Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1898-04-14 / 30. szám

XXV. évfolyam. B.-Csaba, 1898. Csütörtök, április hó 14-én. 30 -ik szám. BGEGSH POLITIKAI es VEGYESTARTAJLMU LAP. Szerkesztőség!: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zzsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. BLŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szánt ara 8 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Ünnepek után. A húsvét üuuepi hangulata egy kissé elvetett azon konfliktusok megoldásától, melyek az ünnep küszöbe előtt, fenyegetőbb jellegű volt. A spanyol-amerikai konfliktust értjük. Eddig csak az történt, hogy a spanyolok fegyverszünetet adtak a kubaiaknak. A felkelők azonban vérszemet kaptak és most már azt követelik, hogy a spanyolok vonuljanak ki Kubából. Persze, hogy az amerikai köztársaság elnökének Mac- 1 inleynek iamozus üzenete hozzájárult a kubaiak viselkedéséhez. Ez az üzenet sajátsa gos terméke a diplomáciai ügyeskedésnek. Fenyegető próbál lenni, hogy csititsa a mesterségesen fölizgatott közvéleményt és biztosítsa Mac-Kinleynek nehéz állását, a mellett azonban világosan kitetszik belőle, hogy minden vérszomjas lárma ellenére Amerika szintén fázik a háborútól. Az Egyesült Államok anyagi vesztesége háború esetén nem fog arányban állani az elérhető eredménynyel. A kétlelkű jegyzék először is kijelenti, hogy jelenleg időszerűtlen a kubai lázadók elismerése hadviselő félül, de rögtön utána teszi, hogy az Egyesült-Államoknak fegyveresen be kell avatkozniok a béke és szilárd kormányzás biztosítása végett, mert az ellenségeskedés megszüntetése és a nyomorgó lakosság fölsegélése — a mire az elnök külön hitelt kér — képezi az Egyesült-Államok politikájának célját. Ügy az amerikaiak, mint a spanyolok magatartásából azt a meggyőződést meríthetjük, hogy ugy Washingtonban, mint Madridban meg vau a hajlandóság a fegyveres összeütközés elkerülésére. Az utóbbi napok feszültsége után legjobb esetben sem remélhettünk többet, mint Spanyolország lényeges eredményét a fegyverszünet kérdésébeu és az Egyesült államok elnökének olyan üzenetét, a mely nem kényszeríti közvetlenül hadüzenetre Spanyolországot. Egyet mindenesetre nyertek : időt. Pedig a kik időt nyertek, miudeut nyertek. JJ Zola-pör második fölvonása május hó 13 án lesz. Zola el van határozva pőrét Dreyfussével egyesíteni s azt a nyilatkozatot tette : Akármit tegyenek ennek megakadályozására, ez nem rendíti meg a végleges sikerbe vetett bizalmamat. Jókai szépen fejti egyik tegnap irott emléksorábau, hogy az a vád, mintha márczius 15 érői a szabadéivüpárt képviselőinek távolmaradása Bánffy Dezső báró óhajtásából történt, — nem való. Jókai ezt mondja: Hisz én csaknem mindennap együtt tarokkozom a miniszterelnökkel s nem moudhatuám, hogy valami protekciót éreztetne velem : ellenkezőleg, mindig megkontrázza az ultimómat. Hát bizony, ha a márczius 15 iki ünnepély ellen lett volna valami kifogása, azt is csak megelleuzette volna ; de én nekem soha egy szót sem szólt ellene. Azt mondta: „adjuk meg!" Az alkotmány jubileuma. Valóban ugy van ! Az idő engesztelő ereje, mintha csodát tenne népével és királyával. Nem az 1848 április 11-ike miatt, hanem 1898. ápril 11-ike miatt vált ünneppé az elmúlt é& következendő jubileum. Maga a király elismeri a 48-as események kultuszának nagy átalakító erejét, maga a király mondta, hogy az 1848. törvényeinek átalakító hatása teremtette azon alapot, melyen az ország állami léte fejlődik s a korona fennen ragyog. Mondott még a király egyebet is, azt mondotta, hogy az „állami intézmények tovább fejlesztése" lesz a feladat és azt köti népeinek szivére. Emberek, magyarok ! szabadítsátok ki sziveteket a pártbilincsekből, zárjátok szivetekbe a királyi szót s becsüljétek meg április 11-ét, mely hozzátok a nagy király szavait oly biztatóan mondja. A fővárosban. Ragyogó, mesés kép, minőt csak a magyar tud kifejteni nemzeti ünnepen. Nemzeti diszöltözetünk minden faj táju ragyogása kápráztatta a szemet. Aranylánczos mentecsattok, gyémántos kaipagdiszek, drága kövekkel kivert kard hüvelyek, pompázó sujtás, prém, áttört selymü és virágos bársony attillák, mindezek csillogtak az üvegtetőn keresztül törő napfényben, barna, fekete, lila, piros, hamuszín, skarlát, kék, fehér, zöld, narancssárga, rozsdavörös színekben. A képviselők mindannyian a középkori bánok, zászlós urak és várispánok gazdag és díszes öltözetében. Tizenkét órakor a képviselők és fő rendek tisztelegtek a király előtt s éljenezve fogadták Magyarország koronás királyát, a kit láthatólag meglepett a szives ováczió. A feliratot Szilágyi Dezső olvasta föl s arra a király történelmű választ adott. Este fáklyásmenetet rendezett a tőváros s négyszáz dallos énekelte az „Isten áld meg a magyart I" Békésmegyében. Békósmegye törvényhatósági bizottsága is igen szép ünnepélyt rendezett. Aszónokok nagy és egyetenes hatást értek el s lelkesedésig fölgyújtották hallgatóikat. Bizton mondhatjuk, hogy a loyalitás máshelyt impozánsabban nyerhetett kifejezést; de igazabban sehol. Kilencz órakor nagy közönség mellett nyitotta meg a közgyűlést L u k á c s György dr. főispán. Rövid pár szóban felhívta a törvényhatósági biz. tagokat, menjenek hálát adni az Egek urának, hogy megengedni engedte a modern állami lót félszázados fordulatát. Es megindult a menet: Lukács György dr. főispán, Fábry Sándor dr. alispán, Nóvák Kamill törv. elnök, A 1 m á s y Dénes gróf, Ladics György, Zöldy János, Beliczey Géza, S z a1 a y József dr. diszmagyarban. A törvényszók birói kara, a pénzügyigazgatóság Csák György, kir. tanácsos vezetése alatt képviselve volt. A „Te Deu mot" G r 0 ó Ferencz apát-lelkész infula ós pásztorbottal, segédlettel celebrálta. A rövid istenilisztelet után, melyen a gyulai dalárda az „Isten áldd meg a magyart" énekelte, folytatása volt a közgyűlésnek. A széksorok hamar tömve voltak, az erkélyeket hölgyek szállották meg. Mindez kedves volt, de csakhamar elült a moraj, mikor Lukács György megjelent s a következő szép megnyitó beszédhez kezdett. „Békésmegyei Közlöny "tárcái a. Gyura Miklós szereneséje. Irta: Keviczky László. — A „Békéampgyei Közlöny" eredeti tárczája — A napokban hallom, hogy unokabátyám Gyura Miklós, — ki büszke volt ősnemesi származására — valamelyik osztálysorsjátéknál megütötte az egyik főnyereményt. Régi álma teljesült. Folyton reménykedett, várta, hogy valahonnan nyakon legyinti a Fortuna, kinek kegyeltje volt mindig a pajkos, szeles, szellemes Miklós. Már diák korában is jelét adta élet revalóságának. Az volt a módszere, hogy a vizsgák előtt, mivelhogy tankönyve eoha sem volt, sorra látogatta a diáklakásokat, vagy amint neveztük a „kamarákat." Kezdte a kevésbbó szorgatmas fiuknál, felkérte ezek közül a kiválasztottat, hogy amig nála van, tanuljon pár perczig hangosan. Az készséggel megtette, mire Miklós ugy egy negyedóra multán búcsúzott, mihelyt észrevette, hogy amaz újból akarja olvasni a már áttanult szakaszt. — Szervusz pajtás, köszönöm a szivessógedett, most már tovább megyek. — Hát várj még egy kicsit Miklóskám ; tanuljunk mégl — Nem, nem pajtás, engedd meg, hogy menjek, másutt is van dolgom, sietek. De ha szivesen látsz hálásra, hát majd visszajövök. Neki ugyanis nem volt rendes la kása, Egy hatalmas „plaidje" volt ; ez volt a kvártélya is, a hol helyet kapott éjszakára, ott két diák ládát egymás végébe tolt ós ott aludt édesen a „plaidjén." A tanulást folytatni ment fokozatosan más más czimborához. A kedvéért mindnyájan hangosan tanultunk, néha a botanikus kertben sétálva, hol ő hátul kullogot ós figyelte a hangosan olvasott leczkét. Nehezebb tantárgy vizsgája előtt, késő éjjel már ott volt a legszorgalmasabbnak ismert pajtás „kamarájában." Még meg is intette sokszor atytd'ag a szorgalmatoskodót, hogy ne tanuljon olyan sokat, mert az árt az egészségnek I O csendesen elmélkedvén, el is szunynyadt a vizsgára való nagy készületnél. A tanórákon sokszor történt, hogy osztálytársai közül hárman-négyen beszekundáztak, de ő megállotta a sarat. Egy ily alkalommal megjegyzést tett a tanárunk: — Nos hát lettegy pár szekundácska. Gyura Miklós azonban élelmes ficzkó lévén, kivágta a rezet. Jobbról is valamit, balról is valamit, súgnak is valamit, tud is egy keveset és igy . . . megél. Miklós e méltatás után szerényen lehúzódott s kitudja hova gondolt már? Néha méla komolysággal nyilvánította elveit a fiuk előtt : — Lássátok fiuk, én nem is akarok jobb kalkulust az elégesnel. Szép dolog az, ha elgondoljuk, hogy egy tanár el ismeri, hogy eleget ludunk I Kell annál több ? Egy izben pedig, ugy vizsga után, benyit valamely füstös levegőjű diákká marába. Az ottlévők azonnal éljenzik az érkezőt., — Éljen Miklós! Nos, hogy ment?! — Hát csak elment, szól egy kézmozdulattal. — Nem buktál ? — Azt már nem tettem. Amint érez tem, hogy már feleltem annyit, amennyi felér egy elégségessel: feltettem magamban, hogy többet egy szót se szólok. Rossz kedvem volt. Eleget nyaggatott az öreg „Zsögöd" (igy hívták a professort vulgóján egymásközt) erőnek erejével akart még valamit hallani tőlem. Gondoltam magamban: Csak kínlódj. Már én nyugodt vagyok; buknom nem lehet. Akkoriban még egy olyan osztályzat is volt, amit azóta eltöröltek nagy kárára a „gentri" fiuknak. Ez volt a szerényke „alig kielégítő", (príma ex ultimis.) Miklós is kapott egyszer ilyet. Csudálkozott rajta. Neki ez újság volt, mintha nem is ismerné azt a kalkulust. Anint olvasta a bizonyítványát, a többiek előtt gúnyos mosolylyal mondja: — Nézzétek csak, a vén „Bendegúz" alig akart kielégítőt adni; még oda is irja, hogy „alig", de azért megadta No varj, álnok férfiú I A pajtások nevettek. Ez az eredetiség és az ő arczának sajátságos fensőbbségét mutató vonásai egész rokonszenvessé tették Miklóst 1anulótársaí előtt. Mindig egyforma volt; semmi sem hozta ki őt sodrából. Dehát a kedves diákévek is eltűnnek, Miklós is letette az érettségit. Nem akar ták haza bocsátani, mert már ez időben sokat rendetlenkedett, mulasztott ós végre rájöttek a professor urak, hogy három óv óta nincs lakása, mégis ott volt. A pe dellus elárulta, hogy mindig másutt lakik s mindenki kamarásának nevezi őt, de ő nem tudja hol keresse, ha valamelyik tanár ur hivatja, mert igaz, hogy mindig azonnal megtalálja, ha keresi, de soha sem egy helyen, vagyis otthon. Súlyos vád volt ez. s czudarság, hogy három évig nem jöttek rá! Azzal is vádolták, hogy minden bálon ott volt, mindig uj sálon ruhában, holott valószínű, hogy néki csak egy öltözet ruhája van. Miből gavallérkodott? Nem tudták, hogy szegény Miklósnak egy egy bál nagyon nagy gondot okozott. Minden ruhadarabot : frakkot, czipőt, maslit, keztyüt más és más jómódú barátjától kölcsönzé. Hanem a tanár urak közt is volt pártfogója. Az egyiknek lányát folyton tánczolíatta. A majálison pláne nagyon kitett magáért I Ez a tanár volt a megmentője. Kérelmére a többi collega is meglágyult. — Hadd menjen szegény fiu ; szabaduljunk tőle. — Igen igen, dörmögi a komoly igazgató, csakhogy az ilyet rászabadítjuk a társadalomra. — Elbírja azt még ez a derék társadalom, -— jegyzó meg a tanári kar legifjabbja. Mindazáltal eltökélték magukban a tanár urak, hogy a legnagyobb szigorral veszik elő. Nem ártott ez a Miklósnak. Bámu latosan el volt készülve. A vizsgán szerényen, monoton hangon és folyékonyan felelt minden kérdésre. Ha valamit nem jól értett, tiszteletteljesen kórdó : — Parancsoljon kérem alázattal? A tanár ismételte a kérdést, még világosabban Miklós felelt értelmesen. Bolondot a világért sem mondott volna. Anynyira megnyerő volt, hogy az érettségen elnöklő püspök urnák tetszését egészen megnyerte. Meg is jegyezte a jóságos főpap — a tanárok megdöbbenésére — hogy talán ez a fiu érdemli a pálmát ? A tanárok egymásra néztek. De hát olyan szépen, szelíden 'felelt mindegyiköknek a Miklós, hogy már ez a körülmény emelte a tanárikar önérzetét. Ilyen ügyesen tudnak examinálni! Szinte ielkesültek a kérdések feltevésénél. Miklós pedig — vele volt aFortuna — felelt, mintha csak erre készült volna folyton. — Honnan tud ez az ember annyit ? Hiszen alig volt jelen az órákon ? Azt nem tudták a professzor urak, hogy Miklós mégis csak tanult, figyelt mikor mások tanultak s a mit nem értett, kére sere megmagyarázták. Olyan szépen tudott kérni ! — Pajtikám kérlek, magyarázd meg ezt nekem, hogy is kell azt érteni, én akkor nem voltam ott?* A legszívesebben magyaráztak neki. Sokszor mondtuk magunk között: