Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám
1898-11-20 / 93. szám
Melléklet a ,.T?ékésir egyei Közlöny" nov. 20-iki számához. felos/,lattiuk, a törvény sem a községet nem kötelezi a jegyző kielégítésére, sem a jegyzőnek nem ad jogot a kielégítés követelésért', nmi természetes is, mert szervezési változa-oknak minden köz tisztviselő alá v»n vetve, léhát alá van vetve a kö-ségi jegyző is ; és valamint as állami ti ztvi-elők szervezeti vallomás esetén külön pgyessóg és alku előnyében nem részesit e !nek, epén u :y nem részesittethetik H községi jegyző sem és pedig annál kevésbbé, mert hiszen a jegyzői nyugdíj intézményének tagja éa szervezeti változás esetén nem harmadig személy, hanem egyedül a nyu.dij intéz meny szavatol javára, még padig jelen esetben annál inkább is, mert a békés vármegyei jegyzők nyugdijintézeti szabályrendelete, mely 1893. év 746 bgy. sz. a. alkottatott és a m. kir. belügyminiszter ur, 1894. évi 13570. sz. rendeleteiével hagyatott jóvá, 10-ik §-ábari határozottan ki is mongja, hogy „A község bárminemű átalakitása esetében a saját hibáján kivül hivatalát vesztett jegyíő s;o!gálati évei arányához képest nvugdijaztatik" : — ekként sem Paszta Szt.-Tornya község, sem más egyén vagy erkö'c i testület határozatilatr nem köiele'/hető arra, hogy Puszta-Szt. Tornya jegyzőjét igényeire kielégítse. Azonban Kuczkay Zoltán Pu ztfe-Szt.-Toruya község ez időszerinti jegyzője nyugdíjazandó és nyugdjazása végett e határozat jogerő emelkedes után a község iegyzői nyugdíj választmányá hoz átteendő. A községek új határjeleinek ki űzó eére — közsegek képviselő testület'inek, vaiasztói számának stb. a szaporodott népesség számához arányítottan való szervezése, illetve megállapítása az újabb földadó munkálatok elkészítése stb. tárgyában. valamint Puizta-Szt.-Tornya köz ség az iratoknal fekvő leltárban felvett vagyonának míkénü felosztása tárgyában, csakis a határészek mily aranyban való tényleges felosztása után lehetvén arányosan é-f az osztó igazság elvének megfele.ően határozni: e részben e határozat jogercre vmelkedéte után fog határozat hozatni, illetve rendelkezés tétetni. E határozat az összes iratokkal együtt az orozbázi járás főszolgabirajának s általa Puszta-Szt. Tornya község elöljáróinak illetve képviselőtestületének kö'hirré tetei végett és az elöljáróság utján az ööszes érdekelteknek azznl adatik ki, hogy a határozat ellen joguk van az átvételtől számított 15 nap alatt felebbezéssel élni és hogy e határozatban többször emiitett felosztási térkép az orosházi főszolgabirói bivata ban közszemlére tétetett ki, s a felebbezési hatájidő alatt a hivatalos órakban minden érdekelt által mt gtekmthető. Dr. F á b ry Sándor, alispán. * Ez ügyhöz Öro házáról azt jelentik, hogy az elsőfokú alispáni végzést a képviselet hosszasabban tárgyalta s kimondotta, hogy miután az Orosházára sérelmes, megfelebbezi. — Nem tudjuk mi oknál fogva sérelmes, mikor a felosztás következtében Orosháza kap legöbbet & felosz'a ott kizség határából? Tanitó-gyülés. A békésvármegyei általános tanitóegye>ület orosh>zán gyül-st tartott. Ily látogatott közgyűlése még nem voit az egyesületnek. A megjelentek száma túlhaladta a százat, A vendégek közt ki kell emelnünk Rezey Sziivius kir. tanfelügyelőt, ki 200 koronával az egyesület alapító tagja latt. Itt emli hetjük azt is. hogj Zsilinszky Mihály államtitkár, az egyesület alapító tagja, táviratilag üdvözölte a közgyűlést. Előértekezlet után pont kilenczkor vette kezdetét a közgyűlés az orosházi áliami polgári iskola tornacsarnokában A közgyűlést Nagy Lajos egyesületi elnök egy igen szép, lelkesítő be széddel nyitotta meg, kiemelve, hogy tanitóegyesüleeknek nagy a hivatása, de azért a taniió a mindennapi kenyérért nyomorog, az erkölcsi elismeréssel pedig a társadalom fukarkodik. Majd az egyesület teendőit vázolta, végül pedig a tévtanok orvoslása körül a tanítók szép hivatását ecsetelte Zajos éljenek között fejezte be tartalmas megnyitóját. A közgyűlés megnyitása után elnök kedves kötelességének tartja az öcsödi ós füzesgyarmati tagtársakat külön üdvözölni, mert eddig nem volt eset arra, a mióta az egyesület létezik, hogy a közgyűlésen megjelentek volna. A tanácskozás ügyrendjének meg állapítása után, első tárgyát képezte a közgyűlésnek, hogy elnök indítványára, melj et állva hallgatott a közgyűlés. 0 Felsége Erzsébet királynénak, a magyar nemzet jóságos Nagyasszonyának ós védő angyalának draga ós szent emlékezetét mély ós igaz fájdalma jeléül jegyzőkönyvében megörökitette. Rezey Szylviusz kir. tanfelügyelő, ki most első izben vett részt a megyei tanitó egyesület közgyűlésén, elnök által bemuttatott a jelenvolt tanítóságnak. S i n g e r Manó egyesületi főjegyző felolvasta jelentését az egyesület két évi működéséről, mely jelentós tudomásul vétetett és határoztatott, hogy a kiadandó egyesületi évkönyvbe egész terjedelmében felvétessék. Határoztatott továbbá, hogy az egyesület a vall ós közoktatásügyi minisz ter által minden egyes tankerület részére engedélyezett 50 frtnyi pályadíjért kérelmet fog intézni. Donner Lajos értekezett a tanítók nyugdíjtörvénye revíziójáról. Miután ezen kérdés még nem vitatott meg az összes járáskörök részéről, indítványozza, hogy e határozati javaslatot csak a leg közelebbi közgyűlés tárgyalja. Indítványa elfogadtatott. A gazdasági ismétlő iskolákról K ovács János értekezett és benyújtott ha bökkenő volt a dologban, — mert nem engem lökött ki a leendő apósom, hanem én hajítottam őt ki, mert iáttam, hogy őneki is ez a czélja vel-m — a müveit tár.-algóvul kifejezve — lá'tam, hogy egy gondolat bánt bennünket. Mikor azután a leendő t-pósom leverte a port kabát járói, ünnepélyesen kijelentette; hogy Linka kezet nekem sdia. Hogy mivolt ezen hirtelen elhatározásnak az oka, azt nem tudom, ellenben én jószivvel ajánlha tóin nősü'ni akaró polgártársaimnak, hogv abbau a pillanatban, mikor választottjuk kezet megkérik — dobják kiazaposókat s a hatás —már pillanat múlva jelentkezni fog. Denique K rchenfeld Nepomuk János és én rokonságba keveredtünk ós vigyáztunk egymásra hűségesen, mert én t pósomat attól féltettem, hogy a guta üli meg, ő ptdig attól tartott, hogy idő előtt megszöktetem az oi pheum valamelyik tevékeny tagját. Abban azonban kölcsönösen megnyugodtunk hogy az apió kalandokat elnézzük egymásnak. Azaz, én nem bántam, ha őt a guta keiülgette s ő szemet hunyt, ha én kurizáltam. Egy esős ŐLZÍ napon a következő kis hirdetés rrgadta meg figyelmemet az egyik előkelő lapban : Egv szűke, 29 éves fiatal asszony ismeretséget óhajt kötni fess fiatal úrral. Levelek posterestante Kétszer nyillik jelige alatt a főpostán. E lenben az Í pósomnak a következő apró hirdetés tetszett meg : Egy fekete szemű 16 éves bakfis szellemes ur ismeretségét óhajtja. Leveleket Vadvirág jelige alatt a kiadóhivatal továbbit. Elhatároztuk, hogy e két hölgygyei ismeretséget kötünk. Levél levelet vál tott s bájos ismeretleneink egy szép napon azzal leptek meg, hogy rendez voust adtak- A kétszer nyilik a népszínház előtt, a vadvirág a Margit hidnal akart velünk megismerkedni. Alig mult el egy pikkolóval három krigli — pardon I alig ütötte el a toronyóra az 1 óra 10 percet, mindketten el távoztunk a vendéglőből. O a Margit bidhoz, ón a népszínházhoz. Csak este jöttünk össze Az ón kezemet nem volt ott a jegygyűrű, de az ajkamon gnnyos mosolyt viseltem. Apósom leveri ós izgatott volt. — Kedves Nepomuk — mondám én — nem akartam családi boldogságodat ssétrobbantani, de kötelességem előtted felfedezni, hogy a kétszer nyilik jelige kedves nődet takarja, mert a mai találkán ő jelent meg a népszínháznál. Azt hittem, hogy apósom lenyeli azt a poharat ijedtibe, mit éppen a kezébe fogott. És képzeljék mi történt ; hát uz, bogy nem nyelte el a poharat. Hanem ahelyet igy szólt hozzám : — Kedves Gyula, nem akarom ábrándjaidat szót tépni, de meg kell mondanom, hogy a mai napon kitűzött ós akadálytalanul megtartott találkán Vadvirág jelige alatt a te menyasszonyod, az én leányom jelent meg. A jegygyűrűt vissza adtam és megfogadtam, hogy soha sem fogok megnősülni többé. Uszszon tehát ősi Murány vára hitelzőim kezei között. Hirtelen felébredtem, mert hisz az egész csak álom volt. És szó ami szó. bizony elég bolond álom, azaz pardon nem is én álmodám az egészet, hanem ilavai, felső és alsó murányi Murányi Gyula, az én igen jó barátom. tározati jiva-lata a közgyűlés részéről a maga teljességében elfogadtatott A könyv és pénztárnok jelentései tudomásul vétettek. Az 1898 99-iki évre a kölfsé/vetés 576 korona bevétellel és ugyanannyi ki adással állapíttatott meg. Fabriczy Pal pénztárosiak a fel mentvény megadatott A tisztújítás megejtése czéljáb'd a közgyűlés 15 peresre fölfüggesztetett. Miután a kaniidáió bizottság rmg állapodásait a jelenlévőkkel közölte es a jelöltek névsora felolvastatott, megindult a titkos szavazas. A 15 perez elteltével elnök a gyű lést megnyitotta. Povázsay Gábor, az ikola ós tanitó védelme érdekében alkotandó sza bályrendelet tárgyában beadott és több konkrét esettel támogatott indítványa azon hozzájárulással fogadta el a közgyűlés, hogy az egyesület elnöksége kérje meg Bókésvármegye törvényható ságat, hogy ily czólu szabályrendeletet az iskola ós tanitó érdekében minél előbb alkosson. Csonka János a népkönyvtárak felállítását kivánó indítványát az egyesület közgyűlése örömmel fogadta.el. Brósz János a tanítói árvaházra tett alapítvány kiegészítéséről tesz indítványt, jelesen, hogy az alapítvány 2000 frtig egészítessék ki, azután létesitessók a Budapesten állítandó „Tanítók Hízá"ban egy-két szoba a békésmegyei tani tók Budapesten tanuló gyermekei számára. Ezen indítvány nagy lelkesedéssel elfogadtatott. Szűcs György a tanítók korpót léka tárgyában beadott indítványa nagy ós élénk vitára adott alkalmat. Miután a jelenvolt kir. tanfelügyelő a tanítókat biztosította, hogy ő az illető törvényt mindenütt, a hol szükséges lesz, a leg rövidebb uton végrehajtatni fogja, a ta nitóság ezen férfias nyilatkozatot megköszönte, ós megnyugodva, az indítványt a napirendről levenni határozta. B o r s i c k y Pál az egyesület könyv tára érdekében tesz indítványt, melyeta közgyűlés elfogadott ós egyben utasítja az igazgató-bizottságot, hogy e tekintetben mielőbb intézkedjék. Kovács János indítványozza, hogy a tanitó a XI ik fizetési rangfokozat 2-ik fokozatába vétessék fel. A közgyűlés elfogadja az indítványt ós kimondja, hogy ebbeli kérelmét átteszi a magyarországi tanítók országos bizottságához. Nómethy Simu indítványa, hogy a tanítók országos nyugdijalap évi zármérlege a tanitó egyesületeknek me o rküldessék, észrevétel nélkül elfogadtatott. Még F a b r i c y Pál egyesületi pénztárnok a hátralékokra vonatkozólag adott be indítvány t.A közgyűlés ezen indítványt elfogadja és az egyesület igazgatóbizottságához áttenni határozza. A jövő közgyűlés helyéül Gyoma jelöltetett ki. A vármegye állandí népnevelési bizottnágba a közgyűlés következőket vá lasztott képviselőkül az iskolák jellegei szerint: felekezetit L á n g Gusztáv, községit K e 11 e r József ós az államiak közül Pál Ernőt. A magyarországi tanítók országos bizottságába öt képviselő választatott ós nógv járáskör elnökei: Nagy Lajo3, D o n n e r Líjos, Veres Lijos, P i v á r János ós Podsztrelen György. B r ó 8 z János indítványára határozatilag kimondotta a közgyűlés, hogy Zih Károly szt-andrási kartársat 50 évi ünnepélyéhez 1899 pünkösd második nap ján az egyesület elnöke egy küldöttség ólén üdvözölni fogja. Ezek után a szavazattszedő bizottság jelentette a választás eredményét; eszerint titkos szavazat mellett szótöbbséggel az egyesület tisztikara 3 évre követke zőkből alakult meg. Elnök: Nagy Lajos, alelnökök: Láng Gusztáv, P i v á r János, főjegyző: Singer Mamó, jegyzők: Kovács János, — Uhrin Károly, pénztárnok: Fabriczy Pál, könyvtárnok : D o n ne r Lajos. Az igazgató-bizottságba választatott: Gally János, Gócs János, Kása Illés, Vellacsics J., Székely Lajos, Brósz János, Horváth Béla. Pál Ernő, Csermák János és Bukovinszky Mihály. A választás eredményének kihirdetése után az elnök és az összes tisztikar éltetésével fél kettőkor véget ért a közgyűlés. A közgyűlés végeztével az „Alföldi Szálló" ba sereglett a tanítóság ós a vendég koszorú, Orosháza ós a vidék intelligencziája is részt vett a tanítók közebédjén. Pohár köszöntőkben sem volt hiány. Az elsőt Nagy Lajos Wlassics, vallás ós közoktatásügyi miniszterre mondota. a másodikat Láng Gusztáv az egyesület elnökére Brósz, János a hazára. Rezei tanfelügyelő az iskolazséki elnökökre mondott sikerült felköszöntőt. O k á 1 y i Adolf ev. lelkész a járáskőri elnökökre emelte poharát. Dr. K r i e s zhaber az orvo* és tanitó közt von pír huzamot és a tanítókat éltette. Csonka János S z a 1 a y szolba bíróra mondott köszöntő' Az emelked <tt hangulatnál még számosan mondottak sikerült tósztot, ígv Podsztrelen György. P á 1 Ernő stb. Csak a beálló est késztette válásra a vig tarsaságot. Singer Manó. á „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A Dreyfusz ügyhöz. Budapest, nov. 19. (Saját tud. táv.) Párisból sürgönyzik : A semmitőszék nagy erólylyel halad, hogy a Dreyfusz ügyben az igazságot kiderítse. Hétfőn Boisdeffre tábornokot hallgatja ki, Gonse lábornokot kedden Piquarddal szembesitik. A lapok azon híre, hogy egy tábornokot letartóztattak volna, alaptalan. Freyczinet hadügyminisztor tegnap ugyan ezen ügyben Waldeck-Rosseau ós Raue szenátorokkal tanácskozott. KÖZSÉGI ÜGYEK. — Hol iegyen az állami iskola? Hó napok óta függő kérdés már Csabán, hogy hol legyen az állami iskola? A döntést nemcsak a több felől alkudott telekajánlatok ós alkudozások késleltették, hanem az ág. ev. egyház ajá nlata, mely ajánlatot adott be a városhoz, hogy állami iskolául vegye meg a város az eddigi algymnasiumi épületet és ennek árát 25.000 frtban meg is szabta. Ez ügyben esütörtökön községi gyűlés volt. A tanács nevében Korosy László azt proponálta, hogy az épületért kináltassék 20.000 frt oly formán, hogy ebből 10.000 frt az egyházat illesse, mint mely az uj főgymnasiumnak telket adott, a másik 10.000 frt pedig a gymnasiumi alapnak adassék, hogy azon a főgymnasium felszerelési kiadásai teljesíthetők legyenek. Rosenthal Ignácz elégnek találta, ha 14.000 frt ajánltatik; K 1 im e n t Z. György pedig megszavazza a maga részéről az egyház kívánta 25.000 frtot is. Minden indítványt pártoló ós ellenző felszólalások követték és végre is a tanács javaslata nagy többséggel ment keresztül. Most nyilatkozatra szólittatik az egyház presbyteriuma, mely ha elfogadná is a város által igért öszszeget, hátra van a közokt. kormány nyilatkozata, elfogadja-e azt az épületet az iskola épületéül ? — Mezöbérény község képviselő testülete legutóbb három napos közgyűlést tartott. Ez ülésen lett bejelentve a községi választások eredménye. S más ügyek mellett hosszan tárgyalták, e czólra kiküldött bizottság által elkészített s benyújtott községi szabályrendeletet.Ennek legnevezetesebb pontjai községi mérnöki 8 községi főpénztári állás — egyesitett pénztárakkal, rendszeresítése. Az uj szabályrendeletet a deczemberi közgyűlésre nyújtják be s már az uj évben életbe fog lépni. — Községi jegyzők magán munkálatai. Tudvalevőleg a megyei szabályrendelet ós az eddigi törvényes joggyakorlat megengedi, hogy községi jegyzők perenkivüli ügyekben, magán felek érdekében a bírósághoz beadvanyokat nyújtanak be. Most hogy a birtokrendezés ós a tényleges birtokosok tulajdonságának bejegyzése az egész országban mindig jobban előrehalad az igazságügyminisáter egyöntetű megállapodások lótesithetése ^czóljából közrendeletileg hivta fel az összes tkvi. hatóságot annak bejelentésére, hogy a községi jegyzők által telekkönyvi ügyekben, magánfelek megbízásából a bíróságokhoz benyújtott beadványok megfelelnek e rendszerint a telekkönyvi rendtartás követelményeinek, s nem kell e hiánypótlás czóljából azokat gyakran visszautasitani? Egyúttal arról is véleményt kér, hogy a tkvi állapotok rendezése ós rendbentarthatása czóljából mi volna czólszerübb: az eddigi gyakorlat fentartása, vagy a községi jegyzőknek attól leendő végleges eltiltása, hogy a telekkönyivi hatóságokhoz magánfelek nevében beadványokat nyújthassanak be. ÚJDONSÁGOK. — Községi képviselők választása. Csabán mindig nagy elevenséget okoz a községi képviselők választása. A képviselőtestületből január elsejével a következő tíz tag lép ki, a kiknek helye újra