Békésmegyei közlöny, 1895 (22. évfolyam) szeptember-október • 71-84. szám

1895-10-17 / 83. szám

XXII^ évfolyam ¥ P.-Csaba, 1895. Csütörtök, október hó 17-én. 83. szám. POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsiiinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illotő közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szán? ara 8 kr, Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Appcnyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendS „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A devinkulált regalepapirok. Az az eszme, mely már évek óta az akadémikus tanácskozások között forong, akuttá lett. Egyik fővárosi lap a következő értesítést hozza : „Mint értesülünk, egyik alföldi vármegye (Békésvármegye) alispánja fölterjesztést intézett a belügyminisztériumhoz a községi takarékpénztárak intézményének meghonosítása ügyében. A felterjesztés azt javasolja, hogy a községek ingó vagyonukat, mely rendszerint értékpapírokba s a regále kötvényekbe van befektetve, tegyék törzstőkéjévé egy-egy kisebbszabásu pénzintézetnek, mely községi kezelésben és nem nyereségszerzés végett léíesittetvéu, kizárólag a takarékosság fejlesztését tűzné ki céljául. A községi takarékpénztárakat a község tisztviselői kezelnék, s a takarékpénztár elfogadna betéteket, még pedig a legkisebb összegtől kezdve s viszont korlátolt kölcsönöket nyújtana igazán megszorult kis gazdáknak és kisiparosoknak, de kizárólag saját Közegében. Minden spekulatív tizí idegen, elemek bevonása a községi ta

J karékpénriáuiv ugyfcorébJi ki voi zárva, a'"mit a telettes megyei ható ság időnként megtartandó felüivizsgá lattal ellenőrizne." A közlemény — azt hisszük — ilyen alakban téves. Mert nem a belügyminiszterhez fordult Békésmegj e alispánja, kihez az ügy nem tartozik, hanem a pénzügyminiszterhez, azt kérve, hogy az eddig 4

1/a%-ot kama tozú :gah papírokat devinkulálni eugtdje. Hogy maga a vinkuláció micsoda pénzügyi folyamat, azt rövidesen elmondhatjuk : a bemutatóra szóló értékpapíroknak névreszólókká átváltoztatása. Vinculált értékpapír tőzsdei forgalom tárgya nem lehet s nincs szelvénye, hanem a kamatot a bejegyzett tulajdonos nyugtájára fizetik ki. Ilyen papír a regalepapir, mint lekötött g forgalom-képtelen állampapír. Ha tehát azt a forgalomban hasznosítani óhajtjuk, akkor devinkulálni kell azokat, vagyis előremutatóra szóló papírra kell azokat átváltoztatni. S erre a törvényben van is intézkedés téve. De nehogy a községek a lekötött papirokon hebehurgyán túladjanak, a törvényhozás a pénzügyminiszternek adta meg a jogot, hogy indokolt esetben a devinkulálást kérő községeknek erre engedélyt adjon s a vármegye alispánja, midőn ezen kérelmét intézte a miniszterhez, lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy az egyes regále papírokkal bíró községek a maguk községi takarékpénztárát megvalósíthassák. A pénzügyminiszter bizonnyal Békésmegye specifikus viszonyai között sürgősen fog intézkedni a kérelem dolgában s mint egyik fővárosi lap helyesen kifejezi, nem fogja e fölterjesztést a sablonszerűén elintézendő akták közzé helyezni. Itt a vélemények elég tisztázottak arra, hogy a községi takarékpénztárak mielőbb szerveztessenek. Hiszen Tót-Komlóson már is elhatározta a képviselőtestület, hogy 250,000 korona alaptőkivei községi takarékpénztárt létesít a regále és egyéb mozgatható tőkéből. Igy Tót-Komlós hatalmasabb alaptőkével kezdi üzletét, mint a nagybányai, melynek' 28 éves fönnállása dacára 100,000 frt alaptőkéje vau s mégis a községi közköltő leszállítására közel 14,000 forintot juttatott s összes városi hivatalnokait a takarékpénztárban szervezett nyugdijalapból nyugdíjazza. Midőn tehát érthető kíváncsisággal tekintünk az elé, hogy a pénzügyminiszter a devinkulálásra való engedélye mielőbb leérkezzék, bizalommal fordulunk a vármegye intéző köreihez, hogy a nagy célokat igénylő lelkesedésével igyekezzék a cselekvés terét is elfoglalni. A dolog immár a közel jövő teendői között van s alig volt egyhamar oly nagy horderejű kérdés, mint ez, melynek sikereért önzetlenül mindenkinek fáradnia kell, ki a megye hü fiának vallja magát. A vármegyei közigazgatásból. — Októberi ülés. — Az történt a közigazgatási ülésen, a mi merőben szokatlan volt eddig: fóltizenkét órára nemcsak hogy az előadók befejezték referálásaikat, de a jegyzőkönyvet is hitelesítették. A füstös kis ter met már délután akadálytalanul szellőztethették. A terem ha beszélni tudna, ezt mondaná : «•' — Ez se törtónt még velem meg! Hanem a tárgyak is jelentéktelen szürkeségek voltak. Keller Imre, akinek minden théma elég érdekes arra, hogy álláspontját benne kifejtse, most még ő is vígan engedte az akta-csomókat az elintézett oldalra. A tanfelügyelő sem tudott egy kis emócziát csinálni, hiányzott két kitartó debatter is, Fábry Sándor alispán, a kit betegsége és Oláh György, akit élvezett szabadságideje fosztott meg ama kiváló örömtől, hogy lássanak egy közigazgatási ülést, a hol minden ugy pördül, mint a karikacsapás. A mi derék s népszerű benfentes emberünk, Pista bácsi is emléksorokat gyártott, mely még a bíboros Schlauchot is megkaczagtatná. Kár, hogy a poéma az asszonyi idegeket ki nem bírja, mert különben kiadnék annak ékes tanúsítására, hogy a közigazgatási bizottság komoly tárgyaló termében is néha-néha a jókedv is tanyát tud ütni. Szinte látszik, hogy „ad rem

u az újságírónak sincs az ülésről sok mondani valója. Azért ir az ülés elé kiadósabb, hosszabb fecsegést . . . Az ülésen jelen voltak : Tallián Béla fői (•pán, Bartóky József főjegyző, Csák György pénzügyigazgató, Bánhegyi István kir. tanfelügyelő, Liszy Viktor kir. ügyész, Weisz Zsigmond mérnök helyettes, Wenckheim Géza és Almássy Dénes grófok, Vidovszky Károly, Jancsovits Emil, Szabó János, Ladics György, Keller Imre, dr. Zsilinszky Endre tagok és Zlinszky István közgazd. előadó. Az ülés megnyittatván, felolvastatik az alispáni jelentós, melyből a következőket közöljük: A közegészségügy általában kedvező volt, mert ha egyes községekben a ragályos betegségek különböző nemei szórványosan fel léptek is, — kiterjedtebb járvány nem uralgott. A felmerült esetekben az előirt rendszabályok pontosan foganatosítottak. A köztisztaságra, a nyilvános helyen tisztán tartására, az élelmi szerek s italok megvizsgálására kellő gond fordíttatott. Az állategészségügy állapota nem mondható J> D/ílr V JU Mese a boldogságról. (Modern történet.) Egyszer egy halandó föltette magába', Hogy a boldogságot — mert van! — föltalálja. Bolyongott, kóborolt sok országon által, Vihar, tüske tépte, a merre csak járdái. Mint szegény együgyüt, mindenki nevette, Hogy czéltalan bolyong, nincs.^qg^óbre^édívé

1^"* Hiszen boldoiágot e földön nem talál, Miként Matuzsálem : oly idős volna bár! De ő csak ment. — S látott világvárosokat, A miknek a f^nve csábit, vonz, csalogat. íj u, os paloták remek alkotmányok, Jaj : de megbűvölték, jaj ! de nézett rájok. fckgins Untókban gyémántozott urak Gátolták t'íotlo n>í'"i ben az utat. Nagyon irigyelve irigyelt sorsukat — Szivszon --••• ... meg amarra mutat S iélénken rebegi : „Boldog-e az . . . amaz ?•*.. Most már tovább űzte a keserv, a panasz, Hogy ő nem oly gazdag : ugyan mért van az ? És ment . . . rohant! — S látta koszorúzott fővel Önnön magát, mikor királylyal ért ő fel: A halandók lenn a porban ugy csodálták Roppant lángelméjét, lelkét, tudományát. És ő — a halandó — keveselte mindezt, Az ész ajakáia ily szavakat illeszt: „Boldogtalan vagyok, mert porból van testem, Minek is a tudás földi emberekben ...")" Futott . . . rohant ! — S megállt egy viruló tájon, Hol minden oly szép volt, mint a tündérálom. Szellő csókra ébredt a virágok árja, Madár-dal szövődött csillag- s napsugárba. És a bujdoklásban elfáradott vándor Alomba merült a látott boldogságtól. És mikor véget ért rövid édes álma, Elért bolgogságát sehol se találta. Fölsóhajt a vándor: „Álom, minden álom ? Hát boldogság nincsen már e szép világon ? ! S futott, rohant tovább, messze, nagyon messze. Egy városba jutott egy szép őszi este, Mintha járt volna itt: ismerős e város! Elfáradva dől el egy középszerű házhoz. És ime, a nyitott ablakon keresztül Dal repül ki, a mint a zene megrendül. Húzódnak az árnyak . . . szilaj tánezot járnak. Vig társaság van itt 8 nem képe halálnak! Benéz az ablakon lopva, hallgatagon És látja, hogy ott ben lakadalom vagyon. Benyit az udvarra — kapu mellett balra — S rögtöu ráismer a sok ismert alakra : Ez hü, jóbarátja ... az hivataltársa, A csárdást ugyancsak rajka, szaporázza. Megkérdez egy férfit, mondaná meg néki . Mi változás lett itt? oly epedve kérdi.} Szól az : „Egy bolond férj elment a vilá gba, Hogy a boldogságot — „mert van !" — föltalálja, S mig oda járt, férjhez ment a felesége, Ön volt tán a férje ? ... ón vagyok helyébe ! És a bujdoklásban elfáradott vándor Örömében sirt az érzett boldogságtól, Mert hát — papucskormány alatt volt a jámbor. Oláh György. Trilliók a levegőben. — Egy hirlapiró emlékirataiból. — Irta : Gárdonyi Géza. A korona kávéházi markőr rám mu tat az ablakon át s a következő pillanatban mellettem terem egy bozontos medveszőrü öreg ur. — Pardon uram ! — Tessék I — Ön Zelenvári ? — Az vagyok. — A „Kisdisznó" czimü ólczlap szerkesztője. — Ha előakar rá fizetni, akkor az vagyok, ha pedig gorombáskodni akar, át kor szíveskedjék délután 5 órakor el fáradni a szerkesztőségbe: mert itt az utczán nem végzek szerkesztőségi ügye ket. — Te vagy az, akit én keresek 1 riadt föl örömmel a medveszőiü ember és megölelt. Azt hittem valami ismeretlen nagybácsi, aki örököst talált bennem. Nem az volt. — Uram I — szólt, miután kiörülte magát, — én a „Kákoncsapi Közlöny" szerkesztője vagyok. — Isten tartsa ! — Ismerem önt hírből. — Jóból vagy rosszból ? — A legjobból. — Annak örülök, — Ont keresem már három nap óta folyton. — Es nem talált, ugy-e ? Hát biz az bajos dolog is: tudja, egy élczlapszerkesztőnek nem szabad könnyen találhatónak lennie. Különben mivel lehetek szolgálatára ? — Arra kérem kedves kollega urat, jönne le hozzám munkatársnak, segéd szerkesztőnek. — Vannak leányai ? — Legényember vagyok. — Mit fizet? — Kétszáz forintot bavonkint. Ez a szép összeg bámulatba ejtett. — Hogyan? Ön képes 200 forintot adni ? — Nagyon. — Eszerint jól áll a lapja ? — Kitűnően. — Bocsásson meg, de szeretném, ha Írásbeli szerződóst kötnénk. Újságírók között nincs ugyan ilyesmi szokásban, de azért megcsináltuk. Oda ajándékoztam a „Kisdisznó" czi mű lapomat a nyomdászomnak, magam pedig egy óra múlva a robogó vonaton ültem. Az én bozontos medveszőrü szerkesz tőm nem volt valami mulattató útitárs, csupán csak akkor mozdult meg a szája, mikor egy óriási 0 betű alakjában ási tott vele, ilyenkor azt hittem, hogy az álkapcsai voltak : Sámson nem verte széjjel nagyobbal a filiszteusokat. En semmiféle körülmények között sem szoktam unatkozni ; most is elfoglalt az a gondolat, hogy szerkesztőm ásítozó egyéni sége nem nyilvánul-e a lapjában is. Azonban nem fűzhettem tovább gondolataimat; a szerkesztőm hirtelen hozzám fordult: — Tud e durákozni ? — Azt hiszem, még nem felejtettem el. — Nagyon szép játék. — Megjárja. — Nagyon szellemes játék. — Nem vettem észre. Beletaszította a tenyerét a belső zsebébe és kihúzott egy pakli kártyát. — Játszik? — Nem bánom — Hanem mibe szokta ön játszani ? — Biz ón csak orrba. — Az nagyon kellemetlen, sőt rendkívül veszedelmes. — Hogyan ? — Kérem, nekem egyszer 31 kártyát vertek az orromhoz; az orr ugy megdagadt, mint egy krumpli. — Hát amint aüarja. — Játszunk pénzbe. — Mennyibe ? — Egy forintba. — Annyit nem reszkírozok. — Talán nincsen . . . ? — Eltalálta. — Hát miért nem szól ? Adok ón előleget ? Ismét beletaszította az öklét a zsebébe és kihúzta tárczáját. Ötven forintot számlált a tenyeremba. Es elkezdtünk durákozni. — Az első pártit elvesztettem. — Dupla vagy semmi 1 Gyorsan kevert és osztott. Elvesztettem a másikat is. — Dupla, vagy semmi. — Tehát négy forint áll. — Annyi. Elvesztettem biz ón a négy forintot is. Azután vesztettem 8-at, 16 ot, 32 öt. Mire Kákonycsapra értünk, nemcsak az 50 írtját nyerte vissza, hanem még tartoztam neki 14 frttal. Kákonycsapon, a mint leszálltunk a vonatról, mentünk egyenesen a szerkesz-