Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1885-08-02 / 62. szám

J.-Csabán, 1885. XII. évfolyam, 62. szam. Vasárnap, angusztushő 2-án. YEI KOZL Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. egjelenik hetenként kétszer: vasárnap ©s osíitöi-töls-ön. ELŐFIZETÉSI DIJ Helyben házhoz hordva vagy postán 1 ó.aientve küldve : Egész évre Fél évre Évnegyedre 6 írt 3 „ 1 „ &0 kr. Lapunk számára hirdetése': felvételére fel van jogosítva : HAASENSTBIN ÉS VOiJLBR ezég, líéas, Prága, Budapesten, Németország és Svájez minden fővárosaiban. Szepkesztő?íós : APPONYI-utcza 891. száma ház, hová a lap szellemi részét illető minden közlem-íayfc ozimezni kérünk. Üiacló hivatal: Kishid-utoza 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos könyvkereskedésében. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „N y i 111 é r"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom dijában éa tiiener B. ur nagytózsdéjébeu. Ugyauitt hirdetések is elfogadtatnak: vidésen a póstahivaloknál 5 kros postautalvánnyal A hirdetésekért járó összeg helyben fizetendő. A magyar középosztályról. ii. A jobbmódú ifjúság másutt is élvezi a fiatalság és az let örömeit s bizonyára nem él ascéta módra. De a melett tanul is s nem tölti egyetemi éveit kizárólag semmit.evéssel, dorbézolással, a kávéházakban ós vendéglőkben /aló hentergéssel, kártyázással ós járdakopta'ássál, mint i magyar gentry fiai, kik a „firtliskedésben" keresik a rirtust. Van erősen pezsgő ós olykor túlcsapongó tanuló ílet a német egyetemeken, az angol főiskolákon s a párizsi -„quartier latiu"-bau is, de azokból a német „burskból", kik az árpáié fogyasztása s a vívóterein látogatása között osztják meg szabad idejöket, pedáns tanárok, kötelességtudó hivatalnokok, derék orvosok stb. válnak, mig a „quartier latin"-ból, hol a múzsák tisztelete mellett Yénusról ós Bachusról sem feledkeznek meg, Francziaország tudományos, irodalmi és politikai életének világhírű tekintélyei kerültek ki. Kineií jtttjia eszébe azonbau megtagadnia „gaudeámus igiturJÍ' jogosultságát a tanuló életében 1 A mi gentrynk fiai azonban az ifjúság idealizmusából nein bírnak osztályrészül semmit. Komoly aggodalom fogja el a hazafit Magyarország jövöjét illetőleg, ha megfontolja, hogy mindama léhűtő, husz-huszonnégy éves koruk daczára már blazírt, pazarló ós ledér, tanulatlan és czynikus világnézetű fiatal emberek, kiket a társadalom „ArUi" névvel jellemez, valaha olyan amilyen szerepet fognak játszani a közélet terén. Mert e szereplés számukra, ha csak társadalmunk gyökeres reformon nein megy át — biztosítja van. A protekczió ós a családi befolyás és összeköttetések révén e fiatalság túlnyomó része is el fog helyezkedni a megyei s állami hivatalokban, hogy aztán — mint most történik — egy rószök képviselők gyanánt kerüljön vissza a fővárosba. Mily perspektíva. Minő kilátások! Félünk at'ól, hogy eme, már most is félig-meddig ruinált, főpinezérek ós uzsorások kegyelméből élősködő jeunesse ruinóe kezébe kerüljön a közigazgatás s közvetve a befolyás az államügyekre. Ne vádoljon minket senki sem szélső radikalizmussal, a miért megtámadunk egy társadalmi osztályt, mely — készséggel elismerjük — annak idejében sok s nagy szolgálatokat tett a hazának s jelenleg is, mint a földbirtok nagy részének ura s a magyarság képviselője, a kozmopplitikusabb polgári elemekkel szemben nagy jelentőségű tényező. Lehetetlen azonban elfojtanunk a keserű szavakat, ha tekintetbe vesszük, mi

#ez a közópbirtokos osztály jelenleg s mivé lehetne, mivé kellene lennie. Senkitől magyar érzület dolgában magunkat fölülmúlni nem engedjük. De ha azt látjuk, hogy a niagprság egyik kiváló osztálya elmarad a kortól, rosszul gazdálkodik s irtózik a polgárosodás munkájától; ha azt látjuk, hogy fiai ezreket pazarolnak el évenként a fővárosban, adósságot halmozva adósságra, mig az apa a takarói pénztárak ós bankok hitelót veszi igénybe; ha azt látjuk, hogy a szülők nem képeztetik fiaikat iparosokká, mérnökökké, tisztekké, orvosokká, építészekké, .gépészekké, Kereskedőkké stb., hanem munkakerülő „urakat" nevelnek belőlük, kik között aztán megoszlik ós fogy az apai vagyon! ha mondjuk, mindezt látjuk, akkor hazafias kötelességünkké válik kérlelhetlenül ráutalni társadalmi viszonyaink kóros állapotára. Ha a magyar geutry nem érti meg, mivel tartozik önmagának, a polgárosodásnak s a hazának: akkor lassanként Koldusbotra jut. Henyólőkkó nevelt fiai el fogják pazarolni azt, a mit rosszul gazdálkodó apáik reáhagytak s a magyar földbirtok idegenek kezébe fog jutni. Magyarország nem „lesz,"' hanem volt, ha nem látunk közös erővel egy erős, nemzeti, nyugoti eszméitől áthatott ós vezérelt magyar tarsadalom alapjainak lerakásához. B. N. — Az osztrák-magyar bank szabadalmának megújítása iránt a két kormány közt — mint; értesülünk — eddig nem folyt semmiféle Urgyaiás, csakis ha az osztrák-magyar bank főtanácsának a szabadalom további megadasát kérvényező átirata mindkét pénzügyminisztériumhoz beérkezik, lesz a magyar ós az osztr.ik kormány abban a helyzetben, hogy ez ügygyel foglalkozzék. E megkeresést a bank főtanácsa valószínűleg szeptember vegén állapitja meg, s a mostani szahalyzat többrendbeli módosítására is teend indítványt A bankjegyek szövege megváltoztatásának kérdése, illetőleg a németen és a magyaron kivül valamelyik más nyelvnek alkalmazása a bankjegyeken —értesülésünk szerint —• a két kormány között, illetőleg a bank képviselőivel tartandó tanácskozásokban tárgyalás alá sem fog kerülni. — A horvát tartomány gyűlés összehívása ügyében a Starcsevicspárt megindította az agitácziót. Az ide vonatkozó indítvány már a párt tagjai közt kering s a szükséges husz aláírás valószínűleg összejön. A szélsők tudvalevőleg az ismert okievek ügyében akarják a tartomanygyülést összehívatni. Azt állítják, hogy a tartománygyülés ülésszaka jelenleg nem lóvén öereüesztve, hanem egyszerűen csak elhalasztva, érvénybe léphet a názszabályok azon határozata, mely szerint husz képviselő kívánatára az elnök a házat összehívni köteles. Azonban illetékes helyen nem osztoznak a títarcsevics-párt e felfogásában s nem A „BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY" TARCZAJA A kedves vidékiek. Budapest, 1885. julius 29-én. Áramlata a budapesti országos kiállítás megtekintésére azon sokaknak, kiket legjobbjaink ember emlékezet óta „jó falusiakénak, vagy .kedves vidékiekének méltán neveztek el, egyre tart egyetemben azokkal, kiket egyszerűen csak „fcülföldiek"-nek, majd „német sógorok

a-nak, vagy épen „cseh atyafiakénak hívunk. Eltekintve első sorban" leginkább ezen „jó falusiak", vagy ,kedves vidékiek* áramlata szülte azon, már máig is óriásivá lett, anyagi haszontól, melyen bár s ez talán nem is oly nagy baj a tett áldozatokkal szemben — csupán a főváros polgáiai-, gyprosai- s iparosainak legnagyobb része ezernyi czimen osztozik ; — eltekintve másodsorban ezen külföldiek, eógorok, atyafiak áramlata által (eremtett azon, már máig is valóban nagyra becsülhető erkölcsi haszontól, melyen maga az ország egyeteme, a magyar vendégszeretet netovábbja, ku!turánk magas niveauja, iparunk nagy ve rsenykfpessége dicséretében versenyre kelt nagynevű idfgen lapoknak özönczikkei folytán is az európai nagy nemzet-csaladok sorába emeltetése alkalmából osztozik: van ez áramlatban reánk szereocsétlen budapestiekre nézve mindennél is nagyobb megnyugvást nyújtó valami s ez az, bogy bosszantó sorsunkban az előbb emiitettek is, mindnyájan egyenlően osztoznak velünk a harmincznyolcz foknyi melegben I Nem káröröm az, hogy somosunknak pár napi ittlétük alatt t. nagy melegből osztalékot kívánunk. Kikapnák ez osztalékot úgyis s nem csoda, ha a kiállítás teiületén is lépten-nyomon egyre halljuk: — Édes jó gazduram halljn-e, már én nem járkálok többet ebben a melegben, elég volt három egész napig. N9tn én, azért az orgonáért sem, mondja ezt a vidék enyhe szellőjében magasra nevelt 8 annyi áldott alföldi termés öröméből meghízott magyar menyecske, a mint a nagy iparcsarnokban fáradtan rogyik le egy régen lesett üres székbe. De édes lelkem, csitítja a férj, hisz ma még csak háromszor sem mentünk végig ezen a csarnokon. — Igen ám ma. De én istenem, ott künn is hány izét, pacsirtomot, ahá pavillont néztünk mér meg, három napon át < rökösen bandukolva egy helyről más helyre. Jobb lenne haza indulnunk már. A' bízón*! Itt az ideje. S eltűnnek ez okból a tömegben. Nekünk ez nem lévén már újság, mi csak megyünk tovább. — Géz t, Qézn, várjon n ár kérem, nem birok már tovább menni. — Hát már megint elfáradt az ón édes fele ? Ezt meg egy fiatal, bizonyosan a nászútra indult férj — mett még ti sem merte mondani azt a „szót, hogy „édes feleségem" — kérdé a művészeti csarnokbau ifjú, szép nejétől. Aztán karját karba öltve, úgyszólván vonszolta már a legközelebbi köipamlagig, mialatt a kedves halkan rebegé a férj előbbi kérdésére feleleiűl: — Mert végtelen nagyon (dehogy szeretem, hanem) melegem van. E pár is a közpamlagon egyideig csak elvolt. Mosolyogtak boldogan, sugdostak egymásnak valami kedveset, tekiutgutek majd egymasra, majd meg az épen előttük csüngő Horovitz Lipót által festett, „Az elsőszülött" elnevezéssel jelzett, valóban elragadóau szép kivitelű festményre. Valami hirtelen juthatott eszükbe, mert egy pillanat s helyükről felugornak s csupán aunyi uallik tiak beszidióíbói : — Igázok van. A csendes otthon, ott a faluuj majd nyugodalmat ad. Gyerünk haza. Elvesztve e távozódat szemeink előtt, mi szokottau, egész kitartással, csendesen ballagunk tovább-tovább. r — Edes Dudus, ha vaiaha ezeretett, tegye meg a kedvemért, hangzik egys/.erre a keleti pavillonbau a hátunk megett a szó, igazán panaszos hangon, ugyan üljünk már le egyszer. Ily nagy melegbe^ enuyit járui, valóbau Jsten kísértés. Én már betegje vagyok. — Én is, mondja a mellette álló férfi az elkeseredéshangján, mialatt az arczán alágördülő nagy cseppeket gyorsan törülgeti. — Hát nem mondtam már régen, édes Dudus, hogy menjünk huza, mondja bánatosan a nő, engesztelni akarva, bizonyára a végkimerülőt. — Én is, fel«l busán a férfi. — A tni pusztánkon/nincs iiy nagy meleg. Igen ? — Igen, igen. — De hát akkor csakugyan gyerünk haza, kiáltja örömtelten a hölgy ós többé eszökbe sem jut a nagy meleg, hanem rohannak a tömegen áttörve, haza. De ki győzné azt a sok panaszt leírni, amennyi oly különféle árnyalatban, a ki nerülés megannyi stádiu naiban, nigyja-apraja, örege-ifja ezernyi ajkiról elröppen minden egyes pavillonban. A hús árnyú fenyők alatt bolyonarva két ifjú, «zéploányk\ mily mohó vágygyal kérik hazamenetelre majd atyjukat, majd meg anyjukat, ölelgetve, csókolgatva laiadkettójiiíet, mórt uiiat