Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-10-03 / 79. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, 1897. Vasárnap, október hó 3-án. 79. szám. BEEESME6YEI EOZLONT POLITlIvAl es VEG YKSTABTALMU LAP. Szerkesztőség : Megjelenik lietenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/ sz íZzsilinszkv-féle há/i ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. - Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Apponyi-utcza 891/« sz. (Zsilinszky-féle ház . , „ '* ,,.„.,.:, ' I fcaves szám ara 8 ur, hova a küldemények és az előfizetési pénzek hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők küldendők Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő Kéziratok nem adatnak vissza. í Hirdetéseket lapunk számára tlfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A ve Caesar! (G. B.) Furcsa időket élünk. Gondolkozóba esik az ember s a midőn a világ folyásáról magának képet alkotni készül, az ellenmondások szövevényeiben alig találja meg a kibontakozás vezérfonalát. Mi képen lett erény az, a mi nem is oly régen bünszámba ment? Az ábránd, remény, illusió miként varázsolódott egy szempillantás alatt élő valósággá? Hol rejtó'zik az a bűvös hatalom, mely s gondolatok, vágyak lánczait széttörte, a sötétséget egyszerre világossággá változtatta át ? Első pillanatra a legtanácsosablmak látszik politikusnak lenni, a nemzetek törekvéseit, elhelyezését a continensen s kikutatni, melyik érdekének, hatalmi vágyainak mi felel meg, melyik hol találja meg czéljait előmozdító szövetségesét ; mert hiszen a népek a jelen század alkonyán, a szövetkezésben keresik boldogulhatásuk kutforrását. Ez azonban sajátságos ue-mzeti szempontból nem vezet czélhoz. Inkább a politikai szükségesség érzetének kiismerése vezet el a megfejtéshez, minek segítségére siet a nemzeti öntudat fellendülése a szivekbeu, miket egy királyi szó nyitott m^g. Elmerengve áll a magyar véráz tatta rónái fölött, elvonul szemei előtt egy egész ezer év szakadatlan küzdelme létjogáért. Eltűnődik régen porladozó nagyjainak hőstettei fölött, kik az ész hatalmával, karjaik aczélizmaival száz ellenséget, száz csatában győztek le, mig annyi lélekzethezjutottak, hogy nemzeti létezetük jogát a világ elismerni hajlandó vala. Háuyszor ment keresztül a honalapítás nagy munkáján s íme ezer esztendő határköve elporladott s helyébe ujat kell tenuie ; ismét megalapítani a hont. Volt idő, midőn hatalmának fénye elhomályosított minden európai trónt, s íme, ma századok ruultáu kezdünk ismét álmodozni s a nemzetek, melyek hajdanában érezték a magyar fegyverek erejét, kegyesek tudomást szerezni aról, hogy még mindig lé tezní bátorkoduuk, hogy a régi vitézség nem halt ki, hogy a magyar népcsaládok között szerepre hivatott. Furcsa változása az időknek. Es mindezt egy idegen nemzet hevesvérű, uralkodásra termett feje derítette ki politikai éleslátással, hangoztatta nyíltan, az egész világon hallhatván a magyar legszeretettebb fejedelme előtt, ki azt megértve s régen tudva, titkos vágyainak adott kézzel fogható bizonyságot oly fejedelmi ténnyel, mely az egész nemzet rajongó lelkesedését keltette fel. Itt az erdélyi bérezek között jutottak ezek eszembe, hol oly ritka a magyar szó, hol a nép nyelve, érzelme idegen s hol az izgatók megmételyezni iparkoduak a nép lelkét. Miért, maguk sem tudnák megmondani. Nagy Magyarországon minden szemben lángol a lelkesültség tüze, minden ajk a fejedelmi tényről beszél, mely egy csapásra milliók szivét hódította meg s fűzte elvághatlan kötelékkel fejedelméhez, ott visszaidézik a nagyok emlékezetét, hogy tetteikből erőt kölcsönözzenek a jövő küzdelmeire, — itt szelíden mosolyog az őszi verőuyes nap, mintha azok helyet beszélne hangosan, kiknek ajka zárva vau s kik halvány sejtelemmel sem biruak a történetekről. Itt az alattvalók százezreinek szive zárva van, nem él abban más, miut közöny. Tarthat az egész világ uralkodója összejövetelt a magyar tündéri székvárosában, — itt arról beszélnek, mikor jő el az a boldog óra, mikor megszűnt magyar lenni a magyar. Csodálatos. Mily tudatlanság fészkeli be magát az agyba némely embereknél. Mily együgyűség. A szász, melynek hazát adott e hon, száz mértföldnyire tekint, hol a nagy német birodalom hatalmas uralkodója osztogatja parancsszavát. S midőn vizsgáljuk mozgalmukat : akaratlanul mosolygunk. Erdélyből emelkedik fel a szózat a németek ura felé. „Vigyázz, nejöjjide a magyarok hazájába, mely nem a mi hazánk, mert e barbár nép indulatainak kitöréseiről nem állunk jót". A tudákosság álarcza alatt érett emberek ragadnak tollat s hasábokat irnak a magyar vandal természetéről. De a németek ura nem hallotta meg aj. intő szót elszakadt szász testvéreitől, hanem eljött s részesült oly fogadásban. oly meglepetésben, minőt csak álmainak tüudérképe varázsolhat elébe. Elragadtatva általa, felemeli serlegét s a magyar lánglelkü költőinek hangján hymnuszt z,eng a magyar dicsőségről, hazaszeretetéről !! — És a szász testvérek ? Kerestek egy mélységes sziklahasadékot, hol sötét van, elbújtak, hogy ne lássanak, hallgatnak, hogy észre ne vétessenek. Nem akarják tudni, mi történt. S midőn a németek ura a legnagyobb volt tetteiben és szavaiban, ők nem találnak szót a dicsőítésre. Szegény II. Vilmos, milyen hűtlen lett egyszerre a véredből való vér, mint ők mondják. Dicsőséged tetőfokán bagolyódukba búvtak, hogy rólad hallgathassanak. Ave Caesar! A „Kronstadter Zeitung"-nak nincs mit irjon! S a többi nevezetes martiromságot szenvedett hazánkfiai ? Hallgatnak s titkos dühhel tekintenek a románok királyáuak magyar barátkozása elé, mely egy csapásra agyonzúzni készül annyi fáradságuk eredményét, mely kiüríteni készül zsebeiket, mikbe a romáu iredenta potyogtatott könnyen aranyait. Bizony sovány kosztnak néznek elébe s ez baj még egy martiruak is. * A sógorok pedig tul a lajtán egymás haját tépik s nem veszik észre, hogy mentől tovább, mentől mérgesebben veszekednek, mentől jobban iparkodnak nemzetiséggé tömörülni, annál jobban ragyog a magyar égen a nap, annál magasabbra hág s a magyar ezeréves korona csillogó fénye annál jobban bevilágítja Ausztriát. Ave Caesar. Éljen a királyi Magyarország rónáiról elhozza a szellő az öröm mámor zaját s itt a havasok koronáján viszhangra kelve, elröpül a székelyek földére, hol hangosan dobog a szív, hol lelkesedós tüze lángol a szemekben. De talán egy kót hang megreked itt a havasok között is s lakói a szokatlan zengósre figyelmesek lesznek. A politikai hét. — A „Bókésm. Közlöny" fővárosi tudósítójától. — Budapest, okt. 2. A politika inkább a kombinációk, mint az exigenciák politikája. Nem csak az a kávéházi politikus kombinál, a ki „BékésmegyeiKözlönftarcája. A hangya és az ember. — Mutatvány a Tanügyi Karczolatok-ból. — Szép világ a kartársi szeretet virága 1 E virágnak maghonából hulltak a paedagogiai közvélemény termő talajába azok a csírázó termőképes szemek, melyekből a tanitók önsegélyző egyesületei fejlődtek. A többek köiött a fővárosi ta nitóknak is van ilyen egyesületük : a fővárosi tanitók segély egyesülete. Az egyesület méltán nevezhető az első helyen a humanitárius egyesületek között. Nem azért, mert ő gyakorolja legnagyobb mérv ben az emberszeretetet, (hiszen erről anyagi erőtlensége miatt szó sem lehet), hanem azért, mert ő a legjobban megválasztott téren műveli a jót, nevezetesen : a fővárosi nagjobb családdal megáldott lanitók gyermekeiknek évenként nevelési segélyt oszt ki. Ezekért a segélyekért folyamodni kell. Az osztó búottság igen körültekintő. Számba vesz minden néző pontot, hogy igazán méltó-e az illető és válóban a viszonylag legszegényebb tanitó gyer mekei kapják meg a segélyt? És bogy még a fővárosi tanitók közül is ttk a segélyre szorult, azt feltünteti a sok beérkező kérvény, olykor százig való. Az ösztöndijakért erős versenges folyik az apák részéről, a kik a legkermönfontabb medon okadatolják, hogy miért csak ő és csak ő érdemes elsősorban arra, hogy a neveltetési segélyt a fiának adják. Hangsúlyozni kivánom, hogy igaz töruneiet írok le, Nihány év előtt s2erti.Cíés vollsm m< gjótegami Sámba Lajos igazgató-ta nnoi, a i-t géljzőfgyei ület elnökét. A mint javaban beszélgetünk, idegesen, erős lelki felindulásban sápadt kollega nyitott be. Alig tudta elmondani, hogy mit akar. Azt kérte, bogy az elnökség ne vegye tekintetbe azt a perfid vádaskodást ós a kórvényezés ama különös módját, melylyel egy kollegája a bizottság hangulatára épített, hogy őt a jogos segélytől elüsse. Közben aztán megismerkedtünk. A kollega sokkal nagyobb dicsőséggel, mint a sorok irója, évek hosszú sora óta munkása a paedagogiai irodalomnak, is pályázott. Együtt is távoztunk el. Aztán a fő város legzajosabb utczájában a következőket beszélte: — Ugyebár, nem értette meg az elnök urnái kifejezett kérelmemet ? — Valóban, nem. — Oh, komikus dolog az nagyon, ha nem volna oly komoly és a helyzetet jellemző. A többek között kettőnknek, nekem és egy a kültelken levő kollegám nak vannak reményeink az ösztöndíjra. A kollega ur azonban azt hiszi, hogy ő, mert én is folyamodtam, rövidséget szen ved Mit tett tehát? A kollegára néztem, a ki gúnyosan mosolygott. — A napokban folyamodványához egy pótbeadvanyt mellékelt. — Valóságos utóajánlatot, — tódi tottam. — Igen ! Mellékelt egy korcsmárostól aláirt irást és egy szatócsszámlát. — Az ördögte is, mit akart ezekkel ? — A korcsmáros szellemi rokona Pichler Győző ktpviselő urnák : nagy leltplező. Senki más, mint a saját korcsmárostm, kinek fuxinos borát evek óta, igaz, hegy mérsékelt adagban, de iszom. Ez a jó öreg koicsmáros sajátkezülegbizonjitja, hogy én mindennap egy félliter bort hozatok magamnak tőle és a borral még egy esetben sem maradtam adósa. — Ej, de vidám. Hát a szatócs, ez meg mit bizonyit? — Az nem bizonyít semmit, hanem követel. Követeli a kiló számra elhordotl vágott, tűzifa árát ós egy erélyes fenyegetéssel végzi. — iv fenyegetés ? — Kijelenti, hogy énekeljen bár neki az utóajánlatot tett kollega a szirének hangján, hozza le az égnek minden csil lagát, vesztegesze meg az ígéret földével, nem hajlandó többé hitelezni s fölhívja, bogy jövőben az aprított tűzifa készpénz fizetéssel venni ne terheltessék. — A könyörtelen szatócs a fővárosi kollegák financziális viszonyait nem valami derült fényben látja. De nem értem, miért kell a sértő külvárosi szatócshang ról a nagyrabecsült ösztöndíj-osztó bizottságnak tudomást venni ? A kollega erre igy folytatta: — Ezt a kollega pótkérvónyében megmondja. Szédületesnek találja a kettőnk financziái között tátongó mélységet. Mig én (a fővárosi tanitók nagy Epikurja) mind n nap oly félliter borokat fogyasztok el, melyeket készpénz fizetés mellett veszek ; ő, a szegény didergő, kiló számra veszegeti a hasábfát s még ennél is megtagadják a hitelt. Lehet e a bizottság ezek utan oly könyörtelen, hogy az ösztöndijat nem az ő gyermekének, hanem nekem, az én gyermekemnek itéli ? kollega elhallgatott. El volt keseredve. En meg voltam hatva. Szerencsére a földre néztem ós még volt időm a lábamat fólreránlani. Különben ez a lépésem okvetlen kioltotta volna kót hangya éle tét. A két hangya együtt sisfusi erővel vontatott hozzájuk egy óriási kenyérmorzsát. A hangyák erőlködését látva és a kolega beszélgetésének hangulata alatt, lelkemben egy méla gondolat zsongott. Mennyivel külömb a hangya, mint az ember . . . Verner László. A második elsőIrta : Erdélyi Zoltán. a Jerney Margit regénye tulajdonképen ott kezdődött, mikor az öreg Tódorffy Gyula megkérte a kezét. Egy tizennyolcz esztendős lány, meg egy hatvanöt esztendős kurai biró nem valami nagyon illenek ugyan össze, hanem azért az esküvő mégis megtörtént, a vőlegény korát megillető ünnepies — csöndben. Mikor Margitnak azt mondta az édes apja : — Leányom 1 Odaígértem a kezedet Tódorffynak 1 — a leány csak annyit kért még, hogy előbb egyetlen barátnójával, a Halmos Gizival megbeszélhesse a dolgot. Halmos Gizi végig nézett az előtte álló fiatal, halovány arczu leányon, aztán ae ő komolykodó, öreges hangján megszólalt : — Nem szeretsz senkit ? A leány egy pillanatra elábrándozott. Hátra vetette barna bodorfürtös fejét, szemeivel kibámult az alkonyodó őszi égre, s megingatta a fejecskéjét. — Senkit 1 — Akkor menj hozzál Utóvégre is méltóságos asszony leszel s az apád adósságait is kifizetheted legalább. Sohasem ismertem egy szenvedélyedet sem, örültél mindig, ha magad maradhattál, nos ezt a nyugalmat az öregnél, azt hiszem, teljes mértékben megtalálod. Legföljebb a betegápolás fog némi különös szórakozást nyújtani, de ebbe is majdcsak beletörődői 1 Eredj hozzá ! Margit odanyújtotta a homlokát. — Csókolj meg ! — Aztán kót hónap múlva elkísérte az urát San Remóba, egy óv múlva pedig kikísérte oda, ahonnan már csak egyedül tért vissza. )»1 wik Diai néného'/. igj iv melléklet van csatolva.