Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-07-25 / 59. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, i897. Vasárnap, julius hó 25-én. 59. szám. ¥ F Ti mm BEEESHEBTFI KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTAHTALMU LAP. Szerkesztőség : Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891; sz (Zzsilinszky-féle házi í ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. - Fél évre 8 forint. - Negyed évre 1 frt 60 kr. Apponyi-utcza 891/, sz. (Zsilinszky-féleház , . . , .„ .. .... , , I Egyes szam ara 8 kr. hova a küldemények és az előfizetési pénzek huvd a lap szellemi részét illető közlemények | küldendők küldendők. • Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor ' lehet, évnegyeden belül is. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő Kéziratok nem adatnak vissza. ' Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Béke? Háború ? — A „Békésm. Közlöny" fővárosi tudósítójától. — Budapest, julius 23. Sok apró-cseprő dolog, nagyobb esemény feltorlódott azóta, liogy utolsi levelemet föladtam. Azóta az iuterparlametáris békekongresszuson hiába tanácskoztak, a mit miudeuki állit, a békét senki őszintén nem szolgálta. Aféle haragszom rád játék folyt le, melyben Pulszky Guszti és Tisza István dobták a kendőt és akarva, nem akarva Komjáthyt, Juszt h Gyulát érték vele. Azok aztán meghallgattak, hogy miért is haragszanak. De azért még most is bizni kell a békés megoldás lehetőségében. A kormányuak szüksége van az időre, szüksége van arra, hogy a parlamenti élet el ne posváuyosodjék, vagy el ne vaduljon. Az ellenzék obstrukciós kedve pedig félő, hogy kiterjed a kvóta-javaslatokra is, azért kellene a klotiir. Most már a tizenhatodik szakasz nagyon kis kaliberű tárgya a vitának. Nem csak abban kell megegyezésre jutni, hogy milyen formuh.rék mellett vonják föl a kormáuynak e javaslat visszavételére a hidat, hanem abban is garancziákat kell nyernie, hogy az obstrukció fegyverével nem teszik e továbbra is nehézzé a kormányzatot? Erre ismét nagy idő kell. Az egy órai vitanyujtást nem fogják megobstruálni, a jövő hét elején óriási többséggel fog keresztül menni, hogy az országgyűlés háromig tartassék össze. Ez azoubau nagyon enyhe orvosság lesz. Mert most már az ellenzék az obstrukczió sekélyes eszközeit mozgalomba hozza : a névszerinti sza vazásokat, a személyes kérdéseket, az izgalmat, a mi evvel jár. Ebből már G r o i s z Gusztáv, a kolozsvári követ, a ki 15 évig volt saját kijelentései szerint is „Apponyi legkiválóbb híve", részt kapott. Förster a legkegyetlenebb szójátékkal kinozta, az ellenzék mindegyik tagja marta, piszkálta, boszszautotta. Keserű az aposztata sorsa mindenütt, de főleg akkor, mikor elvagyunk egymás iráut keseredve. Groisz, a tiszteletreméltó szakálla ellenére nem ismerős a parlamenti levegővel, azért bátorkodott szólásra. Meg is kínozták ugy, hogy uem felejti el a haláláig. Most a béke tárgyalás sikertelen ségét Pulszky Agostuak rója föl itt mindenki. Ő sürgött-forgott azzal az ideges túlbuzgósággal, a mi lényének sajátsága és azzal a fatális szerencsétlenséggel, a mi politikai lépéseinek következetesen nyomában fakad, hozzá még a kis Guszti, nem is volt őszinte, mert a folyosón békebarát volt, a forumon pedig a béke ellenzője. A többség soraiban rossz uéveu veszik azt a szereplését, hogy Komjátliynál, mint megbízott békealkudozó tárgyalt, szóval a bünbakk most az izgékony emberke, a ki talán még az ő pateutirozott észjogával sem lesz képes fölfogni, hogy lehet az ő jóakaratú szolgálatát ilyen fonákul honorálni ? Hogy mi lesz, azt a politika kis játékaiban nem lehet.tudni, de én azt hiszem, létre jön valami békés megegyezés. A kormány ha nagyon túlságosan veszi előtérbe a klotürt, akkor tisztán kiszolgáltatja magát a gyanúnak, hogy voltaképpen azért cselekszi, mert előakarja készíteni parlamentjét a kiegyezési kérdéseknek. Ez pedig az osztrák részről szemben fölhangzott tulkövetelések és kapzsiság utáu valóságos hadi veszteség leuue a harcz előtt. A klotiir szükséges része lehet az eredményes p trlamenti munkának, de soha nem volna nagyobb balfogás, mint behozni most és meg uöveszteui az osztrák étvágyat, hogy követeljenek annyit, a mennyit akarnak. Hisz meg vau a többség ! Es meg van a klotiir! Az ellenzék ellene sem állhat. Nagy felelősséget vállal magára Z ^ Bi ki most akarja behozni a klotürt. Mig uekíink tiz-tiz évenként kufárokkal kell alkudozuuuk, addig uem szabad a magyar parlamenti házszabályokat összezsugorítani. De nem szabad az ellenzéknek derüre-borura mindent megobstruálni, mert akkor kényszeríteni fogja a kormáuyt az utolsó orvosszerre. A tizenhatodik szakasz ostromával föl kell hagyni, mihelyt valamelyes garanciákat nyer a módosításra, sőt a parlamenti fegyver erélyes, de miudég törvényes és okos használatát kell kilátásba helyeznie a kiegyezési törvényjavaslatoknál. Az osztrák tulkövetelést a hazafias többségnek áll hatalmában kellő értékre leszállítani, de a parlamenti szokások jogán az ellenzéknek kell kimutatui, hogy a dualismusuak mily végtelen kárára vau a tiz-tiz évenként megujuló kapzsiság. A szabadelvüpártou nyílt és titkos békebarátok munkálják a békés megegyezés lehetőségét, bajt okoznak azok akik gyanakszanak az ellenzék őszinte békeszeretetébeu. De a békét még hiszik és nincs igaza az egyik esti lapnak, mely optimistának mond minden ebben bizakodót. Ha békés megegyezés nem jön létre, akkor következik még csak a fekete leves! Az orvosok nyugdij-ügye. Túlhaladott álláspont azt bizonyítgatni, milyen fontos a közegészségügy. A társadalom ritka beesülóssel fordul ennek ellátói, az orvosok felé s valóban a műveltség mértékéül szolgál, hogy bizonyos körben mint becsülik meg az orvost ? Hazánkban, a hol a modern beren dezésben nagyon sok részben lázas munka folyt, az orvosok egszisztentialis érdekét nem tudták megadni oly mórtókig, mint kellett volna. Tudtunkkal nincs törvény, mely az orvosok fizetési minimumát meg szabja, pedig a jegyzők, tanítóknak fize tósi minimuma tételesen szabályozott. A lelkészek hasonlithatlanul jobban vannak s mégis az ő kongruájuk, vagyis a szegényebb lelkészek fizetésének szabályozása évek óta napirenden van. Az intéző körök becsületére válik, ha az orvosi kart megélhetési kérdésével törődnek, mert bizonyos az, hogy minél kevesebb anyagi gonddal küzd az orvos, annál jobban felelhet meg a feladatának. Éppen oly fontos körülmény a közszolgálatban eltöltött pálya biztosítása. A tanítók, jegyzők, lelkészeknek van már vagy országos, vagy megyei nyugdijalapja. Az orvosoknak nincsen. Ebben Bekósmegye fog példát adni, midőn elsőül az országban létrehozza a községi orvosok ós orvosi képesítéssel bíró halottkémek nyugdijalapját. A szabályzat itt van kezünkben. Ugy tervezik, hogy egy harmadrészben a megye, egyharmedrószben a községek s egy harmadrészben a nyugdíjra jogosult tagok hoznák össze az alapot Számok ban kifejezve a megye 4000, a községek 4000 fttal lennének évenként megterhelve, vagyis egy negyed %-os megyei pótadó kivetése válnék szükségessé, 4000 frt 258 ezer lakosra kivetve, szinte szót sem érdemel. „BékésmegyeiKözlöny"tárcála. Az ezredesné leánya. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Irta : Dubányi Imre.*) Sokat beszéltek a fehérhegyi társaságban az ezredesné és a Czobor had nagy viszonyairól s tényleg volt is va lamia dologban. Hanem hát a társaságban mindig sokat beszélnek ós mindig keveset igazat. Belátták ezt a fehérhegyiek is, mikor Czobor hadnagy jegyet váltott Fehér Ilonkával, az ezredesné szelidszemü szép leányával, aki olyan ellentéte volt szelid szőkességével, a még mindig szép mamájának, a keménykezű ezredesnének, mintha nem is egy vér folyt volna bennük. Az ezredesné asszony félt „marrus kája" volt az ezred tisztjeinek. 0 rakosgatta, minősítette tulajdonképen őket, mert az ezredes ur, amilyen ügyes katona és energikus parancsnok volt a gyakorlótéren, éppen olyan mértékben hajlott meg odahaza a feleség szubordinácziója alatt, a kit, mint férfikorban levő kapitány tizennyolcz éves korában vett el szerelemből. A fehérhegyieket tehát teljesen lefegyverezte a Czobor hadnagy és a Fehér Ilonka váratlan eljegyzése s hamarosan eltűnt az ezredes ur feje felől is az odaképzelt fejdísz, a mi nagy dicsőségére válik az erdők himszarvasának, de nem nagyon emeli a férfiasságot. Elmondom ennek az eljégyzésnek a történetét. * Majális volt. A fehérhegyi völgyben sziporkáztak a Wald főhadnagy rakétái, a miket a tisztikar és az általuk meg*) J o u r-t h é m á k czimü kötetéből. hívott diszes közönség éljenzése közben bocsátott fel a tiszta csillagos ég felé s a czigányzene bódítón vegyült össze a friss, éles hegyi levegővel. Az ezredesné és Czobor hadnagy az erdő tisztásán kirakott asztalok egyikénél ültek, melyet odahagyott a tűzijátékra kíváncsi publikum. Ketten voltak csak s az asztalon hűtőben egy üveg bontott pezsgő, melynek tartalma nagyobbrészt már a Czobor fejében volt. Régi axióma, hogy a kinek a szive tele van, az rendesen ki szokta azt üríteni, ha a feje megtelik. Czobor is igy tett s vallott, tüzesen, ész nélkül ós szen vedóllyel a parázsszépségü ezredesnónek, aki egy harminczhét éves asszony érett bájosságával, hanyagul végigdőlve egy kényelmes kerti széken,misztikus mosoiylyal bámult fel a csillagos égre. Egyik rakéta erősebb puffogása mintha felrettentette volna a szép aszszonyt álmodozásából s odafordult a bepezsgőzött, szerelmi mámoros férfihoz: — Czobor 1 hát csakugyan ugy imád maga engem ? — Méltóságos asszonyom I Meghalok érte, ha kívánja, vagy még többet is ... leteszem a tiszti kardbojtot és elmegyek haza parasztnak, a jászsági kis földünkre. Váljon el az ezredes úrtól, hisz ugy is tudja mindenki, hogy nem szereli. — Hohó barátom. Ne haljon meg ós ne legyen paraszt, főképen pedig ne legyen szemtelen és ne avatkozzék az ezredparancsnoka családi ügyeibe.Hanem ha beakarja bizonyítani, hogy szeret és imád, hozzon egy kis áldozatot értem 1 — Parancsoljon, mindent megteszek I s a hadnagy fekete szemei tüzesen villantak meg, a mint a szép fehér asszony nyakáról lecsúszott a pihés gallér. Az asszony egy hanyag mozdulattal felvette a váltakarót s megfogta a C/.obor kezét, aki a delejes, meleg érintéstől még bolondabb lett ós ha a szép asszony azt kívánta volna, hogy szálljon le a pokol fenekére, azt is meg tette volna. — Hát megteszi? Szavára mondja? — Tiszti becsületemre mondom! s ennél a szónál •• hadnagy komoly arczot öltött s mintha hirtelen talán meg is bánta volna ezt az őrült mondást, melyiyel kezébe adta magát ennek a szép asszonynak. De már késő volt. Az ezredesné pedig szárazon, minden nagyobb nyomaték nélkül mondotta : — Hál vegye el a lányomat! Czobor főhadnagy összerezzent ós egy pillanat alatt kipárolgott fejéből a pezsgő. — De hát komolyan mondja ezt méltóságos asszony ? I — Egészen komolyan s nekem adott tiszti becsületszavánál fogva kívánom ós parancsolom ! — De hiszen én nem szeretem Ilon kát I Ez borzasztó, hisz én önt szeretem, imádom ! Ez nevetséges helyzet, anyai kegyellenség és . . . — Megtartja szavát, vagy nem ? ! Czobor belátta, hogy ezzel az eszeveszett asszonnyal nincs mit tovább be szélni. Meghúzta magát, mint a hálóba került légy, amely már hiába vergődött egy darabig s lehajtotta fejét mint egy martir. — Jól van megteszem ! Szavamat adtam ! A ki a Czobor nevet viselte, eddig még nem szegte meg szavát. Az ezredesné pedig boldog mosollyal nézett fel a sziporkázó rakéta tüzes utja felé s mikor elpuffant, pezsgőt töltetettt magának Czoborral. Aztán kocczintott vele. — Isten éltesse, kedves vőm uram! A hadnagy akasztófahumorral viszo nozta. — Magát is édes anyósom 1 Még nevettek is rajta. Uj pezsgőt íojatott s koccintgattak, ittak tovább. A szép asszonynak ragyot a szeme s egy elszabadult fekete hajfürt ingerlően csiklandozta fehér nyakszirtjót. Czoborban pedig újra felülkerekedett a pezsgő és elgondolta zavart fejjel, hogy ennek a remek asszonynak veje lehetni se utolsó dolog a világon. Mikor az utolsó rakéta is elpuffant, az ezredesné egyszerre letette a pezsgős poharat ós végigsimította borzolt haját. — Most pedig kedves Czobor, menjen kunzálján a menyasszonyának 1 A hadnagy feltette a sapkáját ós megindult a lampionos tánczhely felé, sóhajtván egyet magában. — átkozott egy asszony ! * Az ezredesnét, meg az alezredesnét ugy hivták Fehérhegyen, hogy „az ellenlábasok." Annyi bizonyos, hogy gyűlölni ugy gyűlölte egymást ez a két aszszony, ahogy csak asszonyok tudnak. S az ezredre bogy milyen kihatással volt ennek a két asszonynak egymás iránti gyűlölete, megérthetjük abból a számtalanszor ismétlődő esetekből, hogy a melyik fiatal tiszt többször mert járni az alezredesékhez, az p >r hónap múlva menthetetlenül megkapta az áthelyeztetést Sófalvára, abba a kis világtól elzárt fészekbe, a hol iváson ós kártyán kivül egyéb szórakozása nem volt a liszteknek, a hol a pap, kántor és jegyzőből állott az egész társadalom. Ez volt az ezred Szibériája s az ezredesné befolyása ide száműzte azokat a meggondolatlan fiatal tiszteket, akik elég merészek voltak az alezrpdesné udvarát képezni. Datálódott pedig ez az engesztelhetlen gyűlölet onnan, hogy az ezredesné fiatalabb volt, mint az alezredesnó s az alezredesnó nem tudta megbocsátani az ezredesnének, hogy azt „méltóságos"-nak titulálják, neki pedig cak a „nagyságos

11 dukál. lapunk mai számához egy iv melléklet vau csatolva.