Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-10-28 / 86. szám

őri felügyelet nélkül, szabadjára burjánzik a téveszme, melyet pallérozatlan emberek rosszul értelmeznek s lelki épségüket meghibbantják. És ez nem minden. A hol a megtévedés e tünetei nincsenek meg, elő van készítve a talaj, meri az alsó néposztály szinte mindenfelé ösztönszerű gyűlölettel viseltetik a vezető intelligencia iránt. Miért ? Megmondjuk. Mert nem foglalkoztunk vele komolyan 1 Ne tessék még most is azokat a patriarkális időket képzelni, melyek a jobbágyosztály felszabadításával a vezető társadalom előtt volt. Azóta a társadalomba beilleszkedő földnópe élvezi a nópoktatásáld á s a i t, eljutott a szellemi táplálók áhitásához s még ha az átviharzó eszmeáramlat nem is érte volna — némileg tisztult fogalmai követeléseket állítanak fel a vezető intelligenciával szemben s ez a követelés igy fejezhető ki csak : foglalkozzunk vele, ha azt nem akarjuk, hogy magára hagyatva, sejtései, téves gondolatai, avagy a bűnös kiaknázás, mely a demagógok részéről fenyegeti, talajt nyerjenek. Az olvasó eddig eljutván, bizonnyal fölveti a kórdóst: miért mondjuk el eze ket ? Az idó nagyon aktuálissá teszi, hogy ezeket elmondjuk. Nem csak azért, mert már nagyon várjuk, hogy a közoktatásügyi miniszter által az ismétlő iskolai oktatás reformja tekintetében ós a földmivelósügyi miniszter által a téli gazdasági tanfolyam létesítése érdekében kiadott rendeletek valahára végrehajtassanak s igy a néppel komolyan foglalkozzunk : de fölvetjük a kérdést azért is. mert mint olvasóink emlékeznek, évek óta rendszeresen megszoktuk ujitani igy tél kezdete előtt, hogy álljanak össze helyi társa dalmunknak vezető elemei s megállapított programm alapján rendezzenek vasárnapi felolva sásokat. Eme felolvasásoknak haszna felől érvelni nem szükséges. Fölpezsgitenó községeink társadalmát a haszonnal járna azokra, kiknek okulására rendezzük. Nem szépirodalmi matinékra gondolunk mi most s nem is az Írókat akar juk mozgósítani. Mi számítunk minden intelligens emberre, ki lehetetlen, hogy valamely tudományágnak ne legyen kedvelője ós éppen azért tud annyit, hogy másokat szórakoztatva, oktasson is. Lelkészek, ügyvédek, orvosok, hivatalnokok, tanárok, tanítók, stb. becsvágyát óhajtjuk e fontos kérdésben talpra állítani : nem szabad nekik, már hivatalból sem, sorainkat negligálni. Legyen a jelszó : rendezzünk téli felolvas ásókat. A gazdasági ismeretek terjesztése. — A miniszter fölhívása. — Tavaly a tél folyamán több községünkben a gazdasági ismeretek terjesztésére felolvasásokat rendeztek. Darányi földmivelósi miniszter — ugy látszik — e felolvasásokat rendszeresen végeztetni kívánja s a békósmegyei gaz dasági egyletet kérte föl, hogy segítse czéljában. A miniszter leiratát ezekben ismertetjük : A mult tél folyamán erkölcsi ós anyagi támogatásom mellett — mondja a miniszter — tizenhat gazdasági egyesület vállalkozott arra, hogy a mezőgazdasági ismereteknek a földmivesek s a kis gazdák körében terjesztése végett téli vándortanitásokat végezzen. A kezdeményezés első óvóben a tanitások sikere általán kielégítő, egyes vármegyékben pedig éppen kiváló eredményű volt, öszszesen harminczkétezer hallgatója volt ezen előadásoknak. Az előadásokat a miniszter jövőben harminchat gazdasági egyesület körében terjeszti ki. A békósmegyei gazdasági egylet — mint a múltban — is ezek sorába van fölvéve. A miniszter azon felhívással for dul az egyesülethez, hogy az idén a téli gazdasági tanitások rendezését ós tartását működési körébe vegye föl, melyhez anyagi ós erkölcsi támogatását fölajánlja, s kéri, hogy ezek mérve felől, ez irányú működési programmja és költségelőirányzata alapján határozhasson, ezek beküldését lehetőleg 15 nap lefolyása alatt kéri. A czól az, hogy a gazdasági ismeretek terjedjenek, ennél fogva előadási tárgyul minden olyan mozzanat, illteve kérdés választható, melynek fejtegetése részletesebb ismertetése a vidéken érzett hiányokon segíthet s a gazdasági haladás útját egyengetheti. Ajánlatosnak látszik a működési programm megállapításakor, az előadási tárgyak megválasztásánál a mezőrendőr ségi törvény szemelőtt tartása ós ebből azon részletek fölvétele, illetőleg ezen részletekhez való kapcsolatos olyan kérdések tárgyalása, melyek legjobban szo rulnak magyarázatra. Természetesen a helyi viszonyok döntenek arra nézve, hogy állattenyésztési, állategészségügyi, talajjavítási, telkesitósi, faültetési, szőlőszeti, borászati, méhészeti, cseléd, munkás és szövetkezeti stb. kérdések és ezek mely részletei vétessenek fölós tárgyaltassanak. A tanitások, magyarázatok, felvilágosítások, legjobb ha szabad előadásban tartatnak — mondja a miniszter — de fölötte kívánatos, hogy ezen előadások kinyomtatva, az azokat hallgató közön ségnek kiosztassanak, vagy mindjárt az egyes előadások után, vagy másként való megküldése mellett. A gazdasági ismeretterjesztés azon ban nemcsak az előadások utján, de lényeges emeltyűnek ígérkezik erre a szemléleti okmutatás is, — kiválóbb állami, vagy magán gazdáságok, gazdasági vo natkozatu (szőlőszeti, gyümölcsószeti, értékepitési) vállalkozások, telepek stb. megtekintése. Ilyen tanulmányszerü kirándulások szervezését helyeselné a miniszer ós ezek nemcsak télen, hanem a tanulmányozás természetéhez képest az év más szakában is megejthetők lennének. Hanem e szemléknek is szoros kapcsolatban kellene állani; szakközségeket is kiküld oly tárgyakról való felolvasásokra, melyekre a tárgy természete szerint helyi erők nem vállalkoznak. Mi készül a szezonban? — Margit — Olgához. — Kedves Ulgicza! Évekkel előbb (tudod nem oly régen,) hiszen még nem oly nagy ideje, mikor a kedves F á b r y tanár ur kórusában fujtuk a sopránt, a mikor eo ipso nem olvashattam újságokat, —) olvastam Bartók Lajos (tudod a Megyeikáné !) egy bájos hangulatu tárcáját, a természet haldoklásáról. Olgám 1 nekém is fölöttébb tetszik az elmúlásnak ez a lassú agóniája. A dórcsipett levelek pi rosba játszó szint öltenek a fákon ; a nyárfák itt ott csupaszok már, csak a haragos fű nem enged a zöldjéből, őt mele giti a föld, az édes hazai föld. Tud' isten nekem az ősz is nem a haldoklásáért, hanem azért tetszik, mert következik utánna a tél. Meghalt a király, éljen a herczeg. Már t. i. Carneval herczeg, a ki most kimondhatatlanul és előre henczeg. (Rossz szó játék lehet, de majd megokolom lentebb, mivel henczeg!) Hallod-e nagyon sok meglepetés Ígérkezik ám télire. Tánczolunk annyit, hogy no. A legjobb helyekről szereztem be informácziómat. A farsang hitelképes ós nagy reményeket fog beváltani. Az ember nem is gondolná ebben a drága buzáju, vetőmag kölcsönös évben, hogy mennyiszer fogják simára fényesíteni a parkettet. Hallga ! Gyulán szenvedélyes zsúr szezon van. A füszerkereskedők azt mondják, két annyi kávé fogy egy pár hót óta. Az enni való századosné, a csókolni való elnöknó, meg aztán a vegyesen csókolni ós megenni való czukros főmérnökné, nagy terveken törik a fejüket. Az bizonyos, hogy a műkedvelői előadásoknak nagy szezonja lesz ! (Kár, hogy Kassára vitték a drámai primadonnát.) É őképek is lesznek. Hallod, a Pista azt indítványozta, hogy ólőképezzük meg a tiz szobrot, amivel a király megajándékozta a nemzetet. Éa azt mondottam a Pistának : — Jól van, maga lesz a szt.-Gellért, de abban a helyzetben, a midőn lehengeritik a Gellért-hegyről a Dunába. Tudod, mit mondott a pajkos ? — Állok elébe, ha maga hengerít le. A vármegyeházat is két nagyszabású vigal ómnak vesszük át. A fehér-kereszt egylet fényes vigalmának, melyen a legérdekesebb jelenet az lesz, hogy az elnökpár nyitja meg a tánczot: Almás sy Dénesnó (aki külömb irodalmi leveleket ir, mint ón ós pedig a „Párisi Monde"nak) és a férfi elnök Lukács György dr., a mi ifjú főispánunk. Ha ez igaz, (pedig az élet csevegője beszéli), akkor a falon a tiszteletreméltó kollegák is fognak mosolyogni. Már az bizonyos, hogy a nőválaszban engem el nem kerülhet. Ha a nemesség kötelez, nem kevósbbó a — nőtlenség is. Gyula után — tudod, szeretem az évődést — Csabát emlitem. Hát Csabán is lészen valami ? A vörös-kereszt egylet ez évben szintén jelmezes elitmulatságot fog rendezni; a nőegylet, a kereskedő ifjak fényes műkedvelői előadásra készül. Le.'Zkay, Arad gavallér direktorától kérik el az arad

;ak dédelgetett primadonnáját és hivatásos szerelmesét (tudod, aki olyan nyárspolgár ós olyan hűséges háziséletet ól, a gyorekeit maga kiséri iskolába, már csak muszáj leszólnom) Tompa Kálmánt. Ezenkivül a csabai kaszinó uj, CÍA bán még nem lótezet dolgot fog kezdeni: eleven újságot mutatnak be az Arany alapítványra. Képzeld, én leszek a nyilttór. Tudod, kik ellen irok ? A csillár alatt lebzselő, halvórü, élni nem élő, meghalni (vagyis megházasodni) nem tudó fiatalemberek elleni Reszkess Bizánci A vezérczikket garde-dám fogja olvasni. Tu dod a vezérczikk az mindég méltóságos és nehézkes volt. Hanem tudod mit édes, jöjj át az eleven újsághoz tárczairónak. Majd beprotezsállak. Engem is korrum pált már a korszellem, szeretek protek tor lenni. A tornaegylet elite, az iparos ifjak, gazdák bálja, az iparos olvasókör rroistre álarczos bálja már is előre veti árnyékát. A tornaegylet a Bercik „Protekció" jávai (e kitűnő vígjáték eljátszásává ) kér magának — protekciót. Mezőberónyben a régi híres menyecskebálak, Békésen a kaszinó ós Katalinbálak vernek előre nagy port Szarvason már benne vannak a vigalomban. Most szombaton lesz az első kránczchen, Orosházán a kereskedő ifjúság, a nőegylet tervez nagy arányú mulatságokat, Szeghalmon tánczmulatság a jó kedélyhez ós 13 frtos bánathoz czimmel szervezkedik. Szóval terv sok van ! Csak kivitel is legyen annyi I # Igaz, olvasom a „Közlönyben", hogy hatvanhárom menyaszszony van Csabán. Ha már erre a hirre sem mozdulnak meg a házasulandók és nem sietnek, hogy feleségre szert tegyenek, akkor — akkor — zőt, ki nyíltan bevallotta, hogy az eltűnt étkek az általa eszközölt kisebb polgári früstökölés keretében lettek felhasználva. A kurátor nem szólt semmit, csak a fejét vakarta s érthető izgatottsággal tekintett az ebéd lefolyása elé. Ebéd után azonban kitört belőle az indulat s kijelentette G. uram előtt, hogy kérjen a munkájáért bármily magas dijat, szivesen megfizeti, csak mentse fel az egyházat a kosztadás súlyos terhei alól. De ha már az evésről beszélünk, illő hogy annak ellentétéről, a koplalásról is megemlékezzünk néhány szóval. Ha az ember szivesen enne, de nincs mit ennie : akkor a koplalás állapotában leledzik. Ha a koplalást akkor cselekedjük meg, mikor volna mit ennünk, akkor a bőjtölés erényét gyakoroljuk, mely az egyházi atyák szerint Istennek tetsző cselekedet. A böjtölós tehát nem más, mint önkéntes koplalás, viszont a koplalás sem egyéb, mint önkételen bőjtölés. Ugy az önkéntelen koplalás terén szép számmal találkoznak nagy férfiak. Az utóbbiak ugyan nem igen hirdetik a világnak koplalási recordjai eredményét, az előbbiek : az önkéntes koplalók azon ban általános érdeklődós tárgyai s belépti dij mellett mutogatják magukat. Különben ezek a koplalók tisztán kenyérkeresetből koplalnak s úgyszólván koplalásból élnek. Az első helyet köztük bizonyára Succi ur foglalja el ... . . . . Mint az eddigiekből láthatjuk, az evés igen nagy elterjedtségnek örven-! dő foglalkozás, melyet a legmagasabb körökben is személyesen teljesítenek. Az evés különben egyebek között még azért is örvend oly nagy elterjedtségnek, mert utanna nagyokat lehet inni. E fontos kérdést, az ivás kérdését azonban, — bár arra áttérni most is hajlandó lennék — helyszűke miatt egy másik tárcza anyagául tartom fenn. A viszontlátásra! Bolygó. Sirhalmoknál Czigányleányt temettünk. Messze volt a falutól a temető, soká tartott, mig a sárga, letarolt mezőkön át odaértünk. Kicsi volt a gyászmenete : a pap, a mester, pár öreg czigányember, czigányaszszony, meg a meghaltnak leánybarátnői. De mivel rokona volt a czigányprimás, eljött a banda is, hogy utolsó útjára is az kisirje, a mit egész életében ugy szeretett, a dal, a zene. Egy öreg czigányasszony ballagott mellettem, az mondta el a történetét. Mikor egy bus nótába kezdtek a czigányok, elhallgatott, aztán mikor a nótá nak vége lett, folytatta ott ahol elhagyta. „Idős leány volt már, majdnem harmincz éves. Abból élt, hogy czigány asszonyoknak, czigánylányoknak vart tulipános viganókat, tarka derékhoz álló kösöntyüket. Szép volt, mint a nyiló ró zsabimbó, aztán olyan volt a hangja, mint a pacsirtáé, majd szétvetette vig énekével a kalibát, melyben szegény özvegy anyjával lakott. Hát még ha kezébe vette a hegedűt, azt volt csak gyönyörűség hallgatni, nincs az a primás, a ki .olyan szépen tudjon muzsikálni. De most két éve hirtelen elhallgatott. Hiába kérdezték: „Te Vera, hová lett a te virágos kedved?" nem felelt, csak né zett szomorúan azok felé a kékes-szürke hegyek felé, a merre a vőlegénye eltávozott. A Sándor Ferkó volt az, az a szép f«ke1e tztn ü, leányaiczu czigánygyerek. Az hitegette, az szerette, mig itthon volt. |De aztán egy hires prímással elment messze földekre, hogy hegedűjével megkereshesse azt, a miből Verával az ő szegényes kis fészküket megrakhassák. Más czigányleány örült volna, ha a vőlegénye olyan finom, uri bandába mehet, de a Vera nem akarta elereszteni az ő Ferkóját, egyre azt hajtogatta : „meglátjátok nem jő vissza." Tudta, hogy ott a fényes társaságokban elfeledi majd a régi szeretőjót, akkor már nem lesz kedve visszatérni az ő Verájához, aki mellett bizony csak ugy lesz az, hogy egyik napon muzsikál, máskor meg vályogot vet. Nem dalolt attól fogva a leány más nótát, mint csak olyan szomoruat, fájdalmast, a milyenben a párjavesztett madár sirja ei a keserveit. Éddig ért a vén czigányastzony az elbeszélésében, mikor lassan, mintha csak üvegfuvolán fúnák, szűrődött át a hang hozzánk: „Multamban nincs öröm, jövőmben nincs remény 1" Az öreg elhallgatott, egy két kövér köny csepp gördült le barna, barázdás arczán, azt törülgette vörös koczkás gyűrt zsebkendőjével. De alig hangzott el a nóta, már is mét fordult. „Lássa, ez volt a szegény Verának a kedves nótája; mikor már a végét járta, megkérte az öreg Godát, hogy csak ezt muzsikálja. De, hogy tovább mondjam, hát tudja attól fogva csak nyűtt, herva dott az a leány, összehívta az anyja mind a tudós asszonyokat, de azok sem tudták a baját, még az öreg Bugyogánó is csak annyit mondott: „megtették neki." Igen, megtette neki az a levél, a mit a Sándor Ferkótól kapott. Azt irta benne neki, hogy reá ne várjon, akadt neki külömb szerencséje, elvette a prímásának a lányát. Olyan primás ám az, kérem alássan, a ki a hercegeknek, grófoknak muzsikál, a lánya meg csupa selyembe jár s csak ugy ragyog a függőjében, meg gyűrűjében a sok drágakő. Nem mutatta meg az anyjának sem azt a levelet, ugy találtuk meg, mikor már meghalt, a vánkosában. De mikor annak az ősz asszonynak elolvasták, mikor az megtudta, hogy ki volt az ő leányának a gyilkosa, megátkozta ott a holt ágyánál azt a Ferkót ugy, hogy csak borzadtunk bele. Meglássa, elszárad annak a keze, nem tud muzsikálni. Pedig az a leány mégsem hitte el, hogy csakugyan mást vett el a Ferkó. Az utolsó napokban is egyre azt emle gette, egyre azt beszélte, hogy eljön még egyszer az ő kedvesse, Veráját megnézni. Most három napja is felvette azt a szép himzóses pruszliját, aranynyai ki * varott bársonyos szoknyáját és megkérdezte az asszonyoktól : „ugy-e, ebben esküszöm majd a Ferkóval ?" Aztán mikor felelet helyett előtörtek anyja szemeiből a könnyek, lecsapott magáról bársonyt, mindent s csak azt kérte, hozzuk már neki a koporsót, temes-ük el . . . A temető kapujához érünk, a banda már szép sorban ott állott, várta a rózsaszín koporsót, majd mikor a négy leány befordult aszt. Mihály lovával, a cigányok az álluk alá kapták a hegedűt s pár pillanat múlva már felhangzott a nóta: „Három galamb húzza a nagy harangot, ugy temetik a negyedik galambot." Köd borul a csendes őszi tájra, csak egy-egy száraz levél hull alá imbolyogva a sárguló fákról s az esti szellő szárnyain lágyan csendül meg: „Requiem aeternam". Pálinkás József.