Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-09-23 / 76. szám

Á tanfolyamot Csabán ugy képzeli Schreyer Harry megnyithatónak, hogy a gymnasium és leányiskola igaz­gatói jegyeznék a jelentkezőket. A leá­nyok a polgári leányiskolában, a fiunö­vendékek a gymnasiumban nyernének oktatást. (Kezdők ós haladók.) A növendékek havonként fizetnek: kezdők 5 frtot, haladók : 6 frtot. Beiratási dij : 3 frt. Hogy a csabai közönség a kiváló iskola tanári karát megismerje és fényes zenei tudásokról tudomást vegyen, Schre­yer Harry igazgató kötelező Ígéretet tett, hogy Csabán a színészek távoztával még novemberben a gymnasium alumneuma alapja javára jótókonyczélu hangversenyt rendez, tisztán az intézet tanárainak köz­reműködésével. Ajánljuk a szülők figyelmébe a zene­konservatorium létesítésére megpendített eszmét. Ha most 40—50 gyermek nem akad zongora, hegedű, esetleg czimbalom tanulásra, akkor a zeneiskolától évekig el leszünk ütve. A kik a fölvetett eszmét segítik, azoké az uttörés, mely azonban a siker zálogát rejti. Az érdeklődőknek bővebb tájékozást a gymnasium és leányiskola igazgatósága, esetleg maga Schreyer Harry intézeti igazgató (Arad) adnak. KÖZSÉGI ÜGYEK, — A gyulai képviselő-testület folyó ha 16-án délelőtt Dutkay Béla polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tar tott, melynek első tárgya az epreskerti területnek házhelyekül történt eladására vonatkozó immár harmadizbeni előterjesz­tés volt és a közgyűlés az árverést jóvá­hagyta. Az ajtópfalvi tanyai iskola tel­kének s kisdedóvoda czéljára, N é v e r y Albertné házának megvételére vonatkozó előterjesztés, miután érdemleges határozat hozatalára vonatkozolag képviselők tör vényben előirt szamban ezúttal sem vol tak jelen, ujabb közgyűlés határnapjául október 5-ike tüzetett ki. A regále része­sedésből takerékpónztártlag kezelt összeg­ből polgármesteri előterjesztés folytán 2000 forint a közmunkapénztárba utal vanyoztatott. A közgyűlés legfontosabb tárgya volt az utczák kikövezésére vonat kozó előterjesztés. Agyülós egyetlen visz hangot nem keltő felszólalás kivételével— egyértelmű helyesléssel magáévá tette az előterjesztést és felhatalmazta a városi tanácsot, hogy a kőutak kiépítésére rósz­letes.tervet, költségvetést készítvén, a mun­kára" árlejtést hirdessen, annak eredmó nyét jóváhagyás végett a közgyűlésnek terjes-ze be. — Orosháza képviselőtestületének mi nap tartott közgyűlésén V a n g y e 1 Szi­lárd első jegyző bejelentette, hogy az elöljárósághoz panasz tétetett az iránt, hogy a községi mázsánál a községi állat­orvosok 10—20 krt szednek a sertés fu­lajdonosokipl minden egyes esetben, ho­lott »hoz joguk nincs. Eddig a kivitelre vásárolt sertések után szedtek bizonyos dijat „vizsgálati dij" czimén, ma pedig kivétel nélkül szednek mindenkitől.... A gyűlés megütközéssel értesült e vissza élesekről s kimondta, hogy az állatorvo­soknak csak azoktól srabad a jövőben szedni, kik kivitelre adtak el sertéseiket 8 nem 10—20, hanem csak 5 krt dara bonként. — Vangyel Sz. első jegyző be­mutatta a földmivelósügyi miniszter le iratát, melyben kijelenti, hogy az ismétlő iskolások részére nem hajlandó átengedni az állami kertet, azt azonban megengedi, hogy hetenként a tanítók kivezethetik növendékeiket .... A gyűlés elhatározta hogy az ismétlősöket a községi kertbe fogja küldeni. — Vangyel Sz. első jegyző előadja, hogy az államvasutak igazgató­sága a vatut udvarán ártózi kutat óhajt fúratni, s felszóllittatott az elöljáróság, hogy a tárgyaláson jelenjen meg .... A gyűlés kimondja, hogy mivel már évek kel ezelőtt egyezségre lépett a vasút igaz­gatóságával az árt.ézí viznek az állomásba való bevezetésére nézve, s továbbá mivel nincs hova levezetni a fölösleges vizet, azért a tervbe vett uj kut furatása ellen foglal állást. ÚJDONSÁGOK. — Közgyűlés olqtt. Már csak néhány nap választ el a vármegye közgyűlésétől, mely e!ó, tekintettel a többrendbeli vá lasztásokra, nagy érdeklődéssel néznak. A választás, mint már irtuk kedden lesz A vármegyei főjegyzői állásra ez ideig dr. B o d o k y Zoltán, volt orosházi főszol­gabíró, jelenlegi helyettes főjegyző az egyedüli jelölt. Megválasztása kétséget sem szenved, mert Bodoky eddigi köz­szolgálatával ós rátermettségével bjztq­sitoita az egyhangú megválasztást. A megválasztásával megüresedő orosházi főszolgabírói állásra Ambrus Sándor yolt szeghalmi főszolgabíró, kinek az orosházi járásba való helyettesítése szol­gálati érdekekből történt, — szintén egye­dül pályázik Utódjául a szeghalmi fő­szolgabírói állásra három jelölt neve forog szóban, ezek : C s á n k i Jenő tiszteletbeli főjegyző, dr. W i e 1 a n d Sándor gyulai szolgabíró, tb. főszolgabiróés dr. S z a 1 ay József a jelenlegi főszolgabíró-helyettes. A pártalakulásokból következtetve a vá­lasztás sorsa a két előbbi jelölt között fog eldőlni. Csánki megválasztása esetén megüresedő Il-od aljegyzői állásra Ber­thóty István, a III ad aljegyzői állásra pedig Kiss László mostani helyettes hallomásunk szerint egyedül, az ellen kező esetben megüresedő szolgabírói ál­lásra pedig S a 1 a c z Ferencz és H a j n a 1 Béla tb. szolgabirák fognak pályázni. A nyugdíjazás folytán megüresedett árva­széki ülnöki állásra az előreláthatólag egyedül pályázó Szabó Emil árvaszéki jegyzőt fogják előléptetni. Az ő helyére ez ideig tudomásunk szerint C3ak S i n s z k y Ferencz biharvármegyei árvaszéki szám­vevő pályázott. Az árvaszéki jegyzői ál­lásra azonban kétségkívül Somogyi Akos joggyakornok fog megválasztatni, ki már két óv óta kiváló szorgalommal ós képzettséggel működik az árvaszóknól ós munkásságával rászolgált a jól meg­érdemelt előléptetésre. — Megyei közgyűlés. A hétfőn kezdődő megye gyűlésen a rendes tárgysorozaton felül több nagy jelentőségű ügy fog még tárgyaltatni, melyek minő későn előké­szíttettek, a rendes tárgysorozatban nem, hanem a póttárgysorozatban vétettek föl. Ezek sorában minden esetre legkiemel­kedőbb a Gyulán a közkórház kibőví­tésének ügye, illetőleg 250 ezer forintos kölcsön megszavazása a tébolyda számára, melynek amortizációs költségeit a belügy­miniszteri kormány biztosította, a Gyulán elhelyezendő elmebetegek után fizetendő napi ápolási dijakból. Póttárgysorozatban van fölvéve a közig. biz. előterjesztése a békés-gyulai ut kikövezéséről, a kereske­delmi miniszter intézvénye a báboczkai útszakasz áthelyezéséről, a ménvizsgála­tok más módon való eszközléséről stb. kormányi rendeletek és egyéb, a közsó geket érintő fontos ügyek. Ugy a fő ,mint a póttárgysorozat letárgyalása három na­pot bizton igényel. — Személyi hire't. Köődi Lázár Sándor ezredes, a gyulai 2 ik honvéd gyalogezred parancsnoka, a lefolyt király gyakorlat alkalmából, melyben ugy az ezredes, mint a vezénylete alatt álló de­rék ezred is kitüntette magát, II, Vilmos német császártól a porosz vörös sasrend másodosztályú érdemkeresztjét kapta. A kitüntetés nagy örömet keltet Gyulán — L i s z y Viktor, kir. ügyész, K é ry Eiek, főispáni titkár szabadságukról hazautaz tak és elfoglalták hivatalaikat. — G y u­la fi Endrét, gyulai polg. isk. tanítót Bajára választották meg tanítónak az ottani polgári iskolához. Állását már el is foglalta. — Nyisztor Adorján dr. törv. bírónak tiszteletére Csabáról való távozása alkalmából barátai ós tisztelői szombaton este bucsulakomát rendeznek a „Fiúméban". — A bányakerületi közgyűlés f. é. okt. 17-én lesz megtartva Budapesten, közvet­len az egyetemes gyűlés e.őtt. — Tanévnyitó istentisztelet. A csabai evang. gymnasium ós a magyar tannyelvű elemi iskolák növendékeinek tanévnyitó isteni tisztelete a szülők és a hivek élénk részvétele mellett a mult vasárnap dél­előttjén tartatott meg. Lélekemelő látvány volt, a mint az ezernyi tanulósereg ok­tatóival a nagytemplom hatalmas boltivei alatt elhelyezkedett. Az isteni tiszteletnek oltár előtti részét Korén Pál főesperes, a vallásos és hazafias nevelés tanítás e lelkes oszlopférfia végezte, a szószékről pedig D a x e r gymnasiumi hitoktató tartott alkalmi beszédet. — Erőt a mun­kához, munkát az erőhöz. — Esküvők. Fényes esküvő lesz ma délután Orosházán, a midőn D o b a y Laios honvéd-huszár százados vezeti ol­tárhoz bájos aráját. Székács Linka kisasszonyt, a megye egyik szép leányát. Az esküvő nagy fénnyel fog lefolyni. — M a r c s e k Lajos, a szarvasiak földije ez idő szerint Vadkerten M. A. V. hiva­talnok e hó 11-ón vezette oltárhoz Gyön­gyösön Horváth Lajos uradalmi nyu galmazott számtartó leányát, Jolánkát — A gyulai törvényszék épülete hosz szas előkészületek után a megvalósulás stádiumába lép. A napokban ugyanis Erdélyi igazságügyminiszter keresztül utazott a csabai vasúti állomáson s itt véletlenül találkozott T erényi kópvi selővel, kivel csakhamar bizalmas társal­gásba merült. Beszéd közben Terényi meginterpellálta a minisztert, hogy a gyulai törvényszék palotájára mikor irják már ki az ajánlati versenytárgyalást ? Erdélyi n iniszter kijelentette, hogy csak O Felség ungedélyót várja, mert a tör vény értelmében minden 100 ezer frtot meghaladó állami építkezéshez királyi jóváhagyás szükséges s a mint ez a ka­binetirodától leérKezik, haladéktalanul fog intézkedni, hogy a hirdetmény ki­bocsáttassák. S miután a királyi elhatá­rozás már a napokban Budapesten lesz, a legmegnyugtatóbb módon biztosította Terényit, hogy az építkezések a jövő év­ben teljes erővel foganatba vétetnek. Egyúttal azon óhaját is nyilvánította, hogy az épület helyéül szolgáló telket szeretné megnézni s ha a vonat anynyit időzött volna Gyulán, mint Csabán, ugy rövidesen bekocsizott volna a városba. — Vilmos császár és a békésmegyei háziipar. Budapestről közli velünk fővá rosi levelezőnk, hogy mikor az iparmű­vészeti palotában R a d i s i c s Jenő igaz­gató kíséretében a magyar szobába ér kezett, mindjárt meglepte a terem egyik szembetűnő része, a hol a békósmegyei haziipar jelesebb dolgaiból van egy kol­lekció. Kérdezte, hogy az ország mely részén viselik ezt. Az igazgató aztáni hosszasabban beszélt Békésmegyéről, kü­lönösen Csaba és Tót Komlósról, a hol a szövészeti háziipar virágzik. — Igen szép 1 — jegyezte meg távo­zóban a német császár. — A gyulai tébolyda. A közkórház kibővítése ós a tervezett elmegyógyintézet létesítése ügyének előkészítésére kikül dött albizottság dr. F á b r y Sándor alis­pán elnöklete alatt e hó 17-ón ülést tar­tott, melyen dr. Berkes Sándor köz­kórházi igazgató-főorvos referált a lipót­mezei ós gyöngyösi országos tébolydák­ban tett tanulmányútjáról. Előterjesztésé­hez képest elhatározta a bizottság, hogy az elmegyógyintézetnek 250 ágyra való létesítését és berendezését fogja javasolni, mert csakis igy biztositható állandóan legkevesebb 200 beteg ápolása. A fentar­tási költségekre vonatkozó költségvetésből meggyőződött a bizottság, hogy az enge­délyezett ápolási dijakból fentartás költ­sége, valamint a létesítési tőke évi tör­lesztési összege fedezhetők lesznek. Ezért 250,000 frt kölcsön felvételét javasolja, mely 25 év alatt lenne visszafizetendő. — Végül, miután arról értesült a bizottság, hogy a megvásárolni tervezett telkek tu­lajdonosai tulmagas követelést támaszta­nak, megállapodott ama javaslat előter­jesztésében, hogy azon esetre, ha a telek­tulajdonosokkal móltányos összegben meg­állapodni nem sikerül, a telekvásárlások elhagyásával a tébolyda két emeletesre építtessék. A közkórházi bizottság most hétfőn tárgyalta a kérdést ós végleges megállapodásait határozathozatal ós a nagyszabású terv effectuálása végett a 27 ón tartandó közgyűlés elé terjeszti. — Halálozás. Gyászlap jelenti Szarvas­ról, a város ottani társadalma egy kiváló tagjának, Fuehs Ede dr., megyei tb. főorvos és városi főorvosnak hosszú szen­vedés után, élete 56 évében törtónt halá­lát. Fuchs Szarvas város közegészségügyi intézményeinek érdekében nagybuzgalmu tevékenységet fejtett ki, nevét az elsők között láttuk minden közmozgalomban, a szegények iránt nagylelkű, a főgym­nasium volt beteg diákjai tudnának ar­ról beszólni, mennyi önfeláldozással gyó­gyította és anyagilag segítette az arra érdemes szegény tanulókat. Halála mély és igaz részvétet keltett. Több egy évé­nél, hogy állandóan betegeskedett s csak övéinek odaadó ápolása tartotta fönn éle­tét. Temetése tegnap délután volt három órakor, midőn ravatalát számos koszorú borította. Halálát neje, született Bácskai Fanny, édes atyja, leánya Adler Arminnó, Bácskai Béla dr., Bácskai Albert, Krecs­márik János dr., a Lusztig, Léderer ós Adler családok gyászolják, de gyászolja az egész város, melynek hü, munkás pol­gára volt. Áldás legyen emlékezetén 1 — Hymen. Szőke Rudolf kolozs­vári államvasuti hivatalnok a napokban jegyezte el D. Vajda Géza k.-iadányi községi főorvos bájos és szép leányát, Gizi kisasszonyt. — Egy békésmegyei festőművészről. Jantyik Mátyás, a fiatalabb festő nemzedéknek e folyton izmosodó tagja, a nyáron hosszabb ideig keleten utazott ós egész sereg keleti motivumu vázlattal jött haza. Ujabban készült el egy nagy méretű remek szép festménye, mely a „Buzaszentelés szertartásáét mutatja be. Processiós nép vonul a májusi mosolygó ég alá, hogy a friss zöld vetést a pap megszentelje. A vászonon hatalmas élet ós hangulat van. Alakjai jellemzők ós igaz áhítattól órdekeSek. Akik a teljesen kész, szép nagy képet látták, el vannak ragadtatva. — Színészet Csabán. A zombor bajai színházak igazgatója, K u n h e g y i Mik­lós már kiadta előleges jelentését, mely­ben a szinirodalom legjobb újdonságait ígéri. A társulat valóban kompakt és több Csabán is ismert erő jön vissza körünkbe. Ezek sorában N. Bodroghy Lina, a ki kót óv előtt pompás színjátszó tehet­ségével a csabaiak kedvenczóvó lett, ki­váló erő D a r ó c z y Ilka, a kit évek óta mint a vidék legjobb hősnőjét ismerik, Göőz Arankát is kiváló hir előzi meg. Az énekes szerepek Reviczky Ételre, Hevessy Jankára, Kunhegyínó Bellára néznek. A férfiak sorában Ferenczy Fri gyes, Kodolányi Lajos, Leövey József, Pintér Dezső, Nógrády János, Viola Jó­zsef és az igazgató a jobb erők. A szín­társulat bérletgyüjtő titkára Leövey József megérkezett s ma kezdi meg a bérlet gyűjtést. Mint irtuk a színtársulat Forray „Libapásztorával" kez­di meg a szezont ós sorban előadják „Brigattát", „Boszorkányvárt" „Keresd a szived" et, „Mariannát", „Trilbyt", „Le­számolást", „Mária bátyját" és „Télen" czimü újdonságokat, látni fogjuk „Angot" és a „Trapezunti" nagyherczegnőt, mely régiségük miatt újdonság számba men­nek és erősen legyűrik bájban az ujabb­kori Babér Tihamérok égre törő alkotá­sait. Ajánljuk a kiváló társulatot a szin­pártoló közönség figyelmébe. — Elölőptetés. Az igazságügyminisz­ter R a n i k Kornél, a gyulai kir. tör­vényszék fellebezési tanácsának jegyző­jót ós Benczúr Sándor szarvasi kir. jbírósági írnokot, magasabb fizetési fo­kozatba léptette elő. — Zsidóból unitárius. T. Szerkesztő ur! A vasárnapi lapban e czimmel egy újdonság jelent meg, hogy én az izr. vallásból átléptem volna a nazarénusok szektájába és ezt mind azért tettem volna, mert sokallom az 5 frt hitközségi adót. Akik engem ismernek, azoknak fölösle­ges mondanom, hogy az egész hir v a 1 ó t­1 a n, de a nagy közönség esetleg mégis hitelt találna adni e rágalmazásnak, me­lyet Politzer csorvási sakter neve alatt, mert utóbbi nem tud irni, egy rosszaka­róm bocsájtott világgá. Tisztelettel Ber­ger Antal. — Egy ág. ev. lelkész kitüntetése. A német császár, mint tudva van, mult hé­tev Baranyában, a kapancsai erdőkben vadászgatott. Vasárnapra az erdószlak mellett, diszes sátorban istentisztelet volt s azt D r o p p a Vilmos, budapesti ev. tábori lelkész, D r o p p a Gyula csabai tanitó testvére, tartotta. A nómet'császár az istentisztelet végesztóvel üdvözölte a lelkészt szép egyházi beszódeért s kö­szönetet mondott, hogy oly messzire fá­radt. A lelkész délben hivatalos volt az ebédhez s a császár a III. osztályú vörös sasrenddel tüntette őt ki. — Szüreti népünnepély. Hiába csak a kedély kell mindenhez. Bizonyosra vesz­szük pl. hogy mikor még a filoxera nevet viselő rut bogár nem volt ismeretes és szőlőterületeinken vig szüretek járták, sem volt olyan vig, kiadós szüreti mulat­ság, mint milyen a csabai iparos olvasókör jóvoltából Csabán vasárnap lefolyt. Va­sárnap délután félháromkor impozáns menetben vonult ki a fiatalság népies jel­mezben, elől a kaczkiás birónó asszo­nyom, (U h r i n Karolih,) Göre Gábor bíró úrral, akarom mondani Kiss La­jossal. Valamennyien patyolat ingujban, ingvállban és bokorugró szoknyában ós pruszliban festői, szép látványt nyújtottak. A Széchenyi ligetben aztán nagy eleven­ség volt. Árulták a „Szüret" czimü al­kaimi lapot, dobálták a konfettit ós még sok érdekes társasjátékot mutatott be az ötletes rendezőség a közönség gyönyör­ködtetésére. Volt szerenád a vizén, lég­hajót bocsájtottak föl. Az illuminació csol­nakos menet (a la Velencze) sokakat vonzott ki az élővíz partjára. Este aztán a rendezőség egyik agilis tagjának Fi­scher Gézának dialógját előadta Kori­tár Kálmán ós maga a szerző. Az apróság „Goldstein Számi a törvény előtt" czimet visel ós nem szűkölködik pajkos ötletek­ben. Fischer különösen Számit kaczagva alakította, de Koritár is, a tbiró szere­pében, rászolgájt a közönség tapsaira. A mulatság jelentékeny összeget juttatott a kör zászlóalapjára. — Ut épités Gyulán. Folyó 16 án megtartott képviseleti gyűlésében Gyula város tanácsa egyhangúlag elhatározta, hogy a Kelecsényi, Nóvák ós a német­városi nagyforgalmu utczákat kőburko­lattal látja el. A munkálatok mintegy 50 ezer frtot emésztenek fel, melyet több évre elosztva szándékoznak kifizetni. Kü­lönben elismeréssel kell constatálni, hogy a székváros tanácsa lázas igyekezettel s vagyoni erő megfeszitóssel igyekszik a város haladását előmozdítani; ujabb idő­ben ismét nagy összegeket fordított a betonjárdák kiegészítésére, ugy, hogy alig van már olyan élénkebb forgalmú utcza, mely el ne volna látva pompás minőségű betonjárdával. — A diákok a drámai primadonnának. Megénekelték már jambusokban és di­vatos alexandrinusokban, meg lapos ri-

Next

/
Oldalképek
Tartalom