Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-10-17 / 83. szám

B.-Csabán, 1886. XIII. évfolyam, 83. szám. Vasárnap, októberhó 17-én. •• •• KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, küzgazdászati és vegyes tartalmú lap. v Megjelen hetenként kétszer: vasárnap ós osiltörtokön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve . Egész évre . 6 frt Fél évre 3 „ Évnegyedre . . 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : HAASENSTEIN és VOGLER ezég, Bées, Prága, Budapest, Né­metország és bvájcz minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyi-utoza, 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt czimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-utcza, 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyiltt ér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. t Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom­dájában. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a postahivataloknál 5 kros postautalványnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért jaró összeg helyben fizi tendő. Lélektan és politika, (***) T. olvasóink emlékezni fognak, hogy véle­ményünk a bolgár kérdésben Sándor detronizálása óta, hogy ugy mondjuk, nemcsak az egész magyar sajtóval, de az európai sajtó nagy részérek véleményével ellen­kezett, s nézetünknek kimondásával elég merészek volr tunk, habár rövid időre is, de hitelünket aközvéleinóűy előtt koczkáztatni, amely közvélemény uem olvasott ós nem hallott egyebet, mint a muszkahatalom ós befolyás növekedését a Balkánon, sőt hogy most mára többi bal­káni államok is hozzá fognak pártolni. Ezzel szemben a mi szerény véleményünk az volt, hogy: a berlini szer­ződés óta az orosz diplomaozia hibát hibára halmoz, ós maga alatt vágja a fát. Hogy monarchiánk ne csináljon egyebet, hanem álljon őrt ós nézze, hogy az orosz dip­lomaczia mint hajtja a vizet Ausztria-Magyarország mal­mára. És ez nagyon természetes ós nagyon logikai volt. Kossuth Lajos az orosz-török háború alkalmával megjó­solta ezt, sőt privát beszélgetések közt elmondott nézete is mindig az volt: Ha az orosz terjeszkedés ellen bás­tyát akarunk állítani, függetlenekké kell tennünk a bal­káni államokat, Kossuth Lajosnak az orosz-török háború alatt irt levele, mely a balkáni államok függetlenségét proklamálta nem is talált akkor viszhangra török barát­ságtól mámoros pártfeleinól sem, annál inkább nem pe­dig, mert Kossu th nem azért bántotta Ausztria-Magyar, ország diplomacziáját, hogy miért nem üti az oroszt, ha­nem azért, hogy a szabadítás e munkáját neki kellett volna magára vállalnia s a függetlenné lett balkáni államok A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA. A csillagok ntja. Irta: Gerő Lajos. II. Jó meleg téli ruhába burkolt uri asszonyságok és nagy urak érték egymást a sima járdán. Megmegcsuszva vékony jógkéreggel bevont kocsiúton iramodtak tova a fényesebbnél fényesebb fogatok, a sürü léptek soha meg nem szűnő zsibongással töltötték be a levegőt. Julis asszony egy fényes palota kapujának szegleté­ben vonta meg magát, a menyire lehetett, beburkolódzott vékony kendőjébe, ós visszafojtott lólekzettel, kimeredt szemekkel bámult a járó-kelőkre. Nem egy szegényebb mesterember, vagy kézimunká­ja után élő asszony állt meg előtte. Már ez rendesen ugy van, hogy kiket a sors csak a legszükségesebbekkel, vagy még ezekkel sem áldott meg, sokkal több részvéttel vi­seltetnek a maguknál nyomorultabbak iránt, mint azok, kiknek bőven jutott a feleslegből is. Szánakozva tekintet­tek a szegény asszonyra, és egy elfojtott sóhaj, vagy akaratlan könnycsepp bizonyító, hogy megismerték már az életnek ez oldalát is. Egyebet nem tehettek. Oh de e sóhajban, e köny csepp ben mennyi sok min­den foglaltatik! Mi a paloták kincse, aranyhalmaz, gyé­mántcsillogás, pónzosengós azon sziv gazdag-ágához ké­pest, melyből a részvét és szeretet magvát móg nem ölhet­te ki semmi ?. Az önzésnek, kincsvágynak lakása nem a sziv, mert a sz v osak a szép és jó befogadására v<in teremtve, ahol az emberszeretet hiányzik, ott a sziv helyét osak háláját saját javára köteleznie. Mert habár Kossuth La­jos meg volt győződve, hogy a felszabadított államok orosz kaucsuka alá vágyni nem fognak, azt még sem hitte, sőt legutóbbi levele után Ítélve ma setn hiszi, hogy eze­ket az államoka'; maga a felszabadító kergeti Ausztria­Magyarország karjai közé, hanem azon véleményének­adott kifejezést, hogy Ausztria-Magyarország az orosz által orránál fogva vezettetik. Hogy mennyire volt igaza Kossuthnak az orosz-tö­rök háború alatt ós mennyire ni^ps igaza most, azt ma­guk az események beszélik el. Igaza volt, hogy az orosz terjeszkedést csak a balkáni államok függetlensége aka­dályozhatja meg; nincs igaza, mikor azt kivánja, hogy Ausztria Magyarország avatkozzék, he Bulgária ügyeibe. Ez halálos bün lett volna ós leune birodalmunk ré­széről mindaddig, mig az orosz nem nyul erőszakhoz, ha­nem a lehető legrosszabb politikájával csak a kedélye­ket mérgesiti el. Egyébiránt Oroszország magaiartása is érthető, noha „Kiki a maga szerencséjének kovácsa" s ő, mikor a bal­káni államok felszabadításába, hogy azokat saját részére hódítsa meg, belefogott, Ausztria-Magyarországot hihető­leg kicsinylő tekintettel nézte s nem gondolt arra, hogy ez neki sakkot mondhat s meghiúsíthatja egész tervét. Bosznia és Herczegoviua okkupáczióját elnézte, ós nem hitte, hogy ezzel lábainkat a Balkánra ily következmé­nyek létrehozása mellett tesszük be, hogy ott oly nagy hatalmi állást foglalunk, mely az övét nemcsak ellensú­lyozni, de talán tönkre tenni fogja. Anhál inkább növe­kedett idegessége, mikor Szerbiát hozzánk hajolni látta, ámde bizváu bolgárországi pozicziójában, valahogy: móg az idomtaian hustömeg foglalja el, mely kétségbeejtő egy­hangúsággal jelzi egy nyomorult éiet minden pillanatának leteltét, mely megszűnvén dobogni az emberiség salakja is megritkul. Boldogok az emberek, akik szegények tudnak maradni anólküi, hogy kincsek után vágyva nyomorul­takká válnának. Julis asszony ajkain fájdalmas mosoly jelenkezett. Hófehér kis bundába öltözött mintegy három éves leánjka közeledett feléje ós épen előtte állott meg. Az agg nő ön­kénytenül kinyujtá reszkető karjait és a kis leány kezét megragadva forró csókot nyomott arra. A gyermek összerezzent, de meglátva a tehetetlen öreg nőt durczásan bigygyesztette fel rózsás ajkait. — No, ne bántson engem néni, mert megmondom a mamának! — mondá leirhatlan kedves félelemmel, de azért közelebb húzódva Julis asszonyhoz. — Nem bántalak édes gyermekem, nem bántalak. Jere ide szépen nénihez, jere ide. Látod, szegény néni nem bír felkelni, nem tud odamenni hozzád, pedig ugy szeretne egyszer megcsókolni. A kicsike egy ideig nézett a vónasszonyra, aztán oda tartá rózsás kis arozát, mig az öreg nő hosszú osókot nyo­mott arra.{ — A mama azt mondta, hogy szabad megcsókolni mindenkit a kis lánynak. Én szófogadó kis lány vagyok. — Hát a mama hol van ? — Itt van a boltban; azt mondta, hogy várjak rá a Zsuzsival, de a Zsuzsi elszökött. Az a Zsuzsi olyan rosz lány, soha nem akar odahaza maradni. Pedig van ám szép szobánk, meg sok is. Nagy gyertyatartó, meg szép poharak, nagy asztal. Aztán jönnek hozzánk sok urak, és tán­ozolnak. Az én mamám nagyon jól tud tánozolni. csak vigasztalta magát. Ámde mikor azt látta, hogy be­folyása Bulgáriában is gyengül, sőt el is veszhet, oly féltékenynyó ós idegessé lett, mint az a féltékeny ember, kit elhágy a józan ész, ós elpártolni akaró kedvese el­len móg kést is ragad. Soha, mióta a világ világ, nem történt móg olyan lélektani visszásság, hogy valaki az elpártolni akaró kedvest eféle féltékenységgel ós, fenyegetéssel visszabirta volna hódítani, sőt a zaklatással C3ak az elpártolást si­ettette. És mi ezt a zaklatást fedeztük fel Oroszország el­járásában. Erre a tényre alapítottuk ama nézetünket: hogy az orosz befolyásnak Bulgáriában vége, sőt ha igy megy, a barátságból gyűlölet lesz. És mikor az orosz fellépést mindenki az orosz hatalmi terjeszkedésnek nézte, mi az ellenkezőt hirdettük, ós az ellenkezőt állítottuk, mert a lélektan éppen ugy bele játszik a politikába, mint a köz ­ós családi életbe, s amely diploinaczia ezt tekinteten ki­vül hagyja, az a mai világban nein fog diadalokat aratni. A fegyver még tehet kí sérletet, pillanatnyi sikert is ér­het el,de Oroszország a Balkánon nem fog uralkodni többé. — Az ág. hitv. evangélikusok egyetemes gyűlésének második napja (csütörtök) Prónay D. br. ós G-eduly püs­pök elnöklete alatt minden kimagaslóbb tárgy nélkül va­ló volt. Első tárgy volt a teologiai akadémia nagy bizott­ságának jelentése, mely alkalommal Prónay Dezső br. a legjobb teologiai munkára 20 arany pályadijat tűzött ki. — Hosszabb vitát keltett a szupplikáozió kérdése. A ja­vaslat szerint ezentúl tanulók által nem fognak gyűjteni a tápintézetek javára, hanem az egyes gymnáziumok igaz­gatói aláírási iveket boosátanak ki ezentúl, melyek as es ­peresi hivatal utján a lelkészekhez küldetnek szót. E ja­vaslat móg a kerületek által külön fog tárgyaltatni. A vitában részt vettek: Szeberónyi ós Karsay püspökök — Hát az apa? — Oh a papa ? Hiszen nekem nincs papám! Már mondtam a mamának, hogy más kis lánynak van„papája, a ki a térdén lovagoltatja, de a mama .... Mama, ma­ma! — Kiáltá a kis leány a boltból kilépő úrhölgy elé szaladva. — Hol a Zsuzsi ? — kórdó ez. — Elment, de azért nem féltem ám mamám, mert a jó néni vigyázott reám! — hadarta a kis jószág, és any­ját a kapuszöglet felé vonszolta, ahol Julis asszony a meg­hatottságtól vagy a hidegtől kiszorított könnyeit törölgető. Az úrhölgy oda lépett a kapu elé, ós az öreg nő ar­ozába tekintett, de mintha kigyó csípte volna meg, össze­rezzent, és néhány lépést hátrált. Aroza halotthalavány volt, s egész testében remegett és mereven bámult Julis asszonyra. Az öreg nő, nézte egy ideig a finom vonásokat, olyan ismerősek voltak ezek olőtte; mintha már valahol látta volna, de nem jutott eszébe, hogy hol. Hirtelen emel­kedni kezdett kebele, görcsös lihegés fogta el, szemei egészen kidüledtek üregeikből, végső erőfeszítéssel fölemel­kedett, és kiaszott karjait kitárva az ifjú nö nyakába borult. — Lányom, — kiáltá velőtrázó hangon, ós karjai erőtlenül lecsúszva a szépnő vállairól egész hosszában el­terült a földön. Ágnes gyorsan lakására vitette fel az ájult nőt, ós meleg ágyba fektette,' csókjaival halmozá el a baráz­dás arczot, ós a könnyelmű anya egyszerre a leggondosabb gyermekké váltó' ott. Egy hosszú óra telt bele, végre az öreg nő felnyitá szemeit. Tekintete leánya tekintetével találkozott; újra ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom