Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1885-02-01 / 10. szám

B.-Csabán, 1885. XII. évíolyarn, 10. szám. Vasárnap, íebruárhó l«én I KÖZLÖN i« Politikai, társadalmi, közgazdásza ti és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hegenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bementve küldve : Egész évre Fél évre Évnegyedre 6 írt 3 „ 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetése!: felvételére fel vau jogositva : IUASKNSTEIN és VOürLER ezég, Bécs, Prága, Budapesten, Németország és Svájez, minden fővárosaiban. Szerkesztőség : APPON íí-utcza 891. száma ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt ozimezni kérünk. ííiadóliivatal: Kishid-utoza 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. <apható a nyomdájában és Lepage Lajos* köuyvkeresKedésében. Hirdetések jutányos áron vételnek fel. „JSi y i 111 ó r"-ben egy sor közlési dija 25 Kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyomdájában, ós B'iener B. ur nagytözsdéjében, Ugyanitt nirdetések is el fogadtatnak: vidéken a postahivataloknál 5 kros poitautalvannyal. A hirdetésekért jArő iisizejf helybau fizetendő Előfizetési felhívás a il u n politikai, társadalmi, közgazdasági és vegyes tartalmú lap 1885. évi XU-ik évfolyamára. ELŐfizetési d.ij : Ege'sz e'vre . . 6 frt. Félévre ... 3 frt. Évnegyedre . . 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénz a kiadóhivatal, Povázsay tist vérek könyvnyomdájához kéretik czimeztetni. B.-Csabán deczember hóban. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. Valami a sajtóról. Társadalmi intézményeink között, melyek az emberiség történetében fontos szerepet játszottak, melyek a társadalom átalakulására döntő befolyását gyakorolnak; méltán emiitik az elsők között a sajtót. Ez van hivatva a nemzetek szellemi és anyagi érdekeit képviselni, ez veszi védszárnyai alá a társadalmi érdekek minden mozzanatát. Es nem nagyítanak azok, kik a sajtót a nagyhatalmak közé sorozzák, mert valóban hatalmába áll a sajtónak Ítélni azok felett, kik közéletben szerepelnek, és a rendelkezésére álló fegyverekkel küzdeni azok ellen, kik kötelességeik teljesítésében — habár jóhiszemüleg is — nem jó uton járnak. Az egész földtekén, hol- a czivilizáczió terjeszti áldásait, alig vau hely, hol ne küzdene az emberiség érdekeben; s ott, hol a sajtó hivatását jól fogják fel, hol nem áil zsarnoki önkény vagy törpe egyéni érdekek szolgálatában, a szabadelvű irány harczosaként jelentkezik. Csoda-e tehát, hogy a sajtónak hazánkban is magasztos hivatása volt a múltban, hivatása van jelenben, és lesz a jövőben. Mindnyájan tudjuk, hogy a negyvenes években mily nagyszerű hatást gyakoroltak a százados álmából felébredt nemzetre ama gyújtó lelkesítő czikkek, melyeknek Kosuth Lajos volt írójuk. S az elnyomatás korszakában is a sajtó adott kifejezést a nemzet aspiratiónak, vágyainak, habar a czenzura bilincseibe volt verve; de a zsarnoki hatalom hozzászoktatta a közönséget a sorok között olvasni. Midőnk sajtónk lerázhatta a Cíeusura bilincseit, ós a nemzet fiai szabadon hirdethették meggyőződésűket ; hírlapirodalmunk virágzásnak indult. A sajtó utján adtak kifejezést eszméiknek Deák, Kemény, Eötvös, és hazánk megannyi nagyjai. Akkor kevés lapunk volt, a közönség egyes férfiakkal, a czikkek-iróival állott szemközt; ma számos lapunk vau, ós nem személyekkel, hanem lapokkal érintkezünk. Azt mondják, hogy a sajtó ma már hanyatlásnak indul, hogy hasztalan keressük a stylusban azt a meggondoltságot, melyet sajtónk aranykorában volt alkalmunk tapasztalhatni. Nem akarjuk ezek véleményét föltétlenül elítélni; annyi bizonyos, hogy a sajtó ama régi puritán alakban ma mar nem felelne meg aczéluak. A mai közönség sokkal követelőbb, s ha sajtónk eme fokozatosb követelésekkel szemközt nem emelkedhetett a magaslatra, melyen a külföldi, kivált az angol sajtó áll, annak oka az, hogy kiválólag politikával szeretünk foglalkozni, s igy lapjaink is pártok politikájának lévén támogatói, gyakran a legfontosabb társadalmi érdekeket mellőzik. Majd ha általánossá lesz a meggyőződés, hogy a sajtó hivatása ez, hogy a közélet társadalmi momentumaival ép oly mértékben foglalkozzék, mint a politikával: hisszük, kogy virágzásnak indul a hírlapirodalom ós be fog következni annak valódi aranykora. Azt az érdemet nem lehet eltagadni hazai sajtónktól, hogy minden időben törhetlen zászlóvivője volt a hazafiságnak. Ha most sajtónk külső jelenségeit veszszük vizsgálat alá, minden goudo Ikodó előtt lel fog tűnni az a körülmény, — melyet fővárosi hirlapiróink egyik jelese egy felolvasásában méltán hangsúlyozott, — hogy most egyszereoly sok lap keletkezett. Ez nem abnormalis állapot. Így volt ez mindenült. Eleinte igen sok lap keletkezik, beáll a hirlapok decentralisatiója. De bizonyos, hogy ez nem tarthat sokáig: későbben, midőn a hírlapirodalom fejlődésében megerősödik, szükségképen concentrálja erejót, az életrevaló tovább fog fejlődni, fen fog maradni. Vannak, a kik azt mondják, hogy a vidéki lapoknak nincs hivatásuk. De ez állítás elfogult. Igenis, a vidéki lapoknak van hatásúi, inert minden megyének minden vidéknek vannak az állam érdekein belől sajátos érdekei. N. L. — A képviselőház csütörtökön befejezte az igazságügyminiszteri tárcza költségvetésének tárgyalását. Pauler Tivadar ígazságügyininiszternek másfél óráig tartó beszéde képezte a vita magvát. Néha még az ellenzék tetszését is megnyerte. Tisza Kálmán a basaéd után nyomban gratulált az igazságügymiuiszbernek. Miat különleges mozzanatait az ülésnek íelemlitjuc, hogy a Verhovay-eset A „BÉKESMEGYE1 KÖZLÖNY" TARCZÁJ4. Kisvárosi történetkék. I. „Tegye a lakatra . Ü temető kapuján csak ugy ligítt-Iógott a lakat, be %is csukva néha, be se csukva sokszor, máskor. Ilyen szmt helyről csak nem vész el . . . De bizony elveszett, mert mikor Kovács uram, a temetőcsőszünk egy szép reggel nézte, hült helye volt az ócska lakatnak. Az anyaszentegyház e kárát fejcsóválva vette tudomásul a tiszteletes ur. Szörnyű dolog, milyen romlott a világ, már a temetőt is m :glopják. A kár már megvolt, egyéb nines hátra, mint uj lakatot venni, melyet el ne lehessen lopni. Lábas uram, az öreg egyházíi, régen nyugalomba vonult könyvkötő mester, (mely foglalkozása után éhenhalt volna, ha nincs az egyházi! hivatal) magához veszi Kovács uramat s elballagnak e városka legnagyobb boltjába, hol czuKorsüvegak mellett lakatok, lánczok, koszorofügék lógnak, s a kávézsák mellett szerény tornyot képez a szekérkenőcs ós 8uvixos skatulya. Az előzékeny bolttulajdonos az érdemes vendégek elé siet: -— Alászolgája Lábas bácsi, jó napot kivánok Kovács uram. Miben lehetek szolgálatukra? — Jó napot kivánok Winter uramöcsém, — válaszol Lábas uram ós szeges botjának helyet kens a padlóban, végre beleszúrta a földbe, s rátámaszkodik. — Lakatot kérünk az eklézsia számára. — Lakatot, igenis, lakatot, milyet tetszik parancsolni ? — perg a kereskedő nyelve. — Vau Wertneim, van másféle, van mindenféle. — Jó erőset, — válaszol az öreg egyházíi, — jó erőset, amelyet ne lehessen ellopni. — Pista fiam! — szól aztán oda az inasgyereknek, — töltsön ! Pista fiam megtölt két poharat szilvóriummal. — Ezt ajánlhatom, — szól a kereskedő, — jó erős, nem lesz drága, az eklézsiának 50 krra számítom, mís-oak 70 volna. A szilvóriumpoharak összekoczczannak, Ltbts uram és Kovács uram nihörpentik. — Heh ... jó erős, az igaz, hogy jó erős, szól Ltbas uram, — jó erős, ugy-e, Kovács uram ? — Biz ez jó erős, nem a szilvórium; jó erős, azt értéin, Kovács urain? Vagy tán nem elég erős? — kérdi Lábas bácsi a temetőcsőszt. — Pista fiam töltsön! Az inasgyerek megtölti újra a poharakat . — Hát persze, hogy talán elég erős, ezt nem könnyű ellopni, — válaszol Kovács uram. — Ugy nézem, hogy elég erős. A poharas újra összekoczczannak, a két „balső személy" újra hörpint. — Hee . . . rős! . . . . persze, hogy erős, jó erős, pakolja be Winter öcsémuram ... az eklézsia kontójára megy, ugy-p jó erős, Kovács uram ? — Nagyon erős, Libas uram. — Akkor jól van minden. Isten megáldja Winter uramöcsém, ötven krajczár lenne az ára, hanem a négy pohár szilvóriumot is tegye a lakatra. Lasz hetven krajczár, mint másnak. Menjünk, Kovács uram. S azzal csöndesen eldöczögnek. A mi kis városunkban azóta fönmaradt mondás bizonyos esetekben az, hogy „tegye a lakatra.* II. Az énekes hadnagy. "Az őrváltás megtörtént: A*, hadnagy átvette az örszobát B*. főhadnagytól, még egyszer kezet fogtak, jó mulatást kívántak egymásnak, a kölcsönös tisztelgést megadták a két őrség állal, s azzal B*. elvonult, A*, pedig ott maradt az őrszobában. • Az őrségi szolgálat béke időben a legunalmasabb komédia; az őrparancsnok majd megeszi a fejét unalmában egész délután. A* hadnagy eleinte a jelentéseket irta meg, aztán a százszor olvasott utasításokat olvasta át százegyedszer, hogy nincs-e bennük vaiami uj, pedig igen jól tudta, hogy nem lesz semmi, áztán a kemény pamlagra hevert le, majd fölkelt, az ablakon nézegetett ki, végre dúdolgatni kezdett magában. A*, hadnagy szenvedélyes énekes volt, s igy nem csoda, ha lassacskán belemelegült a dudolásba, s végre szép tenorja betölté egészen a kis őrszobát, mind nagyobb hévvel áradtak a hanghullámok, a fiatal tiszt önfeledten adta át magát a zene bábájának, nem véve észre, ho^y odakünn a poszton álló baka kétségbeesett „kverauszt" ordit.