Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám
1885-11-01 / 88. szám
" „Békésmegyei Közlöny" 85. szám. 1885. ban maga a magyar nemzetiség s annak önállósága játszatnék el. A szabadság vódvára a muniezipium annyiban is, hogy még a kormányok mindenhatósága ós netáni túlkapásai ellen is: védbástyául szolgál. — Kinevezett s függetlenséggel sem biztositott közigazgatási tisztviselők mellett, kik az előléptetés mellőzésétől, vagy az okadatolást sem igénylő áttétel büntetésétől való félelmükben vakon teljesitik a kormánynak óhajait, s kiknek tekintélyét ós befolyását a kormány neki hódoló képviselők választására használhatja fel, a legteljesebb kényuralom állitható elő. Továbbá az önkormányzati szervezet az, mely részt nyújtván a közönségnek az állami teendők végzésében, éleszti a Közügyek iránti érdeklődést, mely közügyek iránti érdeklődés pedig, mig egyrészről szintén biztositéka és ellenőre a közszabadságnak, alapja a mai parlamenti rendszernek is, a mennyiben csupán a szólesbb alapon elterjedt önkormányzat képezhet a közügyek intézési módja tekintetében helyes gyakorlati felfogást a közvéleményben, s szolgáltathatja a parlamentnek az eszméket s a gyakorlatilag képzett egyéneket. Ugy, hogy a helyi intézmények valóban a szabadság elemi iskolái s az önkormányzat alapja a parlamentnek s a legjobb politikai nevelés a népre. Mindezeknél fogva tekintettel az önkormányzat közgazdasági ós politikai meginórhetien hasznára, tekintettel arra, hogy alkotmányunk évszázadok óta mindig az önnálló megyei rendszeren nyugodott, mely a nemzet jellemével, szabadságszeretetével annyira összeforrott, hogy annak megváltoztatása a nemzet jellemén ós tradiczióin képezne erőszakot, s a mennyiben magasabb államérdekek is azt kivánják: — kicsiny nehézségek miatt őrizkednünk Kell összezúzni a kipróbált vódpaizsot, melyet a függetlenségére fóitókeny magyar helyes ösztönbői még akkor is megőrzött, midőn a feudális rendszer bomlásává! az egész kontinensen az abszoiitizmus került felszinre; s okulva a múlton inkább igyekeznünk kellene a már eddig is jogaiban megcsonkított megyét hibáiban kiegyengetni, s lényegét tekintve régi állásába visszahelyezni. A legszélesebb önkormányzati alapon fekvő megyét kérjük, mindenesetre a parlamenti kormányzattal összhangba hozva s az ujabb igényekhez s kívánalmakhoz módosítva. Ily az ujabb igények indokolta módosításnak tartjuk a többi között különösen a választásoknak életfogytiglanivá való tételét, s feliratunkban csak erre terjeszkedünk ki. A mai közigazgatási y feladatok legnagyobbrészt maradandók s folytonosak, a közigazgatás czóiszerüsóge tehát megkívánja, hogy az azok elvógzósóvel megbízott egyének is maradandó alkalmazásban legyenek. Kétségtelen továbbá, hogy azon esélyek miatt, melyek a bizonyos időszakonként megujuló választási rendszerrel öszOh e dicső látvány elözönli lelkem, Hogy hozzá búcsúzó hálám elrebegjem."*) ^ Titokkal teljes szám . . . hároméltü lényeg,. . . Kiben a remények be teljesedének! íme látom arezát, hogy megismerjem ő t, Ki barátom vala születésem előtt . . . Lelkem hallja szavát . . . örömmel fölébred . M er t a szó, m ely é g bő 1 j ö n, v i ss.z a nem térhe t. Bizzuck az igében! . . . higyünk lelkeinkbe.nl Hogy beteljesedjék miérettünk minden ; Sz.e ret e.t füz Istentemberekkelössze, Hojgy a feltámadást nekünk kölcsönözze; A miért olj szentül remé nykedve vágyunk Be fog következni halhatatlanságunk! # •'!< * Szendergő országod üdvözlöm óh halál! Hol az U r verése immár aratva áll ; Holtak hazájában a sírok kertjébe Megcsókolják egymást az i g a z s á g s béke; . . . E szent nyugalomból felém elődeink Dicső reménye . . . s szent emlékezete int . . . Az itten pihenő ember munka-zaj Kómán kiáltja föl: diadal . . . diadal 1 (B.-Endrőd) Balla Mátyás. *) Midőn a méreg pohár kiürítése útán halálozott . . . sze vannak kötve; a tiszti állásokra, hivatottak egy része ezen állásoktól jövendőjót féltve visszahúzódik, s hogy e miatt a közigazgatás kitűnőbb ellátása szenved hátrányt! s belátva, hogy mai viszonyaink között, midőn a megyei hivatal többé már nem disz, hanem megélhetési mód, kitűnő tisztikar csak úgy szerezhető, ha annak jövendője biztosíttatik, s tekintve, hogy az életben lévő minősitési törvény megóv attól, hogy szakértelemmel nem biró elem is jusson a tiszti állásokra, másrészt meg a fegyelmi törvény módot nyújt az alkalmatlan s képtelenné vált tisztviselő elmozdítására, a a mostani választási rendszert szintén módositandónak, még pedig akkép módositandónak véljük, hogy az bizonyos előléptetési módozatokkal kapcsolatba hozandó életfogytiglani választássá változtassák, fíz által a választási s kinevezési rendszer nyújtotta előnyök egyesithetők lesznek. Minek folytán tiszteletteljes kórelmünk oda terjed, miként a megyék szervezete reformálásánál, az önkormányzat kiszólesbitósót s a tisztviselőknek életfogytiglani választatását törvénnyé tenni kegyesen méltóztassék. Kelt Békés-Gyulán, 1885. évi májushó 18-án ós folytatva tartott rendes közgyűlésünkből. Bókós-vármegye közönsége nevében: Jancsovles Pál, alispán. — Katona-tisztek fizetés felemelése. A delegáozió albizottsága elfogadta a hadügyminiszter javaslatát az alsóbb rangú katonatisztek (kapitánytól lefelé) fizetés felemelését illetőleg. Kétséges azonban — irják Bécsből — vájjon a teljes ülésben elfogadják-e a javaslatot. Ugyanis elfogadása esetén a honvédtisztek fizetését is ugyanoly arányban kellene emelni; tény azonban, hogy a hasonló fizetésű polgári hivatalnokok szüksége sokkal nyomasztóbb ós igy a méltányosság azt hozza magával, hogy ne csak a honvédtisztek, hanem a polgári hivatalnokok fizetését is felemeljék. Mindeme — különben — jogos igény, több millió ujabb terhet okozna, a kormány tehát azt mondja, hogy „nem lehet." — A szathmármegyei határozat. Szathmármegye közgyűlése — köztudomás szerint — hazafias lelkesedéssel egyhangolag határozta el, hogy pótadót vett ki a magyar közművelődési mozgalom támogatására. belügyminiszter azt a határozatot nem hagyja jóvá. Abból a felfogásból indul ki, hogy oly megyék, melyekben oláh, száz stb. nemzetiségek túlnyomó számban vannak, szintén vetnének ki pótadót, de nem a magyar, hanem oláh vagy szászközmüvelödósi egyletek javára. Az ellen azonban nincs kifogása a belügyminiszternek, hogy ha a megye pótadójának neki tetsző részét közművelődési czólokra telajánlja, de azon feltétellel, hogy ez összegek felett a közigazgatási bizottság rendelkezzék, a főispán ós a hivatott állami ós törvényhatósági közegek ellenőrzése mellett. — A delegáczióból. A magyar delegáozió külügyi albizottsága — mint Bécsből távirják okt. 30-án ülést tartott melyen a külügyi költségvetést vették tárgyalás alá. Egyszersmind bejelentettek a kül-pulitikára és a politikai helyzetre vonatkozólag Kálnoky gr. külügyminiszterhez intézendő kérdések. A hadügyi albizottság teljesen letárgyalta a közös hadsereg rendes kiadásait ós a csaknem 98 háromnegyed millióra menő szükségletből alig törölt hatodfólezer forintot. — A pénzügyi albizottság ma tárgyalta a közös pénzügyminiszter ós a legfelsőbb számvevőszók költségvetési előterjesztését, A költségvetés valamennyi pontja elfogadtatottt, csak a nyugdijak czimleteinól töröltetett a meghalt báró Hoffmau 9250 írtra rugó nyugdijtétele. í»olitiltai hirelsL. * Ismét merénylő. Parisban okt. 29-én délelőtt a Konkorde-hidon egy egyén pisztolylyal Freycinet franczia külügyminiszter kocsijára lőtt, midőn a külügyminiszter a miniszteri értekezletből a külügyi hivatalba hajtatott. — Senki sem sérült meg. A merénylőt elfogták. Személyre és foglalkozására nézve minden felvilágosítást megtagadott. Annyit vallott, hogy a külügyminisztert személyesen nem ismerte. Mint látszik a merénylő olasz nemzetiségű. * A keletruméliai kérdés. Bécsből okt. 39-ről távirják : A külhatalmak nagykövetei Konstantinápolyban már tegnap délután hosszabb előórtekezletet tartottak, a melyben megállapodtak a modus procedenti iránt. A konferenczia valószínűleg holnap tartja első hivatalos ülését. A szerb kormány a belgrádi diplomacziai képviselőkkel szemben ismételve a leghatározottabban kijelentette, hogy a régi állapot helyreállításával teljesen megelégszik s ha a berlini szerződós ismét egész terjedelmében resfcituálva lesz, minden kártalanítási igény nélkül azonnal leszerel, addig azonban megmarad előőrsön, MEGYEI HIBEK. * Előfizetési felhiváíS a .Békésmegyei Közlöny 1385. évi XIMik évfolyamanak utolsó negyedére. A t. cz. előfizetők jfelkéretnek, hogy e hó végéig az előfizetést megújítani szíveskedjenek, nehogy a szétküldésben akadaly merüljön fel. A hátralékosok szíveskedjenek hátralékaikat ugyancsak e hó végóig leróvni. Újonnan belépő előfizetők vidékről postautalványon, helyben a kiadók nyomdájában vagy Lepage Lajos könyvkereskedő urnái fizethetnek elő 1 frt 50 krral. ££ Halottak napja. Ismét eljött a szomorú nap, midőn a keresztény világ földi adóját teszi le egy-egy kedves halottja hantjára. Mily sok helyen van eltemetve egy egész boldogság e kemény rög alatt. Mig a dúsgazdag sok lámpa fénye mellett rebegi el zsoiozsmáját, addig a szegény sivár mécs mellett forró könyeivel áztatja a drága hantot, s szívből eredő imájába, keble mélyéből ki-kitörő mély sohajok vegyülnek, mintha ajka mondaná: „Oh, bár néma magányodat ón is megoszthatnám". Mementó mori. — Bekiildetett: Előfizetési felhívás Chrisztó Miklósnak „Elbeszélések" czim alatt újévben megjelenő kötetere. Ara 1 frt. Sokat vitatott, de még el nem döntött kórdós, ha vajon kisebb rendű ós kevéssé ismert nevű irók müvei birnak-e létjogosultsággal vagy nem? A nagy többség erre nemmel felel! Ily körülmények között mit mondjak s reméljek ón, a megye határán tul ismeretlen, midőn a vidéki lapokban elszórtan megjelent s fenti czim alatt öszszegyüjtött munkámmal a nyilvánosság elé lépek ? Szerez-e elismerést e könyv irója számára; nyernek-o tetszést azok a papírra vetett gondolatok, melyek a hivatalos teendők végzése után a pihenés óráiban születtek s dolgoztattak fel ? S egyáltalán van-e czélja a könyvnek ? Az első kérdésre majd megfelel a kritika; a masodikra válaszolok ón. Czélja e könyvnek: ifjúságom tájáról felre tenni egy pár zöld levelet, hogy majd idővel az élet nehéz gondjai közepette elém varázsolja a gondatlan multat, — hogy járulhassak Bókósmegye tisztviselőinek nyugdij-alap tőkéjéhez, melyet a nemes vármegye önkéntes megadóztatásavaJi 40200 forinttal megvetett. És ha e szerény igényekkel útra induló könyvben az ifjú olvasók egy két rokonhangot lelnek lel, mely sziveikben viszhangra talál; ha az öregek az egyszerű képeken egy-egy megragadó vonást fedeznek fel, mely őket, az emlékezet tündérfonalán vissza vezetné ama hímes tájakra, hol ők is ilyenekben találtak nemesebb gyönyört, ha a tisztviselői kar nyugdij-alapját valamivel növelhetem, akkor e könyvnek van létjoga, — a a kor irója czólját érte! A könyv, melynek diszes kiállítását Dobay János b.-gyulai nyomdája biztosítja, újévben jelenik meg, es tiszta jövedelmet Bókósmegye tiszti nyugdíj-intézetének alapja javara fordítom. Az előfizetési pénzeket f. óv deczember l-ig Nagy Ferencz könyvkereskedő úrhoz Gyulára kérem küldeni, ki a könyvek szétküldését a jelzett időben pontosan eszköziendi. 8 egyszerre beküldött előfizetés utan egy tiszteletpóldánnyal szolgálok. A könyv tartalma: „Elö szó." „Mikor tránsferálni akartam." „A lelolvasas hatalma." „Argyelán Mitru panasza." „A szép grófné." „Pali bácsi szerelme." „Alexandra." „Őszi napsugár." „Bürgözdi Flórián férje." „Szilveszter esti történet." „A számtiszt házassága." B.-Gyulán, 188o. októberho 28. Chrisztó Miklós. * Petöii-enilóbek. Dr. Török Aurél egyetemi tanár, ki a Petőfire vonatkozó ereklyéket gyűjti, a napokban két ily ereklyét adott át a nemzeti muzeumnak ; az egyik Petőfinek diákkorából való, „Scriptura spesimina" ozimü s Alexander Petrovics névvel jelölt próbairása, a másik egy négysoros emlókvers „Sólyom Sándor" aláírással. Az elsőt Korén István nyugalmazott evangeiikus gymnáziumi tanár Szarvasról, a másikat Neumann Károly nyugalmazott ev. lelkész Aradról küldötte be Török tanárnak a nemzeti muzeumbau őrzött Petőfi-ereklyék gyarapítására. * Uj kávéházak. B.-Gsabáu a vasut-utezan, Ondroviczki János házában Messer, a „Baráuy" vendéglő volt bérlője egészen csinosan berendezett a „Keményhez" ozimzett kávéházát nyitott. Hogy hozzá fűzött reményei mennyire fognak valósulni n«m tudjuk. — A piacztóren épült uj városi bórhazban újévkor sziala egy uj kávéház fog nyilui, melyet bérlője egészen díszesen, nagyvárosi elegáncziával rendez be. * Beküldetett. Hadi szolgálati kedvezmény az epito iparosok téli tanfolyamának tanulói számára. — A m. kir. honvédelmi minisztérium közbenjárása folytán a budapesti állami közép-ipartauodában az épitő iparosok számára rendezett téli tanfolyam tanulói, ha még e tanfolyam tartama alatt soroztainak be, a hadi szolgálat megkezdését tanulmányaik bevégzése utánra halaszthatják. Ezen tanfolyamra a beiratások még novemberhó 9-ik napjáig tartatnak, bővebb felvilágosítást nyerhetni a budapesti állami középipartanoda igazgatóságánál (VIII. kerület, főherczeg-Sándortér 4-ik szám.) * A békés-csabai csolnakázó egylet saját pénztára javára f. 1885. november 3-án, a színházban zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépti dij személyenkint 1 frt. Kezdete 8 órakor. A kik tévedésből meghívót nem kaptak volna s arra igényt tartanak: szíveskedjenek es iránt Launer Károly úrhoz fordulni.