Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-11-28 / 95. szám

>1 s.óló *á r otnkainte ' etós arás, muntén elfejezet.^n átkozó javaslat sok_».ezik, mint a óny. Szerime nem 1 azon összebeszólélUnkások azt célozzák, nkaszünetelés állal a sabb bér megadására .ban tőlük előnyöjm azon egyezmének, aak . kik az érintett megragadnak, a. kik az megkárosife e j .. meg talán kaján örömmel lesik, vár1•: írjint állja meg helyét a néptanítók te. ser* ctj<aí pig terjedj terjedhető a ki : , egyezméigy

v foganatuk ásóiét, napszéle szabad akaratuk yejetés vagy tettleges akadá'yoz.-a, vagy izik ; élesek, egyezmenyilrg o vagy foganatosítása t munkások között zt gyűjt, a szerzőiejöveteP. .art, ily elyiségét átengedi, részt vesz. 1 és hatvan napig a négyszázk • náig aggal büntettik az is, kat szerződésszegésre jnka megkezdését megeszik. pénzbüntetésekből mina gazdásági munkások í érdekében segélyalap natóságok elsőfokulag a rvónyhatósági városokban í tagja, rendezett tanácsú polgármester. Második .azgatási bizottság albizott. löldmüvelósügyi miniszter, javaslat főbb intézkedései, azonban maga sem hiszi azt, űnden bajt meg lehetne szün>óldáui az ue/nevezett disz o- u unkának szabályozására nem >dik ki Elállott attól is, a mit íntak, hogy t. i. a munkabér és mai mumát törvényesen ig, a mi lehetlen is lett volna. A sátán kísértése. Szeghalom, nov. 26. Nem mondunk nagyot, ha azt mondjuk : Európa szeme a magyar néptanitó ságon függ ! Itthon aggódva, a szomszéd| gárdája a kísértés nehéz órájában, a mi| dőn a i ioczializmus akarja hálójába keI riteni ? V kísértés valóban meg van; sokan | erősnek is vélik. Azokhoz, akik eddig j talán sótalan kenyéren, kopott kaputban isáfárkoltak a nemzet közkincsével: a magyar kulturával, — a „világboldogitás" lepi alá bujt sátán most igy szól: — A ti munkátok nincs kellőképen méltatva és dijazva ! Ti gyümölcsözteti tek a nagy tőkét, de kamataiból csak alamizsnát kaptok . . . Pedig csak akar! aoíok kell, ós sótalan kenyér helyett ka; lácsfat ehettek 1 . . Ha az ón tanaimat i befogadjátok, s az általanok mivelt taj lajba tovább plántáljátok, — felemellek | benneteket arra a polczra, hol társadalmilag méltó helyetek vagyon, s a hol az anyagi gondok miatt nem kell többé kétségbeeséssel küzdenetek . . . Látszólag mézes szavak ezek: de mórlegeljük csak, mennyit érnek ? Az bizonyos, hogy a dijazás még mindig nincs arányban a tanitók nagy munkájával. De az is bizonyos, hogy az „elvtársak" jóakarata rögtön „hátra arc"-ot csinálna ha teszem arról lenne szó, hogy a tanítóság jóvoltáért a pótadó csak egy árva o/°-al is emeltessék. Hiszen hallottunk esetet, ismerjük a helyet, a hol az „elvtársak" sokalják a tanitó haszonélvezetében lévő negyven holdacskát, s abból harminca holdat a „felosztandó" területhez már elő is jegyeztek. A mikor tehát a sátán kalácscsal hitegeti a tanítóságot, bátran a szeme közé vághatjuk: Ismerlek szép maszk 1 Nekünk néptanítóknak mindenha legszebb erényünk volt a türelem. Egy szebb, jobb jövő reményében eddig is megadással, zúgolódás nélkül viseltük sorsunkat. S ha alkalom adtán helyzetünk javításáért felhangzott is esdő szavunk, ügyünkért sohasem tévedtünk törvénytelen utakra, sohasem használtunk czéljainkért a társadalmi renddel össze nem férő módot ós eszközöket. A türelemnek már kezd is fakadozni rózsabimbaja. Kormány és társadalom vállvetve munkálnak a tanítóságért. Ha kisebb arányban is, de sok jóakarattal s törvényileg biztosítva emeltetett a fizetés minimuma. Kalács még talán nem mindnyájunknak telik, kenyerünk azonban nem sótalan többé. Erényeinket méltóságunkat tagadnók tehát meg, ha most sorsunk jobbra fordulásának hajnalán, üres ígéretek s kétes értékű hitegetésekkel magunkat eltántorítani engednénk. Ily dőreséget soha sem követhetnének el azok, kik egész életüket a józan gondolkodás, a való igazság tanitasára szentelték. Az meg már épen nem volna hizelgő reánk, ha munkánk méltatását, a szocializ mustól várnók és nyernők. Hiszen ha e világbolonditó antikrisztusi tanok szerint töltenénk be hivatásunkat, lábbal kellene tipornunk hitet, hazafiasságot, ideált s mindent a mi az embert az anyagiasság fekete porából felemeli. Nem 1 erre soha sem lesz képes az a magyar tanítóság, a mely az erős hit, az önzetlen hazafiasság szövótnekóvel vezette népünket, ezer éves multuuk világra kimagasló határköróhez. Nemzetünk szellemóriása, a költőkirály — Jókai — igy szólott hozzánk : „Magyarországot még egyszer meg kell hódítani; — s ez a feladat a néptanítókra vár !" Clió ércztábláján lesz feljegyezve, mennyiben felelt meg a tanítóság hóditó feladatának. Mert ki morné tagadni, hogv a német „Schulverein" magyarfaló törekvéseit, a „Román-liga" ádáz gyűlölködését s a „Pánszlávizmus" judáskodását nem a néptanítók odaadó munkássá törte meg? Van-e közömbös kalmár lélek, ki e szizifuszi munka értékét lealacsonyítani, kicsinyelni merészkednék ? Oh, igen van, akár hány I — a szoczialisták eszeveszett csoportjában. Avagy tudnának-e hazafias munkát, nemzeti tö rekvóst méltányolni a

7,ok, kik rut önzés bői a Hazát megtagadják, a nemzeti Géniuszt sárral dobják s a faji összetartás kötelékeit széttépik ? Arczpiritó dolog volna minden tanítóra oly eszmék szolgálatába állani, melyek a fennálló törvényekkel, de különösen a tanitói hivatás eddig követett irányával veszedelmesen ellenlábasok. Önérzetes tanitó nem fogja a tekintélyt s elismerést olyan helyről várni ós venni, a hol amazt nem is ismerik, emez pedig a törvénytelenségek ingóvánjából fik ad. Vármegyénk tanítósága hazafiasság dolgában ós intelligencziában áll anynyira magasan, hogy a kísértéssel szemben tántorithatlanul megfogja állani helyét. S ha, mint Brósz János, orosházi kartársunk mondja, „az elvtársak az is kola szentélyébe behatolni próbálnának, ki fogjuk űzni onnan őket, mert czéljuk nemtelen, törekvésük nem a tanítás ér dekeinek előmozdítása, hanem a fennálló rend felforgatása." Nekünk Bókésvármegye tfi titóságának valóban bőven van alkalmunk az „elvtársakat pongyolában látni". A haza és emberszeretetnek teszünk hát nemes szolgálatot, ha az ország szegényebb vidékein működő s talán anyagiakban *zü kőlködő kartársainkat a kísértés órájában óva intjük oly eszmék befogadásától, melyek egyrészről istentagadásra ós haza árulásra vezetnének, másrészről padig helyzetünkön egy jottányit sem javit hatnának. Ez irányban a „vármegyei általános tanítóegyesület" vezetősége bizonnyára tudni ós tenni fogja szent kötelességét. A béke ós szeretet ünnepét, a karácsonyt, nem fogja a tanítóság arra használni, hogy magát a jó magyarnóp lelki békéjét feldúlni akaró sátán szolgálatába dobja. Mint jó és balsorsban megbíz ható kalauzunk a „Néptanítók Lapja" mondja: „Tekintsük a soczializmus kísértését egyszerűen annak, a mi szerencsésen meghiusult kísérletnek. Mi padig az emberszeretet nevében, lássunk rendes munkánkhoz 1" Ha tekintélyünket nemes eszközök kel emelni tudjuk, helyzetünk javitá sáért az illetékes körök is nemes lörekvéssel fogják megtenni szent kötelességüket. J1 haza bízik bennünk ; legyünk mi is hü bizalommal a haza iránt! Sántha Sándor, néptanító. Szarvas város monográfiája. — Terv. Érdekes dologra hivja föl figyelmünket Kontúr Béla dr. Nem rég jelent meg „Békésvármegye történelme" dr. Karácsonyi János theolog. tanár tollából s a mint e derék munkát olvasom, egy eszmém támadt, mely ha nem halva született, egy-két év alatt keresztülvihető volna. Meg kellene írni két kötetben Szarvas város monográfiáját. Zsilinszky Mihály államtitkár ő móltósága ezelőtt 25 évvel, midőn a város fennállásának 150-ik évi fordulóját ünnepelte, megírta Szarvas történetet, mely bizony ára a megírandó monográfia históriai részének megírásánál nélkülözhetetlen ós alapvető forrasmunki lenne. Az egész munka, m»ly két vas kos kötetet tenne ki, hárman szerkeszt hetnék: egy fő- ós két segéd szerkesztő. Az egyes fejezeteket a következő urak dolgozhatnák fel: I-ső kötet. Bevezetésül a Szarvas név eredete s általában a váro3 geographiai fekvésé, határa ós vidéke. Migirhatná: ftéthy László, a magyar tud. akadémia tagja. Szarvas város történelme 1848 ig. Megírhatná : Zsilinszky Mihály, államtitkár, orsz. képviselő. Szarvasváros történelme 1848—49-ben. Megírhatná Benka Gyula, főgymn. igazgató. Szarvas város történelme 1849 tői máig. Megírhatná : dr. Krecsmárík János jár. főszbiró. Az evangelikus egyház történelme. Megír hatná id. Lányi Gusztáv nyug. lelkész. A római kttholikus egyház történelme. Megírja : dr. Kontúr Béla. A zsidó hitközség történelme. Megírhatná: Schift Adolf nyug. tanitó. II-ik kötet. A szarvasi népiskolák. Megírhatná :/Í/. Mocskönyi Ágoston, tanító. A Thessedik-féle gazdasági és ipariskola. Megírhatná : Plavetz Gyula, ág. ev. lelkész. A főgymnasium története. Megírhatná : Benka Gyula, főgymn. igazgató. A Szarvason született ós a szarvasi főgymnasiumból kikerült irók ós költők életrajza és irodalmi móltatása. Megírhatná ; Mocskönyi József, tanár. Képző művészetek (ópités, festő művészet) és tudományos gyűjtemények. Megírhatná : id. Lányi Gusztáv, ny. professor. Zene. Megírhatná: Benka Gyula, főgym. igazgató Népességi arány, társas élet, népszokások, nyelvjárás. Megírhatná: dr. Zsi linszky Endre, földbirtokos. Kereskedelem. (Ide értve a szarvasi pénzintézetek történelmét is.) Megírhatná: ítéthy Sándor, kereskedő. Ipar. Megírhatná: Kutlik János, tanár. Szarvas város földtani alakulata. Megírhatná: Chován Károly, tanár Meteorológiái viszonyok. Megírhatná: .1 ,ttek tarkán, XIV. Lajos, Jeanette D'.vrc és egy agyonvert kecskeméti juhá-zbojtir. AZ a> zonyok pedig sikongatta v ,; /,ongtak rs jegyezték a betűket. Erre aztán nekem is eszembe jutott a sárkány mondása (nini, szinte igaz kezd lenni'* ' , eszembe utott a thémám, hogy rf>üalom.é& politika miért távolodott 1 egymáöíól s mikor kerül ismét össze ? Kértem a hölgyeket, hogy kérdezzük meg Deák Ferencztől. Deák állításuk szerint megjelent s az első kérdésre, miért távolodott el a politika és irodalom egymástól, akövetkeeő sorrendben szaladgálta be a forintos a betűket: — Mert nincs együtt az egész nemzet. A második kérdésre (mikor kerül ismét össze) világoson jelent meg a felelet: — Mikor az egész nemzet együtt lesz. Hogy érti ezt ? vetettem fel suttogva. Mire ismét megindult a vándorló pénzdarab, oly sebesen, mint a finom ujjbőr alatt lüktető női vér hajtotta ós legott papírra volt vetve a bővebb magyarázat : — Mikor a száműzöttek mind visz s átérnek. Mosolyogtunk magunk közt, a kik ott férfiak voltunk. Együgyűség I Hiszen a száműzöttek mind itthon vannak már. az utolsó is haza került halva. A forintos magától verte ki a fele letet : — Még kót száműzött van. Kik azok ? kérdeztük. Lomhán, tétovázva kúszott most a lélekhez jutott ezüst karika, a fele útról visszatért, átment a balszögletbe, onnan ismét viite a rátapadó női ujjakat a jobbszögletbe, mintha tétováznék, végre aztán vágtatva nyargalt egyenesen az „E" betűnek, onnan a ,.gy" betűt érintette meg, egyszer csak ott volt a frapppans két sor: — A * egyik a magyar lélek az irodalomból, — a másik az idealizmus a politikából. Összenéztünk csendsen, megdob benve. Lehetségese, hogy Deák szólt? Ki hisz a csodákban ? De csakugyan nem térhelne-e vissza az a kót szám űzött ? Ki nem hisz a jövőben ? Mikszáth Kálmán. A esalád támasza. Irta: Bartóky Mariska. AZ Oszvald-leányok sugár alakja mindig világos batiszt, meg flanell-ruhába volt bujtatva, a mint lassú, ringó lépésben tették meg szokott sétájukat s mo solygó, üde arczukat körül lebegő csip kék is vidám taktusban libegtek s a kót leány egész lénye a derült nyugalom megtestesülése volt. Egy napon nagy sirás volt az Oszvald famíliában. Feri, a család büszke sóge, már rekedtre beszélte lágy baritonhangját, az anyja vörösre törülgette egyre könnyező szemeit, Lujza halvány volt a kétségbeeséstől s Nina, a bűnös, szinte megsemmisült vétkének beismert súlya alatt. A virágos függönyös leányszoba minden virágával, apró csecsebecséivel s óriási papirlegyezőivel szomorúbb volt, mintha a pompes funébres legszorgalmasabb díszítője működött volna benne. Ninuska ott ült a divánsarokban. összeesve, apró kezei eltakarták könytől ázott édes kis arczát, haja mólyen csüngött le a homlokára s keble magasra emelkedve, nem bírta visszatartani a heves zokogást. A bátyja beszélt: — Igy ölsz meg engem, meg magad : is, Lujzát is. Nem teszek egyebet, mint; értelek élek, éjet napot egybe veszek, hogy ti nyugodtan élhessetek, hogy elérjem czéíomat veletek, hogy egy szolid házasság révében lássam biztosítva jövőtöket. De te gyilkos vagy, önző rosz teremtés. Ha a szivembe mérgezett tőrt merítettél volna, nem lett volna oly halálos, mint mikor ma Sebold hadnagygyal megláttalak. Mit tettél te gonosz; hát igy neveltelek ón: hát erre jutottál . . . A leány nem birt szóhoz jutni, csak csukló, görcsös zokogással felállt, a bátyja felé ment. de ez, szinte színpadias pose al távol tartotta magától: — Menj 1 ez nem mentség. — Hogy be volt a kaszinó bálon mutatva, hogy nem mondhattad, ne jöjjön veled; máskor mórt nem jött, mikor Lujza is ott volt. Mert a szemed villanása hivta, csalta s ón nyomorult, nekem kellett végig szenvednem, hogy mindenki lássa, hogy Oszvald Ninát egy hadnagy kísérgeti . . . Az asszony már nagyon szenvedett s az összetört lelke birt legtöbb erővel; csitította a fiát. — Meggondolatlan gyerek,nem tudja, hogy rosz néven veszed, hisz nom oly megbocsájthatatlan vétek, légy könyörü letes hozzá, megbánta, ugy-e Nina, megbántad, mondd . . . A karcsú lányalak odarogyott a magas, deli szóles vállú férfi elé ; a zokogása egy görcsös fuladássá merevedett, a mint kót kezével átfogta a férfi lecsüngő kezét. Az üde arcz bársonya lázasan simult a nagy, gondosan ápolt kézhez. Nem vonta vissza, s a térdelő lány bocsánatjelnek vette. L^lke egy iszonyú teher tői szabadult meg, zokogni kezdett s forró bűnbánó könnyei odaperdültek a férfi ke zére s ez nem volt képes a kezét visszavonni. Zsibbadtan bocsájtotta le s ez a zsibbadás átszállt a szivére, a lelkére, aztán szinte undor szállta meg, a mint térdeit átkulcsolva ott érezte a húga csendes pihegését, csillapuló zokogását s édes ártatlan fejét, a mint ráhajtotta. Az aszszony s a nagyobbik lány is körülfogták ; ez odahajolt a vállára s az anya könnyes szemmel simogatta a márvány, szép fórfiarczot: — Te édes, te jó, te vagy a mi megváltónk . . . Csak sóhaj, csöndes zokogás bugása hallatszott, mikor a férfi egyszerre felállt. A nők engedték, már késő volt, nyolcz óra is elmúlt Idegesen, röviden búcsúzott, ezek meg hárman, mikor magukra maradtak, összeborultak s sirtak tovább, csak lassan tudtak csillapodni. — Igaza van — mondta az asszony — mindent értünk tesz, értünk ól. kedvere kell tennünk. Nélküle mivé lennénk; nappal a hivatalban dolgozik s még most este is feláldozza magát, az ifjúságát s értünk fárad, reánk gondol, ha csügged a nehéz küzdelemben, oh, te mi édes szerettünk, te, mi jó angyalunk . . . Sóhaj, szeretet szállt utánna, ima szállt érte, három igaz sziv imája, tiszta ajk sóhaja. A Galamb utcza egyik villaszerű lakásának kapujában ideges gyorsasággal fordult meg a zárban a kulcs; a szőnyeges előcsarnokban,a mosolygó szobaleány szó nélkül nyitott ajtót s a hatalmas szép ifjú után alig hullott le a kék selyem függöny, mikor kaczórkodó naivsággal ugrott fel a kandalló mellől egy fonyadt alak s száraz arczán édeskedő mosoly volt, sovány ujjaival negédesen fenyegetett a férfi felé: — Nos, maga rossz kis csacnm, hol késett ily soká ? A férfi odaült az asszony lábaihoz, a gyűrűktől csillogó aszott kezét odaszorította márványszép arczához s az apró villogó szemekbe nézve, mondta: — Ugy-e nem haragszik ? . , ,