Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-07-18 / 57. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, í897. Vasárnap, julius hó 18-án. 57. szám. BEKESME&Y KÖZLÖNY POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/, sz. (Zzsilinszky-féle ház) kova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DlJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szam ara 8 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A termés. Nagyon szomorú hirek érkeznek az arauykalászszal ékes volt rónaságról. A kalászos termés oly roszszul fizet, a melyhez hasonló itt csak aszályos években fordul elö. Az orosházi járásban van egy mázsás átlag is holdanként, sőt olyau is, hogy le sem aratják, hauem fölgyújtják hamutrágyának. Ilyen a termés a megye egyéb járásaiban is, ugy, hogy csak optimista fogja elhitetni, hogy a megyei termés átlagát nem szabadna 3 mm.-nál többre értékelni A számítás világos. Még ha 10 frtért kelne a buza, a nyers bevétel 30 frtra megy ; ellenbeu a tavaszi hat foriutos buza mellett is, a 40 forinttal könnyedén elérték az átlagot. A gazda pedig ma jobban el van erőtlenedve, mint tavaly. És éppen ugy félni lehet az árdevalvácziótól, mintha óriási termésünk leune. Mert azt kell tekintetbe venni, hogy Magyarország a buzapiacz világversenyében kicsi pontocska. Mióta az amerikai őstalajokat fölszántották és a hajószállitás olcsósága miatt óriási maszszákbau özönlik a buza a gabonát nem termő' országokba: azóta nagy tájékozatlanság azt gondolni, hogy most jó ára lesz a búzának, mert hazánkban kevés termett. Arra figyelmeztetjük gazdáinkat, hogy ezt a kecsegtető' gondolatot ne táplálják és valahogy el ne spekulálják a dolgot. A mi buzáiukat jobbára a csehek eszik meg, mert Németország és Anglia jó ha két millió métermázsát fogyasztanak. S ha a csehek beszerezték készleteiket, ha a magyar gazda tartózkodása miatt az amerikai és oláh buza még ezt a piaczot, mondjuk : novemberig elfoglalja, akkor ugyan sirva nézhetünk meglévő' készleteink eladása elé. Tulságosau spekulálni tehát nem jár haszonnal. Egy pár év tanúsága, hogy a cséplés első heteiben felszök nek a búzaárak, aztán rohamosan esuek, azt hisszük, hogy a hét elején jegyzett 9 frt 90 kr búzaárat a pesti piacz nem igen fogja elérni. Az eladás időpontját minden gazda kereskedelmi érzéke szerint maga határozza meg, de nagyon fontos dolog az eladás jó megválasztása éppen ma, mikor a jövedelem minden garasa szükséges a gazdasági nehéz helyzetben. Határozottan kifejezzük azonban azon meggyőződésünket, hogy részben balul kiütött gazdasági esztendő, párosulva a gazdasági állattenyésztés igazáu mizerabilis helyzetével, arra kell, hogy a kormányt inditsa, miként sürgősen foglalkozzék a földadó rendszer reformjával. A magyar föld tornyosuló válságát sok részben az idézte elő, hogy minden adót a magyar földből szorítottak ki. Ausztriában a földadó reformja evidens, nálunk az adóreformot emlegetik, de az országgyűlés kerékkötő muukájábau ugyan lehet-e arra számítani, hogy egyhamar lesz hozzá szerencsénk. Nem kis jelentőségű ügyek várnak elintézést. Létfönmaradásuuk függ attól, hogy a magyar gazdaosztály a gazdasági csapásokat ne nagy rázkódtatásokkal szenvedje végig. Főleg, hogy a magyar föld értéket megtartsa és mint eddig, a nemzeti köz vagy ouosodást szolgálhassa. Ezért kis jelentőségű dolgokkal nem fogunk czélt érui. A törvényhozásnak ide-oda prémiumokat kell adni, de a prémiumoknak az állattenyésztés, az adó kérdésénél a méltányosságban kell nyilvánulni. A mostani példátlan termés ám ne legyen kezdete az uj hét sovány esztendőnek, de mintha igy indulna, kell vele szemben viselkednie a számító gazdának, a tartaléktőke okos gyűjtésében eddig és az igények lehető mérséklésében ezután. Jobb termést a magyarnak ! Kevesebb gondokat a nemzetnek! Bölcsességet a kormányzatnak ! Egy kis fölruezezanás az obstrukczióért. Azok a hirek, melyeket fővárosi tudó sitónk B á n f f y Dezső miniszterelnök előterjesztéseiről kilátásba helyezett, arra birtak, hogy fölszaladjak a fő- és szék városba szóttekinteni egy kicsinyt Ha ez a levél ezelőtt negyven évvel Íródik, az akkori divat szerint hosszú lére kellene eresztenem mint maradtak el sorban Földvár, Berény, Gyoma — S a i 1 e r Gyula éí. mi utaztunk tovább egy csabai szép menyecske, a kedves leánya, a ki minden vizsgáján jutalomkönyvet és elismerést arat, meg én, meg egy ismeretlen ur, megírnám a szolnoki pörkölt történetét, azt, mint bontakoztak ki a „pilisi homokhegyek, mint néztem Rákos-Kereszturon képzeletbeli villámat és eszményi villaföldemet : de ma, mikor a jól nevelt ember még egy londoni utat is letagad és az ember még akkor sem csodálkozik, ha Zichy Jenő hetedizig le megy az őshazába, minek fecsegjek ón az utazásomról. AZ újságírónak egyik nagy, kivételes állapota, hogy egy pár óráig ott sétálhat miniszter urak, meg egyéb kegyelmesek között. Láttam a folyosón Tiszát, a mint kedélyesen magyarázta G u 1 1 n e rnak, hogy csak kösse madzagra a kis kulcsát, ha nem akarja elveszteni. Lám ő is igy tesz. Oit volt mindjárt a folyosó elején Mikszáth, a kinek P u 1 s z k y Guszti látszott valami szerelmi dalt fújni a fülébe, a Mikszáth arcza ezt a választ mutatta : — Ugyan ne okvetetlenkedj, Guszti 1 Justh Gyula pedig egyszerűen mindenütt van. Olyan barátságban van a néppárti papokkal, hogy példátlan. Apponyit ugy ünneplik, mint a parlament suverénját, a ki, mielőtt helyét elfoglalja, az ón módtalan csodálkozásomra, fölment az elnöki emelvényre és mosolyogva parolázott a nagy Dezsővel, kinek többek között két rendreutasitását is hallottam. Igy rendreutasítani ebben az országban nem tud senki. Majd az ón ereimben fagyott meg a vér, nem a — Kálmán Károlyéban, pedig a rendreutasitás neki szólott. Az ám Kálmán Károly 1 Régen vágytam az ő ország-világ előtt kikürtölt hangját, nagy svádáját hallani. S volt benne részem. S mondhatom : az újságok nem túloznak. Örök rejtelem, hogy ebből az aránylagszük mellkasból,hogyan ömölhet ki a legszebb férfi hang, örök rejtelem, hogy azt a határozott debatteri iskolát hol sajátította el a vallásnak ihletett szolgája? — Persze, hogy erős obstrukciós beszédet mondott, melyben a czukor-prémiumokat csak egy hajszál váJékésmegyeiKözlöny''tárcája. Fehér asszony. Olyan volt a Doné-! András sírja, mint a virágos kert. Egész tavaszszal, egész nyáron virított. Az utolsó őszi rózsa is azon a hanton hullatta el szirmait. A körülfutó jégvirág megkapaszkodott a sirdomb oldalán s nem engedte leomlani a csajkók által keresztül-kasul furt földet, a hajnalnyiló futóka pedig vézna indáival ugy átkarolta az egyszerű fakeresztet, hogy alig látszott ki a le velek közül az a piczi pléhtábla, melyen ennyi állott: Dénes András. Élt ü6 évet. A sir közepén violák, rózsák ontották magukból az illatárts hazudták azéletet a végnélküli megnyugvás birodalmában. Pedig nem volt Dénes Andrásnak senkije a világon. A temetése is csak olyan koldusforma volt. Se harangszó, se nagy menet, csak, csak a forgácsos fakoporsó, meg egy kis fenyő kereszt, ezzel vége. Nép se igen került. Akik eljöttek, a minden temetésre el-eljárogató alakok, azok is időtöltésből jöttei el. A könnyeik csak arra lehettek jók, hogy megadják a módját a fakó szertartásnak, a látszatát a fájdalomnak. S Dénes András sirja mégis mindig olyan volt, mint a virágos kert . . . A s?ép Gődinó, egy év alatt nagyon öszszeesett, pedig a férje ráköltötte volna minden vagyonát, hogy azzal csalogassa vissza a fehér arczról lehullott rózsákat. Hiába volt. Az a legutóbb elfutott egy év több gondot okozott néki, mint az édes ábrándokkal teleazőtt tizenkilencz. Nem is tudta hogyan történt olyan sok minden azalatt a pár rövid nap alatt . . . A szalonban beszélgetett az édesanyjával Dénes András. Sokkal halkabban folyt a szó, semmint az egészet tisztán hallhatta volna. Az utolsó pár hang átszűrődött a félig nyitott ajtó hasadékán. — Nem ? ... De hát miért ? — Ön tudja legjobban. Azután András elment, őt pedig férjhez adták Gödi Sándorhoz, akinek ezer hold prima földje van és csak passzió ból ügyvéd. Akkor azt hitte, hogy nagyon boldog lesz, s végtelenül megcsalódott. Amint a templomból visszatértek, megütötte szivét a vád, amelyet nem emelt ellene senki, feljajdult lelkében a szemrehányás, melynek pedig okozója senki más nem volt, mint ő maga, ki hunyt szemmel, zsibbadt észszel lépte at az életnek egyik legfontosabb pillanatát. Mikor lerázta magáról a nemtörődömség porát, már késő volt 1 Én istenem, hisz András volt az oka. Sohasem mondta, hogy olyan nagyon sze reti. Azt sem, hogy komolyan feleségül akarja venni Miért nem szólt? . . . Ám mikor ezzel iparkodott önmagát megnyugtatni, megújhodtak emiekében Andrásnak ama keserű szemrehányással telt szavai, melyeket a szüleinek mondott s melyeket ő csak véletlenül hallott meg: — Nem adják nekem ... De hát miért ? Talán akkor? . . . Igen, igen akkor sújtották le élete jövő boldogságát egy halom aranynyal. . . András szegény volt, Gödi pedig gazdag. De ha méj csak ennyi törtónt volna. A sokáig nem látott Dénes András egy napon váratlanul otthon termett. Azt a napot nem tudja elfelejteni Mennyi fény, mennyi gyász fűződik hozzá 1 Nyári mulatság volt. — Ott zsibon gott a káprázatos teremben az egész város. A lég fülledt volt, hogy alig lehetett elszenvedni. A czigány keze alatt viharzó hegedű hangja valami lankasztó morajba vegyült a csevegéssel, kaczagással. A má sodik csárdás járta. — Neki még nem volt tánczosa. Dénes András a sarokban állt egyedül, olyan szomorú, lemondó arczczal, hogy szinte megsajnálta. — Szeretett volna valahogyan elmozdulni a helyéről, mert nem birta elnézni azt a beteg embert, akinek a szivéből facsarták ki a vért, akinek a lelkét ölték meg . . . Majdnem felsikoltott, midőn maga mellett látta Andrást, egészen maga mellett . . . Ami azután történt, az már csak mint szürkülő emlék maradt meg agyában . . . Nagyon sokáig tánczoltak, vagy talán nem is tánczoltak, csak beszéltek valamiről, amiiől hamarább kellett volna szólani. Andrásnak ragyogott a szeme hamvas üregében, mint a sirbolti mécs, s forró volt a lehelete, mint a számum. Olyan közel hajolt hozzá, hogy szinte félt tőle és súgott neki puha, meleg szavakat, mely ugy felkorbácsolta vérét, hogy az szilaj volt, mint a tűzokádók lávája. —• Szeret-e ? — Nem szabad tennem. — De meg kell tenned 1 — Nem, nem 1 A következő perczben eltaszította magától Andrást, mert érezte, ha nem teszi, elbukik. Pedig ott belül ugy sajgott valami, mintha mérgezett tűvel szúrták volna meg . . . András azután nem is szólt hozzá, csak tánczolt, őrülten, eszeveszetten. — Na—mondogatta — legalább szép asszonyért tánczolom el az életemet! Keringett, közbe-közbe nagyokat kurjantott, hogy a czigányt biztassa . . . Reggel, mikor hazament, nagyon meghűlt. Neki pedig, akinek lelkében ugy is burjánzott a fájdalom, volt mit hallani a férjétől. Szemrehányást, amiért észrevette azt a „semmit", a miért még tán czolni is merészkedett vele. Azóta már nem tánczol. Dénes Andrást eltemették . . , Azaz egy óv, mely azóta eltelt, az viselte meg olyan nagyon. Összeesett, elszintelenedett, hogy mikor az utczára megy, mutatnak utána: — Ni ott megy a fehér aszszony ! A tövis, amely Dénes András sírjának a rózsafájáról verődött a szivébe, nagyon fájt neki. De viselte a sebet, s kaczajt hazudott, midőn nagy oka lett volna a sírásra. Nem vallotta meg még magának sem, hogy szerette Andrást, csak mikor ugy este felé virágot kötözött egy sirhantra, gondolkozott azon az unalmas tragédián, melynek egyik szereplője ő. Mikor ezt az ócska történetet elmondtam a társaságban, mindenki a szemembe nevetett. Hogy lehet valaki ennyire naiv. Efféle dolog nem létezik a valóságban. Egy kékszemű leány meg éppen halálra kacz.igta magát: — Hiszen ezt épp ugy nem lehet hinni, mint hogy a mai fiatalok szerelmesek legyenek 1 Csak akkor komolyodott el hirtelen, — mintha elvágták volna a hangját — mikor a fehér asszonyt idéztem újra emlékébe. Hrtibovszky Lajos. Kisértetben. Irta: Herényi Miklós. I. Tudta az egész városka, hogy Póteri Béla, ez a hetykebajuszu fiatal ember nőül fogja venni Kerek András tanitó uram leányát. Régen ismerték egymást ós jól illettek egymáshoz. A fiatal Póteri csendes, szerény fiatal ember, ki a légynek sem vétett; mindenki szerette és sokan irigyelték a tanitó pajkos leányát, az őrökké vidám Gizát. Tudta mindenki, hogy remek pár lesz belőlük, de senkisem hitte, hogy oly hamar tartják meg az esküvőt. — Hogyan ? Már megnősül. Hiszen még alig öt-hat éve, hogy az érettségi vizsgálattól drukkolt ez a gyerekember. De az is igaz, hogy nagyon szereti azt a másik gyereket. JLapunk mai számához egy fél iv melléklet van csatolva.