Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1885-11-05 / 89. szám

B.-Csabán, 1885. XII. évfolyaiű, 89. szám. Csütörtök, novemberhó 5-éi ;I KÖZLÖNY: ELŐFIZETÉSI DIJ: h»lybea hi/.hoz hordva vagy postán bérmentve küldve Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik heieaként kétszer: vasárnap és csütörtökön. Egész évre Fél évre Évnegyedre 6 írt. 8 „ 1 „ 50 kr. Ltómik iíinirt hirletéve'; felvételére fel van jogosítva : HAUSENSTEIN és VOGLER czég, Bées, Prága, Budapesten; Né­metország ég Svájca minden fővarosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség : APPONYI-utoza, 891. számú ház,hová alap szellemi részét illető minden közleményt oaimezni kérünk. Kiadóhivatal: íiiahid-utoza, 933. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „N y i 111 i r"-ban egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom dijában és Biener B. ur nagytőzsdéjében. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a póstahiva­loknál 5 kros postautalvánnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért járd Ssszeg helybea ílzeteudő. Ifjusápak és a katonai életpálya. Sok szemrehányást lehet időnkónt olvasni a szülő­ket, illetőleg az ifjúságot illetőleg, hogy a rendes had­seregnél el nem foglalják az őket megillető helyeket; kevesen választják a katonaságot életpályául; semmiféle ambicziójuk e tekintetben nincs; sőt annyira vagyunk, hogy a kik tényleg a hadsereg kötelékében vannak is, minden alkalmat felhasználnak arra nézve, hogy onnan véglegesen kiszabaduljanak; ínég is azon vagyunk, kí­vánjuk egy szivvel lélekkel, hogy a magyar szellem ott is eszközöljön hóditasokat, de meg nem gondoljuk, hogy lehetetlenséget kivánunk, mert hogyan lehet ott magyar szellem, magyar érzelmekről beszélni, midőn visszahúz­zuk magunkat a hadseregtől. Azt csakugyan nem ki­vághatjuk, hogy a csehek, németek, szerbek terjesszék ott a magyar szellemet? A mai katonaságot illető vi­szonyok tehát megmaradnak mindaddig, mig meg nem változtatjuk előítéleteinket; ha minden jajgatas es ve­szólykiáltás helyett gyermekeinket felvilágosítjuk, a ka­tonai szép életpályára ügyeimaket jó eleve felhívjuk, annak megkedveltetését már zsenge korukban lel kökbe oltjuk, meg fogja látni mindenki, mi más lesz akkor a mi arany itjuságunk hangulata, örömmel és igazi élet­kedvvel fog a hadsereghez menni, hogy felajánlhassa édes hazájának vérével, ha kell, életét is. Midőn tehát ifjuságunk a katonai életpályától vo­nakodik, nem tartja azt elég szépnek, elég dicsőnek, alaptalansággal vádolják őket, mert felnőnek a nélkül, hogy valaha csak egy szóval is hallották volna a kato­naságot dicsérni, de igeu hallottak oly dolgokat, a me­lyeket jobb lett volna soha sem haiianiok. A szülők idegenkedése a katonaságtól mintegy örök­ség kép a fiukra száll, ós itt vau a legnagyobb baj, melynek legyőzésére kellene minden józanul gondolkodó szülének iparkodnia. Csakhogy" erre vajmi kevés a kilá­tás, mert hiszen többre becsüljük mi az egész napi toll­rágást a hármas csillagnál; ali prókátor nemzet vagyunk, perelünk ide, perelünk ,oda, é£ ez alatt elveszittünk egy a nemzet életében a legfontosabb szerepet játszó pozi­cziót. A katouáskodástóli idegetfkedésüuket semmi sem bi­zonyítja jobban, mint ama vajóban feltűnő körülmény, hogy még a honvédség kötelékéből is iparkodnak sza­badulni a tartalékos tisztek, pedig hát a honvédség a mi vérünkből való vér, testünkből való test. Egyébiránt a mi ifjuságunk mas komolyabb élet­pálya iránt sem mutatoU kiváló hajlamot, de ha mégis ma mar nomileg megváltozott, ^nagyobb lett a reális tu­dományok apfiasa, oka az, hogy beláttuk valahára, hogy nemcsak a jogi pályán terem dicsőség, de megterem más pályán is, ha komolyan keressük. Hogy a reális tudo­mányok apolasa. nem tartozott erényeink közzé, azt be­fogjak latul, na, osaK egy 1'ucúln.gos pillantást vetünk is, akar egyes vasún társiílatók,'akar az állam szolgálatá­ban levő vasúti meruököK letszamara. Prókátorok vol­tunk teljes életünkben, megelégedtünk azzal, ha szid­hattuk a németet. Ezt elUuultak gyermekeink is. Különben, hogy ifjuságunk, a katonai életpályához nem mutat valami kivalo vonzalmat azon csodálkoznunk nem igen lehet, különösen aKkor nem, ha figyelembe vesszük az alsóbb rangú tisztek fizetését. Egy harmad­osztályú százados évi rendes járaudósaga is csak 900 forint. Hogyan lenet egy szazadosuak, a kinek annyi mindenféle kötelezettségei vannak, 900 forint fizetéssel minden feunakadas nélKúi, ha egyaltalabau semminemű mellékjövedelme nincs — kijóum, azt igazan nem tud­juk, adossagcsinaias nélkül nem is lehet. A mi természetünk, mindenütt a hol csak lehet a gavalléroskodásban nyilvánul, de mintán 7-, 8-, 9-szá forintból gavalléroskodni nem lehet, választ ifjuságunl más életpályát, hol sokat el lehet takarni, de a mit tenn a katonaságnál teljes lehetetlen. Tagadhatatlan tény, hogy valamint az államszolgá lat minden ágában az alantabb rangú hivatalnokok fize tése a mai viszonyoknak meg nem felelő, ugy meg nea felelő az a katonaságnál sem. Nem vagyunk a füli£ való felfegyverkezésnek barátai, sőt ellenkezőleg, meri látjuk, hogy előbb utóbb a nemzetek tönkre menetelé­vel fog véget érni; hanem azt mégis czólszerünek tar­tanánk, ha már tartunk óriási hadsereget, hogy alsóbl tisztjei oly javadalmazásban részesittessenek, mely képe: legyen mindennapi elmaradhatatlan kiadasaikat fedezni, mert a polgári pályán századosi képzettséggel gyakran két-háromszoros fizetés is elérhető; sőt egy kereskedelmi akadémiát végzett 20—25 éves ifjú mar oly javadal­mazast élvez, melyet ha esetleg a katonaságnál lett volna, talan 50 esztendős. korában vagy.saáa- som él­vezhetett volna. Változás fog e téren is bekövetkezni, mert hiszen minden pálya ugyszólváu tulnépes, a megélhetés tehát annál nehezebb. Ma még özönlik flatalságuuK a jogi ta­nulmányokra, nagy az orvostanhallgatók száma is, d( mindörökre csak nem tarthat, egyszer csak vége szakad. Bogyó. — A védkötelezettség ós a magyar államvasutak, hi­vatalnokai. A magyar aiiainvasut vezérigazgatója Tolnay .Lajos rendeletet boosatott ki, melyben szabalyozza az üz­letgyakornokok ós vasufchivatalnokok katonai szolgálatát. Az űzietgyakornokok ugyanis mindig arra az időre ha­lasztottak az egy évi önaentesi szolgálatot, misor már hi­vatalnokoknak Kiaeveztettek, nogy egy évi szabadságot kapván tél illetményre tarthassanak igényt, Ezentúl azon­ban az üzletgyakornokok felvételénél az egy éves önkén­A „BMMiEen mimr TAHIMÉ. Egy mindennapi törtőnetke. Irta; Kner Izidor. A nagy britt költő ezrek érzelmeinek adott kifejezést és ezrek történetét festó az ő örök-életű Romeo ós Júliájában. — Igaz, hogy ezen ,ezrek" egyike sem tudta volna azt oly klaszikusan tolmácsolni, s különböző változatokban is ját­szódnak azok le az életben. — Hanem azért nincs kizárva, hogy a szerelem okozta szenvedést, a kínos-kéjes érzetet oly mértékben ne érezhetnek által még azok is, akik erról csak hallgatni tudnak. És mégis, kicsiny lehet azon ifjú szeiadonok száma, kik — éltük egy bizonyos szakában — óhajtanának másként a szerelem róvpartjára jutni, mint legalább annyi szenvedés ós gyötrődés árán, a mennyit a nagy köhó osztályrészül juttatott Rómeójának. — Természetesen azon hozzátevóssel, hogy a tableau vivant : boldog egyesülés legyen. Dehát hányszor nem az ! * A mikor a mesterlegénynek munkája nincs, s pénze fo­gyóban van : költőiesnek találja a „világlátást* ?ulgó kóbor­lást. (Hanem az élményeit — a nagy közönség gyönyörköd­tetésére — pap'rra tenni csak Gsepregi óta próbálgatja.) S biz megeshetik az emberen, hogy kóborlása alatt oly dolgok 18 történnek vele, a mélyít a végzett angyala születése előtt üé^y héttel aligha kipublikált a mennyei kar előtt. Én legalább nem tudom elhinni, hogy előre elhatáro­zott dolog lett volua, miszerint neuem Síekesfetiérvárott kell vaia föllelnem azon lényt, ki hivatva volt első szerei.nem tár­gyává lenui. — HIJZ azt sein tudtam, nogy Székesfehérvár is benne van a geograpuiában, — mint a hogy meg száz — közötte talán móg nevezetesebb várost is nem tudtam. 187*-bau még nem volt annyi irónk, — mint ma ; — még akkor csirájábau volt a ma domináló ifjú iró-generaczió. (Egyesei azért oly fejletlennek még.) Dehque megesett, hogy sok volt a reserve katouaja (iuttenbergnek ; — ezek között voltam magam is. S bekövetkezvén nálam a föntebb emiitett esett: beálltam íouristának. A kik még nem tudnak, azot kedvéért elmondom egy pár szóval, hogy miként „vág neki* az ember, az ily útnak. A kiindulási pont például: Budapest. — Otthona az embernek az Alföld. — Hazamenni n^m akar. — Gzélpontja orjának nincsen. — Ergo általmegy az ember a láuczhidon — s ím ép itt jő egy jó gépii magyar ember jobbkéz felől, ezzel s/.óba áilunk : Jó napot atyámfia 1 — Adjon Isten I Ugyan mondja caak, hová vezet ez az ut ? — Vörösvárra. — Köszönöm. Isten áldja. Már most hát tudjuk, hogy tulajdonkép hova „szándé­kozunk". — Azaz, hogy nem egészen, mert alig haladunk egy felóra járasnyira, találkozunk egy hasonló (igytt kéjuta­zóval, akitől megtudjuk, hogy ó koinpaktor, tehát .szakrokon" s simiiis simili gaudet. A szakrokou útitársát óhajtváa szerezni, megkísérté a visszafordulásra rabeszélest; — s miuuogy tudtam, nagy nem var reám senki Y'órösvárou sem: n poriam s mentánk Eeuórvárra. Welche Wendung — mondaná a német. S sajátságos is, üogy egy véletlenül az ember életutjába vetődő kompaktor: mily fordulatot képes abban előidézni. Másnap este már Székesfehérvárott voltunk; — s siet­tünk nyugalomra térni, hogy magunkat kipineove, másnap végig nézhessük a fényes urnapi proczeszsziót. Ezek Székesfehérvárott nagy ünnepélyességekkel tartat­nak s gyönyörű látványt nyüjt a — nem kizárólag pietikus hauguiatu. — felekezeti különbség nélkül egybegyűlt szép hölgyek nagy serege, — mely rendesen ngyobb részét szol­gáltatja a menetűéi,. A szótoszló tömeggel, kifáradva, sieUsai «<tgam is laká­somra, hoi szerény nyugágyamra dőiví, iméntielolyt esemé­nyek reminisczencziáibamerülók. Kóvályogod valami az emlékem­ben, a mi sajátságos, névtelen érzést keltett lennem; hogy az mi volt, arról számot adui nem tudtán magamnak. Hiúba kisérlém meg valamely tárgy vagy eseményhez kötni, nem sikerűit az. Hanem másnap a varosból távozni nem valók ké­pes. — Kompaktorom elutazott nélkülem s én ott várám be a körülmények oly változását, hogy állandóan ott maradhasak. Egyelőre semmi teendőm nem lóvén, naphosszat ívdvong­íam — még mindig azon kimoödhaü&tt óaés tuatt —

Next

/
Oldalképek
Tartalom