Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-10-07 / 80. szám

inknek e hivatott gondozója, annak eszméjét, hogy túlnyomóan magtermelóssel foglalkozó vármegyénkben, az intensiv, okszerű gazdálkodás módjaínak megösmertetósóre iskolát kellene létesíteni, örömmel ragadta meg Bókésvármegye törvényhatósága,, ez eszmét s magáévá tette az ügyet. Ősi nyomdokon haladhatott e részben a megye, amennyiben a legelső mezőgazdasági iskola hazánkban épen e megyében létesült, a nagytudo mányu Tessedik Sámuel szervezte azt Mária Terézia korában Szarvason. Az eszmét a megye magáévá tévén, Csaba községe adta meg ahhoz a telket, 125 hold földet adományozva e czélra. A föld mivelósi kormány nemes áldozatkészséggel a tanerőt biztositotta, mig Bókésvármegye közönsége 45.000 frtnyi adót rótt ki e czélból magára. Ily áldozatokkal, nem kevés nehézség ós akadály után, a millennium óvóben felépült végre ez iskola s azóta előkészíttetvén feladatára, immár ma a felavatásra vár. Meghatottság vesz rajtam erőt ez ünnepélyes alkalommal s a hála szava tolul elsőbben is ajkamra, Hála ós köszönet a kormánynak, mely hathatós támogatásaival biztositotta az intézet felállítását s melynek képviseletében örömmel üdvözlöm itt vármegyénk jeles főispánját és Magyar Kázmér urat, a gazdasági iskolák tanfelügyelőjét, .hála az alapitóknak, u. m. a vármegye és Csaba község közönségének és hála továbbá azoknak, kik alapítványok tételével biztosították egyes tanítók felvételét. Ily alapítványt tevők : a 'megyei gazdasági egyesület ós annak érdemekben gazdag elnöke Beliczey István, Csaba ós P.Szt. Tornya községek, id. báró Wodiáner Albert ós gróf Almássy Dénes. Az alapítók ós alapítványt tevők nemes czólzatainak megfelelőleg igyekezzetek ti, édes fiaim, első tanítványai ez intézetnek, eredményeket elérni ez iskolában. Legyetek mindenkor szorgalmasak, legyetek nemcsak elsők ez iskolában, de elsők a tanulásban is, mintaképei az utódoknak. Es legyetek mindenekfelett Istenfélők ós jó hazafiak. A földmivelő a természet ölén munkálkodva, Istent látja minden virág nyílásban, tőle várja munkája áldását, hálás szívvel félje is az Istent; és másrészt legyetek jó hazafiak, mert csak az tudja kitartással munkálni a rögöt, ki szeretettel csügg hazája földjén. Átadva ez iskolát rendeltetésének, fohászom száll az egek urához, áldását esdve ez intézményre. Virágozzék annak nyomán mezőgazdaságunk, gyarapodjék vagyonban e megye igyekvő lakossága s erősbödjék ez által is szeretet hazánk. Áldás ez intézetre ! Éljen a haza 1 Erre a növendékek sorából kilépett Tóth Antal (a Beliczey István alapítványának élvezője) ós valóban ügyes kö— Ugy, hát játszol valami hangszert? na ez igazán derék 1 — Játszani nem játszom semmi hangszert, de azért bejuthatnék oda, ha te pártfogolnál, mert van ott egy nekem való állás üresedésben. — Miféle állás ? Mi akarsz ott lenni ? — Gordon hordozó. ? ? ? Gönczy Lajos. Szalon szerelem. Irta: Szatmáry Zoltán. A háziasszony szikár, csontos vén leánya odaült a zongora elé. Valami émelygősen sentimentális románczba kezdett, ami ugy kezdődik . . . Ott a jázmin lugasban . . . Egy kiélt arczu ur, aki feltűnő nagy kékvirágos nyekkendőt hurczolt a nyakán s akiről az a hir volt elterjedve, hogy az egész vagyonát elkártyázta, pedig talán sohesem is volt vagyona, oda ült a zongora mellé a hangjegyeket forgatni. A többiek átmentek a másik terembe. Nem ügyelt rájuk senki. Félig meddig jegyesek voltak. A fiatal ember különben sürgette az esküvőt is. Siemtelenül meg volt szorítva pénz dolgában. A szalon sarkában elárnyékolt helyen egy másik pár ült. Ezek fiatalok voltak. Feltűnően szép üde arczu szőke nő hallgatta a mellette ülő egészen sima arczu ifjú mély, kellemesen dörgő baritonját. Az ifjú valami közönséges napi eseménynyel foglalkozott, de ugy látszott az arczán, mintha untatná a dolog szörnyen, de hát elmeséli, mert mégis csak mondani kell valamit a mellette ülő nőnek. A leány hanyagul hátravetette magát székén, csak a mély hang zenéje kapta meg figyelmét, talán azt sem 1udta miről beszél az ifju. A félig nyitott ajtón keresztül kibámult az unatkozó táisaságra, melynek szönö szavakat mondott és igórte maga j ós társai szorgalmát. Az emléktábla, melyet a leleplezés alkalmával helyeztek el, a következő felirattal van ellátva: A FÖLDMIVELÉS EMELÉSÉRE ALAPÍTOTTA BÉKÉSVÁRMEGYE A MAGYAR ÁLLAM ÉS CSABA KÖZSÉG ÁLDOZATKÉSZ TÁMOGATÁSÁVAL A MILLENIUM ÉVÉBEN. Erre a társaság a szép rendben tartott iskolában szemlót tartott. Megtekintette a hivatalos helyiségeket, alvó, nappali, mozsdó szobákat, a konyhát, a tantermet, a gazdasági melléképületeket, a kormány által az algyói telepből ajándékozott tenyószsertés állományt, bonyhádi teheneket, ökröket, lóistálót s valamennyiüket meglepte az egy évi munkásság eredménye. Az iskola a vármegyének 45,000 forintjába került, az állam mintegy 4000 frttal járul föntartásához, Csaba községe 125 höld földet ajánlott föl. Van az iskolának ez évben tizennégy növendéke. Ebből heten alapítványi helyeket élveznek, heten pedig évi 120 forintot fizetnek. A tanfolyam két éves. Kívánunk az iskolának szép sikereket ! Teehnikusok Gyulán. — Saját tudósítónktól. — Majdnem az történt, mint már anynyiszor, hogy tőlünk messze lakóknak kelletett fölfedeznie, mivel is rendelkezünk mi. Biztosra veszem, hogy a nagy közönség a Gyulavári alatt lévő Poire-rendszerü vizduzzasztóról mit sem, vagy igen keveset tud, azt azonban semmi esetre sem, hogy ez valóságos unikum hazánkban. Sorrend szerint ugyan a második, mert Beregmegyóben egy jelentéktelen patakon alkalmazták, de itt egyúttal vizvódelmialkotás ós szakszerűen buktat ó-gátnak neveztetik. Ennek az egyedüli vizimünek tanulmányozására a magyar királyi műegyetem IV. éves, legközelebb az életbe kilépő növendékei K o v á c s Sebestyén Aladár és C z a k ó Adolf vezetése alatt számszerint huszonnyolczan Gyulára érkeztek, hogy itt, — miután ily rendszerű mű megtervezését kapták föladatul, — a gyakorlatban is meglássák a munkát. A tanulmányozó bizottság vasárnap hajnalban érkezett ós reggelizés után, csak ugy gyalogszerrel, a helyszínére sétált. A kirándulókat házigazdaként a fehér-körösi társulat igazgató-elnöke L ad i c 8 György fogadta. A körösmenti községek küldöttségileg képviselve voltak s Gyula városából is sokan jöttek ki a vendégek fogadására, valamint magok is érdeklődve a vizmü iránt. Jelenvoltak a többek között: Lukács György dr. főispán, Fábry Sándor alispán, Gallatz János tanácsos, felügyelő, Ladics László társ. elnök, Póra, Szarvassy főmérnökök, Csausz Lajos igazgató, Terényi Lajos orsz. képviselő, Hoffmann Mihály, Hajnal István, Mezey Lajos, Széli István, Aszalay Sándor, Doboz és Gyulavári deputációi ós még nagy közönség. Az ifjúság nagy érdeklődéssel nézte meg az érdekes vízmüvet, melyről laikusok azt vélik, hogy 120 fenyőpilota a vizfenékre leverve tartja és duzzasztja föl a vizet. Egy pár laikus szóval igy írjuk azt le: A Poire rendszerű zsilipnél az a legnagyobbszerü építmény, a mely nem látszik, a vizfenék. Ide hatalmaB betonpatka van rakva, ötletesen meggátolva, hogy azt tsemmi kívülről jövő erő ne rongálja, erre, ha szabad azt mondani, egy vasszerkezetű hid kerül, mely tetszés szerint részletekben fölbontható. Emelőgéppel lecsatolják az egyes részeket ós a ki a folyó mellett elmegy, — a két parterősités és betonkoczkák mellett mit sem lát. Ezt a rószreosztást démon strálták is. Szükséges pedig árviz esetén, mikor a viznek megduzzasztása egyszerűen elborítaná Gyulavárit, a mit ugyan ez a község erősen megköszönne. A vashidforma szerkezethez, melyet lánczokkal tartanak egymással össze, rakják a vörösfenyő-fogakat, átlag könnyű szálfákat, melyek aztán a vizet felfogják és duzzasztják. Rövidesen negyven deczimóterre láttam magam is a vizet földuzzasztani. A fenyő-tűk — igy hívják őket — igen könnyű kezelésüek, kiakasztás után, a melyet gyerek is végezhet, a viz szabadon indul. Valamelyes átszi várgást megakadályozni nem lehet. Ez ellen ponyvákat alkalmaznak. A betonalapot Melocco, a vaskonstrukciót a Danubius czég szállította. A terveket Pósa Károly főmérnök csinálta, ki nagy tudással mintegy negyven perezre terjedő igen érdekes magyarázatot fűzött az építményhez, melyet nagy érdeklődéssel hallgattak a kirándulók, aztán megéljeneztek és maguk a profeszorok is gratuláltak a kiváló szakembernek tanulságos előadásához. Ezt azonban megelőzte a Hármas körösök árvízvédelmi munkálatainak áttekintéséről egy pompásan áttekinthető előadás, melyet az őrszobában, mely tan teremmé alakult, Gallatz János tanácsos, felügyelő tartott. Senki sem avatottabb ismerője az árvízvédelmi munkálatoknak, mint ki ennek történetét megírta. Nagy tárgyismeretével, bő anyagának kellő fegyelméből érdekesen ismertette a Körösök régi posványos medrét, az okozott károkat a munkálatok közgazdasági jelentőségét. A Körösökön már a harmiüczas években megindul valamelyes árvízvédelem, nagyobb arányban az ötvenes években haladt a munkálat; de befejezéséhez a magyar alkotmányos élet juttatja. Elmondható az is — fejtegette Gallatz — hogy akkor indult meg hatványozottabb mérvben a munkálat, mikor nagy pusztításokat okozott az árvíz, így 1876, 82. és 87-ben csakugyan erőn felüli munkálatok mentek, maga az érdekeltség 80 millió erejéig épített itt védgátakat s az össszes eddigi epitési költségeket körülbelül 40 millióra tehetjük. Ma már elmondható, hogy az árvédelmi intézkedések befejezéshez vannak közel s következik a belvizszabályozás és vizértékesitós. A Körösök szabályozásával 800 ezer kath. hold szabadult föl viz alól, szépen fejtegeti, hogy a szabályozással nem csak az volt a czól, hogy a körös menti vidékeket megmentsék árvizektől, de az is főszempont volt, hogy a Körösök hóvizeit tavaszszal hamarabb levezessék a Tiszába, mint a midőn a Tisza is megduzzadt a maga hóvizeitől. Folyását gyorsítani, átvágásokkal rövidíteni kellett, így alkalmaztak 57 átvágást s mivel az Érczhegysógben (a Körösök eredő helyén) hamarabb olvad a hó, mint a mármarosi havasokban (a Tisza eredetén) a feladatot elég jól megoldották. Nagyon szük dióhéjban ezek Gallatz szabad előadásának eszméi, elhagytam a technikusokat érdeklő szakkérdéseket, esési számításokat, pusztán a közönség által megérthető adatokat vetettem papírra. Újra megtekintvén a buktató gát lefektetését, eltüntetését, a fehér-körösi társaság saját sátorába hívta a társaságot barátságos reggelire. Üstbsn főzték a Körösök speciális eredetét a halat, melyet azonnal szervírozni kezdtek. A főispán jobbján Kovács, balján Ozakó tanárok ültek. A fiatalok vígan lakmározták a kitűnő halat, a midőn szóra emelkedett Lukács György főispán, szép formás beszédben üdvözölve az ifjúságot, a kiben kedve telik, látva tudományszeretüket, melylyel a tudományok szövétnekét lobogtatják, éljen az ifjúság, vendégeink, éljenek kiváló tanáraik, fejeszta beszédét a főispán. Erre összecsöngtek a poharak s K ovács Sebestyén Aladár mondott köszönetet, köszönete szól a szép beszédért a főispánnak ós a vendéglátásért a fehérkörösi ármentesitő társulatnak, a Körösök kiváló szakerőinek, a nyújtott magyarázatokért. Ladics György szép beszédben arra az ifjúságra emeli poharát, mely tudományos kikópeztetéseért lelkesedik, komolyan fárad, mely — hogy ugy mondja — nem akarja mezítláb az olimpust megmászni. Ez a beszéd is rendkívüli lelkej sedést keltett. Fábry Sándor alispán a társaságlegtöbb tagja mégis ugy mutatta, mintha botrányosan jó kedve lenne. A zongorázó vén kisasszony sentimentális románcza, a társaság monoto miája, melybe alig vegyült néha egy-egy halk, dallamos női kaczaj összekavaro dott s a szőke leány ezen a hangcha oszon keresztül hallgatta-hallgatta a mellette ülő férfi behízelgő baritonját. Hogy miről beszélt, mit tartozott rá, ta Ián színházról, vagy lóversenyről, talán másról. Valaki teát hozott a terembe, a leány vett egy csészével s megkiválta a férfit. Az könnyedón intett, hogy nincs szüksége reá. A leány vállat vont s azután hallgatott. A leány s a férfi sokáig. Egyszer azután az ifju minden bevezetés nélkül megragadta a kezét a nőnek : — Es holnap szóba tud állni azzal az emberre], aki egész este figyelemre se méltatta. Ez-ez volt az ifju igazi hangja. A mély bariton félelmesen dörgött, mint a a tenger mormogása vihar előtt. A leány ugy látszik nem sokat tar tott a hangtól, valami szánalmason úszott mosolyra húzta vérpiros ajkait. — Eh — szólt a férfi— azaz ember nem szereti önt, magának, hiába tetteti is magát, terhére van. Nem igy viselkednek egj mással vőlegény és menyasszony. A leány türelmetlenül intett kezével: — Már újra kezdi édesem, pedig megigérte, hogy abba hagyja végre. Úgyis mindhiába minden erőszakoskodása. Már mondtam egyszer, hogy én belenyugszom a változatlanba, az én gyönge kezem nem elég erős arra, hogy megállítsa a sors kerekét. Talán valamikor más hangon beszéltem. Eh, mit tesz az. Fiatal éretlen leány gondolkodása volt, tele napsugárra], virággBl, dallal, meg mit ludom én micsoda bohóságokkal. Oh a gyermekleányok sok-sok esztelenseget elgondolnak. Szerelmes voltam magába . . . Az ifju felsziszszent s megragadta a leány kezét. Az nem vonta vissza. A szemrehányó tekintetet nem tudta elviselni s a selymes szempillák lecsukódtak: •— No ne értsen félre — szólt valamivel halkabban, melegebben. — Én szeretem magát, de mit tesz ez. En számoltan ezzel u szerelmes szívvel. ígéretet nem tettem, de meg ha tettem volna is ? Szeretem magát, a sziv minden dobbanása az öné. . . . AZ ifju lehajolt s lopva megcsókolta a nő kezét. — Odabenn tudja ezt minden ember, tudja a vőlegényem is. Nem beszélnek róla, nagyon megszokott dolognak tartja mindenki, de kisórtse meg csak tudomásukra hozni, hogy ,ön nőül akar venni, én pedig elhatároztam, hogy a neje leszek. Meglássa micsoda arezokra talál,, . A leány látta, hogy az ifju beharapta ajkait; — No lássa micsoda bizarr dolog, még gondolatnak is, ön művész, nevét ismerik az országban mindenütt, hírneve elbarangolt a külföldre is. Kifogástalan jellemre, életmódjára. Egy levegőt sziv velünk, micdanynyiunkkal. Részt vesz estéljeinken. Egyikünk másikunk elfogadja udvarlását, sőt vetekedünk egymással kegyeiért. Barátainkkal együtt kártyázik, ünneplik a férfiak a kaszinóban, a sétatéren, színpadon, eletben egyaránt. De hogy valamelyik nő közülünk a kezével együtt nyújtsa a szivét önnek ? ! . . Oh menjen édes barátom. A leány hangja egyre élénkebb lett, sebesen beszélt : — Mi és ön között ott tátong egy nagy űr, a melynek az előítélet ásott méJy medret. Ha közelitenónk egvmásmáshoz, belehullanánk s elvesznénk menthetetlenül. Az ifju ajka remegett, annyi fájdalom vegyült hangjába, mikor kérdezte : — De ez nem lehet az ön meggyőződése. Az ön szive azt súgja, hogy a nagyvilág felfogása nem helyes, nem az örök törvények szerint való, önt csak a kényszerűség szólaltatta most meg . . . nem akar azzal az árral, melyet a világfelfogás indított közénk, hogy elszakítson egymástól, nem akar a gát szakított árral küzdeni ? Mondja, hogy igen. A leány bólintott a fejével . . . A férfi szemeiben fellángolt valami olthatatlan égő szenvedély : Hár akkor meneküljünk ebből a világból, meneküljünk valami félreeső zugába, ahol nem ismer bennünket senki. Ahol nem kérdi tőlünk senki, hogy mivel tartozunk a társadalmi felfogásnak, ahol nem tudják, mi eszerint két külömböző egymástól, messze eső világrend bolygói vagyunk. Az ifju minden szenvedélyét belefojtotta szavaiba, melyek megtalálták a nő szivét s a búzavirág szemek mintha könyeztek volna. A nő lopva törülte ki szép szemeit. Egy kis ideig gondolkodott, azután erőt vett gyöngesógón. — Ne beszéljen igy. Hagyjuk az ábrándokat. Nagyon szépek egy ideig azok, de múlók, mint a Tiszavirág s keserij belőlük a kiábrándulás. Száműzve enyéimtől, a megszokott élettől, eltaszítva barátainktól, ismerőseiktől, nem kisérve mástól, csak megvetéseiktől. Ezt nem tudnám elviselni soha . . . Dőre, hiu álmok ezek csupán. Az ifju feje odahanyatlott mellére. A leány meg fölkelt, hogy távozik, ezutáp megállt, elgondolkodott valamin s visszaszólt a ifjúhoz: — Várjon rám holnap templom után, az ön lakásán, hol nincs kémlelő szem, hol nem figyel bennünket senki, majd megbeszéljük a jövőt. Megvillantak a szemei a leánynak, szenvedélyes tűzben égtek, mikor hozzátette szilaj hangon : — Port a világ szemébe édes barátom, port . . . Az ifju valami édes fájdalmat érzett a sziyében és t^lán valami megvetést azután a nő iránt. A zongorázó vén kisasszony ijedten ugrott el a zongora székről. Egy hur elpattant a zongorában.; A románeznak vége szakadt. ....