Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-04-08 / 28. szám

Gazdasági egyletünkből. A bókésmegyei gazdasági egylet ez évben ugyancsak kiveszi részét a mun kálkodásból. Rövidesen már a harmadik igazg. vál. ülést tartja s ezen is a gaz dákra rendkívüli horderejű indítványt vetnek föl : az éves cselédek felmondási jogának egységes és törvényszerű értelmezését. A választmány egyik tagja, ki ujabban nem eléggé méltányolható teve kenységet fejt ki a gazdasági egyletben, Sváb Lajos egy éppen őt érdeklő incidens alkalmából azt indítványozta, hogy a cselédtörvény 61. §-ának helyes értelmezése tekintetében éljen az egylet sürgős előterjesztéssel a miniszlernél, mert a gazdára rendkívül káros, ha a mi vele törtónt, az éves cseléd éppen a legnagyobb mezei munkánál hagyja oda a szolgálatot. A felszólalást egyhangúlag helyesléssel elfogadta az egylet ig. választmánya, mert fölfogta az indítvány horderejét. Sváb fölvetett indítványával méltán rászolgált gazdatársai elismerésére. Az ig. választmány elfogadta a gyulai, múltkor ismertetett mezőrendőri ügyben Zlinszky István titkár világosan szö vegezett, helyes ervekkel kidomborított feliratát, melyen áttekintünk a következőkben : A felírat mindenek előtt köszönetet tolmácsol, hogy a felötlött mezőgazdasági szakkérdésben a miniszter kikérte az egylet véleményét : , Nagyméltóságú miniszter ur! Általánosságban tekintve az 1894. évi XII. t.-cz-nek a mezei rendőrségről szóló részét, azon véleményben van a gazdasági egylet, miszerint annak rendelkezé seit s tekintve azoknak a mezőgazdák érdekeit illető helyes intentióját — nem kifogásolhatja, ámde tekintettel azon körülményre, hogy az ország minden vár megyéje — tekintet nélkül a helyi igen eltérő viszonyokra — egyforma eljárásra kényszeríttetik, lehetetlen, hogy azon véleményének ne adjon az egylet kifejezést, miszerint ez majdnem kivihetetlen, s hogy ez inkább kárral, mint haszonnal jár a mezőgazdákra. A felterjesztés ezután Békésvármegyére hivatkozik, hol talán leginkább van kifejlődve a tanyarendszer, a tanyai gazdálkodás. Már pedig ott, hol a kis gazdák kevé3 kivétellel az óv legnagyobb részében kint laknak, s csekélyebb avagy terjedelmesebb gazdaságukat a tanya udvaráról szemmel tarthatják, bizony a me zőőriintézmény általánosságbancsakkölt séggel, de haszonnal nem jár. Vannak még vármegyénkben is ta go«itatlan községek, vannak olyan határ részek; minők p. o. a zsellér telkek, kender földek, a házas zselléreknek kiosztott holdja, hol tanyák nem építhetők, az i yen Aztán hogy másra terelje a beszedei, a lábainál nyüzsgő hangyabolyra mutatva, szólt: — Nézze milyen szorgalmasak ezek az aranyos kis állatok 1 — És magának ezek aranyosak ? — Es mért nem I ? A férfi a kezében levő sótabottal szórakozottan, talán öntudatlanul odaszurt a boly zöme közé. Egynéhány hangya elpusztult. A többi ijedten szétfutott. A lánynak rosszul esett ez a kegyetlenség. És mikor hazafelé mentek, mindig eszébe volt a hangyaboly. És miután logikus volt kissé, a hangyát a maga helyébe képzelvén, a kegyetlenséget magára, nézve sértőnek, félelmesnek találta. És a vége az lett, hogy a lány visszaküldte a jegygyüiüt a férfinak. Lehet egyébként, hogy meg se történt. II. Egy cserép jáczint. A diák szerelmes volt egy lányba. A lány a kerepesi uton egy harmademeleti lakásban lakott az anyjával és a bátyjával. Az anyja tehetetlen öreg aszszony, a batyja egy részeges nyomdászsegéd. És a lány varrni járt a vácziutczába egy nagy konfekczió-üzletbe. A varrással keresett havonként 25 forintot. A bátyja a mit keresett, rendszeresen a sarki korcsmában hagyta szombat este. Egy vidéki plébános nagyházi küldött nekik némi kis segélyt. Két szobájuk volt. Az egyiket, a konyhameUettit, kiadták két diáknak. Az egyik diák szegény volt, a másik még szegényebb. Ez av. utóbbi tanította a gazdag urfiakat ebéd és vacsora kosztért. A reggeli kávéért egy özvegy korcsmárosnét oktatott az ábc elemeire És a tandijat el ngtdték neki, mert jól tanult. Különben ideális eszmékkel tele fejű, jó fiu volt és vasárnap délután kisétált a lánynyal ós az anyjaval a ligetbe. És mikor megették a 15 krajczáron vett sajtot egy-egy zsemlyével, ugy gondolták, helyeken nem kifogásolhatjuk a mezőőrök felállítását, annál kevésbbé, mert ilyen helyeken ezelőtt is állítottak fel a tulajdonosok mezőőröket s azokat saját belátásuk, vagy a viszonyok ós körülményeknek megfelelőleg részint készpénz, részint terményekben fizették Biztos tudomásunk van arról, hogy például B. Csabán, hol 27 mezőőr járja a határ köz ségi részét, az elmúlt 1895 és 1896-ik években 42 esetben 70 frt volt a községnél bejelentetett kár s ezzel szemben áll a 27 mezőőr két évi fizetése 6480 frt, mely az enélkül is mindenféle adóval túlterhelt mezőgazdák vállaira sulyosodik. S épen ezeknél fogva nem tarthatjuk he lyesnek az 1894. évi XIL-ik t. czikknek minden kivétel nélkül való alkalmazását, hanem igen is czélszerünek tartanok, ha ezen törvény inte.ntiójának figyelembe tartása mellett, minden vármegye szabályrendelet utján intézkednék a mező őri ügyek beosztása s létesítése ügyében. A felmerült ügyben a következő vé leményt adja : Nem támogathatja az egylet Gyula város képviselőtestületének felebbezésó ben kifejezett azon kérelmét, hogy miután ott a mezőőrök alkalmazását sem a gazdasági viszonyok, sem az azokból folyó szükségesség nem indokolják, tehát a mezőőrök tartása alól felmentessenek, mert bizonynyal vannak a határnak olyan részei, a hoi a mezőőrök tar tása indokolt. De nem tartjuk helyes nek azt sem, hogy a mezőőrök kerü leteinek beosztása és azok számának meghatározása a városi képviselőtestület hatásköréből elvonassék és az a várme gye törvényhatósága által eszközöltessék. A mezőőrök fizetésének megállapítását sem kivánja gazdasági egyletünk a vá ros képviselőtestületének hatásköréből elvonni, annál kevésbbé, mert a törvh. biz. oly fizetési minimumot állapit meg Gyula város mezőőrei részére, amely vi szonyaink által épen nincsen indokolva, mert itt hol a vármegyei utkaparók, kik teljesen munkabíró emberek s nehéz munkát végeznek, 11 hóra — az aratás idején 1 hóra szabadságoltatnak — csak 192 frt fizetésben részesülnek, mégis ezen szolgalatra munkabíró egyének kellő szamban mindenkor kaphatók; továbbá — hogy több községet ne említsünk — a Gyula városával szomszédos B.-Csaba ós Bekós 120 írtjával képesek alkalmas őröket kellő számban felállítani s végre akkor, midőn a napszámosok fizetésének minimumát a törvény 300 frtban állapítja meg, érthetetlen, hogy Gyula város mezőőrei részére a vármegye törvényhatósági bizottsága a fizetés minimumát 400 frt készpénzben állapítsa meg. Az előterjesztés végül az előbbi vó leményt összegezi. Köszönettel tudomásul vétetett a kereskedelmi miniszter leirata, hogy a bonyhádi tehenek szállítására a kedvezményt megadta. Végül Sváb Lijos terjesztette elő indítványát. Ugyanis neki tiz eves cselédje hogy' ők boldogok is lesznek valaha. Különben a fiu nem szólt, a szere lemről sohasem a lánynak. Es az sem szólt soha. A másik szegény fiu egyszer, jól felelt a tanítványa a latinból, kapott tőle egy koronát. És a fiu nem tudta, hogy mit tegyen vele. Találkozott a másik szegény fiúval ós az azt tanácsolta, hogy vegyenek a l-ánynak valamit. Édességet nem akartak venni, nert az csak rövid ideig tart. Elhatározták, hogy vesznek majd valami virágot. Bementek egy virágüzletbe. A kisasszony egy szép cserép jáczintra mutatóit. Három tő volt benne. Egy kék, egy fehér és egy piros. És miután egy koro nájuk volt csak, lealkudtak nagy szégyen kezve egy hatost a virág árából. A virágot azután a kis asztalra tették. A lány nagyon megindult a figyelmességen ós leszakított egy-egy kis bimbót és vasárnap lévén, a gálaruhájába feltűzte. A két diák pedig mindenik azt hitte, hogy az ő virágját viseli a leány ós ezen összekaptak Döntő biróul a leányt választották Az meg mikor meghallotta a dolgot, szépen kidobta a cserépvirágot az udvari ablakon. A két diák nagy busán nézte a pusztulás képét. A házmester kis lányán másnap egy csomó szép jáczintot láttak. A kis lány nagy büszkén szagoltatta a hervadt, összetört csokrot. S ők letettek még a reményről is, hogy valaha boldogok lesznek. De azért másnap mindenik titokban le akarván főzni a másikat, egy egy cserép jáczint virágot tett a lány kis asztalára. A leány egyet aludt azóta. Gondolta: jó lesz elfogadni mind két jáczintust. A melyiknek adója az életben kevesebbre viszi, az lesz majd számára a — póttartalók. A két bolond fiu pedig ruinálta magát a versengésben. Ez a jáczintus tavaszi meséje. februárban felmondott és jóllehet a cse I lédtörvóny 61-ik §-a a felmondást a lejárt szolgálati idő végére teszi, — a hatóság e felmondásra e cselédet jogosult nak mondta. A gazdák testületében nem is kivánja fejtegetni, milyen horderejű a törvény ezen laza felfogása a hatóságok részéről, azért indítványozta : intézzen az egylet sürgős felterjesztést a miniszterhez, hogy a közigazgatási bizottságok utján a törvény helyes magyarázatát derítse föl. Az indítvány dr. Zsilinszky Endre felszólalása után egyhangúlag elfogadtatott. Ezzel a gyűlés véget ért. Néhány szó a névváltoztatásokhoz. — Levél a szerkesztőhöz. — Mint afóle falusi ember, elolvasom becses lapj ban még a névváltoztatásokat is s valahányszor látok ilyen magyaro sitott nevet, mindig elgondolkozom a fe lett, vájjon mi indíthatta az illetőt nevének megváltoztatására: hazafiság-e, di vat-e,. avagy pedig spekulátió ? És csodálatos, ón, az én laicus eszemmel mindig arra a conclusióra jutok, hogy azoknak, kik neveiket megváltoztatják, 90 perczentje nem a hazafiság, nem a divat után indul, hanem egyenesan a speculátió motívumainak enged. Mert ahhoz, hogy valaki jó hazafi legyen, hogy hazáját szeresse, hogy érte munkáikod jék, — hogy szükség esetén kész legyen még életét is a haza oltárára áldozatul hozni, nem éppen szükséges, hogy nevét megváltoztassa, a mennyibon vannak példák a történelemben, hogy nem magyar nevü martyrjaink is voltak. Hogy pedig valaki apjának, nagy- vagy dédapjának nevét eldobva, uj nevet vegyen fel, ahoz a divatot nem tartom elég komoly motívumnak. Nem marad t«>hát egyéb föltevés, mint a névmagyarosítás, jobban mondva névváltoztatásnál legfőbb motívumul a speculátiót venni fel. No) higyje azonban senki, hogy ón ellensége vagyok a névmagyarosításnak, távolról sem, hanem vannak mégis dol gok, a miken az én lelkem fenn akad. Igy szerintem első sorban maga az elnevezés : „névmagyarosítás" helytelen, mert száz eset közül 99-ben nem a volt névnek magyarra fordítását, hanem egy uj névnek fölvételét, tehát a réginek ege szen ujjal való kicserélését van alkalmunk látni, az pedig nem névmagyarosítást, hanem névváltoztatást jelent. Ha valaki Braun, legyen Barna, ha valaki Klein, legyen Kis, ha valaki Roth, legyen Rőt, vagy ha jobban tetszik legyen Rut, s hogy a név még ősibbnek tessék, tegye zárójelbe a h-t is, legyen tehát Ről(h) vagy Rút(h), ha valaki Rosenthal, legyen Rózsavölgyi, havalaki Schwarcz, legyen Fekete, ha valaki Weisz, legyen Fehér ; de ha Braun-ból lész Bánfi, Bethlen, III. Séta a temetőben. A dűlőútról lassan letérve, a temető felé visz az ut. A rőzse kerítés düledező ajtaján, itt vagyok a sírok utján. Egyik szebb mint a másik. A tavasz teljes pompájában uralkodik a sirokon. A temető csősz kertészkedik. Levagdossa a lombos fáknak oldalágait és felvarogatja a borostyánfutókat a puszta ke resztre. Az ibolya sűrű tömegben nyilik és ós mint egy-egy kék nyugágy, ugy lát szik ki egynéhány magas uj sírdomb. A gazdagok sírján pompás violák, jáczintok és hónapos rózsák nyílnak. Lassan sétálok. Azt hiszem, hogy egyedül vagyok, pedig tiv'iha-néha megüti fülemet valami elfojtott kaczagás Vagy talán a csősznek a kis lánya sir a házban, hogy egyedül hagyták. Figyelni kezdek. S egy világos aljnak fodra c-illog felém. Valaki virágot szed a sírokról. S mikor önkénytelenül kémlelni kezdem a dolgot, megdöbbenve ismerek egy uri lányra. Felakartam kiáltani, de torkomban mintha fojtós érzés visszatartaná a hangot. A lány kisiet a kertből. Délután a korzón, gyönyörű tavaszi toiletben látom ismét. Sietve elébe kerülök ós a mit sejteni sem mertem volna: ott látom a gyönyörű csokor virágot: ibolyát, violát, árvácskát a lánynak kebelén. Azóta nem járok tavaszi időben t* temetőkertbe. Nem akarom látni, hogyan fosztja meg egy hiu női lélek a porlónak egyetlen emlékezetét : a virágot. a.z uri lányon azonban gyakorta látok igen szép csokrot. És bizonyára, ha kérdik tőle jó barátnői, hogy hol vette : hamisan kacsint és szól pirulva : — Kaptam valakitől . . . Pedig nem kapta, mert lopta. U a kegyelet — Jáger Marija. Calefactor. Bocskai, vagy Klein-ból Kasinezi, Kendefi, Kosut, vagy Roth-ból, Rosenthal-ból Rí kóczi, Rhévai, Rhádai, vagy Neumannból Nádasdi, vagy Schwarcból Széchenyi vagy Weisz-ból Wesselényi, — az már csak nem névmagyarosítás, hanem egészen uj névnek occupálása. Másod»orbau fennakad az én lelkem azon is, hogy a történelem által kegyelettel emiitett neveket oly olcsón (50 krért) osztogatják. Avagy pedig azok, kik a haza szabadságáért, 'függetlenségeért, jövejeórt életüket áldozatul hozták, azt érdemelték meg, hogy egy pár század múlva neveiket az utókor 50 krért áruba bocsássa. Gajdács Pál. * Tisztelt munkatársunk sorait nem hagyhatjuk minden megjegyzés nélkül. Ha tényleg ugy állna, hogy a belügyminiszter oly könnyelműen engedné át a történelmi neveket, mint a hogy a kis czikkecske irója feliétélezi, értenők a vádat: de tudtunkkal a történelmi nevek iránt kegyelettel viseltetik ugy a nóvmagyarositó egylet, mint a belügyminiszter, aki történelmi neveket egyáltalában nem engedélyez. Tévedes az a gyakran hangoztatott kifogás, hogy a neveket ötven krért adják: annak nincsen ára. Az ötven krros nem a névért kell, hanem bélyegre, mely a kórvényre ragasztandó, mint a hogy a felsőbbséghez semmi féle ügyben privát felek kérelmet nem intézhetnek, mert ez éppen olyan jövedelme az államnak, mint a IIL oszt. kereseti adó. A névváltoztatás tisztán egyéni elhatározás ésízlós dolga, s éppen azért az elhatárosás motívumait kutatni nem is jár haszonnal, mert ez kifejezetten gyanúsítás ; az ízlést pedig, illetékes tényezők határok közzé szorítják, ha történelmi neveket akarna oceupálni. A mozgalom kótsógkivül hazafias s az egységes nemzeti Magyarország kifejlődésének egyik nem kicsinylendő tényezője. Hogy a spekuláczió tisztátalan érzelme is hozzá nyul a fajszeretet e gyöngéd tényéhez, nem tagadható, de volt-e még a világon tiszta törekvés, melyet lelkében tisztán becsült meg s követett mindenki ? A szerk. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai A krétai háború. Eudapest, április 7. (Saját tud. táv.) Éljen a háború! — ettől a kiáltástól visszhangzik Athén, a nép követeli a háborút — ez a mai nap nagy eseménye. Fontossággal bír a háború kérdésére a Szerbia-Bulgária és Montenegró között kötött ama szerződés, melyet Cankov lapja, a Svetlina közzétett. A szerződés szerint a három állam Kölcsönösen támogatja egymást s minthogy a szerződő államoknak Törökországban, Boszniában és Hercegovinában még sok föl nem szabadított testvére van, a három állam kötelezi magát arra, hogy közre fog hatni testvéreik sorsának enyhítésére. Athén lobogcdiszt öltött hétfőn a nemzeti ünnepre. Az utezákon czédulákat osztogattak ezzel a felírással: Éljen a háborúi A nép szenvedélyének emelkedése világosan észlelhető. Olyan nyilatkozatok hallatszottak, melyek a király és a kormány tétlenségét kárhoztatják. Követelik a háborút. Azt beszélik, hogy ha a kormány megbízásának teljesítését továbbra is halogatja, a hazafiság kitörése következik és pedig nem a határon, hanem magában Jlthénben. A keddi nap programmja különben ez: ünnepi istentisztelet, csapatszemle, délután népgyűlés nagy felvonulással. A királyt és Delijannisz miniszterelnököt felfogják szólítani, hogy besz éljenek a néphez. A megkezdett tüntetési akczió egyre nagyobb arányokat ölt. Tudósítónk tegnap ujabb telegrammban ezeket jelenti : A ^tüntetések mind nagyobbak. A tömeg lelkesen járja be Athén utczáit. A királyi palota előtt tegnap megállott a tüntető tömeg, követelte a háború folytatását. Egy fanatikus görög pedig magát a királyt óhajtotta hallani. A királyi őrség a levegőbe lőtt, mire a tömeg minden nagyobb rendzavarás nélkül szótoszlott a királyi palota elől. A tüntetések megújulásától azonban komolyan tartanak. ÚJDONSÁGOK. — A közigazgatási bizottság április havi rendes ülését folyó hó 12-én hétfőn f ogja tartani. — A földmives iskola bi-