Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-11-21 / 93. szám

tesitette. Érdekes, hogy a község lakói magyar származású jegyzőt akartak, amire az alispán megjegyezte : szárma­zására nem magyar ugyan, de érzéseire magyarabb jegyzőt nem helyettesíthetnék önöknek. Az uj jegyző hétfőn foglalja el állását. — Kiálitási jutalmak. Az ezredéves országos kiállításon résztvett csabai ki­állítók érmei és okmányai megérkeztek, és azok az ipartestületnél a hivatalos órák alatt átvehetők. Ugy az érmek, valamint az okmányok igen szép kivitelűek s mél­tán megérdemlik a megbecsülést, már mint kiváló szép emlék tárgyak is, de annál inkább mint a haladás és szorga lom elismerése. Kitüntetésben részesül tek : kiállítása érmet és ezt igazoló ok­mányt nyertek : Kovács Károly szíj gyártó, ReiszésPorjesz bútorgyáros, Juhász Anlal kaptafakészitő, Krsnyák Mihály szűcs és Veszelk a József vál­füző gyáros. Elismerő oklevelet kaptak : Csaba községi mérnöki hivatal, dr. K e 1 e­ti és Kulpin ósRéthy Béla gyógy szerész. — A jaminai patika ügye végleg eldőlt. A belügyminiszter, támaszkodva a vár­megyei közegészségügyi bizottság ós tör­vényhatósági bizottság határozataira a jaminai gyógyszertárra folyamodó Hó d y Kálmán és A e h rje n r e i c h Pál dr. oki gyógyszerészekkérelmükkel elutasitottasz — Halálozás. Széles körben kelt rész­vétet egy törekvő csabai gazda halála. Áchim L. György polgár, a ki több izben a községnél is hivataloskodott s ugy az egyházi életben tevékeny mun kásságot fejtett ki, életének ötvenedik évé­ben, övéi bánatára teg nap elhunyt. Halá lát a kiterjedt Áchim család, neje, gyer­mekei gyászolják. Temetése ma lesz dél­után a halottas házból. — Megbukott a betegek koszt adója. A kórházi bizottság a hét szerda délutánján bizottsági ülést tartott, melyen az elnök Fábry Sándor alispán bejelentette, hogy Arany Salamon, aki árlejtésen fölvállalta a gyulai kórházi betegek ólelmezózét, képtelen vállalkozásátteljesiteni. Se pénze, se hitele. Indítványozta, hogy birói uton helyeztessék ki a bérletből s ugyanekkor ujabb árlejtésre hirdessenek pályázatot. Mind addig, mig az árlejtéssel uj vállal­kozó akad, az élelmezés házilag eszköz­lendő, de mindazon károk, melyek a házi pénztárra hárulnak, részben a vállalkozó 1000 frt óvadékából, részben található vagyonából nyernének biztosítást. Az elő­terjesztéseket a bizottság egyhangúlag elfogadta. Az eset pedig komoly tanul­ságul szolgál a további vállalkozóknak, hogy csupán konkurenciából ne törjék le oly mérvben az árakat, melyek mellett ismét beállhat az eshetőség, mely elé ju tott a szerencsétlen vállalatával Arany Sa­lamon. — Kapós czigányzonekar. A szarvasi első zenekar, melynek karnagya Rá e z Pepi, ugyancsak kitűnő hirnek örvend. Ezt a jó hírnevet a zenekar szép és ösz­hangzatos játékával már évek előtt ál­lapította meg, mikor először játszottak a csorbatói fürdőhelyen, hova minden évben elmennek. Három hétre legutóbb Marosvásárhelyre kaptak meghívást, hon nan szép anyagi sikerrel tértek haza. Legközelebb pedig kincses Kolozsvárra utaznak, hova szintén meghiva lettek. — Katalin bál. A „Békési Polgári Kör" november hó 25-ón saját könyvtára javára a városi bérház villanynyal világított nagy­termében zártkörű Katalin bált rendez: Környey Lajos r. b. elnök. id. Tassy Sán­dor r. b. alelnök, br. Drechsel Géza r. b. pénztárnok. Györffy Béla Károly r. b. tit­kár. Bayer Arthur, Bán Endre, Beck Dezső, Belenta József, Christián György, dr. Frey Géza, Friedmann József, Gold­stein Gyula, ifj. Grünwald Vilmos, dr. Ko­vács László, Kürti Mihály, dr. Lamberger Manó, Pintér József, Szaniszló Sámuel, ifj. Szilágyi István, Szilágyi Kálmán, ifj. Terney Ferencz, Végh József, Vóver Osz­kár, Vertán Emil, Vigh Antal, ifj. Weil Sándor, rendezőbizottsági tagok. Kezdete este 8 órakor. Belépti-dij : személyjegy 1 frt családjegy 2 frt, Karzatjegy 50 kr. Felülfizetósek köszönöttel fogadtatnak. — A szarvasi szabadéi vükőr közgyűlése A szarvasi szabadelvű polgári kör évi rendes közgyűlését tartotta meg, a ta gok igen nagy száma mellett. Janurik Palnak, a gazdasági bizottság tevékeny alelnökének elhunytáról Bolza Géza el­nök melegszavakban emlékezett meg, helyébe a gazdasági bizottság ajánlatára Sinkovics Pált választotta meg a köz gyűlés, — Ugyancsak a gazdasági bizott ságba választott a közgyűlés három uj tagot, névszerint Kántor Somát,C z i n­k ó c % k y Jánost és T u s j á k Andrást. A végrehajtó bizottságban is megürese dett egy tagsági hely Reutter Ferencz, osztálymérnök távozásával Petrás Jánost választották. A körnek jelenleg 469 ren­des, 6 alapító és 63 kültagja van. Bevé­tele volt a körnek 658 frt 96 kr., kiadás 436 frt 35 kr., péztármaradvány 222 frt 61 kr. A Medvegy Pál pénztáros­nak a felmentést megadták, közgyűlés az elnököt a ki megnyitójában a nemzet­nek Ö felsége iránt mély háláját szép szavakban fejezte ki és méltatta a királyi szobrok nagy jelentőségét, — lelkesen megéljenezte. — Mivel sem apja, sem anyja V i s i k Mátyás, orosházi szabó iparos segédet tul gyöngéd szivvel verte meg a balvég­zet. Sokat kesergett, mikor tűjét öltö­gette, hogy minek éljen az olyan ágról szakadt árva, akinek sem apja, sem anyja. Végre is megérlelődött benne csü­törtökön a nagy elhatátározás, hogy ki­végzi magát. Borotvával elmetszette a nyakát ós oly nagy vérvesztést szenve­dett, hogy aligha lehet az életnek meg­menteni. Elet halál között lebeg. — Az osztálysorsjáték második huzá sára szóló sorsjegyek már megérkeztek s deczember hó 5-ig az aradi ipar ós nép­bank békósmegyei fiókintézeténél, az I. osztályú sorsjegyek beszolgáltatása elle­nében, kiváltanaók. Az intézet előjegyzé­seket is elfogad azoktól, kik uj sorsje­gyeket kívánnak ezen húzásra beszerezni. Az előjegyzéskor 16 frt egy egész, 8 frt egy fél, 4 forint egy negyed és 2 frt 1/s sorsjegyért azonnal lefizetendő. — Az ezredéves kiállítás érmei. Az ezredéves kiállításon részt vett és kitün­tetett kiállítók végre, egy év után meg­kapják arany, ezüst és bronz érmeiket, kitüntető, elismerő leveleiket. Az aradi kereskedelmi ós iparkamara ugyanis a héten küldte meg azokat az egyes járás főszolgabiráinak, a hol kézbesítve lesznek. — Pantheon a Gellért-hegyen. Az or­szágos szövetség fölhivja Békésmekyót, támogassa azon mozgalmában, a miként a Gellért-hegyre a nemzet Pantheonját létesítsék" — A szárvasi Árpád szálloda, mely a megye egyik legszebb szállodája, novem­ber hó elsejével uj bérlőt nyert, Boros és P o 1 i z k a vettékát,s mint kitűnő szak­emberek, azt a vendégszobákkal együtt teljesen újonnan rendezték be. Az uj bér­lők a telefont is bevezették, s nem csak a kiszolgálásra, de kitűnő konyha ós ista­lokról is gondoskodtak. Káli selyemszöveteket 35 krtól 14 frt 65 krig méterenként — valamint fekete, fehér, színes Henneberg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként sima, csikós, koczkázott, mintá­zott, damaszt s. a t. (mint egy 240 különböző minőség, 2000 szin és mintázatban s. a. t. a megrendelt áru postabér és vámmentesen a ház­hoz szállítva mintákat postafordultával küld . lleimelierg <*. (cs. es kir. udvari szállitó) selyemgyui-a Zürichben. Svájczba cím­zett levelekre 10 kros, és levelező lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. (4) Kalmár Józsi nem hagyta ennyiben a dolgot, elment a csendőr őrsre, s ott elpanaszolta a baját. A csendőrség aztán kurtái elbánt a gyanúsítottakkal, corpus­delictiként lefoglalta a fát is, őket pedig lopás miatt feljelentette a b.-csabai járás­bíróságnál. De itt meg Kalmárék korültek kelep czóbe, nem tudták beigazolni vádjukat, azért a három gyanúsított fiatal legényt fel kellett menteni. A Timár fiukat nagyon bántotta a szógyen, főleg az a megaláztatás, hogy csendőr kézbe kerültek és hogy elégté­telt szerezzenek, hatóság előtti rágalma­zásért jelentették fel Kalmár Vincét és a fiát Jóskát. A gyulai törvényszék f. hó 13 án ült fölöttük törvényt, de nem látott arra elég okot fenforogni, hogy a rágal­mazás vádját beigazoltnak vehesse, azért mindkettőjüket felmentette. — A Zoltán féle csukamájolaj kedvező hatásáról az orvosi kar igen elösmerőleg nyilatkozik, mert tudva levő dolog, hogy e készítmény teszi lehetővé ez áldásos gyógyszer használatba vételét, s különö­sen szükséges, hogy meghonosodjék ná­lunk is az az angol divat, hogy gyer mekeik 2—3 éves korukban csukamáj olajat igyanak s ezzel a sok scrophulo­ticus bántalom kifejlődése meggátolható. A gyermekeket erőteljessé csak e szer nevelii TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Az elveszett ákáczfa. Kalmár Vince endrődi lakos egy szép napon arra virradt, hogy a háza előtt álló lombos akáczfának hűlt helye van ; valami istentől elrugaszkodott emberfia éjnek idején lefűrészelte, s mig ők a há túlsó szobában az igazak álmát aludták, szépen elszállította. Bántotta a dolog nagyon, eltekintve a kártól, mert becslése szerint 20 frtot.is megért a szép törzs ; örökös kérdőjel gya­nánt meredt szeme elé az ákácz helyén tátongó üres hely, s azon tűnődött foly­tonosan : ki volt az az ínfámis fólkézkal­már, ki jónak látta rajta ezt a csúfot el követui. Mondta is a Jóska fiúnak, nézzen utánna, s szimatolja ki, hol lehetne nyo­mára akadni a néhai akácznak. A fiu az­tán addig nyomozott, mig neszét vette, hogy a Timár G. Gyögy tanyájára egy olyamforma alakú fa került, minő az övék volt. Ki is ment hát tanyára, s ott körül nézve, gyanújában még jobban megerő södött. Valami olyanféle kósza hir is jutott a fülébe, hogy azt a bizonyos fát Timár Mátyás, Timár Lajos ós Rácz Mihály együttesen szállították volna ki. Kérdést és intézett Timár Mátyáshoz : — Te Matyi, micsoda fa az a tanyá­tokon ? Matyi nagyot nézett a váratlan kór dósre s félvállról annyit felelt rá : — Mi közöd tűle I — No, mert nagyon hasonlít a mi fánkhoz. A gyanúsításra Timár Mátyást na­gyon elfutotta a méreg, s megbiztatta a fiút, hogy addig hordja el magát, mig szépen van, mert majd elbánnak vele. A hűtlen hetes. Braun Vilmos, gyulai bőrkereskedő meglepetéssel tapasztalta, hogy a jóféle talpbőrök sokkal gyorsabban fogynak el a boltjából, mint a hogy azt a kassza gyarapodása után természetesnek talál­hatná. Gyanakodni kezdett tehát az üz­letben alkalmazott 14 éves Molnár János hetesre s utánna lesett, ő-e hát a házi­szarka ? A fiu nagyon jövedelmezőnek találta a kevés tőke befektetést igénylő üzletet 8 ugyancsak buzgólkodott a bőrök érté kesitésén. Vevői bőven kerültek. Mészáros József, Mészáros Ferencz, Tóth József és Kiss Lajos állandó kundschaftjaivá váltak s mint faczérkodó napszámosok­ban, némi czuczilistai hajlamok is szuny­nyadoztak s ugy okoskodtak : —- Braunnak marad még elég bőr a boltjában, tehát egész rendén való dolog, ha a helyett, hogy Braunnak 1 frtot fi­zetnének, 30 krt adnak a Jani gyerek­nek, úgyis hamar elkopik a szegény em­ber csizmája. A korsó azonban addig jár a kútra, mig eltörik ; egyszer aztán Molnár Jáno3 is rajta veszett, persze magával rántotta az egész tisztes kompániát. Kitudódott a turpisság és f. hó 15-én az egész trupp a törvényszók előtt adott számot viselt dolgairól. A Mészáros testvérek konokul ta­gadtak, a vógtárgyalási elnök dr. K a 1 o c s a y hiába faggatta őket, sehogy­sem akartak visszaemlékezni, hogy ők üzleti összeköttetésben álltak volna a Jani gyerekkel, végül is az asszonyok sokai ták meg a dolgot, a kik szintén úsztak a csávában s a törvényszók szine előtt pirítottak rá férjeikre. — Ugyan legyik mán kendteknek orczája, osztán ne tagadják a mi igaz Az ily módon aposztrofált vádlottak aztán beismerték a tettet s miután Braun a cselédje ellen emelt vádját visszavonta, a kis Molnár Jani épp bőrrel szabadult meg, de a Mészáros testvérek, Kiss La­jos és Tóth József, bennmaradtak a szósz­ban, s tekintve, hogy az általuk megvett bőrök értéke mintegy 10 frtra rúgott, a törvényszék őket orgazdaság vétsége miatt 5—5 napi fogházra ítélte. — A megszalajtott öregnemü űzér. Hat csabai legény állt a héten a törvényszék előtt, S t r e b e n János és társai, ket tő baka ruhában, Brassóból lett a tárgy a­lásra elővezetve. A baka gyerekek bü/?e az volt, hogy a vásártéri Grünbau m korcsmában összekülönböztek egy öreg­nemü űzérre,l F is z 1 o v i c s Lipóttal, aztán mivel ez visszavonult és eliramodott utánna eredtek s a Kvasz háznál a gará­don átugró űzért) elverték. Streben és társai 8—8 napot fognak ezért a csabai járásbíróság fogházában tölteni. Kihaltak Csabán, - Nov. 13-tól 21-ig. — Pintér József, juhász, 46 éves, tüdőgűmőkór. Lipták Lukácsik András, földműves fia, 13 éves, melliártyalob. Mézes András, napszámos, 31 éves, tüdőlob. Nóvák Jánosné, béresné, 31 éves, sziv­hüdés. Sipiczki Kolárovszki Mária, földműves le­ánya, 3 éves, torokgyik. Sipos Koritár András napszámos fia, 3 hónapos, görcs. Aradszki György, kútásó, 62 éves, tüdőlob. Bohus György, napszá­mos fia, 1 éves, tüdőlob. Borbély Terézia, cseléd, 15 éves, bélcsavarodás. Patai András, napszámos, 79 éves, vízkór. Kovács Botyik Györgyné, nap­számosné, 73 éves, tüdőgümőkór. IRODALOM. — Gr. Csáky Albin pályadija Csáky Albin gróf, volt vallás- ós közoktatásügyi minister, 100 korona pályadiját bocsátott a Havas Gyula dr. kir. tanfelügyelő szerkesztésében közelebbről Kolozsvárott megindítandó „Magyar Pestalozzi" czimű gyakorlati nevelésügyi heti lap rendelkezésére. Az érdekes pályatétel, a melyre művelt tanítóink figyelmét ezennel felhívjuk, a következő: „Meg kell ismer­tetni azon gyakorlati eszközöket és mó­dokat, a melyek segélyével a kötelessé­gérzet erényét fejleszthetni." A pálya­kérdés részleteire nézve szivesen szolgál felvilágosítással a „Magyar Pestalozzi" szerkesztősége Kolozsvárott, Hosszú-utcza I. sz. Mi csupán azt közölhetjük, hogy a nemes gróf a biráló bizottság elnökeül Kozma Ferencz kir. tanácsos, tanfelü­gyelőt, a m. tud. akadémia tagját ne­vezte ki. — Uj napilap. A fővárosban november közepén uj politikai napilap indult meg „Országos Hírlap" czimen. A lapot, amely nagyszabású, előkelőhirlap lesz, negyven, különböző pártállásu, országos nevü poli­tikus adja ki, főszerkesztője pedig Mik­száth Kálmán orszá<?gyülósi képviselő lesz. Az uj hírlapot a f jvárosi hirlapirók olyan előkelő gárdája csinálja, amely tel­jes garanczia a vállalkozás fényes sike­rére. Lipcsey Adám, a lap felelős szer­kesztője eddig a következő nevesebb hír­lapírókat nyerte meg az uj laphoz : Papp Dániel, Móray Horváth Károly. Papp Dá­vid, Lovassy Andor, Keszler József, Ka­bos Ede, Lendvay Sándor, dr. Guthi Soma, dr. Molnár Géza, Lakatos Sándor ós még többeket. A lap segédszerkesztője Káinoki Izidor, a Magyar Hirlap ós Pesti Napló volt helyettes szerkesztője, aki tavaly az ezredévi kiállítás sajtóügyi előadója volt. Az uj lap fényesen berendezett szerkesz tősége és kiadóhivatala VIII., József kö­rút 65. szám alatt lesz. K( )ZUAZDASAG. — A dohányzó Magyarország. Mégis Cíak erősen dohányzó nemzet vagyunk mi. Milliókat elfüstölünk rövid idő alatt. A statisztika, a melynek mindenre ki­terjed a figyelme, most állította össze azokat a beszélő számokat, a melyek elmondják, hogy mennyi pénze is ment Magyarországnak füstbe. E szerint 1897. óv januír havától szeptember végóig 79,055 frt ára burnótot fogyasztottunk el. 145 millió 667 ezer 481 trt ára do­hányt 12 millió 852 ezer 902 frt ára szivart 5 millió 291 ezer 902 frt áru czigarettet föstöltünk el 9 hónap alutt. A tavalyi fogyasztást ez idei 175 ezer forinttal múlja felül. — Az aradi ipar'és népbank békésmegyei fiókintézetének f. hó 13 án tartott igazg. választmányi ülésén terjesztette elő K e­r e s z t e s Ferencz vezérigazgató az inté zet október havi forgalmára vonatkozó Takpénzt. betét 1897. szept. 30-án volt 252,088-75 „ 1897. okt. JO'án „ 259,397-50 „ 1896. „ 30-án , 103,305-11 F. számla „ 1897. szept. 30-án „ 9,202-18 „ 1897. okt. 30-án „ 9,160 03 „ 1896. „ 30-án 6,30017 Váltó-tárcaa 1897. szept. 30-án „ 9a6,665-78 1897. okt. 30-áu „ 973,861-05 1896. okt. 30-án „ 87, r.,685 04 Előleg ért.-papir. 1897. szept. 30-án ~ 6,120-— r „ 1897. okt. 30-án „ 6,105-— „ „ 1896. okt. 30-án „ 4,585.— Eolyószáml. köles. 1897. szept. 30-án ~ 14,795-61 „ 1897. okt. 30-án ,, 13,935 03 n 1896. okt. 30-án „ 19,647-30 Áz elősorolt számadatokhoz nem kell bővebb kommentárt csatolnunk, mert a 268557 frt 53 kr betét és a 983861 frtj 5 kr váltó tárcza álladék eléggé igazol- I Gabona árak. B.-Csaba, november 20. Budapesti gabonapiaezunk irányzata Amerika magasabb jegyzésére kissé meg­szilárdult. Csabai hetipiaezunkon búzában gyen­ge, ellenben tengeriben élénk volt a kí­nálat. Jegyzünk : I-ső rendű piros ó buza . . 12 30—12 50 Uj buza 110-1180 Tengeri nagyszemü. . . . 4.40—4'50 „ csinquantin .... 4.00—500 Budapest, november 17. (Saj. tud. táv.) — készbuza tartva. — Tavaszbuza 12"05 06. jelentését. Ezen jelentésből a fiatal, de erőteljes intézet, forgalmának rohamos emelkedésééin,u^itó következő adatokat közöljük: emelkedés október havában 7308 75 mult évi október 30-tól ... 156092 39 apadás október havában 42-15 emelkedés mult évi október 30-tól ... 2859 86 emelkedés október havában 17195 27 m. évi október 30-tól 98176 01 apadás október havában 15-— emelkedés mult évi október 30-tól 1520- — apadás október havában 860-58 mult évi október 30-tól 5712-27 ják, hogy közönségünk bizalma ezen uj, de most már a Laszky féle ház megvé­tele által is egészen sajátunkká vált inté­zet iránt fokozatosan és méltán emelkedik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom