Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1898-05-26 / 42. szám

XXV. évfolyam. B.-Csaba, 1898. Csütörtök, május hó 26-án. 42-ik szám. BEKESMEKYEI EOZLONT POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség : Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle házi a ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. hova lap szellemi részét illető közleményeit Eb5MÍ8 szam ara 8 kr

> küldendők. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kéziratok nem adatnak vissza. ! Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér'-ben egy sor közlési dija 26 kr. Elnökválasztás előtt. Lehetőleg igyekezni fogunk minden személyi részeitől elválasztani a kérdést, mely aktualitása révén ma tolluukra kerül. JJ Békésmegyei Gazdasági Egylet pünkösd másnapján tartja elnökválasztó közgyűlését. Mint tudjuk, egy és pedig tekintélyes számú érte kezlet jelölte Lukács György dr. főispánt, akinek nagy akcióképességeit ez a szabadtársulás sóvárogva hivja, mert ujabb időben nem ugyan szellemi tartalomban, de tagjaiban az egylet nagyon megfogyatkozott. Vele szemben mintegy külön véleményként elhangzott már amaz éitekezleteu egy ajkon a csákói Geiszt Gyula jelöltetése és e jelöléshez való ragaszkodás kijelentése. Mi teljes tisztelettel adózunk csákói Geiszt Gyula kiváló szeretetreméltó egyénisége, jelleme iráut és nem találunk benne semmi veszedelmet akár az egyletre, akár ő reá és akár a másik jelöltre, kit a nagy többség jelölt s megválasztaui akar, hogy a hivatott vezérkedésért bizonyos versengés folyik Sőt jó lesz ez a meglanyhult, tagjaiban lesorvadt egyletre. Az alkotmányos harcz jól áll nekünk, hiszen Alpár sikja óta tartott közgyűléseink nem folytak le egyértelmű akarattal. A közpályán elért siker is azért volt becses, mert küzdelemmel járt. S nem is találunk benne semmit, hogy a pünkösdi közgyűlésre a pártok fölvouulnak. A siker nem kétséges : akik az egyletet szeretik és fennállását virágozva, nem elcseneveszve akarják, azok tudják, liogy ma a társadalmi elerőtlenedés, a gazda osztály nagy indolencziája idején sem Geisztnak, sem másnak nem lehetne szerencséje, hogy legalább régi pozicziójába emelje az egyletet, tehát e tudatban orlaállanak abba a táborba, és annak zászlója alá esküdnek, ki nemcsak közhivatala erejével ad szárnyakat az egyletnek, hanem a kinek a köztevékenységben való nagy muukaszeretete egyénileg is az egyleti élet szellemi részét fogja — bizonnyal mondjuk — emelni. De legyen bármiként, ma a dolog nem érdekel annyira bennünket, mikor szembeötlik a cégér, » mellyel Geiszt jelöltségét ajánlják. Egy három soros névtelen levelezőlapot küldenek az egylet tagjaihoz, melyben „független gazdák csoportja" Geiszt elnöksége mellett tör lándzsát. A független gazdák ? Kik azok s merre vau hazájok ? Egy idő óta mint kitűnő köpönyeget használják mindenre ezt a „független" jelszót. Akármilyen szemüvegen néz/.ük a toborzót, mely két kros levelezőlapon repül annyifelé, — azt kell gondolnunk, hogy a függetlenség cégére teljesen tartalmatlan. Mert^ nem volt e az egylet független eddig? Feszegette-e függetlenségét valaki akkor, mikor Beliczey mint főispán állt legteljesebb akcióképességével az egylet élén, sokszor országos figyelmet felkeltőleg ? És feszélyezte-e akkor az egyletet, mikor feltűnést keltő irodalmi kiadványaiban nem egyszer a kormányzati ágakhoz a mezőgazdaság érd kében kritikát fűzött az egylet, hogy élén e vármegye főispánja áll? Vagy oly pipogya, geriucteleu testület-e a gazdáké, mely ott, hol a főispán megjelen, leszereli a polgári meggyőződést ? Hiszen akkor törvényhatósági életünk is fikció; hiszen a főispán ott még inkább hatalaai téren áll, mint egy önkénytesen alakult egyesületben, hol a tanácskozásban, a nézetnyilvánitásbau való szabadság a legszabadelvübb és a hol e testület minden irányban való függetlenségére béklyókat nem vethet senki, tehát sem az elnök, sem a főispán, ha egy személyben ő az elnök is. A névtelenül tett ajánlatnak csupán czégére a „független gazdák csoportja" aláírás és őszintéuszólva, szeretnők tudni, ki az, akinek e nyomtatott lapocska létezését köszönheti, mert akkor egyenesen meg is lehetne világítani, hogy a független gazdák egy kis fény mellett, hogyan mutatkoznak. A tény az, hogy a kit független gazdáknak lehet nevezni, e szó nem politikai, hanem gazdasági jelentőségében, vagyis, a kik a saját javaikon gazdálkodnak és nem függnek senkitől, azok aLuk á c s György dr. jelültetéséhez állottak ; ezzel szemben egy igen tiszteletreméltó férfiú, de a ki egy uradalomnak főtisztje mégis, tehát a_tüggetlen gazda czim rá nem alkalmazható, jelölte Geisztot. Kíváncsiaknak kell lennünk, hogy valóban a független gazdák változtattak-e a frontot, vagy a független gazdák czime alatt az ajánlót és kollegáit kell-e gondolnunk ? Mindezt pedig elmondottuk azért, hogy a nyilvánosság előtt is kifejeztessék, miként tartalmatlan jelszavak alá bujui nem méltó a jelölthöz, a kinek nevében győzni kívánnak. Az elnök választásnál legyen az uralkodó eszme csupáu egy : föltalálni a vezérembert, ki a még nagy feladatokra hivatott egyletüuket legalább régi virágzása fokára följuttatja. Mi azt hiszszük, hogy ez a mai adott helyzetben aminapi bizalmas értekezleten eléretett Amiegyen! vívják meg alkotmányos ha rczukat„öfüggetlengazdák", de ha kisebbségben maradnak, egyet kérüuk tőlük: ue engedjék, hogy a békésmegyei gazdasági egylet független szelleme csorbát szenvedjen s álljanak őrükül, ha szükség lenne rá, a polgári szabad meggyőződés ez otthonának és az eddig benne levő igazán becses kultusznak megvédésére! A hazaárulók megvetése. — A csabai polgári kör gyűléséből. — Mint jeleztük, a csabai polgári kör vasárnap közgyűlést tartott ós méltóságos egyértelműséggel fogadtaelVido vs zky elnöklete alatt, az Áchim János által szövegezett határozati javaslatot: Mondja ki a rendkívüli közgyűlés, hogy a b.csabai polgári kör a legnagyobb felháborodását fejezi ki jegyzőkönyvileg Z im a n d y Ignácz törökbálinti és Z e 1 enyák János becsei plébánosok azon hazaárulásnak minősíthető azon aljas rágalom felett, amelylyel egy általuk kiadott könyvben néhai Kossuth Lajost, a legnagyobb magyart, városunk díszpolgárát ós polgári körünk tiszteletbeli tagját becsületében rútul megsérteni eleg vakmerők ós alávalók voltak. A legszilárdabb jellemet, századunk legnagyobb szabadsághősét, a legnevesebbet, a ki páratlan honszerelmében mindent feláldozva, haláláig a hontalanság keserű „BékésmegyeiKözlöny"tárcája. Hulló csillagok. Hiába, az élet a legnagyobb regányh'ó és mi csak kontár utánzói vagyunk ; bizonyítják az alábbi apró drámák, az életből elmesélve. Abban az időben történt, mikor még a fővárosi ujságiró bohémek egj ike valók s laplezárás után, a hajnali órákban, egy belvárosi kávéházban piccolóztunk gyöngén, miután a szomszédos vendéglőben megvacsoráltunk erősen. Künn szakadt az eső és ilyenkor sa játos m lancholia szállja m-g az embert. Mesélni kezdtünk ós kiki elmondta szerelmi drámáját. Mikor aztán a bohóme-társaság zöldjei ledarálták az ő kalandjaikat, vegyes érzelemmel mulattak rajta — Régi dal, mely örökké uj marad! — zengtük kórusban. Jöttek aztán a veteránok, a megc-ontosodott agglegények, egyik erdekesebb volt a másiknál ; ezek meséiből mondok el egy párt. — Azt k rditek, — kezdi a közgaidaság rovatvezetője, — hogy ón mindig a napi árfolyam ós a vetések iránt érdeklődtem ei? Szomorú az én törtére em. Tiz éve már, hogy . . . csöndes ember vagyok • rövid idő az emlékezetnek, de örökidő a lemondásnak. Még akkor én is zöld valók, tele ambícióval és reménynyel. Ketten indultunk el az élet tenge rén és egyedül vergődtem partra, mig ő elmerült örökre. Fiuk 1 — sohse szeressetek szegény teányt ;a ezerelem drágajuxus szegényeknek. Ő i-< az volt, ón is ; ő lanitónő, én pedig jogász-gyerek ; ott ismerkedtem meg vele a jó vidéken, szülő pátriámban, egy szünidei mulatságban. Halálosan bele is szerettünk egymásba ós attól kezdve egyszer se kollokváltam s feléje se mentem többé a máter almának. Felcsaptam riporternek, ő pedig utánam jött a fővarosba, nevelőnő lett egy főrangú családnál és mi tűrés tagadás, ugy éltünk, mint a franczia diákok szoktak az ide iglenes feleségeikkel. Egy napon aztán <oly~3mit súgott, amit a rendes házaséletben édes titoknak neveznek, nekünk pedig ez lőn avógze tünk. Mind kétten megdöbbentünk ós én nap-nap után tivornyába merültem s fe léje se néztem. Egy lázas reggelen aztán, midőn Budáról botorkáltam át a lánczhidon, hirtelen egy nő vetó magát a Dunába a közép kiugró korlátjáról, közvetlen előttem. Dermedten néztem a hajósok mentési kísérletét, ami aztán a Tabán táján sikerült is nekik. Riporteri tisztemhez hiven oda futottam és . . . minek mondanám el a lobbit? — Ő volt 1 Elhallgatott és arczán egy nagy köny csép gördült le. Egy darabig mi is hallgattunk. Hallgatásunkhoz a zuhogó eső szolgáltatta a melodrámai kísérletet. — Pinczér 1 — töri meg a csendet a korrektorunk — még öt konyakot, de szaporán. Ekkor aztán egyik ismert nevü irótársunkat hívtuk fel, aki özvegy ember vala. — Beszólj öreg, de valami vígabbat. —- Azt hiszitek, hogy az én özvegységemnek talán vígabb története van ? — csalódtok. — Halljuk 1 — Mikor megnősültem, fürdőorvos voltam az egyik budai fürdőben s ott ismerkedtem meg a Garabó lányokkal; egyik szebb volt, mint a másik s majdnem mindennapos vendégeink valának. Egyszer mamájukhoz hivtak, ártatlan migrain volt az egész s tisztában voltam a nagyvilági mama szándékával. Bemutatkoztam ós attól kezdve a hűs platánok alatt majdnem minden délután hallgattuk a térzenét. Helén az idősebb, komoly filozófolá volt, aki még az anatómiáról is behatóan el el vitatkozott velem. Margit afiatalabbik, igazi pesti kapricbaba volt, megennivaló kis kobold. Ha eszemet kérdeztem, az Helént választá. Ha szivemre hallgattam, az Margitért hevült. Végre is, — mint mindig, — a szív győzött ós egy napon csakugyan „beszél tem a mamával". Margit gyermekesen csak azt kötötte ki, hogy nászútra okvetlen Velenczé be megyünk, hogy ő megetethesse a Szt. Márk-tér világhírű galambjait. Az is megtörtónt, azonban sürgönyileg hivtak haza bennünket, mert Helén haldoklott. Akkor felépült, de alig maradt jár tányi ereje. Lakodalmunkon hűtötte meg magát: őrületes tánezban, miközben jegesvizet ivott. Akkor nem értettük, később mindent megtudtunk. Egy rövid évig voltam boldog házas ember és mint tudjátok, a feleségem megszökött egy nyegle huszártiszttel s boldogságunk fel lőn dúlva. Helén hozta haza a szökött asszonyt s addig rimánkodott, mig meg nem bocsátottam neki. Megtettem, de Margit talán lelkifurdalásból, neve napján mérget ivott. Talán megtudta Heléntől azt, amit pár hóra huga halála után nekem is megvallott. — Es mi volt az ? — Szerelmes volt belém, de húgát is imádta és mártírunk lőn. Bár ne lett volna, talán ma is boldog lehetnénk mind a hárman. Es most itt vagyok köztetek, irigyelitek vigságomat, pedig . . . Itt leborult és sírt, mint a gyermek; talán először és talán utoljára. — Az ördögbe is — tör ki a viceredaktor — haddel halljunk egy vígabb históriát, elég lesz már a tragédiákból. Beszélj profeszszor, téged még a hitelezőid is ,aligha láttak busulni. — Ám legyen, de aztán a végén kaczagjatok. — Brávó. — Sohsem voltam hozományvadász és mégis azzal vádoltak az ideálom rokonai Szép volt, első planétája a vármegyének; szépségénél büszkesége volt nagyobb, de engem imádott, mint ahogy ón is őtet Igaz, hogy eleinte meg se akart látni, mint ahogy én sem őtet, pedig képmutatók voltunk mind a ketten s azért gyűlöltük egymást, mert titkon, leküzdhetetlenül rajongtunk egymásért. A véletlen jött segítségünkre ós boldogan vallottuk be egymásnak az Önámitást. Aztán ? — titáni csatát vívtunk az ezerféle intrikával ós győzelmesen eljutottunk a jegyváhás előestéjére. Csak egy lépés még ós a boldogság róvpartjához értünk ós . . . — És? — Akkor merültünk el mind a ketten. — Ah! Igy yolt fiuk, a cselszövők győztek, én vándorútra keltem, s őt férjhez adták egy brutális pénzeszsákhoz. — Hát aztán? — Elvált tőle s szalmaözvegy lett. — Láttad azóta? — Láttam, bár ne láttam volna. Újra bűvkörébe jutottam s nem tudom gyűlölni, de, már szeretni se többé. — Értéktelenné lett előttem ... Ma már nemcsak az enyém . . . — Szeretőd lett? — fagatják mohón. — Ne kérdezzétek tovább .. . kaczagjatok . . . vége . . . hahaha ! Kísérteties csend felelt e sóló-kaczagásra s a vig bohém társaság mólyen elszomorodvaoszlott szót a hajnali szürkületben. — Az eső elállott, az ég kiderült s egyik halvány csillag a másik után hullott le, mintha meganyi csalódott szerelmes lett volna . . . Cupido.