Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám
1885-03-01 / 18. szám
„ Békésmegyei Közlöny t t 18. szám 1885. pedig arra fordítja, a kölcsönző pénintézeteket veszteség nem érheti. Miután pedig az itt előadottak alapján, csak törvény legyen, — tehát a kölcsönzést minden pénzintézet teljesítheti, semmi e czélra külön alakuló hitegyleteket nem tartok szükségeseknek; hanem szükségesnek tartom a pénzintézetek kongresszusát. Ez a kongresszus mondja ki: akar-e segíteni a gazdaközönség baján avagy nein ? Ezt akarjuk tudni mielőtt más hitelegyletről gondoskodnánk. És mert azt hiszem, hogy a kongresszus válasza az „igen" lesz, tehát a kongresszus öszehivását felette szükségesnek tartom, és ha másképpen nem lehet, avagy nem mozognának: a kongresszus megtartására ám hívja fel őket a földmivelési miniszter. A dolog sürgős, nem kell neki nagy feneket keríteni, nem kell vele sokáig teketóriázni, hanem hozzá kell fogni a cselekvéshez! — A horvát regnikoláris bizottság tagjai a jövő héten Budapesten fontos értekezletekre fognak összejönni, melyekben Horvátország sérelmeit egy okmányba foglalják össze s pontról-pontra végig tárgyalják őket. A horvát tarománygyülés, hir szerint, april 9-én gyül össze. — Az országgyűlés mindkét háza tartott csütörtökön ülést. A képviselőház a felsőház szervezéséről szóló tör vényjavaslat rés/letes tárgyalását folytatta. Az 5-ik szakasz felett folyt tovább az érdekes vita, a melyben Vadnay Andor, Mocsáry Lajos, Kiss Albert, Komlóssy, Chorin, Grull József, Ivánka ós Tisza Kálmán vettek kisebbnagyobb részt — A főrendiház több apró ügyet intézett el. Politikai IxirebL. * Párizs, február 27. a. szenátus ülésén Ferry kormányelnök Gravardienak Egyiptomra vonatkozólag intézett kérdésére nézve kijelenté, hogy még nem érkezett el az idő, hogy válaszolhatna, de már közeldik. A tárgyalások az egyiptomi ügyek rendezése, valamint a szuezi csatorna kérdésének megoldása tárgyában, mely utóbbi még fontosabb, már megkezdődtek ós a parlament legközelebb azon helyzetben lesz, hogy ez ügyben kimondhatja Ítéletét. A kormány néhány nap alatt közzé fogja tenni az egyiptomi ügyekre ós a Kongó-ügyre vonatkozó okmányokat. * Berlin, febr. 27. A nyugot-afrikai ügyben egybe hivott értekezlet ma tartotta utolsó ülését, melyen Bismarck herczeg német birodalmi kanczellár beszedett tartott, melyben elismeréssel szólt a békülékeny szellemről, mely a tárgyalásokat átlengte ; az uj Kongo államot a legbecsesebb osziopo.< egyikének nyilvánitá, melyek az értekezlet müvének fönmaradását biztosítják és a császár nevében valamennyi meghatalmazottnak köszönetet mondott. * A szudáni harcztérriJI. Brackenbury tábornok seregének egy osztálya — mint KairóbM táviratozzák — febr. 21-ón Abu-Hamedtől mintegy negyven mértföldnyi távolságra ért s elhaladt ama hely mellett, a hol Stewart ezredest ós társait meggyilkoltak A helyszínén Stewart név jegyeit ós Herbin ós Power konsulok különféle oüiratait találták. A gyilkosság föbünszerzöjónek birtokát a tábornok elpusztította. A magkereskedés mezőgazdasági fontossága. Egy kiváló angol gaidasági iró gondolata volt, hogy a magüzlet, illetőleg kereskedés hatósági ellenőrzés alá lenne vetendő. Igy minden indokolás nélkül ez a gondolat meglepő, de ha a vetőmag fontosságát a gazdasági termelésben csuk kissé méltatjuk, érthetőnek tartjut, hogy még erre a gondolatra is jutottak. Különben a magkereskedés körében már majdnem megvalósult ez eszme, csakhogy természetesen a magánellenőrzés szigora pótolja a hatósági ellenőrzést. Ott vannak pl. a svéd magtermelő szövetkezetek, melyek némelyike direkt testületi felügyelet, gazdasági egyletek felülete alatt áll, s nem kis részben az ezek által gyakorolt végtelen lelkiismeretes el.enőrzósnek köszönheti Svédország mezőgazdasága a magtermelésből eredő nevezetes jövedelmét, s azt az élénk keresletet, mely magtermónyei iránt mindinkább fokozódó mérvben nyilatkozik. Igaz ugyan, hogy Svédország északi éghajlatának is tnlajdonithatjuk a magtermékei iránti érdeklődést, de nem csak ennek, mert üisz ha a mag jóságát csupán az tenné, hogy északon termett legyen, van számos más északi vidék, melyekről a gazdák vetőmagvaltoztatásra való szükségleteiket beszerezhetnék, de az a majdnem monöpoliumnak nevezhető fölény, melyet Svédország a magüzlet terén visz, első sorbau a rendkívül lelkiismeretes termelésnek és ellenőrzés alatt álló üzletnek folyománya. A gazdára m'zve a vetőmag beszerzésének megbízhatósága véghetetlen fontos. Nemcsak, hogy a gazda a magért fizetett árban csalatkozhatok, de károsodása a termelésre fordított munka vesztességébea is nyilvánul. Először is tehát a magra adott költség mehet kárba, ha t. i. rossz magért adtunk pénzt, másodszor pedig az elvetett rossz magrk ugyanolyan munkát fordit a gazda jóhiszemében, mintha jó magot vetett volua, tehát a hiába áldozott munka még a véli a kart, melyet a mag árában szenvedett, ÜZ amúgy is számos ellenség és elemi károk által koczkáztatott gazdasági mnnka már ezekből folyólag is indokolttá teszi, ha a vetőmag beszerzése körül a legnagyobb körültekintéssel s óvatossággal járunk el, szükségleteink fedezésénél oly forrásokat keresve fel, melyek a mag valódisága s csirakópessége iránt tényleg garancziat nyújtanak. A tudomány ma már biztos alapokat nyújt a vetőmag vizsgálatára, a magisme megalapítójának: Nobbe tanárnak etóren folytatott működése széles körben terjesztette el a gazda igényeire való tekintettel szükséges eljárásokat. Németország össze* gazdasági kísérleti állomásai a vetőinagvizsgálattal külön ágazat gyanánt foglalkoznak, s te>ókenységük a gazdára nézve valóban hasznosnak mondható, mert ezek védik a gazdát első sorban a tisztátlan vagy hamisított vetőmag beszerzése ellen az által, nogy az inreális üzletet folytató, azaz rosz magot forgalomba hozó czégeket megnevezni képesek, de viszont ugyanezek a magtermelő gazdákat is ösztönzik arra, hogy mivelésük körül gonddal s lelkiismeretességgel járjanak el, földjeik elgazosodását megakadályozni törekedjenek. Hazánkban is mindinkább tért hódit a magtermelés és üzletre fordított figyelem, s a kormány is előljár az ez iránybani törekvések körül, amenynyiben pl. a mult Révben az öszszes gazdasági tanintézeteken rendszeresített vetőmavizsgáló állomásokat, 8 azok működését öszhangzatosan szervezte. A magyar gazdának is módjában áll tehát meggyőződést szerezni az általa vásárolt vetőmagvak használati értékéről, ezzel kapcsolatban pedig az általa felkeresett beszerzési forrás azaz magkereskedés megbízhatóságáról. Most lévén itt az ideje a vetőmagvak beszerzésének, időszerűnek tartottuk épen a magkeresnedelemnek a mezőgaz daságra való s beveaetóleg kifejtett nagy fontosság* lolytán hogy táját meggyőződés alapján szerezzünk magunknak tájékozást a magüzletről általánosságban, s ezért a fővárosi kiterjedtebb forgalommal bíró Mautner Ödön-fele 12 év óta fentartott magkereskedés megtekintése utján szerzett tapasztalásokról értesítjük t. olvasóinkat. Nevezett czég főnöke készséggel felelt meg kivánsiguuknak, üzletének egész szervezetét leplezetlen nyíltsággal engedve át tanulmányozásra. Ezen czég mint a külföldi nagy magkereskedések általában nem tart fen saját kezelése alatt álló magtermelő telepet, mert a termelés külön irányban aaynyi gondot s lelkiismeretes ellen, örzest követel m'g, hogy nagyobb üzleti forgalom mellett egyenesen lehetetlen e/. utóbbinak sokkal fontosabb igényeit ellátni, de viseont az egyei magvaknak is oly külömböző az igényök klíma és talaj tekintetében, hogy legfeljebb egyes speczialitások saját termeléséről lehet szó, azonkívül a termés maga is néha nem sinerül ugy, hogy jó lelkiismerettel azt veőmag gyanánt forgalomba hozni lehetne. Természetes, hogy a Kezelésre annál nagyobbb gondot furdithat igy a magkeresnedő, 8 gazdáinkra nézve kétségtelenül előnyösebb is, hogy a magot inasuk termelhetik a kereskedelem számára, mintha ez utóbb; foglalkozik az általa forgalomba hozott magvak termelésével ós a termelés nyereségét is elvonja a gazdáktól. A Mauthner czégnek a fővárusban nagy raktárai vannak, hol a kezelés észszerű alapokon szerveztetett. Elkülönítve kezeltetnek természetesen a legnagyobb gondosságot igénylő és tömegesebb gazdasági magvak, egészen külön pedig a konyhakerti, erdei ós virágmagvak, melyeknél a figyelem inkább a végletekig vitt rendbentartás: a van irányozva. A gazdasági magvak négy óriási földszinti raktárhelyiségben és egy egész épület e czélra alkalmasan szerkesztett padlás-helyiségében taitatnak, illetőleg kezeltetnek, szakszerű vezetés és Külön a magkezelós szikmájaban jártas raktári munkások által. Mint jellemző tényt emiitjük fel például, hogy a gazdasági magvak raktári osztályban egy, 12 óv óta alkalmazott stájer származású közeget találtunk, ki a magkezelés szakszerű ismereteivel felruházva, valóban meglepő gondot tart a CBég ezen fontos üzleti ágában. A gazdasági magvak osztályában a Mauthner-czég specziálitásai: a heremagvak ós a répamagvak, melyek kezeléséről tapasztalásainkat érdemesnek tartjuk kissé tüzetesebben előadni. A herefélék legfontosabbika: a luezerna, amint a termelőktől a raktárakba szállíttatik, legelőbb kézzel való szitálás által tisztíttatik meg a durvább gyommagvaktól, ezután külön e czélra alkalmas szerkezettel ellátott roppant erős széllel működő gépen szabadittatik meg az éretlen, vagy túlérett, lugyszintón a könnyebb gyommagvaktól, végül egy gyönyörű szerkezetű, eddig nálunk nem is látott svájezi hererostán, melyet két ember hajt, s mely tisztító szerkezettel, szitákkal s külön arankarostával van ellátva, a luezernát végleg megtisztítja s igy állíttatik elő a garantirozott araukamentes, első osztályú here, moly a czégnek egyik elsőrangú terméke. A czég egyrészt eredeti franczia magot hoz be provenczei termelőktől, de teljesen ugyanilyen minutiosus kezelés alá veszi a belföldön termett luezernát is, melynek első minősége semmiben sem áll a franczia mögött tisztaság tekintetében, a franczia mag csak nagysága által múlja azt felül. Épen látogatásunk alkalmával folyt a mágocsi uradalomtól vásárolt 180 mm. here megtisztítása, mely szintén szép terményt szolgáltat. Az úgynevezett 2-sod osztalva magy.ir kuxe szintén goudos tisztításon megy keresztül, de természetesen hozzá sem fogható a két első minőséghez, bár tökéletesen arankamentes. A luezerna ilyen kezelés mellett 100 kilós duplazsákokba!! raktároz tátik, külön a minőségek szerint, számozva és jegygyei ellátva. Láttuk a rendkívül tisztán tartott luezerna-raktárt mslyben elkülönítve áll most 400 mm. franczia, 500 mm. magyar luezerna, továbbá 600 mm. veres lóhere, mely utóbbi teljesen hasonló systema szerint tisztíttatik mint a luezerna. MEGYEI HÍREK. ít B.-Gyulán Báródy Károly színtársulatának nem a legjobban megy dolga, a közönség közönyös. Ugy a társulat, mint repertoirja valóban megérdemelné a pártolást, de hiába, ha Gyulán most ennek, — nincs ideje. * A szeghalmi kir. járásbiró Sal Károly ur hosszabb betegeskedése miatt hivatalába el nem mehet, s még több ideig sem járhat, s igy a hivatalt tíal János albiró ur viszi, kinek vállát annyi dolog nyomja, hogy ö sem képes physicze megfelelni, s evégett a tszóki elnök úrhoz folyamodott segítségért, ki is az albiró jelentését magáévá tevén, rögtön órtesitó a minisztert az ügy állása felöl, honnan hisszük nem késend(?) a kivánt orvoslás. * B.-Gyalán a városrósz felöli sugáruton Rozeticzweig Hermán uj fakereskedósí nyitott, s mint haljuk a gyulai eddigi fakereskedökkel nagy versenyre kél. — Tttz volt pénteken este Csabán. Este 8 óra felé tüzet jeleztek a Ill-ik negyedben. Alig hogy megkondultak a harangok egész lángtengert lehetett látni a szarvasi ut felöl, Petrovszky Pálnak 1225. számú, a szarvasi uton, a r. kathaüku^ iskolával szemközt fekvő háza gyuladt ki. A tüz az istálló fölötti széna és szalmával megrakott padláson keletkezhetett, de mire észrevették, már az egész tetőn elharapódzott. Elhamvadt az egész 20 öl hosszú épület tetőzete, az udvaron levő 7 öl hosszú sertésól pedig földig leégett. Valóságos szerencse, hogy az egész napon át tartott nagy szól este felé kissé megcsendesült, külömben isten a megmondhatója, milyen pusztítás t vitt volna végbe a tüz. Igy is csak a csabai népnek a tüzesetek alkalmával mindenkor tanúsított rendkívüli, önfeláldozó munkásságának és ügyességének köszönhető, hogy a tüz enynyire lokalizáltatott. A leégett ház biztosítva nem volt. * Vasúti baleset A folyó hó 25-dikóröl 2tí-ára menő éjszakán a m. kir. államvasutaknak egyik, a kótegyházi állomásán éppen tolatott terhervonata egy másik, Csaba felöl érkezett tehervonat által meglepitvón, a két vonat összeütközött, mely alkalommal 3 gözmozdony összetört ós 8 kocsi összezúzatott, s egy mozdonyvezető kisebb sérüléseket szenvedett. Eűnek következtében a 25-én este indult budapesti omnibuszvonat előbb Kurtioson lett feltartóztatva ós miután az utasok kényelme és felmelegülése végett Aradra visszatolatott volua Aradról éjfél utáni 2 óra 30 perczkor újból elindittatott ós reggeli 4 órakor Kótegyházára érve, átszállás mellett folytatta útját Budapest felé. A folyó hó 26-án reggelre eső omnibuszvonat lemondatott, de azontúl a többi vonatok akadálytalanul közlekednek. A vizsgálat folyamatban van. * A békésmegyei gazdasági egylet vasárnap, februárhó 22-én tartott választmányi gyűlésen egyhangúlag elhatározta, hogy az országos kiállításon csoportos állatkiállítással résztvesz ós pedig lovakat, juhokat, szarvasmarhákat, sertéseket és baromfiakat fog kiállítani. E czélra Beliczey főispán ur, mint egyleti elnök, elnöklete alatt egy három tagból álló végrehajtó bizottságott választott, melynek tagjai Rimler Pál és Fehér Béla urak. Rimler ur az írásbeli teendőket vógzendi ós a kiállításon a felügyeletet viendi. Az írásbeli munkáért 300 frt, a kiállítás érdekében tett utazásai ós Pesten idözósóre pedig külön napdijak és készkiadásai megtérítése szavaztatott meg nekie. * A b.-csabai népbank februárhó 22-ón d. u. 3 órakor tartá Zsilinszky Mihály országgyűlési képviselő ur elnöklete alatt rendes évi közgyűlését, melyen egy 40frtnyi befizetésü részvényre 6 frt 60 kr. osztalék álapittatott meg. Az elnök ós a régi igazgatók mind újra meg lettek választva, elhunyt Fáy Mór helyett pedig Komáromy Bele ur kiáltatott ki igazgatónak. Ugy Fáy Mór volt igazgató mint Wilim János volt ügyészről az évi jelentós elisme' meröleg emlékezett meg és a közgyűlés jegyzőkönyvi iktatta emlékeiket. — Az állandó gazdasági tudósítói tiszttel a földmi velési miniszter megyéukből ujabban a következőket bizti meg: A gyomai járásra nézve ifj. Kalocsa Lajos, gyoma lakos; a gyulai járásra nézve Polyák Károly dobozi la kos; a szeghalmi járásra nézve Mocsuba Ferencz, füzes gyarmati lakos. — Pikniket rendez a csabai fiatalság csütörtökön márcziushó 5-én a közbirtokosság színház helyiségébe! A gazdasszonyi tisztet ez alkalomia Laszky Jakabnó ur hölgy vállalta el. — Csabán a kereskedelmi ifjúság egy részének kő