Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-09-18 / 75. szám

XXV. évfolyam. 75. szám. BEKESME6YBI EOZLONT POLITIKAI es VEGYESTARTALMII LAP. Szerkesztőségi Apponyi-utcza 891/< az. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közleményen: küldendSk. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik heteiikint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 8 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szám á i S ur. Előfizethetni: helyhdn a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jőnevfi fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-félehá? hova a küldemények és az előfizetési pénzel? küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendt „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. í Temetés után. A Mater Djlorosa megtért fia oldala mellé. Letette két koronáját, az aranyból és a tövisből valót. 0 csöndes s nincsenek emlékei. A mi emlékeink kön veket sajtolnak és rettegést a szivbe. Nemzeti szerencse volt, hogy wittelsbachi Erzsébet királyné lett ; nemzeti szerencsétlenség, hogy éppen most kelletett meghalnia. Országunk felleges egén nem ragyog már a csil lag : Erzsébet. Közbeujáró szó kinek az ajakáról kél, ha egyszer ö elhallgatott ? Tegnap mutatta meg Szent Istváu birodalma, hogy a kit ő szeret, nagyon meg van szeretve ; hogy nem hal az meg, ki a népnek élt. A gyászszertartás messze más zónán, nem is a szent haza íüldjén vonta össze a százezreket, ám azért itt a magyar rónán, a mi pátriánkban ép oly közvetlen, egyetemes volt a gyász ; csak ugy köny patakzott annyiak szeméből, mint a császári székvárosban. Békésmegye kicainyje, nagyja, tegnap imát röpített az O földi nyugalmáért ; egykori föltámadásáért; a milliók közzé tiszta szent érzése repült a mi népünké. A magyar nemzet ujabb történetének legszomorúbb szombatja volt a tegnapi. Nem volt még nekünk nemzeti királynén K. Azt temettük el. Egy bestia szúrta le, a kit val«bau uépek átka kisér. Őrültségnek nevezhető-e az az anarchista állatiasság, mely irigységtől vérbefutó szemeivel a külső fénynél, ragyogásnál egyebet nem lát, mely gyűlöl mindenkit, aki Isten és az egészséges társadalom törvényei szerint igyekszik embertársainak boldogitására. Nam ! Az anarchisták nem őrültek, hanem gonoszok, akik fel akarják forgatni a világrendet; jelszavuk a pusztítás, a gyilkosság. Egyik párisi lap azt írja, hogy két hónappal ezelőtt a zürichi anarchisták gyűléseztek egy sörpinczében, a melyen egy Luccheni nevü is részt vett. A gyűlésen elhatározták, hogy még október elseje előtt egy uralkodónak el kell esnie az anarchisták tőre alatt. Umbertó olasz király volt áldozatul kiszemelve. Rövid időre rá egy másik anarchista gyűlés volt, a melyen Lucchenit többen árulással gyanúsították. Luccheni haragosan hagyta el a gyűlést e szavakkal: „Pajtások, esküszöm, hogy egy hónap lefolyásán belül egy királyt vagy egy királynőt megölök !" Luccheni a börtönből egy másik lap tudósítása ezerint levelet intézett egy nápolyi szoczialista lap szerkesztőségéhez. A levélben kifejti teóriáját az anarchizmusról és ezeket írja : „Kérem lépjen szembe azzal a véleménnyel, mintha én egy Lombroso-féle bűnös volnék. Nem nyomor és nem szükség késztetett tettemre, hanem nézetem, a mely szerint minden uralkodót el kell pusztítani. Ezek a csapások rövid időközökben ismétlődni fognak mindaddig, mig minden, a mi császár, miniszter, más ember, mindenki, a ki más munkájából élősködik, a föld színéről el nem tünt." Tehát az emberiség söpredéke gyűlést tart és itt ígéretet tesz egy vadállat arra, hogy egy koronás főnek a porba kell hullnia az ő keze által. És a gonosz fenevad addig settenkedett áldozata után, mig végre sikerült neki a magyaiok szeretett királynőjét meggyilkolni. Ezek a kétségbeejtő száraz tények, melyek felett hosszan és sokáig lehet elmélkedni. Az anarchia nem uj dolog. Ebből az alkalomból elvonulnak lelki szemeink előtt Ravachol, Cesario, Varllaut Angiolito véres alakjai, akik vad elszántsággal törtek gyilkos kezekkel népek és nemzetek nagyjaira. Az anar chia nem ismer személyt, hanem a jelenlegi társadalommal visel hadat. Luccheni is előbb az orleansi ház egyik herczegére vadászott és Erzsébet királyuét érte az ördög keze. Az ég megengedte, hogy ez undok gaztett sikerüljön. A végzet utai titkosak. Miért kelletett a seb egy nemzetnek, az ősz királynak, ki utolsót üritett a keserűség poharából ? Consumnatum est. Most már mindennek vége ! De a nemzetre még vár vele szemben egy uagy kötelesség.Ha eltemetik, koporsóját nem fektetik abba a templomba, a hol megkoronáztuk ; ha sirjához nem járhatunk sirni : tegyük lehetővé, hogy a szobrához mehessünk áláozni emlékének. A gazdagok gazdagon, a szegények filléreikkel járuljanak hozzá a nemzeti kegyelet e művéhez. Mindenki önkényt. Egyesek és törvéuyliatóságok, községek, és egyesületek, társas- és magánkörök egyaránt. Magyarország Pátronája, Erzsébet királyné szobra legyen legszebb, ha lehet, az egész világon Vésőnek ihletett poétája Fadrusz János ! — soha sem lesz neked ilyen nagy föladatod. Végezd nagy művészettel, hirdetve az O nagyságát időtlen időkig, a magyar t honszerelmet, a hálát és ragaszkodást és a kulturális haladásunkat. * Irgalmas If ten ! Milliók imája szállt föl tegnap Hozzád, pihenésben enyhületet örökkévalóságot kérve számára. Megnyugodva bölcs végzésedben,^köszönjük Neked, hogy őt adtad Nekünk, mikor a leigázott nemzetért az asszonyi sziv többet tehetett, miut a lángelme, vagy a fegyver. Esdve kérünk, majd ha nemzetünk ismét válságba jut, adj nekünk újra Erzsébet királynét. Gondviselő Kezed pedig simítsa el ősz Királyunk homlokáról a gond és bánat redőit ]

r Adj balzsamot szenvedő szivére, Óvj meg bennünket, a nemzetet, hogy olyan szomorú napunk lehessen, mint a tegnapi. A gyász megyénkben. Mint a nagy, nem várt csapások minden nap elteltével nagyobbnak látszanak az elfogódás, a fájdalom és az alfutott idő perspectiváján, ugy a fájdalmas veszteség, mely a királyné halálával érte a magyar nemzetet, ma nagyobbnak tűnik föl, mint a hajmeiesztő hir „BékésmegyelKözlőny"tárcaia. Sin* a király ... A bécii burgnak íves csarnokában, Nem száll egy hang a néma légen át . . . Egy ősz virraszt ott szent búbánatával, Ciöndben zokog: beteljesült tehát! És sir az ősz. A jóságos szeméből Gyöngyharmat hull le csöndbe', szüntelen, És térdre roskad ott egy kép előtt: — Uram, teremtőm, mit tettél velem? S a kép egy as»zony . . . Glória fején, Dicsőült arczán bús mosoly ragyog. Imádkozón tekint reá az ősz: — Te szent, te jó ! Most egymagam vagyok ! .. Aztán letörli reszketőn a könnyét, Halrány arczára égi fény derül . . . És szól, a szive megreszket belé : — Nem, nem maradtam mégsem egyedül ! S felzug a nép, mint orkán orgonája, Ezer meg miljom ajk im' igy kiált : — Nem hagyjuk el, megvédjük miudhalálig A jóságos, szegény magyar királyt ; Marton Manó. A kTályné Gasteinban. Irta: Falk Miksa. Az 18F9-ik év nyarán, a delegáció nális üiesek befejezése u'án közvetlen, Gastekibsn mentem, hogy az aipesek üde, balzsamos levegőjében kipihenjem azokat a láradftímakat, melyeket. Bécsben a már Ciaknem kiállhatatlanná valt hőség köveikeztében szenvedtem. Oda érkezésem után pár napra a királyné is Gasteinba jött. 0 felségé nem alant a községben lakott, hanem fenn egy magas hegy csucíán épültháíban, meiy a FeketeErzsihez cimü száiloda kö; eleben fekszik, mig felséges férje, ki pár nappal utána jött Gasteinba, a község közepén fekvő Für dőkastély-ba szállt, mely pár óv óta mar ő Felsége tulajdonát képezi. E/y délután családommal a Császár-sétány egyik padján ültem. Ez a pompás sétány délután ebben az időben csaknem teljesen néptelen a be-iu monde ilyenkor a J inos sétányon található. A távolban két alak tünt fel, egy sétáló ur és egy hölgy. — Az a király. — mondá nőm és tényleg ugy volt. Ő Felsége könnyű ezredesi bluíban, kard nélkül, kezében egy hatalmas euernyővel Mária Valéria főher czegnőt kisérie. Köszöntésünket barátságosan viszonozva, a legkönnyebb és egy fiatal hadnagynak is becsületére váló ruganyos léptekkel a Zöldfa felé siettek, a hol az ut a királyné által lakott ház felé ágazik el. Cfa-khamar azután ugyanazon az u'on, melyen a király Mária Valéria he-cegnőt kisérte, jöttek ismét vissza, c^ihogy most már a királyné is velők volt. Tiszteletteljesen üdvözöltük ismét a magas társaságot, mit ők szintén síivélyesen viszonozva hal adtak el előtünk. Egy pár nappal később ugyanezen időben ismétlfidottazelőbbitalálkozás. En mélyen meghajolva, tovább akartam sietni, de a legközelebbi pillanatban már előttem állott a királyné és a sarkában ő Felsége a király. A falséges a&szony egész gyászba volt öltözve, kalap nélkül, feje fölött pedig szürke napernyőt lartott. — Gondolja csak — mondá a legtisztább magyarsággal,— gondolja csak, mikor a napokban találkoz unk. nem ismertem meg önt . . . — Ugy van, ugy — szóll közbe nevetve a király — nekem kellett önre figyelmeztetnem. — Cseppet sem csodálkozom — fe leltem tiszteletteljesen — és magamra nézve rendkívüli kitüntetésnek tartom, hogy felséged olyan hosszú idő óta egy általában emlékszik még reám. — Mit gondol? hogyne, — mondá erre a királyné — mindig örömmel gondolok vissza ama kellemesen töltött magyar tanórákra. Eszembe jutott, hogy már több husz événél annak, hogy ő Felségével alig találkoztam, de ő Felsége ezalatt az idő alatt csaknem semmit sem változott. Ugyanaz a nyúlánk, ruganyos nlak, azzal a méltóságteljes tartással, ugyanazon a könnyű, de mégis szívhez szóló hangon beszél és ajkán és szemeiben ugyanazon jóságos mosoly játszik, mint husz év előtt. Gondolataimat közöltem is azonnal ő Felségével, mire ő a gasteini fürdő rendkívüli jó hatásáról mondott pár szót, majd a jó levegőt dicsérte. Azután élet viszonyaim iiánt érdeklődött. Beszélget tünk még a bécsi napokról és a kiráiy a legnagyobb érdeklődéssel kérdezős ködött a delegciók előadói tisztének kötelességeiről. Beszéd közben folytattuk sétánkat s az egész társalgás magyarul és olyan fesztelen modorban folyt, hogy idegen ezsmlólő, ki a felséges urat és a királynét nem ismerte, alig hitte volna el, hogy egy királyi pár beszélget ott e8T egyszerű állampolgárral. A királyné nem akarta engedni, hogy kalapomat kezembe tartsam és fedetlen fővel álljak előtte s háromszor is ismételte, hogy : — Tegye fel a kalapját, a hűvös szól könnyen megárthat önnek, — mire parancsát teljesítettem. — A hűvös szél könnyen megárthat önnek. — A felségnek ez a mag jegyzése önkénytelen nevelésre fakasztott, mert eszembe jutott az e'ső találkozás, a mikor a királyné előtt megjelenhettem. Talán arríi gondolt a felséges asszony is . . . Sötét, hűvös őszi nap volt, midőn a bécsi burgban először megjelentem. Hatalmas, nagy terembe vezettek, melynek ablakai a vártérre néztek. Ott állott két ablak között egy kicsiny asztal és mellette ült a királyné. Hány ablaka lehetett a teremnek, nem tudom, de azt tudom, hogy igen sok volt és valamennyi ki volt nyitva. A királynő ugyanis akkor hidegvíz kúrát használt valami betegség ellen és ennél az a főszabály, hogy a beteg éjjel nappal mindig friss levegőben legyen. Winternitz tanár, a kaltenleutgebeni fürdő zsarnoka találta fel ezt a drákói gyógymódot . . . A nagy teremnek tehát, mint mondám, összes ablakai nyitva voltak, természetesen az a kettő is, melyek közt ültem. A csipős őszi szól keresztül-kasul fujt a szobában. En frakkban voltam, minden melegebb alsóruha nélkül, azonban természetesen semmit sem szólhattam, s csak sürün tekintgettem egyik ablak felől a másik felé. Másnap, a mint a szolgálattevő kamarás jelentése után a terembe léptem, Ferenczy Ida asszony fogadott azzal a kijelentéssel, hogy pár perc múlva ő Felsége is jön. Körülnéztem — milyen változás 1 Valamannyi ablak betéve, a kályhában pedig barátságos tüz ég. Egy kérdő pillantást vetettem Ferency asszony felé, mire ő nevetve jegyezte meg, hogy a változás ő Felsége parancsára törtónt, mert észrevette előző nap, hogy a légvonat rám nézve kellemetlen . . . De térjünk vissza ismét Gasteinba. A mint másnap Nopcsa báró főudvarmesterrel találkoztam, elbeszéltem neki az előbbeni napon történt találkozásomat a felségekkel és csodálkozva említettem, hogy ő Felsége, noha igen ritkán beszéli, mégi> milyen jól birja. a magyar nyelvet. — Efölött nincs a miért csodálkozzék, — felelte nevetve a főudvarmester, a felséges assfcony Mária Valéria főherczegnővel mindig magyarul beszól. Gasteinben éppen ugy, mint mindenütt, ahol megfordult, szivesen érintkezett az emberekkel, különösen a köznéppel. Hossxu ós fárasztó kirándulásokat tett a környéken s ilyenkor kíséretét legfölebb egy-egy udvarhölgy képezto. Gyakran rándult ki azonban egyedül is. Az ilyen magános séták alkalmával megszólította az útjába kerülő embereket s ezekből a beszólge'ésekböl egész legenda-körök ma-