Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-04-08 / 28. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, i897. Csütörtök, április hó 8-án. 28. szám. taüi BEKESME6YEI KÖZLÖNY Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 BZ. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI es VEGYEST A R T ALMU LAP. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap es csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. E.gyes szám »ra 8 K-. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények ős az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Lovagias ügyek. (r.) Mikor valami haszontalan szinész-afférból kifolyólag a nagyváradi erdőtisztáson halva esett össze, kékülő ajakkal, revolverrel kezében a facies hypokratika egyik szerencsétlenje s az ügy a lovagiasság szabályai szerint elintéztetett: a magyar közvélemény felzudulva követelte a sötét középkor tmez előitéletének eltörlését. Némely naiv kedély a nagy lármával megindított mozgalom hullámaiból arra a sejtelemre bátorodott : no, de most csakugyan lehetetlenné tettük a párbajt. Szörnyen imponált, mikor a lapok megírták, hogy az angol népnél a legnagyobb ritkaság a párbaj, pedig az egyéni bátorság dolgában az angol a világ első népe. Össze is tilt a szarvasi kaszinó és kimondta, hogy kizárja azon tag jait, a kik párbajoznak, vagy párbajnál segédkeznek. A mágnás kaszinó azonban nem ült össze és nem tett semmit. Pedig mindenki Széchenyi István gróf klubbjától várta, hogy a közvéleménynek erőt és érvényt szerez. Nemcsak nem tett semmit, de tag jai dogmatikus párbaj-kódexekkel elütötték a szerencsétlen Jakabífy Tódort a uagy justól, bogy az ellenfele fegyverével szembe nézhessen, a mit el nem viselhetvén, golyót röpített agyába. A közvéleménynek aztán más társadalmi kérdések jutottak s az eudemikus ragály még bőszebben pusztit. Egyik fővárosi lap nem kevesebb mint kilenc lovagias atférről jelent egy napon, egy érdemes ujságiró-kollegánk ez évben adja ki a párbaj-kodext s az élelmes kiadó nap-nap mellett hirdeti, mert a főváros és vidék lovagias sokadalmának szükségesek a tételesen felsorolt esetek, hogy tyúkszem letaposásáért, görbe szem nézéseért minő alkalmak szükségesekalovagias ügyekben való eljárásra. Soha hevesebben nem pusztított ez a kórság, mint most. Nem az emberi életet — a mi szerencse — pusztította, de a hitet, melyet naiv lelkek a közvélemény erejében feltételeznek. A törvényhozás pedig nem támad ellene, mert a törvényhozók élnek vele a legtöbbször; aztán ott vannak a mágnások ! Ugyan mi lenne a világból — fi donc — ha pugris törvéuyeknek kellene a máguás becsületet megreparálni ? Még a gondolatára is fáznak egyesek. A közvélemény zuduljon föl újra? A közvélemény ? Hisz ez a hatalomnak mondott tényező valóságos szélkakas. Egy-egy párbaj-tragoediára valóságos hypokrata módra csóválja a fejét s ideig-óráig felgerjed valamelyes lagymatag akcióra: de a társadalmi előítélet halottjának még ki sem zöldül a sirja : feledve vau minden s legyen csak egy lefolyásában ártatlan párbaj : milyen olcsó élceket faragnak, „lyukat lőttek a — levegőbe", „halálukhoz kevés a — remény" — mondják és éppen e szertelen megjegyzések ingerlik a veszekedő feleket, hogy egymás életébea kárt tegyenek. Maradna tehát a sajtó. A sajtó ? Hiszen ellehet mondani, hogy senki annyit nem viv, mint az ujságiró és egyik-másik fővárosi lapuál már nem is azt firtatják, miként ir valaki, de hogy miként viv? Ugyan minek a magánbecsiilet védelmét a biró kezébe tenni, mikor ezt párbajpisztolyok és kardok egészen jói elintézték. Mindezeket summázva: tisztelt közvélemény íordulj be és aludj, lovagias ügyek voltak és lesznek és legjobb lesz, ha újfent semmi mozgalmat nem kezd a sajtó, mert még utoljára is kitűnik, hogy nem is hetedik nagyhatalom a sajtó, mert nem hallgatja — senki. KÖZSÉGI ÜGYEK. Gyula város képviselőtestülete két napig tartó viharos jelenetekkel következő közgyűlést tartott. A viharos jelenetekre, mint gyulai tudósítónk minket tájékoztat, az adott alkalmat, hogy Schröder Kornél erős kritikában részesiló a polgármesteri jelentést s felszólalása olyan hatást tet', mintha a polgármesteri állás megüresedése és kritikája között némi összefüggés léteznék. Lehet, hogy a hallgatóság tévesen ítélte meg ezt a kritikát, de tény, a kifogásokat nem honorálta elismeréssel. Felszólaló ugy a jelentést általánosan, mint részleteiben kritizálta, minden egyes részleteit, hiányosnak jelezvén, különösen, hogy a fogyasztási s italaié rési adó mikénti kezelésére vonatkozólag mit sem tartalmaz és felszólalásában oda konkludált, hogy a közgyűlés a jelentést most ne vegye tudomásul, hanem egy rendkivüli közgyűlésen vegye tárgyalás alá s egyben uiasitsa a polgár estert, hogy a fogyasztási s italmérési kezelésre vonatkozó ügyiratokat is terjessze elő. D u t kjfa y Béla polgármester Schröder Kornél felszólalásával polemizálván, még többen is ő mellette szólaltak fel. Schröder Kornél indítványa mellőzésével a jelentés ugy általánosságban mint részleteiben tudomásul vétetett, sőt annak „fáradságot igénylő gondos szerkesztéséért" a polgármesternek köszönet szavaztatott. Ez a kis vihar szerencsésen véget érvén, következett a másik : a tisztviselők össz-eférhetlensége. Szenvedélyes és részben személyes élű vita keletkezett ez ügyben, mely a vármegye törvényhatósági bizottságának ama rendeletéből keletkezett, hogy a város ez ügyben szabályrendeletet alkosson. Ez a vármegyei rendelet pedig ama, lapunkban ösmertetett incztdensből származik, amidőn a varmegye a megyei s községi tisztviselőknek pénzintézeteknél elfoglalt igazgatói, felügyelő-bizottsági tagságvállalását összeférheilennek nyilvánította s a miniszter eme határozatot felebbezések következtében feloldotta. A tanács elő is terjesztett egy javaslatot, de azt a közgyűlés ezúttal nem fogadta el, hanem javaslattételre a polgármester elnöklete alatt a főjegyző, főügyész, Keller Imre, Léderer Lajos, dr. Berényi Ármin, Oláh György ós Sal Sebestényből álló bizottságot küldött ki, hogy részletesen ál lapítsák meg az összeférhetlenségi ese teket és a legközelebbi közgyűlés elé terjeszszenek javaslatot. Hosszas vita volt a harmadik óvoda ügyében, melyre vonatkozólag a tanács ama javaslattal lépett fel, hogy a város egy amorázácziós nagyobb kölcsönt ve gyen fel három óvoda felépítésére, mig ezzel szemben Oláh György azt az indítványt tette, hogy a város öt óvodát épít sen és tartson fenn és amennyiben ez a törvény által kötelezett 3 °/o-adó hozzájárulást kimerítené, a költségtöbbletet kérje a kormánytól államsegély czimén. Érdemleges határozat hozatal előtt végre is a polgármester elnöklete alatt Keller Imre, Léderer Lajos, Oláh György, Szabados József, Steigervald Ferencz, Ludvig Mihály és Hoffmann Alajosból álló bizottság küldetett ki a legközelebbi közgyűlés elé terjesztendő javaslattételre. „B6késmegyeiKözlöny"tárcáia. Pártoljuk az irodalmat. — A készülő tanügyi karczolatokbői. — — Elbeszéli egy tanitó. — A nevemLevendulaTamás. Továbbá: tanitó vagyok Alsó Nyomoron. Tulajdonképpen becsvágyó ember lennék, de a családi suszterem az én buta voltom oka. A mi kis pénzt összegyűjtők, azt ren desen elveszi a gyermekeim kását kérő czipőim meggyógyítása árába. Rendsze rint a mit a suszter elvisz, ezen össze kuporgatott fillérekből óhajtom megvenni a tudomány gyertyáit, mely bevilágítsa tudatlanságom sötétségét. Szerencsére Felső Nyomorra, a mi mesgyés község ve'ünk, egy ambicziózus tanitó került Csomak Nepomuk János. A Vasárnapi Újság egy rejtélye sem volt nehezebb nokem, mint ez az ember. Csak éppen ugy, mint nekem 300 forint ós egy ne gyed hold kert járt ki neki az iskola fentartó hatóság nagylelkűségéből fizetés gyanánt, (de kérem el ne áruljanak a nyomoriak előtt, mert gúnyolódásnak vennék és kitennék a hivatalból a szűrömet) ós mégis kocsiderék számra pár tolta az irodalmat. Híre ment különben, hogy ő örökölte a Corvinákat. Nagy nyurga fiu volt Csornák Ne pomuk János, pisze orral ós töménytelen kezekkel, csontos bütykőivel művelte a legkiadósabb szónoki figurákat ós a legegyszerűbb dolgot szivárványos mükifejezósekbe foglalt. Aligha nem ő volt Gajáry Géza orsz. képviselő ur tanítója, mert csak ő pusztított annyi idegen szót A Bell Lancaster methodusról congruens impressiója volt,az iskolaszéki intézményt „avatíkus anachronismus"-nak nevezte Merész, ónálló nézeteivel kiforgatott minket együgyü falusiakat, ám én akkor raktam elébe csodálkozásom negyedé/es adóját, mikor a felső nyomori rozoga tanitóházba bevezetett s megmutatta könyvtárát. A kifejezés rossz. Nem könytár volt az, de hirlaptár, képviselve minden magyar lap, még az Amerikai Nemzetőr is; i tanügyi lapokban való ágos luxus: a Nt'ptanoda mellett az Egri Tanügy, a Népnevelő mellett a Néptanítók Lapja; volt franczia Revue is, — dá ugy látszik, sok olvasmánya lehetett a kollegának, mert ez föl sem volt vágva. Szédelegtem e szellemi kincsbanya előtt. Csodálkozva néztem a kollegára, a ki észrevette néma elragadtatásomat s mosolyogva turkált a papírlapokban. — Mind a kollega ur szedegette ezt össze ? kérdeztem bámulatomban ámulva. — Persze. Hja! a ki szereti a szellem kincseit, annak meg kell azt-szerezni minden áron, még ha koplal is 1 mondta önérzetesen megnyomva minden szót. Nepomuk a legnagyobb Kárpát-csucs magaslatáig nőtt meg ez önérzetes kijelentésre a tekintélyeket elismerő énem előtt. Egyébként szerettem volna szógyenletemben elsülyedni. Dicső Tomory. üthanász, a ki nagykőrösi tanár voltál, a ki minekutána nagy örökséghez jutottál, tiz évig ,Mecenása voltál a magyar irodalomnak, — egyszerűen le vagy pipálva. Csornák Nepomuk János tul tesz Tomoryn. Ez háromszáz forint tanítói fizetésből mecenáskodik. — Engedje meg kollega ur, hogy gratuláljak a gyomrának. De sokszor kelletett lemondania a vacsoráról, hogy meglegyen e lucullusi, szellemi vacsorája. A kollega sóhajtott. Ez a sóhaj bizonynyal azt jelentette : igaz 1 Különben jó fiu volt a kollega, mert ettől kezdve én lettem az ő szellemi parazitája. En vagdostam föl a lapjait, ón szedegettem be mohón a Chimay berezegné botrányait. S ón szidtam a kollegát, mint a bokrot. Az ördögbe is ! Annyi tenger kincset kiadni újságra s egyik sem teljes, egyikből ez a szám hiányzott, a másikból amaz. Aztán a politikai lapokban nagyon álhatatlan volt. Csak tizennégy napig járatott egyegy lapot. Mikor a Pesti Hírlapról letellett a tizennégy nap, jött a Budapesti Hírlap, a radikalis Egyetértés után jött a klerikális Alkotmány. Igy történt aztán az meg velem, hogy mig a Majláth ügy elején (az Egyetértés szuggesztiója alatt) azon erősködtem, hogy de bizony utódlási jog nélkül nevezték ki a grófot, a vege felé (az Alkotmány hatása alatt), de bizony isteneztem (talán nem is illik egy ilyen jámbor lap olvasójához) hogy cum jure successionis. Bánffy szerencséje, hogy a válasz tások alatt a Magyar Újság volt soros, mert igy hazaárulásnak minősítettem volna nem Provízió Arvédra, a szabadelvüpárt kiváló tagjára szavazni. A hajam égnek áll — utólag. Mi történt volna, ha történetesen a Magyarország járt volna. Akkor Sima Ferencz lett volna a patro nusunk. Mi lett volna, szent Isten ebből ! A tanügyi lapokkal voltam csak visszásán : ne adj isten, hogy a kollega reklamált volna meg csak egyetlen számot is. Végre is magam fordultam a Nyomorvidéki Tanítói Közérdek kiadóhiva talába, szerényen esedezve a kollega ne vében némely elmaradt példányért, a mire a következő arczátlan válasz érkezett : „Hallja maga potyafráter, önnélegósz Középeurópában nincs nagyobb lap filoxera. Nem küldünk potyán egy számot se. Tessék előfizetni és aztán reklamálni". Hallatlan. Igy mernek beszólni egy előfizetővel. De a merész hang szeget ütött a fejembe. Már előbb is olvastam egy-egy politikai lapon, hogy mutatványszámot tizennégy napig ingyen küld a kiadóhivatal. Hátha a kollega ur is az irodalmat a mutatványszámokig pártolja 1 Gondoltam : megtréfálom a kollegát, 30 levelezőlapot eresztettem meg ós szűz nevem a kiadóhivatalokban biztosan megteremtette a kiadói reményhorgony mutatványszámait. Még a „Timest" és a „NarodneNovinit" is bekértem mutatványképpen. Akkor aztán meglepetésül meghívtam hozzám a kollegát. A ficzkó meglátva hírlap magazinomat, elsápadt s azonnal átlátta, hogy menthetetlenül le van leplezve. Valóságos akasztófa humorral ütött a vállamra. — Helyes kollega ur, pártoljuk az irodalmat. (A legközelebbi tanitógyülésen a kir. tanfelügyelő ur mint példára hivatkozott ránk, a kik a szerény fizetésünk daczára megmutatjuk, hogy igen is tudjuk pártolni az irodalmat,) Verner László. Tavaszi történetek, — A „Békesmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — íme, engem is észrevétlenül meglepve eltölt a tavaszi mámoros levegő ós — tavaszi történeteket irok. Apró, idyllikus mesék ezek ós talán sohasem voltak igazak, csak a poétalólek találta ki a najv szerelmeseknek igaz vigasztalására. És annak ellenére, hogy nem igazak, mégis elhiszi őket a naiv szerelmes sziv. • • - Ugyan hallgassák meg. I. A hangyaboly. Egy padon ültek. Vőlegény ós menyasszony. A lány kibontotta hosszú szőke haját és napernyőjével a földet szurkálta, A férfi pedig lassan mesélt neki a jövőről; az ő jövőjükről. — Akár elhiszi Ella, akár nem, de ón kissé féltékeny vagyok. Ne ijedjen meg, nem személyekre, hanem általában mindenkire. A ki köszön, a ki mosolyog ha magát látja, nekem mind ellenségem. Lehet, hogy őrültség csak, de én féltem magát, mert az emberek rosszak. — Ne beszéljen zöldeket, Sándor 1