sötét van. Az ablaknál egy ifjú nő áll mozdulatlanul. Fiatal, kifejlett gyermekleány. Nagy szemeit, melyeket bevont a köny, mereven szegzi az utczára s remegő kezében egy összegyűrt levelet szorongat. Képzelete erősen működik s felidézi a mult emlékeit. Feltűnik előtte az erdős hegyektől környezett fa'ucska, annak közepén álló csendes házikó, lugassal befutott zöld faláv al Emlékszik a napra, mikor a szép Markos Laczival, a szomoiu füz lombjai alatt a padon a legszebb terveket szőtte a boldog jövő felől. Majd a városban átélt napok vonultak elő, mi után ide jöttek lakni, mennyi reményteljes nap, mennyi boldogság, — mig jött egy rémséges éjjel melyet tönkrement atyja véres hullája mellet virrasztott át, mely után szép napja azóta sohasem volt ..... Megrázkódik. Összeszorítja kis kezét, melyben vőlegénye levelét tartja. Szökési tervet kohol agyában Maga előtt látja Lacziját, amint égő szemekkel mosolyog eléje; hallja csabitó szavát, érzi forró csókjait, öielését . . . aztán elborul előtte minden, csend lesz ismét, néma csend . . . * Gizella sok nyomorult napot, sok szenvedést átélve, végre alkalmazást kapott a tanitói pályán. Most is az iskolából jön, egy kis csomaggal, amiben édességek vannak. Sietve halad föl a hegyes utczán, aztán egy háznál csenget s belép egyszerű, de Ízléses otthonába, hol egy kedves, öt éves fiúcska siet elébe, akitől azt kérdi: „jó voltál-e kis fiam?" — Béluska nagyon jó, hangzott a válasz. Aztán ölibe veszi a kedves teremtést, aki hízelegve össze-visszB csó kolja és susogja : mesély valamit jó anyám. Igy ment ez sokáig. De egy este Béluska nagyon szomorú lett, arcza piros, feje forró. Gizella lefekteti, betakarja ; de nemsokára a kis gyermeken erőt vesz a láz, félrebeszél, hánykolódik. Bó luska beteg, nagyon beteg . . . Eljön a szomzzédból a fiatal orvos, megvizsgálja, csóválgatja a fejét! nagyon beteg . . . Elmúlt már egy hót is, de Béluska nem lett jobban. Az orvos kétszer is elmily nemesen hangzik e két szó! — Igen, szeressük egymást, de csak ugy, ha kibékültünk egymással. — Nyujtaunk kezet egymásnak, de csak akkor, ha otthon hagytuk a gyanakodás mérgét, öleljük meg egymást testvéri szeretettel, ámde ez az ölelés legyen őszinte, igaz és benső. Sokszor látunk békülési jeleneteket. — A két haragvó fél kezet nyújt egymásnak s aztán kölcsönösen szemére veti egyik a másiknak, amiért összevesztek. — Mindkét félben meg van a hajlandóság, hogy ismét összevesszenek, — de mikor már kezet nyújtottak egymásnak.!. .. Egy hang azt súgja belülről: „ezt el kell nyelned, legyen szent a béke !" Csak két ellenfél nem békülhet meg egymással soha : a megbántott, a gonoszindulatú megbántóval. A társadalom sem békülhet ki soha azzal az ellenséggel, a mely belbékéjét felforgatta, együttérzését megmételyezte, tagjait sárral dobálta, magát a leggonoszabb indulatoktól hajtatva elszigetelte, mert az ilyen ellenség, ha megbocsátunk is neki, ellenség marad. Olyan, mint a kigyó, melyet szánalomból melegre teszünk s hálából megmar bennünket. Ha tehát egy társadalomnak megbomlott a rendje, ha alkotó elemei nem az összetartozás, együttérzés és egyetértés utján haladnak, keresni kell az okát a veszedelmes bajnak. Keresni, de nem a politikai viszonyok által létrehozott ellentétekben, hanem magában a társadalomban. Mert valajött napjában, mindentímegkisérlett, csakhogy a fiút megmenthesse. Komoly, bar na férfiú volt. Nem csak a kis beteget ápolta, vigasztalta Gizellát is. — Elmuit a baj, — szólt az orvos — pár nap múlva egészséges lesz kicsiny testvére. Béluska csakugyan meggyógyult; de beteg lett helyette két sziv: Gizelláé, meg a doktoré Gizella észrevette szivének hajlamát El akarta fojtani, de hasztalan. Minél in kább nem akarta szeretni, annál inkább szerette. Naponkint tapasztalta, hogy hiába erőszakol hidegséget az orvos sze relme folyton nő iránta. Látta a komoly, ezép férfiút, hogy eped egy mosolyáért, egy szép szavaért, — érezte, hogy ő is rajong, szereti, — de mutatta a közönyöst. Mert neki múltja van. Hogyan fogadhatná el azt a nevet, melyet oly sokan tisztelnek? Mikóp va!laná be ifjúkori botlásait annak, ki oly sokat ád a tisztedéire ? A sár ós gyémánt barátok nen (ehetnek. Mert neki múltja van. — Keresett orvos vagyok, jövedelmem elég ahhoz, hogy megéljünk mi és kis testvére — szólt az orvos. — Miért utasitja hát vissza kérésemet, miért nem lehetne nőm ? Vagy nem szeret ? Igyekezni fogok, hogy megszeressen. Oh, Gizella 1 ne legyen kegyetlen, ne zuza őssse szivemet, melynek ön volt első és utolsó ábrándkópe. Az orvos felállt, vette kalapját s folytatá: — Gondolkozzókholnapig ós teljesítse kérésemet. Tegye rideg éltemet a legboldogabb életté! Gizella reszketve támaszkodoott a pamlag karjára s rekedten sugá: — Nem, nem lehet. Bocsásson,— de én mást szeretek. Az orvos szomoiuan távozott. Alig tette be az ajtót, Gizella sirva borult a pamlagra. — Legyen áldott minden lépésed, édes szerelmem, mindenem I Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő »Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. mint a gyümölcs romlását okozó féreg nem a gyümölcs külső részén, hanem annak belsejében él, ép ugy a társadalmi viszonyok felbomlásának oka is a társadalom kebelében található. Ott meglelhető az a féreg, mely magát a saját undorító iszapjába elszigetelte. Ezt a f rget kell agyontiporni, nehogy az egész gyümölcs rothadásba menjen. Szeressük egymást! Szeressük, de a szeretet legyen önzetlen. A bajban levőnek segítsen, a bajban nem levő, a megbántottnak vizsgálja meg az ügyét a meg nem bántott, de sohase Ítélje el embertársát senki, mielőtt önönmagát meg nem vizsgálta volna. A társadalomban mindenki orvos, ha tud szeretni, ha tud megbocsátaui — és ha nem tud gyűlölni, bosszút állni. A társadalmi rendnek felbontására igyekvő individuumon nem kell boszut állani, csak lehetetlenné tenni s a rend helyreállt. Ez a mi álláspontunk, erre alapítjuk abbeli törekvésünket, hogy társadalmunkat visszaadjuk önmagának. Censor. Mi lesz? Mi lesz? — Békésm. Közlöny" fővár, tudósítójától. — Harmincz éves parlamenti életünkben nem volt még ilyen, közel se ilyen helyzet. Egy legendás kornak riadó szózatát, hősi szabadság harezundornak csatára hivó kürtszavát, — a mi imádság, lelkesedés volt egykor, a képviselőházban fütty, dobpergés, könyvek dobolása Most az ajtó hirtelen kitárult, az orvos rohant be. Ölébe kapta a félig alélt nőt. — Szeretsz, szeretsz — mondá — csak előttem ismeretlen okból hazudtál magadra olyant, ami sohasem volt. Ugye enyém leszel ? — Tied, sugá Gizella, mialatt ajkuk érintó egymást s összeforrt a legédesebb csókban. Másnap Gizella asztalhoz ült s mereven nézett egy levélre, melyaek tartalma igy szólt: — Imádom önt, Géza, de szerelmire érdemetlen vagyok, hogy miért ? e levél tullapjáról megludhatjs. Isten önnel I Ha szeret, hát ne feledkezzék meg Báluskáról, az én kis fiamról, s bocsásson meg Gizellának. Hirtelen beragasztotta a levelet, nesztelenül fölkelt helyéről, megcsókolta gyermekét. Majd visszatért az asztalhoz, a fiókból egy kis üveget vett elő, kiürítvén tartalmát. Aztán egyet sóhajtott . . . s elaludt örökre. * Nagy Géza orvos rendelő szobájában ül. Őszülő fejét kót kezébe hajtja. Tekintete egy női arczképen pihen, lelid szemeivel pedig visszatekint a múltba, visszagondol első ós utolsó szerelmére. Sok év röpült el azóta s mégis ugy tűnik fel neki, mintha minden csak tegnap történt volna, Egyszerre felrezzen. Csengetés hallatszik mindig erősebben. Majd feltárul az ajtó, egy fiatal ember siet be s átölelik egymást hosszasan. Az ifjú most jött az egyetemről, hol elnyerte az orvosi diplomát. Áz asztalhoz lép, mereven tekint ő is az arczképre s aztán hevesen szorítja ajakához — hiszen az ő édes anyjának arczképe az . . . Azután zokogva borul az öregre s a panasznak nincsen határa.
