Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-12-25 / 103. szám

A szeretet ünnepén hadd emlékezzem pár szóval életem ezen szakára ; hadd emlékezzem, mert szeretettel csüggtem a szabadelvű és nemzeti eszmék által határolt eme nemes munkakörön. Csekély azoknak a száma, akik Hieronymival sokoldalúság dolgában vetekedhetnek. Hieronymi Károly egyéniségét a kiapadhatatlan érdeklődés jellemzi. Mindig figyel, mindig észlel, nyugta soha nincs. Egy szakma szük neki. érdeklődése sokkal egyetemesebb, semhogy egy homogén ismeretkör, egy homogén cselekvési tevékenység keretében megmaradhatna. Ez a sokoldalúság tette csak lehetővé, hogy a mérnökből, a technikusból lett az a belügyminiszter, aki közigazgatásunkban az egész vonalon olyan tevékenységet, olyan sürgést-forgást idézett elő, ami felért egy kis foradalommal. Hieronymi életében rendkivül különböző munkakörökben működött. De az illető munkakörért, melyben dolgozott, mindig lelkesedett. Lelkesedett, mondhatnám — s e kifejezés nem ócsárlás — a naivságig. Az az ember, akit ellenségei indzsellérnek csúfoltak, mikor belügyminiszter volt, codificatorius munkálatain, melyeket — a kormány bukása folytán — csak részben készíthetett el, minisztersége utolsó perczéig oly rajongó szeretettel csüggött, mint az anya kisdedén, vagy az ifjú szerelmesén. S mi kor a Wekerle kormány bukása már bevégzett tény volt, mikor már csak a chab Ionos formák lebonyolítása hiányzott ahhoz, hogy a kormány más kormánynak adjon helyet, a hagyatékrende/és ezen utolsó napjaiban is Hieronymi éjet-napot egygyé téve dolgozott a községi és egyéb törvényjavaslatokon. Mi végből ? Hiszen egy lelépő miniszter törvényjavaslata nem értékes, mert nem actualis többé. Mindegy, őt hajtotta a munka ösztöne, hajtotta a vágy, hogy alkotásait folytassa. És a megbukás pillanatáig, mondhatnám körömszakadtáig dolgozott munkatársaival, a minisztérium azon kevés előadójával, kiket rokonszenvével megajándékozott. Az utolsó perezben ép ugy lelkesedett munkaköréért, mint minisztersége első pillanatában. A szenvedély ragad. Hieronymi munka ösztöne is magával ragadja környezetét. Kevesekkel szeret dolgozni, kizárólag csak olyanokkal, a kik neki rokonszenvesek, akiknek gondolkodásában a maga eszmemenetéhez közelebb álló mozzanatokat fedez fel. De az ilyenekre a szó teljes értelmében reá esik, azt, aki vele és neki dolgozik, munkával nemcsak ellátja, de a végletekig elhalmozza. Közvetlen munkatársait minden normális mér téken felül megterheli. S hogy ezek a roppant munkát mégis győzik, annak magyarázata abban van, hogy szinte suggorálja őket. Ugy csügg tárgyain, oly hévvel vitatkozik és kutat, a kételyek támasztásában, az ellen érvek kifejtésében oly leleményes, hogy azt, ki vele dolgozik, teendő — egy négyes euggot vásárolni. Négy lovas hintón vágtatott Eperjesre, hogy mellesleg ezt mondja az alispánnak : — Aztán az utmesteri állást töltsétek be. Mert nekem nem kell. Sőt őszintén szólva, el se tudom képzelni, hogy tudtatok vele megszógyeniteni. Á morál végett jó lenne a történetet tovább folytatni. De ki kiváncsi ma a morális leszűrésekre ? Ma csak iskolában kérdezik a gyerektől: „Mit tanulunk ebből ?" Á társadalom pedig, ha még oly curű egymásutánban lát is társadalmi katasztrófákat, a nagyzolás nyomán nem okúi. Ugyan mondja Éva nagysád, (már engedje meg a tekintetes Asszony, hogy e levelemben Éva nagysáddal is polemizálok, a ki a minapi tekintetes asszonyhoz intézett levelemre ,szives volt észrevételeket tenni) — a társadalom miféle óvatossággal különzi el magát azoktól, a kik tovább nyújtóznak, meddig a takaró ér? Hiszen csak kikeli nyitnia a szemét, (kissé a fülét is) és az egyszerű kétszerkettő alapigazságaiból világos lesz előtte, hogy ez vagy az a hivatalnok becsületes keresettel nem győzi a módtalan luxust. (Nem helyi, nem csabai vagy békésmegyei tapasztalatról szólok.) És mit látunk ? Azt, hogy a társadalomban a defraudació bacillusaitól fertőzött ember szerepel, népszerű, körülrajongják. A tisztes szegénységnek pedig kuckóban a helye. A luxus ama mérvei ellen hadakozom, mely aránytalan, mely a kenyérkeresőt romlásba dönti. Ellenben harcolok az egyszerűség, az igazság,' a becsületességért. Van nekünk itt Csabán, vagy ha ugy tetszik Szarvason egy kedves emberünk. Ismeri a tekintetes aszszony is jól. Mellesleg magával ragadja, annak érdeklődését és munkakedvét a legmagasabb fokra felcsigázza. Hieronymivel, mint miniszterrel, az ő kedvencz törvényjavaslatain együtt dolgozni, folytonos szellemi gymnastika volt, melynek során a munka fáradságáért a. pezsgő eszmecsore élvezete bő kárpótlást nyújtott. Codificatiorius munkálatainak előkészítése körül folyt tanácskozásokba mindig bele vonta Hieronymi akkori államtitkárát, Andrássy Gyula grófot is. Rendkivül sokat tartott Andrássy közreműködésére. Igazán értékelte ezt a nagy tehetséget. Andrássyt még ma sem ismeri eléggé Magyarország közönsége. Igaz ugyan, hogy mióta a kiegyezésről irt nagy értékű közjogi munkája napvilágot látott, azok közül, kik tehetségében kételkedtek, az utolsó is elnémult. Azonban azzal, hogy Andrássy Gyula ma Magyarországnak politikai műveltség és belátás dolgában oly magasan álló államférfia, minő rajta kivül mindössze kettő vagy három van, még ma sincs teljesen tisztában a közvélemény. Akkoriban, mikor Hieronymi ós Andrássy társaságában a ministerium falán belül hónapokig volt alkalmam eszmecserére, bőven megismertem azt a ritka szellemi tartalmat, melyet gróf Andrássy Gyula egyénisége representál. Eddigi államtitkársága és rövid minisztersége, az ő jövendő államférfiúi szereplésében csak muló jelenségek lesznek. Andrássynak hivatottsága oly nagy, hogy lehetetlen vezérszerepre nem jutnia. Mennél nehezebb idők következnek, annál közelebb jő Andrássy Gyula elmaradhatatlan nagy vezérszerepe. Ha idegeinek ereje szellemének erejével volni egyforma, fiatal kora daczára talán már ma ő volna Magyarország első államférfia A törvényjavaslatok megalkotásának ideje után következett az az emlékezetes nagy parlamenti harcz, melyet az egy házpolitikai viták elnevezése alatt ismer a magyar közélet. És elkövetkeztek a nagy összeütközések, jöttek komoly rázkódások, sőt már-már megjelenőben volt a kulturharcz rémalakja. Természetes, hogy mindazok, kik a koezkán forgó alkotásban bármily parányban is részesek voltak, saját szivpk vérét érezték a lüktető áramlatban. Am az eszme mégis győzedelmeskedett. Az interconfessionalis jogviszonyok rendje törvényekbe lőn öntve. A végrehajtás munkája máraBánfí'y kormányra várt, mely az előző kormány elvhüségének magaslatán, keresztül is vitte a végrehajtás. A Bánffy kormány belügyminisztere, Perczel Dezső, kiről mint activ miniszterről és saját közvetlen főnökömről jellemzést itt nem irhatok, arra méltatta csekélységemet, hogy az anyakönyvi törvény végrehajtásának munkáját reám bizta. A felelősséges megbízásnak megfelelnem annál nehezebb volt, mert hiszen az egyházpolitikai törvények megalkotásakor a parlamenti ellenzék fő érve mindig az volt, hogy a törvények alkalmas közegek hiányában nem hajthatók végre. Ha valami téren blamage érhette volna az egyházpolitikai nagy actiót, az a végrehajtás terén állhatott volna elő, tudniillik, ha tényleg bebizonyosodik, hogy szervek hiányában nem lehet az irott törvényeket az életbe átültetni. És ha a végrehajtás munkájában kötelességszerüleg és ambitióval részt vettem, noha eredményét, mint érdekeltnek megítélnem nem áll is jogomban, annyit ta Ián megenged nekem a közvélemény, hogy kimondjam bátran: 1895. évi október elsején széles Magyarországon készen indult meg az egyházpolitikai törvények végrehajtása s komolyabb zavar egy perezre sem állott elő. Konstatálom, hogy a magyar nép a reformot szivesen vette, ahhoz hamarosan hozzászokott és konstatálom, — itt már egyházaink előtt kell kalapot emelnem, mert ez főleg az ő érdemük, — hogy Magyarországon a vallás erkölcsi jogviszonyok rendezése megtörtént kulturharcz nélkül A tavasz lehe még nem csalta ki a folyó év elején a rügyeket, midőn Perczel belügyminiszter ezen vármegye megüresedett főispáni székét felajánlotta nekem. Az egyházpolitikai törvények végrehajtásának ügye már megszokott, rendes mederben folyt, e részben a mór megtette kötelességét — gondolám — tehát a mór mehet. Kecsegtetett azon kivül az arra való kilátás, hogy Békésvármegyében a tűzhelyén ismerhetem meg a század végének nagy társadalmi kérdését, a socialismust, mely itt szokatlan agrarfovmában jelentkezik. Végül régi vágyam teljesülését láttam abban, hogy a helyszínén közvetlen folyásában fogom szemlélhetni a közigazgatást, én, aki eddigi közpályámon mindig legmagasabb hatóságnál, minisztériumban szolgáltam és igy arra voltam utalva, hogy jelentésekből igyekezzem az élet külső képét megismerni. Ezen objectiv indokoknak ellent nem állhattam s ministerem kitüntető bizalmának készséggel engedve, örömmel jöttem uj otthonomba. Mert Békésvármegye nekem rövid pár hét alatt otthonom lett. A szivem beszól, mikor azt mondom, hogy sok a kötelék, mely engem ehhez a vármegyéhez füz. Nem volnék magyar ember, ha azokról valaha megfeledkezném (De vájjon a békésiek nem feledkeznek-e meg rólam ?) Megszerettem uj otthonomat, ezt a derék vármegyét sok okból. Megszerettem azért, mert társadalma erkölcsös. A családi erkölcs Békésvármegyében oly magasan áll — állítom és vallom, — mint talán seholsem. És ebben a tekintetben társadalmi osztályok között nincs különbség. Osztályok, tár sadalmi rétegek nemes vetélkedését látom a családi erkölcs terén Vármegyénk régi előkelő családjai, a középrendüek és a két keze munkája után élő nép egyaránt tiszteletreméltó családi erkölcseiben. Ez alól az áltatános szabály alól, mely az én lelkemet gyönyörűséggel tölti el, de azt hiszem minden érző és gondolkodó egyénét is, csak nagyon kevés akivétel. Kevés kivétel csak erősiti a szabályt. Szeretem vármegyémet, mert az emberek munkások, dolgoznak, fáradnak. Látok egy társadalmat, mely a kiforrás minden processusán még nem ment át, moly azonban már annyira kiépítette önmagát, hogy ma-holnap szervezetten teljesen készen áll. Szeretem a tanácskozásoknak azt az előkelő, nyugodt, tárgyilagos hangját, mely oly előnyösen jellemzi ülés termeinket, melyekből az olcsó botrányhajhászat, a szellemtelen durvaság száműzve van. Ha szeretem vármegyémet, nem kö telességem hibáit is meglátni ? Fájdalom, hogy egyes vezér-községekben nyomai vannak az egymással szemben való animositásnak. Németországban hosszú vitatkozás folyt egykoron: Gőthe nagyobb-e vagy Schiller ? Az elkeseredett hareznak megoldása talán soha sem lett volna, ha egy kedélyes szemlélő közbe nem kiállt: Freut euch, dass ihr zwei solelie Kerle habt 1 Örüljünk, hogy van Csabánk is, Gyulánk is, Isten segedelmével igyekezzünk erősíteni, fejleszteni mindakettőt, egyforma örömmel, egyforma szorgalommal. Nehéz szívvel nézem azt is, hogy a magyarosodás egyes nem magyar ajkú községünkben felette lassan halad. Hiszen Magyarország csak akkor lehet erős, ha szivben, gondolkodásban és nyelvben is magyar 1 Szomorít munkásaink egy részének elvakultsága. Jó magyar testvérek, karjaink tárvák ölelésre, miért magatokat erővel kiközösitnetek"? Miért, hogy a kígyó sziszegésére hallgattok s nem a testvér kérlelő szavára ? Ha egy és más talán nem egészen jól van is, ki fog elcsüggedni? Hiszen arra valók vagyunk, hogy a bajokon segíteni igyekezzünk. Hogy egymást támogassuk erőben és műveltségben, egymás vállain emelkedjünk. A szeretet ünnepén szeretettel gondolok Bókésvármegyére, társadalmára, szólva, szereti is. Nos hát, sokszor vele, Pista bácsival dicsérjük a letűnt időket Nem a frájok korszakát, hanem azt, melynek máig is ellenállt a pestmegyei homok. Magam is megfordultam e vármegyében, főúri háznál, középosztálynál. De merem mondani, a tónus nem az az édeskés hazudozás, alorcás beszéd és rejtett gondolkozás, a mi nálunk, hanem más: egyenes, nyilt, vendégszerető; a minő a magyar karakter. Nem terítenek futók, milleuk, majolikára, nem króm, kandirozott déligyümölcscsel tömnek meg, hanem a mit költségeskedés nélkül az éléskamra kiad. Nem csinálnak a vendéglátásból versengést; de nyíltan, igény nélkül otthont nyitnak, a kit szeretnek. Ilyen szalon-élet nem volna romlást hozó. Nálunk azonban nem igy van. Nem ismerjük a vagyoni átmeneteket. A kis hivatalnok nem versenyezhet a jól szituált nagy jövedelmű honoraczióval. És, legalább külső formáiban, ugy él. Szalon-életet kívánok, de nem a mai értelemben. Hirdotem az ogyszerüség kultuszát, hogy együvé hozhassam az embereket. A mai együttélés formái oly hidegek, minő egy karácsonyi éjszaka. Szőke Doktor. Csak leány. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Irta: Prigl Olga. Evvel a két kurta szóval köszönte meg Beér István a hivatalban a kollégái gratuláczióját, s a lelke legigazabb zu gából fakadt ez a két szó. Ugy érzett valójában s szinte gyűlölni tudta volna azt a csupa szalag, csupa csipke apró furcsaságot, a ki reggeltől, késő estig ambicziózusan törekedett kivágni a magas c-ót. Még jó, hogy legalább éjszaka nyugodni hagvta. A hivatalból csak épen ebédelni jött haza, s legfölebb vasárnap délutánon kint szerezhetett alaposabb meg gjőződóst, a mikor is keserű szemrehá nyásokat tett a mindig türelmes kis ma mának : — Kár ugy elkapatni, beczézgetni, karon hordozni. Maga is kemerül egészen. Tegyék a kocsiba, hadd húzgálja Z uzsi, minek az a túlságos kényeztetés. Faradt volt már a szegény asszony, a karja is fájt. A kurta téli délután valami leküzdhetetlen álmosságot csalt a szemére. Ugy aludt el a kicsi díványon egy ülő helyében. Szép formás feje oldalt billent a vállára, s csöndesen, nyu godtan lélegzett. A babi is halkabban húzta a másik szobában, a kocsi uiono tón nyikorgása hallatszott utóbb, aztan meg egyedül az óra ketyegése, vagy h. vóleilen megzördült Beér István kezébdn az újságlap Hogy kiolvasta, letette, s elgondolkozva nézett maga elé. Az asztalról a baba nagyfejű gummipojáczája nézett vissza rá mereven. Olyan szomorúnak tetszett a különben komikus ábrázata, mintha csak azt mondta volna: — Elcsaptak a kisasszonyom el, el... A tarka zengő-bongó csörgő is maga alá húzta a kicii harangjait: — Nincs a kinek zörögjek, csörögjek... Kis mama nagyot sóhajt álmábin. Az angyalos csipkefüggöny meglebben tőle a háta mögött. Beér Istvánnak önkénytelen eszébe jut az a csipke szemfödél, mely olyan szomorúan libegett ab ból az apró kek koporsóból. Az utczán találkozott vele, szomorú ember szorította a hóna alá. De bolondok is ezek a gyárosok, egy mintára szövetnek mindent. Feketén ásít felé a spirituszos mas-i na. A srófos lángfogó oldalt csúszott rajta, nyele mint valami mutató ujj meredez égnek ki sértetiesen. Sötét árnyékot rajzol körötte az ablakon befutó alkonyat. Beér István idegesen állott frtl. maga se tudta mi leli: Aztán elkezdett föl s alá járni a szobában. A szőnyeg felfogta ló pései zaját, — pedig most ép az a nagy csöndesség bántotta. Csak már ébredne, mozdulna valaki I Halk nyiszorgás, recsegés, majd tompa zuhanás, — s baba abban a pillanatban torkaszakadtából rákezdi a maga nótáját. A kicsi mama felijed, de apája sem rest. Rémült arczczal nyalábolja össze a szalagos, csipkés portékát. A kocsi tótágast áll, — Zmzsi zavartam ugrik el ablaktól. — Nono, te kicsi bolondom, t.e, — gügyög a sivalkodó kis teremtésnek Beér István, s amellett szörnyű aggodalommal tapogatja a baba kövér karjait, lábacskaját, pisze kis orrát, a derekát, össze vissza. — Semmi, semmi baja, — mondja, de bizony szintúgy reszket, mindan tagja, mint a mellette sápadozó kis mamáét Fölgyújtják a lámpát hamarosan. Sisterékelve emelkedik a lobogó láng, baba csuklik még egyet, aztán el kezd nevetni. Piros rózsa gyui ki az arczán s vele nevetnek apa, anya, a gummi pojácza, zengő bongó csörgettyü, a csipke — függöny angyalkái. Kis mama odasimul apához: — Aztán nem haragszik rá többbó ugy-e ?_. . Beér István adná a morózust, de nem sikerülvén, mentegeti magát : — Hisz csak most látom, milyen helyes jószág . . . S csakugyan nagyon szép leány lett Beér Giziből. Mikor felvette a legelső báljára készült lenge, fehér ruháját, a két pajkos öcse is meglapult s tágra nyilt szemekkel bámult reá : — Gizi olyan, mint az angyal . . . Kis mama idegesen kapta magára 'fv a