Békésmegyei közlöny, 1895 (22. évfolyam) szeptember-október • 71-84. szám

1895-09-15 / 74. szám

XXII. évfolyam. B.-Csaba, 1895. Vasárnap, szeptember hó 15-én. 74. szám. POLITIKAI es V EGYEST A R T A LM U LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik lietenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DlJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szam ara 8 Kr Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Appcnyi-ulrza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A kamatláb. Váratlanul kellemetlen hir érkezik. Az osztrák-magyar nemzeti bank a hivatalos kamatlábat, eddig szokatlanul, egy százalékkal emelte. Az akció gyűrűje nagy tányért fog a hitelműveletek sik-tükörén csinálni, az összes pénzintézeteknél hihetőleg ezen arányszerint kell a kamatlábat emelni. A kérdés tehát mindnyájunkra igen fontos. Fontos különösen azért, mert a nyomott búzaárak között a legtöbbünket az a remény csiklandozott, hogy olcsó kamatos kölcsénnel kiböjtöljük a mai buza-árhanyatlábt s készleteinket vissza tartjuk addigra, mig az áremelkedés k igéret földét meg nem látjuk. Éppen a készáruk fölhalmozása s ennek következtében a pénz erősebb kereslete következtében áll be a pénz drágulása, mely a legkompetensebb pénzemberek véleménye szerint is indokolatlan. Ma ugyanis a nemzeti banknak pénzügyei a tavalyival összehasonlítva igy állanak : Váltó tárca tavaly 188 •/, millió, most 172'/

2 millió. Lombard üzlet „ 31% „ „ 32 Adóm. bankj. „ 2 „ „ 14 Látni való e kis kimutatásból, hogy az osztrák-magyar bank sem rosszabbul nem áll, mint tavaly hasonló időben, sem attól nem félhet, hogy hatalmas pénzkészletei kimerittetnek. Különösen nincs indokolva a hivatalos kamatlábnak ily óriási emeltetése. Mert tudnunk kell, hogy mit jelent a hivatalos kamatláb. A bank a hozzá benyújtott váltókat 5 %-kal számitolja le, de ez nem alterálja, hogy a tőzsdén az elsőrendű papírokat 3 %-kal vegye. Nem áll tehát a bank ethikai alapon, midőn a mezőgazdasági miseriák idején emeli föl a kamatlábat, midőn 14 millióval pénzkészlete nagyobb, mint tavaly, midőn mint a kormány favorizált hatalmas intézménye, egyszerre ilyen nyomással nehézkedik az országra. Mert a hogy a leszámítolandó váltók 5% kamatlevonással honoráltatnak, ebben az arányban az állampapírok és takarékpénztári tőzsdeileg jegyzett részvények 51/2, az értékpapírok pedig 6°/

0-kal számitoltatnak le, az egész vonalon megdrágul tehát a pénz, a mi az osztrák-magyar-nemzeti banknál 1894. február 9. óta nem történt meg. Lehet-e ez ellen tenni és mit? — ez a kérdés. Mi azt hisszük, hogy a kormánynak, mely e tekintetben bizonyosan megfogja a maga közbelépését tenni, nagy szolgálatot tennének a törvényhatóságok, ha a maguk biztosított jogaival élve, mint állami institúció felől kérdést intéznének, akciót indítanának a szomszéd törvényhatóságokkal egyetemben, hogy a bank az ez időszerint teljesen nem indokolható eljárást módosítsa meg s a kamatlábat állítsa vissza, vagy legalább nyílt közzétételre hívnák föl a bankot, hogy bocsássa nyilvánosságra azon adatokat, melyek a kamatláb emelkedést szükségessé tették. Véleményünk szerint az állami közös institúcióhoz a törvényhatóságoknak is van joguk szólni s a hitelkereső közönség érdekében való lenne egyöntetű akció a törvényhatóságoktól arra nézve, hogy az ország közvéleménye megnyugtattassék. Valószínű, hogy szeptember 30-ig a helyzet tisztulni fog, de ha eddig — a mit nem szeretnénk, a bank nem állítja vissza a kamatlábat, vagy eljárása indokát közismertté nem tette, — nem ártana erre indítványt tenni, hogy az a megyék törvényhatóságaitól kívántassák. A kormány igy erélyesebb lépésre határozhatja magát, az pedig kétségtelen, hogy erős érdekek kívánják a dolog határozott szóvátételét. Tanítók napja. — A Békósmegyei Tanitó-Egylet gyűlése. — Örömmel köszöntjük a mai nap folyamán a Csabára érkezett megyebeli népnevelőket, a kik rendes évi közgyűlésük alkalmával fölkeresik Csabát, hogy rendjük és pályájuk időszerű kérdéseit megbeszéljék. A népnevelés fontosságának tudata már áthatja a magyar társadalmat s ha nem is adóznak ma olyan szép frázisokkal a népmiveltség alapvető munkásainak: azért kitagadná, hogy a tényekkel az ő fontosságuk elismertetése jobban kifejezésre jut. Nem lehet tagadni, hogy a népokta tás ügye fejlődik s a pessimisták is csak abban térnek el, hogy nem látják oly rohamosnak, a mint szeretnék. A hol a népművelődé® parlagonjjvolt néhány év előtt, a békésmegyei rónán fehér iskolaházak vakkannak ki a tanyák tömegében. Egy évtized alatt sok iskolát emeltek s ma már a modern iskolai törvény rendelkezései felé sokat haladtunk. Csak egy dologban stagnálunk. A néptanítók anyagi javadalmazásának ügyét nem oldottuk meg teljességében. De a mi a társadalom mulasztása, ezen nem szabad a tanítóságnak megütközni. Az iskolafenntartó hatóeágokat, ha az ideális hevület ntm fogja serkenteni arra, hogy a tanítóknak tűrhető existentiát biztosítsanak: serkenteni fogja a tanitóhiány. Ugyanis az a szomorú tapasztalat mutatkozik, hogy a szaporodott iskolákhoz szükséges tanitói szükségletet már ma sem tudjuk kielégíteni. A gyönge, nyomorúságos állomásokra ismételten ós eredmény nél kül hirdetnek pályázatokat. A szarvasi evang. egyház tanyai tanítói állomásait vagy sehogy, vagy nehezen tudja betölteni. Van ebben vigasztaló. Mert a tanitó szükség fogja az iskolafenntartókat kényszeríteni oda, hogy a tanítói fizetést emeljék. E helyzetben is kétségtelenül szo moru dolog az, hogy a kultura szükségleteit efféle presszióval elégítik ki, de a tanítóságra vigasztaló. Madách szellemi végrendelete az : ember küzdj és bizva bízzál, mintha első sorban a tanítóknak, a magyar tanítóknak szólna. Mert tényleg ugy áll, hogy a társadalom elismertetését csak folytonos küzdéssel, folytonos lelkiismeretes munkával küzdhetik ki ós semmit sem látnánk szerencsétlenebbnek, mintha azon leszerelt reménynyel, melyben őket a törvényhozás egyik ténye indokolatlanul vitte, ugy kötelességkörük teljesítésében lehangolná, valamint egyesületi munkájokban bénítaná. Mert egy pályán sincs szükség az idealismu8nak nagyobb ápolására, mint a tanítóinál, ha neki a tanításnál nincsen ott lelke, csak a beamter óra pontossága, akkor munkája mit sem ér, melyet a leghatályosabb iskolai ellenőrzés sem tehet jobbá, pedig szemben a társadalom kicsinyességeivel, pályája egészségfosztó, „BékésmegyeiKözlöny"tárcá]a. A barátok. — A „Békósmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Jó barátok voltak s ezzel talán be akarták igazolni azt a téves hitet, hogy ifjú nő s fiatal férfi között a barátság érzése nem állhat, fönn tartósan. Gyerekkori pajtások voltak s mindig jó barátok ; a kis lánynak nem volt nővére b a fiúnak nem volt fivére, egymásra voltak utalva s életük nagy részét együtt töltötték el. — Nagy részét, mert csak öt óv volt, a mikor távol voltak egymás tói, a mikor olyan nagyon idegennek látszottak egymásra nézve. Régi történet ennek az öt évnek a története; régi szöveg, régi melódia, minden régi s még is fáj azoknak, akik azt a régi melódiát nemcsak hallják, de érzik is. A lány előtt, a ki 18 éves volt, Jolsvay Laczy valami érzékeny húrról kezdett beszólni s a lány, csak akkor érezte meg, hogy van olyan hur s Jolsvay Laczi tud is rajta játszani. S játszott rajta ábrándos szonetteket boldogságról, édes ál mokról, édesebb valóságról s egész bravourral játszott s legszebben, legérzékenyebben akkor szólt, mikor hosszú uszályu fehér ruhában, narancs-virág koszorús, fehér fátyolos fejjel állott a szép Jolsvay mellett, a ki örök hűséget fogadott neki s ő viszont. Milyen bizonytalan terminus volt ezl Nir.cs a világon olyan terminus, a mit ugy el lehetne csavargatni, mint ezt; kár, hogy annál a narancs virágos, fehér fátyolos aktusnál is, épen erre a bizonytalan terminusra csinálják a kontraktust. Nos és a húrnak, annak a húrnak, a melyikről egyezer Jolsvay Laczi azt mondta, hogy érzékeny, az lett a sorsa, a mi a világ fennállása óta minden húrnak; addig feszült, mig végre megpattant. Mert megpattant! Ez a szomorú tény. Jolsvay Laczi játszott rajta azután is még sokáig, majd később belekontárko dott egy finom ujju, kicsi szőke asszony s azok a finom ujjak már veszélyeztették a hur épségét, majd belecsapott egyegy durvább kéz is s az asszony érezte, hogy megpattant, az az öt évig feszitett hur. Mikor már azon a húron sem gyöngéden, sem durván nem lehetett játszani, akkor már képes volt az a sugár, barna asszony az ura előtt megmondani, hogy nem boldog. S ez nagy szó volt; sokáig nem tudta megtenni, bizott benne, hogy tud még az ura olyan szépen játszani, de mióta megpattant a húr, azóta erős volt s a kétségbeesésig nyugodt. Nem szerette azt a szép embert. A terminust megigazították arra a napra, mikor az asszony megmondta, hogy nem boldog többé. Lágy, nyugodt hangon mondta, nem sirt, csak nagy barna szemei voltak bágyadtak, a mint a consolra könyökölve, nézett az urára, arra, a kit szentnek, istennek tartott egykor, a ki most mint ember áll előtte s kire nem szerelemmel, nem gyüleletlel néz ; barna szeméből a végtelen közöny tekint a férfira. Az a hur csakugyan megpattant 1 S a férfi gavallér volt mindig; most is. Nem ő pattantotta meg azt a Lúrt, csak nem vigyázott eléggé ez avatailan kezekre. De hisz ezekre etha sem lehet eléggé vigyázni! — Kérem Helén, ha ugy gondolja jónak s ha ugy kivánjs, ugy lesz. Ön ezt biíonyryára meggondolta s én mindenben föltétlenül megnyugszom 1 Nem rendeztek hatásos jelenetet. Fölsegítette az asszonyra a köpenyét, az előszoba ajtajában kezet fogtak s az aszszony lement a kocsihoz s elment ebből a fészekből, hogy soha többé ne jöjjön vissza. És az a másik nagyon hideg volt, szokatlan volt, nem birta barátságossá tenni, pedig épen ugy rendezte be, még az ablakok is délnek feküdtek. ' Az édes anyja vigasztalta. Mosolygott a vigaszon, mosolyogva mondta, hogy nem fáj neki semmi, de azért mélyebben hajolt a himzése felé, pedig nem lett pirosabb, csak ő gondolta, hogy az anyja szeme most is meglátja, ha nem mond igazat, mint mikor még kis lány volt, mikor Hellinek hívta s mikor Szentes Kálmánnál játszott. Mindössze egy elpattant hur a története ennek az öt évnek s Szentes Kálmánnal ismét jó barátok lettek, azzal a különbséggel, hogy most már Kálmán is Helének hivta s többet mondtak egymásnak, merő udvariasságból. * A vélemény megoszlott ; egyik szerencsének jósolta, a másik nagy szerencsétlenséget sejtett mögötte. Szentes Kálmán megnyitotta az ügyvédi irodáját s első ügye a szép Viszlay Helén váló-pere volt. Az aszszonyok a rosszat s a féifiak a jót jövendölték. Az asszonyok az elvált asszonyt, a férfiak a szép asszonyt látták csak benne. Hjah, kétféle nézet! Ők maguk pedig nem láttak benne semmit, mert nem néztek a dologba oly mélyen, mint az idegen szemek. Az aszszony örült, hogy Kálmánra bizhalja a perét; nem kell egy idegen fiskálisnak elmondani azt a szomoiu históriát. Meg is mondta Szentesnek ; „ugy-e Kálmán, maga nekem jó barátom s el jár ebben az ügyben lehetőleg ugy, hogy reám ne sok szüksége legyen." S a fiatal fiskális meghallgatta a szép, barna asszony szomorú történetét; talán a visszafojtott könytől volt fényesebb a szeme, a meghatottságtól volt oly rekedt a hangja, mikor megigérte, hogy mindenben elfog járni s tekintse őt mindig igaz barátjának. Azután találkoztak mindennap ; mindig volt valami mondani valója a per stádiumáról, az mindig haladt s még is két nyár virult el s a második fél fehérlik mióta megindították. De azért nem sokalták meg. Kálmán jött s Helén az ablaknál ülve várta, mig hozzá ér, kezet szorítottak, Kálmán előgörditette szokott zsölyójót, szembe ült Helénnel s beszéltek közönyös dolgokról. Elmondta egyes ügyeinek állását, Helén érdeklődött iránta, bár nem ismerte a szereplőket, elbeszélte vidéki útjait, uj ismeretségeit, apró hivatalos élményeit. S Helén hallgatta, sőt néha egész türelmetlenül várta, ha nem jött a szokott időben. Soha egy bók nem jött ajkára s ez olyan jól esett az asszonynak, aki nem tudott egy férfivel beszélni, — hogy el ne mondja neki, milyen szép a szeme, sugár a dereka s hogy van sok ember, akit fel lehetne nyugodt lelkiismerettel akasztani, mert kiengedte szállni a boldogságot a kezei közül. És Kálmán nem mondott soha ilyesmit ; nem mondta, hogy szép, nem mondta, hogy sajnálja, nem mondta, hogy lesz még boldog; ezek ugy is olyan felesleges dolgok voltak, ezt elmondták az idegenek is, minek mondaná a jó barát. S az asszony nyugodt volt, keveset járt ki, kezdett terhére lenni a társaság, de a hat órát nehezen várta, akkor jött Kálmán, elmondta hol járt egész nap. Sokat emlegette a kis Siroky Ilust, a ki most jött haza a zárdából, d,e kész nagy lány s a megtestesült dac. Ő is próbálja megtörni, de bizony nem halad. Ma is két óráig kérte, hogy énekeljen el egy dalt s nem birta rávenni, s amint ő az öreg Sirokyval javában politizál, egyszerre felcsendült az Ilus hangja s mosolyogva dalolta, hogy „Sirassatok, ha meghalok." Tudja, Helén olyan csengő hangja van, hogy az ember lelkét egészen megbabonázza. Olyan bánatosan tud Lapuuk mai számához egy iv melléklet van csatolva.