Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1898-01-27 / 8. szám
3 XV. évfolyam. B.-Csaba, 1898. Csütörtök, januái vhó 2 7-én 8-ik szám. BÉEÉSHEBTEI KÖZLÖNY POiJTJKAi es VEGYEPTAIM ALMU LAP. Szerkesztőség : Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Kiadóhivatal: Ippoi.yi-utcza 891/. BZ. (Zzsilinszky-féle ház) a ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre ! frt 60 kr. Apponyi-uteza 891/ 4 ez. (Zsilinezky-féle ház hova lap szellemi részét illető közleménye* « r* « * r hova B ^^Tüíde^dők. 6l5fiz6téBÍ pénZ6k küldendők. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidékén a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor ' lehet, évnegyeden belül is. ' A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és kiilfföldi hirdeti iroda. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A kabinet ált. rekonstrukciója. — A „Békésm. Közlöny" fővárosi tudósítójától. — Régen hallgatok, mert a politikai arénában csupán helyzet és cselszövényes vígjátékok mentek. Ezek is igen köznapiak és megszokottak. Premiérjük teljea zajtalanul mult el A függetlenségi párt belső perpatvarai már elvesztették kaviár jellegüket és politikai téren nem inyenczcsemcge többé Egyik függetlenségi képviselő igy szólt a na pókban. Csak azt csodálom, hogy igy nem irnak még rólunk : — A janicsárok végnapjai, Hanem az „Országos Hirlap", a Mikszáth lapja csapta le a bombát tegnap. Egy cikkéről és ennek is egy mondatáról beszélnek. Az újság, mely nem tartozik az officiozus szabadelvű párti lapok közzé s eddig nyilt, őszinte hangjával hódított olvasóközönséget, azt irja a Jósika báró lemondását bejelentvén, hogy az ő felsége körüli miniszteri állást nem töltik be, csak midőn néhány hónap múlva a kabinet általános rekonstrukciója bekövetkezik Hm ! Ezekben fúziós szellő fújdogál. Egyesek amugy is tudni vélik, hogy Weuckheim Béla örökébe egy másik békésmegyei főúr lép : Apponyi Albert gróf. Apponyi felesége bécsi lány, közeli szállak fiizik az udvarhoz. Apponyi nagy hasznára lehetne a magyar kabineteknek, midőn a quotaemelés mérvét ismét a koronás király egyengeti el a versengő két társország között. Semmi pozitív hir nincs, a mely jelentené, hogy a kabinetváltozások hamarosan bekövetkeznek. Mindössze arról van szó, ezt eddig a positiv ér tesülés nagy komolyságával beszélik, hogy Dániel Ernő br. megválik és W I a s s i t s tárcát cserél és E r d é I y Sándor helyére jönne. Ezzel három miniszteri szék üresednék meg. Ez lenue talán az Országos Hirlap álta lános kabinet rekoustrukciója ? — igazán nem tudja itt ma senki. A kormánynak a költségvetéssel nem lesz baja, mert most igen gyors költségvetési vitája lesz. Egy fél milliárdnyi költségvetésről van szó, h á r o m s z o r ?nnyiról, mint az alkotmá uyosság első költségvetésénél. Ez a szám élénken jelzi a modern kiépítést, főleg ha figyelembe vesszük, hogy leginkább kultur beruházásokra fordították. Kíváncsian tekintenek Apponyi Albert beszéde felé, melynek akkordjaiban már a fúzió közelgő jelenségeit föl kell találni, vagy újra nem lesz semmi a fúzióból. A birálat jogát Apponyi Albert gróf mostani beszédében is biztosítani fogja, de nem hisszük, hogy kedvelt hívének Hock Jánosnak alkalmat adna amaz anekdottá-nak feltálalására, melyek a kávéházi közönségnek oly nagy gaudiumára voltak, de a magok szertelen ízléstelenségeit tekintve, a jobb Ízlésnek komoly megbotránkozását hívták ki. A személyi tekintetek mellett jelentősebb az a terminus, a melyet, mint végsőt feltartóztatni nem lehet: május elsejére vagy rendezni kell Ausztriával a kö',ös ügyeket, vagy javaslatot tenni az országgyűlésnek az önálló rendezés iránt. Ez a bökkenő. A kereskedelmi minisztériumban már gyűjtik az adatokat. Acolus vihart-rejtő tömlője erős politikai széllel telik meg. Adja Isten, hogy lehetségessé váljék. a kibontakozás Az állami iskolák ié:dése. — Csabán. — Kedden délelőtt gyorsan h pörgött közgyűlésé volt a képviselőtestü etnek. M g gyor-abban lefolyt volna, ha S z eb erényi Z«. L jóst a maga eg3házi ex'uzivitása arra nem ingerli, hogy a mit később alaposan meg is bánt, — meg ne tisztelje a községi iskolákat a vallástalanság vádjával. A vád főleg a miatt keltett kinos feltűnést, mert lelkész ajkairól hangzott föl. Nem volt azonban nehéz hiva tása sem Korosy Lászlónak, sem V a r s á g h Bólánpk kimutatni, hogy a Oraba községi tanyai iskolák e v^dra rá nem szolgálisk. Arra az ingeiült felszó laló nifga i? belátta, hogy elfogult fplekeze'i álláspontjában kissé erősebb kritikát gyakorolt s ezt férfiasan be is vallotia. E második felszólalása aztán mindenkit kiengesztelt, de többen voltak, a kik M;OI,. ne?etüknek adlak kifejezést, hogy egy lelkésznek sohasem szabadna ok nélkü. oly erős hangot használni, melyet később visszavonni kényszerül. A meggyőződés tisztelendő. Ha Szeberényi meggyőződése az, hogy csupán a felekezeti iskolákban ápolhatják a vallást, értjük ; ha meggyőződéseinek ily irányban ad kifejezést, képviseleti tagsági jogait gyakorolja. De vádaskodni és mint ez esetben i-< : ok nélkül, — az elfogult ságnak olyan foka, a mi ellen jogosult volt a Varságh Béla ünnepélyes tiltakozása. A közgyülé ről a következő tudófi tást adjuk : M a c z á k L. György biró megnyit ván az ülést, Korosy László főjegyző felolvassa a tanácsiak az állami iskolák elbelyezésere vonatkozó javaslatát. A tanács az; ajánlja, hogy a község épitse föl a tunhelyiséget. A helyre vonatkozólag pedig azt ajánlja, hogy vagy a szappanos-utezában, vagy a sugár-uton építtessek ki az iskola. Szeberónyi Zs. Lijos azt kívánja, hogv ne rendkívüli közgyűlésen tárgyaltassék a kérd 1?, midőn oly kevesen vannak együtt. Érdemire pedig a megjegyzése a-/, hogy vallásnélküli, felekezetneikiili iskolához nem jnrul hozzá. A kormány mo?t már épületet, palotát akar. ha azt a pénzt, amit mo-<t,,'kiadunk, a felekezetiknek adjuk, külömb iskolákatnyer alakosság. (Ellentmondás. Zaj ) Korosy Liszló hosszabb beszédben mutatja ki, hogy az állami iskolára elmondott vádat, mely szerint az felekezetien. vallástalan, könynyelmüen nem venné ajkaira A kérdés elvileg megvan szavazva, vezette a képviselőtestületet az, hogy a felekezeti iskolák tultömöttek s az egyházak kijelentették, hogy a magok erejéből több iskolát felállítani nem bajiandok. Kéri a tanács javaslatát elfogadni. Varságh Béla, mint az iskolaszék elnöke, nem hagyhatja szó nélkül azt az elhangzott vádat, hogy az állami és községi iskolák vallástalanok. Apróra kimutatja, hogy az iskolaszék a legmeszszebbmenő lép seket megtette, hogy a szülők és gyermekei vallásos hitüknek ez iskola keretében szolgálhassanak, a kepviselőtestü'etre bízza, hogy ezek után döL tse el a kérdést, ha váljon lehet-e, szabad-e a községi iskolát vallástalansággal megvádolni? 0, mint az iskolaszék elnöke, a papi ruhában lévő képviselőtes-tületi tagnak, aki az iskolaszéknek is egyébiránt tagja, ezen vádját ünnepélyesen visszautasítja. (Éljenzés.) A községi iskolákban Istent félik, a hazát szeretik. (Helyeslés. Tetszés.) Erre a közgyűlés kimondotta, hogy a hat osztályú elemi iskolát felépítteti, a helyre nézve alternatív határozatot hozott, a mennyiben a hol olcsóbb telket kap, ott fog építtetni, vagy a szappanos„Békésmegyeiftözlönftárcája. Emlékszel-e? — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Vfgig rohan a vihar a hóboritotta ulczén, megrazza a füstölgő éjjeli lámpák vastarialyat, rémes üvöltéssel vias kodik a bádog czmier labblákkal, megfeszitgeti szegeiket,azok recsegve ropogva engednek s hangos dübörgéssel vágódnak oda a megfagyott asphalthoz Most fcbbahagy ereje, elül egy pilllanatia, meghúzódik a kópilleret-hazak ereszttékeiben s majd újra, újra nagjobb eiővel látnád, megrbkja kezeit hóval, apró kavic-okkal, végig seper mindent, mi útjában van. Eljön hozzám és zörgeti ablakomat, az öreg ház rozzant ablakai nyöszörögve, jajgatva tűrik kegyetlen csapásait. Győ zött. Kitört egy ablakot. Kinyitom a fatablákat s íme odakünn minden csendes. Az a pajkos suhancz megunta a játékot, egy pillanat s kaczagva fut a messzesegbe. Nyúlod', lassú emberek apró csoportja fekettlik a vnkiió fényű havas u czán. Osendtstn, szó nélkül haladnak előre, Megkondul a vén templom harangja. Kong a harang las^u egyforma kongaspal. ^jjfel vau. Ma született a megváltó. Ide latszik hozzam a tpmp'om, a nyílon ajtón fényár özönlik ki; tatom bann térdelni az emberek százait-ezreit, a mint összekulcsolt kezekkel könyörögnek az Istenhez. Hallom az ének bugó-siró hangját. Olyan egyedül vagyok. Az ének egyre csendesebb lesz, vegre megszűnik. Lehajtom lejemet. Hallgatom a harang kongását. Terdeim megcsuklanak, sze memben mebget érzek. Én is, mint azok ott a templomban, tt, elhagyott üres szobamban letérdelek, fejemet lehajtom a zsöiye bársonyos karjára. Csend van, csík a szivem dobogása hallatszik. Imádkozom. Lelkem keresztül tör a föld üres légkörén, megközelíti a végtelent. Ott megpihen. Csendes zsibbadás fogja el, édes mámorító érzés, aztán repül tova. Tavasz van, virágos rétek, pitypangos mezők s ott a mezők végén röpkényel befutott lugasban rózsák, liliomok közt egy szőke leány alszik hófehér ruhában A nap sugara vógigtánezol a zöld röpkényeken. Nyilást keres Keresetül bujt. Ott van már. Most csókot lehel a szép ! fehér ruhás leány mosolygó rózsás aja kára. Csókdossa százszor, ezerszer. Az' tán mámorosan, megrészegülve megy fel a homlokon át az aranyhaj koronára s ott van, ott, rebeg a hullámos selymes fürtökön Kicsiny hímes szárnyú pillét vi^z, hordoz a szellő A pille röpül, gyönge szarnyai fáradtan verődnek össze, majd majd kiterjeszti azokat s csendes lassan leszáll a szép szőke leány hosszú szem pilláira. Nyilik a csalit. Egy férfi kéz félre vonja a szomorú füz lombjait. Belép. Még alig volt gyermek. Áhítattal néz az alvó lányra. Leveszi kalapját ; letérdel a leány labaihoz. Nézi, lesi pilláinak rebbenósét, mellenek hullamos emelkedését. Gyöngéden lehajol s megcsókolja a lecsüggő kéz rózsás körmeit. Álmodozom. Emlékszel-e ón szép gyermekem. Te tizenhat éves voltál, ón meg huszonegy. Te aranyos baba, én meg jogász voltam. Akkor délután láttál először. Lázas égő szemekkel nézted, mint vesznek le a fiuk a kocsiról s óvatosan vezetnek be a kapun. A fejem be volt kötve. S a fejken dőn látszottak a friss vérnek átszivárgó nyomai Jól tudtad miért verekedtem. Te éretted. A kávéházban azt mondta va laki, hogy hiu vagy. En arccul ütöttem. Védelmedre keltem. Pedig óh mennyire nem szorultál arra. Aztán még nem ismertelek ; c*ak azt tudtam, hogy a szóin szedunkba élsz, ott abban a nagy curiában, a mit őseid építettek s a melynek virágos utain tanultál járkálni sa melynek fényes nagy termeiben gőgicsélni. Te megtudtad ezt, azt is tudtad, hogy megverekszem érted Láttad, mikor hoz tak haza véresen, betegen. Tudtad, hogy éretted ömlött a vérem. Megszerettél. Emlókszel-e én édesem ? Soká feküdtem betegen. Lázas álmaimban vártalak, hogy magjelensz, mint a hogy regények ben irva van s beteg ágyamnál várod gyógyulásomat. Forró homlokomnak tüzét lehűtötte volna szép kezeidnek érintése Nem jöttél. Nem jöhettél. Mert neked is be kellett zárni titkodat szivedbe. Mikor elhagytam ágyamat, tavasz reggele volt. Te tudtad ezt, megmondta orvosom, a kitől véletlenül megkérdezted a szomszéd jogász fiu hogylótót. Kora reggel hagytam el a szobát, gyöngén, botra támaszkodva. — Istenem micsoda reggel. A fákkal szególyzett utcák szentséges csendjét csak a ti parkotok zöld bokrainak czalogány éneke törte meg. A napsugaras levegő, az enyhe szellő elhozta a szomszédos hegyekről, a nyiló ibolya s gyöngyvirág illatait. Az ég derült kék, mintha ellopta volna szemeidnek nemes fényét. Minden boldognak lenni tanított. Mosolygott az ég, a föld, a virágok s a fáknak megaranyzott levelei. Soha, soha többet ily reggel. Ott állottál a rácsos vaskapu előtt. Vártál engemet. Szép szőke hajad koszorúba fontad, rózsás arcoddal összekul esolt, hófehér kezeiddel ugy néztél ki ott a zöld galyak és virágjaid közt, mint a tavasz tündére, a kit az Isten leküldött ide szépet, édeset teremteni. Megláttalak. Minden vérem a szí vembe ment; megtántorodtam, ugy, hogy házatok falához kellett támaszkodnom. Gyönge sikolyai rohantál felém. Arczod ijedté vált, tekinteted félő. Megfogtad karomat s reszkető hangon kértél — szegény, fiu, szegény fiu Édes jó lánykám milyen igazat mondtál — szegény fiu, szegény fiuEz volt a mi első találkozásunk. Emlékszel-e még reá? Mosolyogsz? Emlékezel. S aztán minden nap tavaszunk volt nekünk. Heteken át lopva találkoztunk, azután nyiltan. Az édesapád nagy ur volt, hatalmas ember. Küldöttségbe mentünk egyszer hozzá s az óta szívesen látott. Aztán meg a bátyád kollegám volt. Emlékszel mennyit tanultunk hárman együtt. A római jogot. Igen ott tartottad kettőnk közt buksi fejedet s kaczagva csaptad össze kacsóidat, mikor Caesár törvényeit olvastuk, csengő hangod mint ezüst harang csilingelése betöltötte a nagy termeket. Jaj Istenem, de kutyás neve volt annak a Caesár bácsinak. Az anyád is jó volt hozzám, azt hitték. hogy csak pajtások vagyunk. Hogy is gondolta volna. Hogy is merhettem volna. Egy jogász gyerek fel merne te rád nézni. Aztán a Mari tante, szegény Mari tante, milyen sokszor elballagott velünk a templomba. Emlékszel. Nagypénteken. A templom hatalmas alkotás,gathicus ablakainak művészi czirádái alig engedték be a lankadt napsugarakat. Titkos félhomály borítja az oltár márványos oszlopait, a szentképek aranyos kereteit, a csillárok tarkabarka üvegeit. Megyünk előre, szemünk keresve róvödez körül. Teljesen üres. Csak amott a főoltár előtt imádkozik lassú mozgással a főpapok kéktalláros kara Kísérteties csoportjukra halvány fényt vet az örök tüz imbolygó lángja. Szen telik az olajat. Megállunk egy mellékoltárnál,a Mari tante lehajtja fejét az imazsámoly kopottas bársonyára, gyöngéd leik; könyörög
