Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám
1897-02-18 / 14. szám
Melléklet a Békésmegyei Közlöny 17Ik számahoz. művészeinek. llózsaszinü gazé, telehintve szines vadvirággal, óh oly fölségesen néztem ki, hogy Laczi bátyám — pedig 6 nagy kritikus, tudod — azt mondta, hogy rögtön belém szeretne, ha testvére nem lennék, de igy — mégis csak meggondolta magát, — és titokban Linának mondott szépeket. Fölvirradt végre a dicső nap hajnala, mint Csiky Gergely Mukányija mondaná. Hosszú, hosszú nap volt, de elmúlt s mikor ábrándjaim tündérországába jutott&m, előszöris az öltözőbe vezettek Öltöző, miiyen furcsa elnevezése a spanyolfalnak 1 Vagy minden báli öltöző ilyen ? Ott még aztán az utolsó ecsetvonásokat végezték, hohó, nem az arczon, hanem a ruháinkban, meg a frizuránkon. Valóságos szívdobogás fogott el s ha az udvarias rendező nem vezet karon, elszédülök. A kiállhatatlan fiu hamar készen is volt a maga véleményével. — Fiuk, bakfist vezettem 1 Megéreztem a remegéséből. Tánczoltassátok jól meg. Teszi a gyerek! (Szemtelen, sziszegtem !) Nem is sokáig ültem. Gondolhatod, milyen áspis szemekkel néztek reám a leányok s én Cézárilag felelfem szememnek büszke villogásával : veni, vidi, vici 1 . . , Mig amazok holmi gólyákkal libegtek, én meghódítottam Szereleinl'fyt, ezt a „ruét". Hogy mi ez, nem tudom, én egy menyecskétől halottam. Azt hiszem, magyarul romot jelent. Voltak szép leányok, menyecskék. Különösen feltűnt egy szép aszszony Balsac érdekes korának végső negyedében, az egész asszony egy antik szoborra emlékeztet, az illusiót csak a modern konty rontotta meg, valósággsl mintául szolgálhatott volna Jókai kristályba jegeczedett menyasszonyához, de tudta is, hogy szép és imponál. Volt ott egy kokett aszszonyság is, erről csak gyűlölettel beszélhetek, mert . . . mert elhódította a . . . ruémat. Végül édes, a legfölségesebb volt az éjjeli zene. Mert azt is kaptam. Nem tudom én azt leírni, mikor a czigány a fülembe muzsikálta . „Csak egy kis lány van a világon." Lehetetlen volt meg nem értenem, hogy az az egyedüli kis leány — én vagyok! Egy miltenniumos szeriest lehel rózsás ajkadra a legboldogabb Miczi. „Békésmegyei Közlöny" távirata. A közoktatásügyi tárcza. Budapest, febr. 27.(Saját, iud. távirata.) A képviselőházban Wlassits Gyula közoktatási miniszter a felső- és középiskolákról részletesen nyilatkozott. Kijelentéseinek legérdekesebb ponlja, hogy az egységes jogositásu középiskolák hive, melyekben egy egy főtárgyat intensiven tanítanak, hogy egy egy szakmára képezzék a növendékeket. Nem 8esz háború. Budapest, február 27. (Saját tud. iáv.) B á n f f y Dezső miniszterelnök ma felelt Kossuth Ferencz interpellációjára a krétai kérdésben. Háború nem lesz, mert a hatalmak nem engedik meg Görögországnak, hogy Krétát annektálja. Ha önszántából csapataikat vissza nem vonja, erre kényszeríteni fogják. Kossuth Ferencz és az egész ház helyeslőleg vette tudomásul a választ. Athénből nem erősitik meg azt a hirt, hogy György király lemond, ellenben hirek szerint a király elfogadta volna a hatalmak ultimátumát. A esabai ipartestület közgyűléseA csabai ipartestület vasárnap tartotta évi közgyűlését az iparosság élénk érdeklődése mellett s mióta R o s e nt h a 1 Ignácz a testület elnöke, megszűntek a divatban volt zajos s mondhatni izgatott jelenetek. Az ülés lefolyása mindig iparosaink komolyságához méltó. A vasárnapi gyűlésen az elnökválasztásnál Baranyai István és társai sértett hiúságból névszerinti szavazást kértek, mi meglehetős visszatetszést szült az óriási többségnél s midőn az ellenjelölt Dörflinger Czelesztin nevét megtudta, az mosolyra ingerelte. A szavazás eredménye is azt mutatta, hogy R o s e n thai Ignácz a 19 ellenszavazat kivételével az összes iparosok bizalmát birja s hogy azt meg is érdemli, elég az ipartestület vagyonkimutatására egy pillán tást vetni, mert az azóta dotálódik, mióta ő az elnökséget átvette. * A közgyűlés lefolyása a következő volt: R o s e n t h a 1 Ignácz szívélyesen üd vözölte a megjelenteket s az elnökség tartalmas s mindent felölelő jelentését, miután azt a tagok előzőleg nyomtatásban megkapták tudomásul vettek. A felolvasott zárszámadás szerint a mult évben a bevétel 1949-43, a kiadás 1806-37 volt, igy a maradvány 142 frt 86 kr. A zárszámadás szerint a testületnek a takarékban 2278 frt 64 krja van, ősz szes vagyona pedig 3544 frt 99 kr. Itt Zvaratkó Pál szólalt fel, hogy őt a 702 frt tagsági hátrálék aggodalommal tölti el. Hogy a tagok pontosabb tn űzessenek, azt az üzüst kívánná követni, hogy a közgyűlésen a hátrálékosok nevei olvastassák fel, a mi nem behajtható, töröltessék. Scheibel Mihály fölöslegesnek tartja azt, hiszen végrehajtás utján be fog a hátrálék ugy is hajtatni. Rosenthal Ignác? a 702 frt hát rálékot nem a jelenlegi tagok tartozásai nak kéri betudni, hanem van a között még a czéhektől is. Különben a számadásod lezárása óta a hátrálék apadt is. Áchim János jegyző kéri a hátrálék nagyságát annak betudni, hogy a mult évben a tagokra való tekintetből nem lett az végrehajtás utján behajtva s mihályt ehhez folyamodik a testület, le fog apadni, de vegleg megszüntetni, mint azt néme lyek szeretnék, nem lehet. K i s József egy rostáló bizottságot küldene ki, mig ílj. Horváth Mihály csak örömet fejelheti ki a testület folyton tapasztalható vagyonosoaása fölött. A közgyűlés ugy a vagyon-kimuta • tást, mint a költségelőirányzatot tudomásul vette. Francsek István jegyzőkönyvi köszönetet indítványozott Áchim Jánosnak, ki a testület történetét oly szépen megírta, mig Sajben Pál nem csak azért, de különösen az iparosság érdekében kitejtett eddigi munkásságáért. A közgyűlés zajos éljennel fogadta, mig Áchim meghatva köszönte meg az elismerést. Scheibel Mihály és társai indítványt adtak be, hogy az elszaporodott kontár iparosokra a hatóság figyelme hivas:ék fel. Az indítvány nem fogadtatott el, mert Áchim ipartestületi jegyző azt ugy sem találná czélravezetőnek, hanem ha kontáriparost a testületnél bejelentenek, híva tálból mint eddig, ellenök az eljárás foganatosítva lesz. A tárgysorozat utolsó pontja volt a tiszlujitás. Alig hogy Rosenthal az eddigi bizalmat megköszönte, zajosan újra éljenezték, mi egvre ismétlődött. Dr. S a i 1 e r Vilmos iparbatósági biztos a lagokat a választásra hivta fel, ek kor Baranyai István és társai titkos szavazást kértek. A többség folyton éljenzett s kiáltotta, vonják vissza a szavazá;-kérést, de azok daczára a nevetséges kudarcznak, kívánságuknál megmaradtak. A szavazás gyorsan folyt s annak eredménye az volt, hogy Rosenthal 94 szavazatot, mig Dörflinger Czelesztinre a 10 alairó még 9 szavazatot tudott összehozni. Dr. S a i 1 e r Vilmos üdvözölte az elnököt szívélyesen s a szavazás eredményéből láthatja, hogy a bizalmat teljesen birja. Mig az elöljáróság jelölésére a bizottság vissza vonult, Áchim jegyző nyújtotta át Krsnyák Jánosnak a nyert két aranyat és az ezredéves kiállítás kitüntető oklevelét zajos éljenek körött. Számvizsgálók : Bottyánszky János, Kiss József, ifj. Hankó András. Az elöljáróság tagjaiul megválasztattak : Bottyánszky János kőműves, Szihelszky József, Gulyás Mihály, Michnay Gusztáv, Csjernyik János, Sztaricskay Károly, Karácsonyi József, Győri Károly, Müller Adolf, Parecz Lipót, Felber Sándor. Sajben Pál, Kovács Károly, Valent Sámuel, ifj. Kozsuch György, id. Szekerka András, Wilhelm Mihály, Zámecsnyik Adám, Gaál István és Scheibel Mihály. Ezzel a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. ÚJDONSÁG OK. — Frigykötés utczai ruhában. Ujabb arisztokrata tempók szerint megtörtént itt-ott, hogy a főrangú fiatal pár, a kik nek már az orient expressze is füstölög, utczai ruhaban esküszik s nyomban utána nászútra indul. De általában régen szentesitett szokás jogán az esketési ceremo niák ünnepies aktusok, a menyasszony mirtussal, a vőlegény ünnepi feketében jelenik meg. A polgári házasság törvénye is törvényileg szentesitette ezt a szép szokást s intézkedett, hogy az anyakönyvvezető beamter urak ne valami tentás irodai kabátban végezzék az ünnepi funkcziót, minőben a járlatokat illik kiállítani. Hát a törvény intézkedett, csak a hivatalnok urak nem tartják meg. Most még csak nevek nélkül közöljük az ittott felhangzó, de határozottan jogos panaszt, hogy az állami anyakkönyvvezetők le«ülyesztve az intézményt a közönséges irodai tennivalók színvo naláig, — negédes figyelmetlenséggel, irodai saiirkW kabátokban, szörnyű nem bánomsággal végzik dolgaikat. — Miután az intézményt nem engedjük néhány hivatalnok ur kényelemszeretete miatt sem lejáratni, sem kompromittáltatni, ha az eset ismétlődik, kíméletlenül ne vekkel is szolgálunk s egyben a felettes hatóság figyelmébe fogjuk ajánlani azt az urat, akinek az őt szabályozó törvény arra jó, hogy ne tartsa meg. — Jaminai anyakönyvezés. Jaminában holnaptól kezdve kezdetét veszi az állami anyakönyvezés. A kik holnap születnek, azokat már Rolkó Béla anyakönyvvezető vezeti matrikulába s ugyancsak a jaminaiak házasságát ott fogják megkötni. — Aruraktár Csabán. Lapunk mult számában ismertettük azon mozgalmat, mely Csabán az áruraktár érdekében megindult. A történeti igazság érdekében tartozunk annak kijelentésével, hogy az aradi ipar és népbank békésmegyei fiókintézete már közel egy éve foglalkozik a dologgal. Szerencsénk volt betekinteni a még mult óv deczember hóban végzett előtanulmányokba, e tárgyban folyt levelezésekbe, sőt az intézet vezetősége már az alapszabályt is hónapokkal előbb ki dolgozta. Nem állitható tehát az, mintha ez agilis intézet akkor állt volna elő a tervvel, mikor a másik takarékpénztár mozgalmáról értesült. A cél helyes megoldásának módjáról egyébként vezető czikkünk tájékoztat, ajánljuk azt az érdekelt körök figyelmébe. — A gyomai takarékpénztár a napokban tartotta meg évi közgyűlését. A részvényesek tudomásul vették, hogy az intézet 1286.656 frt forgalmat ért el. Osztalékul részvényenként 3 frtot, összesen 3000 frtot fizetnek ki, az összes űz leti jövedelem 34.708 frtot tett ki. A tartalékalapra 273 frtot fordítottak. Vezérigazgatóul éljenzés mellett Német Lukács választatott. — A békési népbank részvénytársaság közgyűlését e hó 21-ón tartotta meg. A közgyűlésen E m p e r 1 Ernő elnökölt. Az igazgatósági jelentós kiemeli, hogy a betét 499.495 frt oly rohamosan emelkedett, hogy a kamatlábat V2<>/o-kal le kelletett szállítani. Az intézet összes forgalma volt 3.558.830 frt. A tiszta nyeremény 12.646 frt. Ebből a tartalékalapra ment 1264 frt. Nyugdíjra 252 frt. igazg. jutalék 2529 frt, jótékonyczélra 379 frt, összesen 4425.16 frt. Felosztás alá kerül 8220 frt, osztalékul részvényenként 9 frt. 1000 frt pedig külön tartalékra ment A sertésvész fellépte miatt az előtanulmányok tárgyát képező terménycsarnok és sertéstelep elodázást szenvedett. Ezután következett az öt igazgatósági tagnak megválasztáss. Megválasztattak dr. Török Gábor, dr. S z e g e d i Kálmán, Zachariás Gyula (uj) L a v a t k a Gyula (uj) B e n e d i k t i Gyula. Kiléptek az igazgatóságból: B a k i István és Debrecseni Károly. A felügyelő bizottság dr. Hajnal István, M e z e v La jos, dr. Henzelmann Elekből újra választatott. — Az orosházi keresztény népbank igazgató elnökétől Veres Józseftől megyei pénzintézeteinket ösmertető csütörtöki közleményünkre vonatkozólag a követ kező értesítést vettük : Az intézet címében foglalt keresztény jelző alatt nem lappanganak néppárti tendencziák, mire nézve kellő garanczia az igazgató sze mélye. A mi pedig az intézet pénzügyi eredményeit illeti, a vezetőség megvan elegedve azon eredménnyel, hogy a 14 év óta működő intézet 5V2 fél ezer forint tiszta hasznot tudott az elmúlt évben felmutatni, 100 ezer forint.alap tőke mellett. Ha ezen eredményt a részvényesek is kielégítőnek találják, ugy nekünk nin csenek további kifogásaink — Arad-békési telefon. Eá ügyben az alispán megkereste az aradi kereskedelmi és iparkamarát, hogy hasson oda miként Arad város a költségekhez hozzájáruljon. A kamara válaszában kijelenti, hogy a megkeresésnek nem tehet eleget, mert az összekapcsolás nem képezi Arad város, illetőleg az aradt kereskedők oly nagy érdekét, hogy annak létesítése végett a város, mint ilyen, vagy a kereskedelmi érdekeltség megterheltető lenne. A ka mara — ugy mond a válasz — mikor a mozgalmat megindította, a békésmegyei kereskedelem érdekében vélt eljárni, mert tudatában van annak, hogy az összeköttetés nem Arad város, de Békésmegye forgalmának fellendítésére szolgál." Az aradi kamara válaszát valóban nem tudjuk megérteni. Végre is, jóllehet, hogy aradi iparkamara a neve, Békésmegye kereskedelmi érdekeinek épp ugy gondozója mint, Aradé s igy feladatában állott volna Arad városát, illetőleg az aradi kereskedő osztályt megkeresni a hozzájárulásra annálinkább, mert olyan apodiktikusan nem állitható, hogy tisztán békésmegyei kereskedelem nyert volna e bekapcsolással. De itt a kamara valósággal kitagadja gyermekét, mielőtt fölnevelné. Az eszmét magáévá teszi ; aztán a mesgyén tétovázva megáll. Valóban megáll az ember esze is, miért van a kamara, ha még ilyen „megkereséseknek sem tehet eleget?" . . . — Éjjeli gyülekezetek Csabán. A baptisták sektája állandóan szaporodik Csabán s ez az uj felekezet hivei éjszaka szoktak összegyülekezni. A hatóság, miután nem képes ellenőrizni, hogy éjszaka az uj felekezet tantóteleit fejtegetik-e vagy egyéb, a közrendbe ütköző dolgon törik-e a fejüket, — az éjszakai gyüle kezéseket eltiltotta s nappal is csak hatósági bejelentés után gyűlhetnek össze az uj vallás gyakorlására. — A szimuláns tragikomédiája. Furcsa jövevény állított be a héten az orosházi elöljárósághoz. Egész őszintén elmondta az elöljáróságnak, hogy az ő neve L én á r d Sándor s egyenesen az angyalföldi tébolydá 6 ól szökött meg. (E kijelent tésóre egy gyöngébb idegzetű irnok kisuttyant.) De ne tessék megijedni, nem tartja ő magát se szent Péternek, seKozareknek. Három évig volt elhelyezve a tóbolydában, de nem kór többet belőle. Nincs az ő elméjének egy garas árányi hibája se. Az törtónt — mondja— hogy három év előtt valami kis lopást követtem el. Letartóztattak s hogy el ne Ítéljenek, kieszeltem, hogy őrültnek teszem magamat. Ezt oly nagy tökélylyel cselekedtem, hogy most, mikor már a józanságomat akarnám elhitetni, nem hiszik el az orvos urak. A lopásért kaptam' volna 5—6 hónapat, igy az angyalföldön 3 évet ültem. Inkább elcsuktak volna. Az elöljáróságnak azonban már akkor kezében volt a sürgöny, hogy Lénárd Sándor közveszélyes őrültet, ha Orosházára szökött, tartóztassák le, ugy hogy a józanul beszélő őiültet újra föl kell szállíttatni az angyalföldre. — Takarékpénztári közgyűlések. Az orosházi keresztény takarékpénztár ma délután 2 órakor tartja évi közgyűlését; ugyanekkor lesz közgyűlése az orosházi takarékpénztárnak is. Márczius 4-én, csütörtökön tartja ülését a szarvasi takarókpénztár, jövő vasárnap pedig a tótkomlósi, köröstarcsai, mezőberényi takarékpénztárak évi közgyűlései fognak lefolyni. — Oltások Csabán. A csabai tiszti orvosi hivatal tudtul adja, hogy mától kezdve minden vasárnap délután 2 órakor a védhimlő oltások folyamatban vannak. — A kereskedelmi világból. B e r g e r Mór békési kereskedő 10,000 frt passiváinak fizetésére három havi moratoriumot kért, mit a hitelezők részére meg nem adván, csődöt kelletett kérnie maga ellen. A csődöt a gyulai kir. törvényszék kimondotta. Csődbiztos B alogh Samu, tömeggondnok dr. Igaz Pál, helyettese Hoffmann Mihály. Igénybejelentés ápril 17, csődválasztmány megalakítása augusztus 15, fölszámolás 18. — A héten S t e i n e r Sámuel öcsödi kereskedő ellen szintén kimondották a csődöt. Csődbiztos S t e i n e r Sámuel, tömeggondnok R e i 8 n e r Sámuel, helyettese F o 1 1m a n n János. Igénybojelentes ápril 21. — A csabai nöegyesületböl. A szegény iskolások konyhájára ujabb adományok tótettek : Valaki 3 frtot, N. N. 15 liter babot, 3 liter tarhonyát, 4 liter zsírt ajándékozott. Az adományokért a nőegyesület hálás köszönetét nyilvánítja. — Képkisorsolás. A csabai nőegyletnek adományozott s a Gencsi József kirakatában lévő üvegfestmóny kisorsolása hétfőn este fog a kaszinóban kisorsoltatni ós a szerencsés nyerőnek átadatni. — Halálozások. Gyurtsák Dezső ó-kigyósi uradalmi tisztet és nejét Hajnal Margitot ismét sújtotta a sors, angyalnak hívta kedves, felejthetlen, okos gyermeküket M ő c z i k é t életének 3-ik évében. - A boldogult felejthetlen gyermek hűlt tetemeit f. hó 26-án d. u. 3 órakor helyezték az ó kigyósi sírkertben örök nyugalomra. — Povázsay László békési nyomdatulajdonos neje született Holdi Katalin hosszabb betegség után kedden hunyt el a család nagy bánatára. Temetése szerdán délelőtt nagy részvét mellett ment végbe. — Esküvő. Meixler Fülöp csabai kereskedő szerdán délután vezette oltárhoz Szarvason az izr. imaházban aráját Finály Mór ottani kereskedő keH leányát, Leonórát. — Szerencsés könyvelő. r körösladányi takarékpér egyik hajdumegyei ro' ból bíróilag 35 ezer ' tulajdonába lépett. — Steigeroln? 1 ról jelentik lar gabonakeresk lést követe 1