Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-03-14 / 21. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, 1897. Vasárnap, márezius hó 14-én. 21. szám. mm BEKESHEfiTEI KOZLOHY POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik lietenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szám ara 8 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Márczius 15-én. (G. B.) Őszbeborult fővel álHmbolygó lábán a civilisatió százada. Óriási méretű a sir, melybe maholnap beletemeti az idő. Nincs nép a föld kerekén, melynek élettörténetében ne jutott volna az elmúló században egy nap, midőn lázasan feldobogott az emberi sziv, derengésén, avagy feltűnésén teljes ragyogásában, a szabadságnak. Megmérhetlen a vér, mit beivott a föld, megmérhetlen a szenvedés, miket átélt az emberiség — ám megmérhetlenebbek ama vívmányok, melyeknek révén a keresztségben a haladás századának nevét nyerte ez az immár agg század. Szabadság! Ezt a varázshatalmu szót, a népek e vágyva-vágyott isteni malasztját ez a század teremtette meg. Egyenlőség ! Ezt a krisztusi törvényeken alapuló szentséget ez a század vivta ki. Testvériség! a szeretetnek ezt a fenséges dogmáját ez a század csepegtette az emberi szivekbe. Volt idő', midőn e három szeplőtelen fényben ragyogta be a világot, midőn az ember gyermekként örvendett ez ideális eszmék kivívásának s vaskaru hősként dobta oda érte, ha kellett, életét a halálnak. Az itju, majd férfikorát élt század megtöltötte az agyvelőt népeket boldogító eszmék sokaságával, elárasztotta a szivet addig nem ismert bűvös érzelmek özönével, megaczélozta az izmokat herkulesi küzdelmekre mindezekért. Megváltozott a század képe. A társadalom realistikus irányt vett, elhagyni látszik a közelmúlt erényeit s becsét felejti vívmányai értékének. A levegő nehéz, nyomasztó párákkal telve. Egy titkos félelem ül a szivekben — félünk valamitől. Közéig az uj kor ifjú hevével, erejével, mely eddig elnyomott népeknek igér szabadságot. A halni készülő agg remeg ; összeszedi erejét, mely vénségében is félelmes s amit önmaga diktált férfikorában, erőszakkal elnyomni törekszik. Félti hatalmát. Hogyan ? Hát a civilisatió századának kiküzdött vívmányait félteni kell ? Nincs taláu mód megerősíteni a határokat, mint csak szurouyerdővel, a draszticus nyers erővel ? Van! Minden nemzet életében vannak napok, melyeknek emlékére vallásos érzelmekkel telik meg a sziv, büszke fényben ragyog a szem és megaczélosodik a kar. Mírciias 15, Ejy félszázad választ el a magyar nemzet e második megalapításának napjától Elfeledkezüuk az anyagias kor kinövéseiről, sietüuk megfürdeni az idealismus kristályvizében, szemeink elé visszaidézzük ama lelkes nap nagy alakjait, kik erőszak, vér nélkül, pusztáu a lelkesültség isteui hatalmával ledöntötték századok korlátait, kivívták azt, miért százezrek vére folyt. Szárnyára bocsátották a gondolatot, szabaddá tették a lelkiismeretet, fölemelték az elnyomottat, jogot, törvényt, szabadságot adtak mindeukinek. Nem-e ez azou erőforrás, melyből menthetünk hitet, reményt, erőt a jövő küzdelmeire ? Megértüuk ezer évet, de az ezerben ez azon egy nap, melyhez a viszszaemlékezés nem fáj, de lelkesít és megnemesit. Konduljanak meg a harangok s a szivünkben fölállított oltárra idézzük elő ama szellemeket, kik hagytak hátra nekünk ünuep gyanánt egy márczius 115-két és áldozzunk nekik ! A vármegyei közigazgatásból. — Március havi ülés. — Szeberónyi Z*. Lajosnak meg van az az elégtétele, ho?y a királyi tanfelügyelő naja ciak vele szamban használja a hivatalos stylus ride^ formáit, hinem általán minden randü ós feleke zatü iskolaszéki elnökkel s ennek lehet betudai, hogy Hajnal István elnökkel ólén B'ikóí város községi iskolaszéke feltételes lemondását bejelentette, ha neki a közigazgatási bizottság elégtételt nem ad. Rmdkivül csalódik az, aki azt hiszi, hogy nakünk örömünk telik e zsurnalisztikailag miadaaasetra órdikes ö*szekülőnbözósak Sióvátóteléban 03 nyilvános tárgyalásában. Cjak azt ismételhetjük, a mit a minap: rövid hivatalban léte alatt nag on, da nagyon tapasztalhatta a kir. tanfalü *yelő, hogy az embe-ak nem nagpoa törik-verik magokat azért, hogy az iskolai szervezet keretében tiszteletből, díjtalanul tevékenykedjenek. Az iskola iránti érdeklődós fagyponton áll. Korántsem az a helyzet, mint 1869 ben, mikor az iskolai rekonstrukció idején a társadalom lelkesedésének szalmalángja megtermette a maga nagyszólamait s most letaposott közhelyeit, a melynek ma nem ül föl senki . . . Ilyen helyzetban miért óppsn a tanfelügyelő hivatalos iratainak megcsappantam az érdeklődóst? Miért szolgálják éppen ezen hivatalos önérzet hangján irott megkeresések azt a célt, hogy itt-ott az iskolaszékek egyetemlegesen leszerelődjenek ? Sárkány püspök éppen a Szeberónyi Zs. Lajos konfliktusából a bölcsesség nyugalmával felelt, hogy sohasem kell a formát nézni, de a lényeget. Miért nem válogatja meg a tanfelügyelő a formát, mely utat talál a szívhez e a népnevelés iránti alvó érdeklődést táplálja, költögeti ? . . . Az a legnagyobb hős, a ki magamagát legyőzi. Kísértse meg a tanfelügyelő ur I Az ülésről a következő tudósítást kőAz alispáni jelentós azt emeli ki, hogy a szervezkedő paraszt soczialismus méreteiből s mai helyzetéről tüzetes jelentést terjesztettek föl a belügyminiszternek. A közigazgatásról szóló féléves jelentés Haj nal István több ós dr. Zsilinszky Endre két megjegyzése után elfogadtatott. Hajnal indítványára Gu tt e n b e r g Pál sikeres előadásait bejelentik az illetékes miniszternek. Orosháza kérvénye a dohánygyár érdekében pártolólag terjesztetik föl: S o m o s s y Károly h. pónzügyigazgató elsőül foglalván helyet a bizottságban, arra kérte a tagokat, hogy feladatai teljesítésében jóakaratulag támogassák, a mely rokonszenvesen elmondott kórelem után referádáira tért, melyek között azonban felemlitósrc érdemes nem fordult elő. A királyi tanfelügyelő következőket jelenti : A soproni r. kath. iskola megnyílt. A közoktatásügyi miniszter rendelete elrendeli a tanköletesek pontos összeírását s miután a tankötelesek száma Békésmegyóben apadt, kéri a pontos „Békésmegyei Közlöny "tárcáj a. Útravaló. — A „Békésmegyei Közlöny" eredetrtárézája. — Én Uram Istenem, micsoda versenyfutást csinálunk mi hasztalan szellőztetett szűk hivatalos szobáinkban a ke nyárért; hogy iparkodunk agyongázolni másokat, csakhogy egy szemernyi előnyt kicsikarhassunk; hogy irigyeljük ami szerencsés halandókat, kiknek háta mögött csak annyi kis protekczió ólálkodik, mint a kis ujjam! Küzdünk, tanulunk éjt s napot egygyó téve, családunk számára alig marad időnk odahaza, ami marad is, reményteljes tervezgetósekben telik el s egyik nap ugy, mint a másik, ujabb csalódásokkal kedveskedik. Ezrei lökdösődnek a hivatalkeresőknek, ezrek várnak pár forint több fizetést s ha elérték, áldják a sorsot, mely oly kegyes vala hozzájuk. Micsoda csodaszámba megy már ma csak a közelmúlt is, mikor bün volt hivatalt vállalni, keresni épen halálos vétek. Hol van az a náczió kerek e világon, melynek polgárai félnek a fizetéses hivataloktól ? Talán meg sem igen értjük, hogy ez akkor honfiúi szent felbuzdulás, kötelesség volt, mikor a sötét felhőkön keresztül ily uton remélték felcsillanni a szebb jövő csillagát I S nem csalatkoztak. Sírva vigadtak akkor — mint elbeszélik — apáink. Mert nem kell ám gondolni, hogy a világ csupán busulásból állott ki. Meg van a magyarnak az az áldott jó temperamentuma, hogy ha jó dolga van, iszik örömében, ha rossz, bubánatában. S bizony akkor még ismeretlen bogár volt a filoxera, az axison pedig csak jó sokára ámult el az ember, hogy hát még azért is fizetni kell, amit két keze veritókes munkájával szerez meg az ember. Az volt a német világ, ez a magyar. Amannak dühöngése idejében elbújtak az emberek négy fal mögé, őrt állítottak az ajtóra s ha az istenadta bor megnépesitó az agyvelőt, halkan sírt a bus nóta ajkaikon s minden sora imádság számba ment. Emennek kiütése után nagy palaczk falhoz verése mellett ordítoz a jó kedv, de utána hazafiúi felbuzdulással sietünk a bankba, zsebünkben a legújabb modern nyavalyával — a váltóval ! Nos hát nem törődöm ezekkel, nem is erről akarok beszólni. Az jutott eszembe, hogy Csalán Marczi, ott a kanyargó Tisza mentén, nagy elbusulva áll az adminisztrátori ház előtt, a hol Paczka ur regnál ós parancsol minden magyarnak. Megvakargatja a füle tövét nem egyszer, se nem kétszer, mert hát tudnivaló, hogy ő egy árva kukkot sem ért burku sul, Paczka ur meg magyarul. Bornyuszáju ingót magasra felgyűri izmos karján, hadd lássa az a nimet, hogy hej ha birokra kelne vele, de csúffá cselekedné. Csakhogy Marczi nem volt ám egyedül; két zsandár áll a háta megett, kik veszedelmesnek látván Marczi készülő dóséit, leeresztették vele az ing ujját. Se baj, véli Marczi, majd ha előtte állok, akkor majd megmutatom a karomat. Ki volt Paczka ur? Civilizátora a tiszamenti magyarságnak, mint mondotta, főfő teljhatalmú reformátora az uj kornak, abban a szent meggyőződósben, hogy extra austriam non est vita. Szemei mólyen bent ültek húsos képében, de azért a pinczelyukba is belátott, örökösen tubákolt, ám azért minden kiszimatolt. Keze mindenüvé elért. S ha nem birta meggyőzni a jó kálomista népet, hogy ez a helyes világrend, a mit ő akar megteremteni, hát felette dühös lett. Csak egy jó tulajdonsága volt, hogy örömest kacsingatott a magyar menyecskékre s ezen a réven élelmes asszonyok sokat kivittek nála, háta megett, sokat mulatván a „Kere pelőben". Hej, hányszar megzavarta a szerelmes párokat. Mindenben őiszeesküvóst látott, vagy csak kedve telt benne kínozni, bosszantani a magyar embert? Ki tudja, meglehet ! Marczit maglökte az egyik zsandár, a mi azt jelentette „eredj no". Bam antek. Paczka ur ro3z kedvében volt, mert kétszer is szippantott a burnÓ3 szalenczójéből. Marczi nem tudja, mi a menkőt szi fel, az orczába (simitná meg a guta tőle gondolá.) Egy vékony dongáju legény, valami Íródeák féle, volt a tolmács, mert Marczi, bár Paczka ur magyarul beszólt, semmit nem értett. — No hát maga kicsoda ? — Megkövetem az urat Csalán Marczi. — Mi ? Ahán tudom már I Kend danolta az este, hogy „jaj de hunczut". — Én la I — Nem tudja kend, hogy ez felségsértés ? mi, rivalt rá Paczka ur. — Nem ón instálom. Aztán meg nem ugy daloltam ám, hogy „jaj de hunczut a német", hanem másként. — Az mindegy, maga rebellis nótát dalolt, ezért. — Hát biz ón nem olyat daloltam. Hanem tudja az ur, ehzerettók a kedveszerették a kedvesem s bubánatomban hunczutoltam a csábitóját. — Itt fog maradni hat hétre bezárva. Marczi meghökkent. Szent Nepjmuki János (hallott valamit erről a szentről is a cseh világban) addig nem beszélhetek a babámmal, elkapják az orrom elől. — Nagyságos uram 1 — Mehetnek. Nem volt itt tovább mit beszólni. Marczi megcsóválta a fejét s azt gondolta „megállj német, ha elszeretik a kedvesemet, beverem a koponyádat." Bezárták. Leülte a hat hetet. Ezalatt a mitől félt, bekövetkezett. Elszóltákszapulták a kedvesót s ő hoppon maradt. Elment hozzá megkérdezni, hogy ezt érdemelte-e az t igaz szerelme? Szemére lobbantották, hogy bavolt zárva. Gondolt egyet, főbe üti a vetélytársát. Da megint maggondolta, mi haszna lenne belőle. Felakasztanák. Azután mást gondolt, azt hogy „lasz mág szőllő s lágy kenyér". Latt is. Egyszer csak kezdettek előbújni a czigányok a füstös putrikból. Megszólalt a muzsika, szabadon, keservesen, vigan, az emberek vigadtak, nagy volt az öröm hegyen völgyön. Marczi elcsudálkozott. Megint kiütött a magyar világ. Neki se kellett több. Hadd folyjon a hegy leve. Végig muzsikáltatta magát az utczán. Volt kedvese ablaka elé állott s ugy kidanolta magát, hogy sirva fakadt bele az a hütelen asszony ott benn a szobában. Aztán nagyot gondolt. Paczka urnák kisiklott a világ a lába alól. Egész nap otthon gubbaszkodott. Vége az uralkodásnak. Tudta, hogy vissza kell vándorolni hazájába, mert hát itt senki nem szereti. Érezte, hogy nem adott rá érdemet. Keletkezett aztán egy furcsa népvándorlás országszerte, minőt ismét nem látott a világ. A hivatalnoki hierarchia vándorolt ki az országból, helyet adva a magyarnak, hogy legyen hát szőllő, meg lágykenyór. Azóta bizony csúnyán összeszáradt a kenyér, s almalevet eresztett a tiszta bor. Paczka ur nagy haditanácsokat ült otthon, miként lehetne innen elmenni, ugy mint a madár, hogy senki ne látná. Mindenesetre éjszaka kell mennie kocsin, mert vasútnak még B. városában hire sem volt. Lapunk mai számához egy ÍY melléklet van csatolva.