Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-01-24 / 7. szám

/am. B.-Csaba, i897. Vasárnap, január hó 24-^n. 7. szám. mm ÍKESME6TEI 10ZL0NY irkesztöség: l/ t sz. (Zeilinszky-féle ház) ni részét illető közlemények, küldendők. nem adatnak vissza. POLITIKAI es VEGYEST ART ALMU LAP. Megjelenik lietenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DlJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szam ara 8 k-. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi ős külfföldi hirdetési iroda. bevallások idején. járóságok most küldték ki hoz az adóvallomási, kitől­nyilatkozatot, melyet állam­ecsületszóra kell kitölteni, mmal helyénvalónak látjuk vallás terén némely nem ál­tudott dologról olvasóinkat tni. ínytelen adótörvényünk van, izálláig ismerni jóformán nem . Még a szakemberek is tapo­k sokszor, hát az, adófizető ídjon eligazodni ? Pedig nem JÖS mindenkire, hogy jártasak ik-e az adótörvényekben, vagy aert bár attól, hogy az adóki­szándékosan nagyobb adóval jenek meg valakit, tartani nem de ha teljesen tájékozatlanok mk, nem ritkán megeshetik, hogy i dolgokat mulasztunk el, a mik­teljesitése reánk nézve haszonnal volna. ?1. ha adókönyvecskéinket meg­iik, látni fogjuk, hogy az adótar­sok nem egy, hanem elkülönített :egekben vannak kitüntetve. Van földadó, házadó, keresetadó, tőke­natadó és mindannyiszor általa­• s jövedelmi pótadó. Az előbbiek mindegyikével a liosz­u fizetés során valamennyire fisztá­ni vagyunk már, de azt kevesen idják, hogy mi az az általánosjöve­elmi pótadó és mi az alapja? Az Inevezése eléggé tágas fogalom, va­ójában pedig jelenti, hogy általános övedelmi pótadó a föld és házbéradó 50 ü/o-a, a házosztályadó 40% a, a III. oszt. kereseti adó 10%-a, ha az 30 frtot meg nem halad, ellenkező eset­ben pedig 35%. Mikor ideiglenes adó­mentesség kedvezményében van a föld, ház, akkor az állami adóknak 20° o a fizetendő Azt nem tudják azonban sokan, hogy az 1883. t.-cz. 43% alapján az általános jövedelmi pótadó nem vet­hető ki azon terhek után, melyekkel az adó alapját képező ház, föld megvan terhelve. Vagyis, ha földünkön beke­belezett kölcsönök vannak, akkor az adósság évi kamatainak 10°/O át le­ütik az adóból. Példával jobban meg­fogja érteni miudeu olvasónk : ha va­laki pl. 8000 frt kölcsöntőke utáu 6 % -ot fizet, vagyis 480 frtot, akkor 48 frtot, vagyis kamatterheinek 10°/o-át le kell vonni az általános jövedelmi pótadóból. Azonbau nem mindenkinek vonják ezt le. S éppen ezért kell a polgá­roknak az idézett törvényről tudni. Mert a levonásban csak az részesül, s csak az kívánhatja, aki kamattarto­zását minden évben január hó vé­géig a községi elöljáróságnál, illető­leg a városi adóhivatalnál bevallja. A bevallást nem lehet élőszóval•meg­tenni. A községek elöljárói azonban ingyen osztanak ki, illetőleg szolgál tatják a bevallásra szóló lapokat, a kinek tehát bekebelezett adóssága van, az a saját érdekében bejelentését meg­fogja tenni. Az adóköteles fél, a ki az emiitett törvénybeli biztosított kedvezményt igénybe kivánja venni, köteles az előző év végéig le nem fizetett adósságának összegét és az utánna járó kamatnak egy évi összegét, nemkülönben adós­ságai kötelezvényének és a telek­könyvi bekebelező végzésnek keltét, a hitelező nevét és lakását a valódi tény­állásnak megfelelően bevallani. Ha az illető kötvény több jószágtestre vagy különböző községekben fekvő ingat­lanokra vau bekebelezve, az adóköte­les ezt a jószágtestek, illetőleg köz­ségek megnevezése mellett szintén be­vallani köteles és megjelölheti az in­gatlant, a melynél a jelzálogul lekö­tött ingatlanok összes pótadójából az évi kamatszázalékot le kell majd voüni. Ezen vallomások beadására a mai nappal számítva még nyolez nap van, vagyis bezárólag január 31-ig be kell adni a községek elöljáróinak, illetőleg a városi adóhivataloknak. Mint álta­lánosan tudva van, egy adófizetőt sem tognak arra szólítani, hogy jelzálogos adósságait vallja be, mert mindenkinek, a ki a törvény kedvezéseit élvezni akarja, magának, minden felszólítás nélkül kell jelentkeznie és vallomását, valamint az erről szóló s fentebb em­iitett okmányokat be kell mutatnia. Megtörténhet azonban, hogy na­gyon sok adózó polgár telekkönyvi kivonatainak meg nem szerezhetése, vagy más tőle nem függő és elhárit­ha. !an okok következtében nem lesz azon helyzetben, hogy e hó 31-eig kérelmét előterjessze, még van rá egy mód, hogy a törvény adókedvezését igénybe vegye, nevezetesen : akkor a gyulai kir. pénzügyigazgatósághoz igazolási kérelemmel járul, melyet február 15-ig kell benyújtani. Mivel február 15 én tul semmi mód nincs hogy a telekkönyvileg bejegy­Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féle ház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. zett kölcsönök folytán előálló adóle­továs 1897-re nyujtassék, nem tudjuk az érdekelt olvasóknak eléggé aján­lani, hogy a terhes jövedelmi pótadók csökkentésére a lépéseket megtegyék. arra, — Viszonosság állami és törvényható­sági tisztviselők között. Békésvármegye kezdeményezésére a vármegyei törvény­hatóságok legnagyobb része kéréssel já­rult a képviselőházhoz, mely kérés előre­láthatólag több felszólalásra fog alkal­mat szolgáltatni az illető feliratok tár­gyalásának rendjén. Egyértelmüleg azt kérik, t. i. fölterjesztéseikben, — hogy a nyugdíjazás ügyánek törvényhozási szabályozásával un gállapittassók az ál­lami és törvényhatósági nyugdíjintézmé­nyek közt a viszonosság és ehhez képest az 1885. XI. t.-cz. megfelelő módosításá­val kímondassék, hogy állami hivatalno­kokká kinevezett megyei tisztviselő a megyei szolgálatban szerzett nyugdíjjo­gosultságot az állami szolgálatba ma­gával viszi; az öszszes törvényhatósá­gok pedig a viszonosságnak záros határ­idő alatti megfelelő megállapítására szin­tén köteleztessenek. A törvényhatósági kérvények a héten kerülnek az ország­gyűlésen tárgyalás alá, mert a költség­vetési tágyalást abban hagyják. — Főispáni jubileum. Reiszig Ede, rövid ideig Békésmegye fóitpánja, köz­szolgálatának 25 éves jubileumát február elsején ünnepli. Az ünnep nagyarányú lesz. A patronátus a esabai kép­viselet előtt. Komoly tanácskozás után, egyértelmű akarattal kimondotta Cgaba város képvi­selőtestülete csütörtökön tartott közgyű­lésében, hogy az uj királyi adományt, „BékésmegyeiKözlöiiy"tárcája. Az utolsó anekdota. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Szegény János bátyám ! Beh sokszor gondolok reád ! A veled eltöltött szép kedélyes vig estékre 1 Megösmerkedésünk első pillanatától elválásunkig, kedves volt egyletünk min­den pillanata. Szegény János bátyám ! Hogy miért szegény ? Hat azért, mert meghalt 1 Halála, bár megrendítő volt, mert . . . d^. kerítsük sorját a dolognak. Régen volt, hisz már 15 esztendeje, Kolozsváron rendes asztaltársaságunk volt a „Kis Komlóban". Csupa eleven 20—25 eves gyerekek. Valamennyi tele jókedélylyel, ! umorral s egyik másik ro­vasara elkövetendő csiny hajlandóságával. Egy ült voltunk minden e-t ve patto gott az élez, ürült a pohár. A társasag lelke Boros Árpád szi­gorló >>rvos volt, kitől valamennyien res­pektáltunk. mert ha jó kedve volt, szí porkázott az éleiktől. Egy sikerült élez okáért, kész volt nevetségessé tenni az egész kompániát. Kedélyes diskurzusba merülve ülttiuk asztalunknal, midőn > jmszéd asztal höZ rendkívül ínegnyerő külsejíi,mosolygó arezu 55—60 között öreg ur ült ie. Valamely elhangzott jó ötlet után az öreg igen jóízűen nevetve, hangosan is kifejezést adott megelégedésének. He­lyeslő fejbólintgatással át-át szólt asz­talunkhoz. Kedélyhangulatunk hőmérője a forr­pont felé járt, mikor az öreg felállt, bi zalmasan közeledett asztalunkhoz s szólt : — Bokor János 1 jldbirtokos vagyok. Igen örülnek, ha megengednék, hogy kedves társaságuknak tagja lehessek. Szívesen huzódtunk össze, hogy he lyet engedjünk a „jóképű" öreg bácsinak. Elmondta, hogy közel Kolozsvárhoz kőbányát miveltet. A míg a városban la­kik, örömmel keresi fel társaságunkat. Szívesen vetjük kijelentését. Késő éjjelig együtt voltunk s mint te-tu bru derek váltunk el. Másnap estve mint régi ösmerősök cordialis magyaros szívességgel szorítot tunk kezet. S^emrehányólag panaszko dott, hogy már egy teljes óra óta vár reánk. Vacsorához ültünk, mely után a szo­kott jókedv ismét felpezsdült. Anekdo táztunk. Az öreg is el el mondott egyet a régiekből, Ha ösmertük is anekdotá ját, jó izüt nevettünk az öreg zamatos előadásán ; de nevettünk azért is, mert ha ez jól sikerült, feles számmal hozatta a jobbnál-jobb borokat, a mi a nagyob­bára diák népség zsebéből nem igen telt volna. Néhány napi együttlét után rájöttünk arra, hogy az öreg, bár ártatlanul, de nagyokat füllent. Különösen, ha magá­ról beszólt, el el hajította a sulykot. De a jó eredmény tudatában, megbízható komolysággal vettük az általa mondot­takat, a mit az öreg meg is hálált, ki szólván a söntésbe: Pali! három üveg Rizlinget. 48—41) volt János bátyánk vessző paripája, mire ha felkapott, végig szá­guldta velük az egész forradalmat, meg­pihenvén valamely vitézi tettén. Annyira ösmertük az öregnek e gyengéjét, hogy ha néha hallgatagon elmélázott, rögtön akadt egyik vagy má­sik, ki oda szóit: Az elmúlt szép idők felett töprengsz János bátyám? Megeredt az öreg I Hej gyerekek ! beh pzépídő is volt az I Ha vis-f/.a gondolok egy-egy magasz­tos pillán itáiM, köny tolul a szemembe. S^euie csakugyan könytől ragyogott. Sóhajtva, komolyan vártuk a folyta­tást. Elmúlik hír, dicsőség mindennek csak az «mléke marad meg! . . . . . . Pali! Rizlinget 1 . . . Hisz tudjátok, sokszor elmondtam : egész gyerek voltam, mikor mint debre­czenyi diák felcsaptam katonának ós ... Árpád közbeszólt: János bátyám ! a múltkor azt mondtad, bogy enyedi diák voltál ? — Tévedsz, akkor már az enyedi col­legium be volt zárva. Debreczenyi diák voltam. Ott húztam fel a bakkancsott... Töltsetek egy pohár bort!. . . Hát Szol­nok alatt táboroztunk. Epp a mult napi ütközetről beszélgettünk, mikor az ezre desem magához hivatott. így szólt hoz­zám : Na édes öcsém Bokor hadnagy ur 1 láttam a tegnapi vitézséget 1 Nem tudom mit bámuljak inkább : a nagy bátorságát, vagy rettenetes hidegvérét! Derék, igen derék ... Sokat gondolkoztam, kerestem, de senkit megbízhatót nem találok önön kívül, kire ama fontos küldetést bízni merném, melynek véghez vitelére önt szemeltem ki. Parancsoljon ezredes ur, ón kész va­gyok bármire 1 . . . . . . Adj egy pohárral nekem is. Figyeljen rám 1 Velünk szemben tá­borozik Schlick. AZ est homály leple alatt magához véve hat bátor fiút, elmegy a híd felé s kikémleli az ott történteket. Legyen óvatos e veszedelmes küldetésben, mert okvetlen hírt akarok szerezni A mint e küldetést elvégezte, vágtasson vissza a táborba s rögtön tegyen jelentést. János bátyám 1 az imént azt mond­tad, hogy bakkancso8 voltál, most meg már vissza vágtatsz. Elfeledtem mondani, hogy átléptem a huszárokhoz, untam azt a fene sok gyaloglást . . . . . . Kiválasztottam hat bátor gyere­ket. Az egyik káplár volt, kinek elmond­tam teendő utunkat. Megvakarta a füle tövét s igy szólt: Vitéz főhadnagy urjó volna egyet ímádkoznimielőtt elindulunk, mert azt hiszem onnan ugyan vissza nem térünk. Bátorság fiuk ! őriz minket a magya­rok Istene I Nagyobb bajból is kivágtuk már magunkat. Ne féljetek semmit, ve­letek vagyok én is 1 . . . Azután meg a huszárbecsületről van szó 1 . . . , . . Pali egy kis bort hozzon ! Magam közé gyűjtöttem a fiukat, megmagyaráztam küldetésünk fontos­ságát. Lelkesülten kiáltották, hogy velem jönnek a világ végére is. Éljen Bokor kapitány ur I Vágtattak utánam. Elszánt bátor fiuk voltak mindnyájan , . . Biz én a neveiket elfelejtettem. Denique a küldetésnek hiven meg­feleltem. Az ellenség minden mozdulatát kikémleltem, mikor azok előőrse várat­lanul a túl partról tüzelni kezdett ránk. Egyik huszárom halva esett lovanyakára­Sarkanytyuba kaptuk lovainkat s vissza­vágtattunk. Rögtön jelentést tettem ezre­desemnek kirándulásunk eredményéről. Riadót fúvatott 1 megrohantuk oldalba Schlicket. Egész seregét tönkre tettük. Hírmondónak hagytuk csak nshányat!... . . . Szervusztok 1 igyunk I Már-már kitört belőlünk a nevetés János gyors avangirozásán, de becsület­tel vissza tartottuk. Szerencsétlenségünkre valamelyik azt a kérdést intézte az öreg­hez, hogy: János bátyám! Ismerted.Te­leky Sándort ugy-e? — Teleky,, Sanyit ? Hogyne 1 Együtt szolgáltunk. Ő ezredes volt, én meg őr­nagy,! . . . Pali, Rizlinget! . . . Árpád megint közbeszólt: Hagy' el Pali, ne hozzon többet, mert János rög­tön tábornok lesz ! . . . Falrengető hahota tört ki mindnyá junkból. Jó ideig szóhoz nem tudtunk jutni. János megbotránkozással nézet körül. Felkelt, fizetett, elment. Jó ideig nem jött az öreg társasa gunkba, mit mindnyájan őszintén saj 1 i j i iik mai sz. ához 2gy iv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom