Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-03-23 / 36. szám

„ Békésmegyei Közlöny "~28. szám. 1882. hol azután az arra járó-kelő közönséget invesztigálják, éjfél idején pedig iszonyú vonítással az alvók álmát há­borgatják. * Nem vagyunk követelők, de nem vélünk túlzott dolgot óhajtani, ha azt mondjuk, hogy a b.-csabai Appo­nyiuteza nagyobb figyelmet érdemelne a t. városi hatóság részéről. Ez utczában van a- pósta, a megyeszerte hires emeletes leányiskola, három ügyvéd lakik benne ós mégis tán soha sem látta ez utcza a kapa és ásó görönysimitó ólét, sőt azonkívül, hogy soha sem egyengetik, valósagos szemót-lerakodó fészke a hetivásári, kocsin utazó publi­kumnak. A ki sajnálja a pénzt a fogadóstól, az ott állítja fel kocsiját, szótszórja a szalmát, szénát és sokszor a ko­csijával és lovaival a járdát is elfoglalja. Valóban csoda, hogy az ott iskolába járó leánygyermekeken még baj nem esett. Nagyon kérjük a t. hatóságot, hogy ezen utczát se tartsa a város mostoha gyermekének és csináljon rendet hol lehet ós kell. — Az „Orosházi Közlöny" szerkesztését Jankó An tal ur vette át. M in. doniéi©. * Tizenhárom éves gyilkos. A szegedi törvényszék mi­nap egy tizenkét éves, Steinberger Mór nevü fiu bűnügyét tárgyalta, ki egy Mató József nevü fiút lőtt agyon. A fiu já­ték közben követte el a szörnyű tettet, meg akárta mutatni — úgymond társának, hogy ő még a pisztolyt is el meri sütni. A törvényszék, az ügyész indítványa ellenében, a fiút a vigyá­zatlanság által elkövetett emberölés vétsége álól felmentette. — A kilyukasztott 10 és 20 krajezárosokat nem tanácsos elfo­gadni, miután legújabb rendplet szerint az ilyen átlyukasztott pénznemek a közpénztárnál nem fogadtatnak el, s csak is a kir. fémbeváltó hivataloknál értékesíthetők és itt is csak nagy veszteséggel, ugy hogy egy ily 10 krajezárosért 3V 2. egy 20 krajczárcsért 7 kr. fizettetik ki. — Fiume, márcz. 20. Abbá­ziából jött tudósítás szerint Simonyi Ernő végperczeit éli. Láza folyvást fokozódik s már eszmélete is kezdi elhagyni. Ma küz­delmei közben nehéz sóhajok törtek föl kebléből. Végintézke­déseiről beszólt néhányszor halkan, töredezve közelállóival. Dél­előtt Rómer Flóris látogatta meg. — Budapest, márcz. 20. A magyar tudományos akadémia tragédiára hirdetett pályá­zatán a 300 aranyos pályadijat a „Theodora" színműnek Ítél­ték* a pályabirálók. A jutalmat nyert tragédia írója Csiky Ger­gely. Mellette némely előnyeiért megdicsérték a „Syrius" cz. tragédiát, melynek írójául Somló Sándor színészt emiitik. Figyelemreméltónak jelezték még „Themistoklest" (Torkos Lászlótól.), „Durrazói Károlyt" (Prém Józseftől), „Zách Fe­licziánt" (Platy Adorjántól.) — Budapest, márczius 20. Az uj országház építése ügyében kiküldött parlament bizottság Tisza Kálmán miniszterelnök elnöklete alatt ma ülést tar­tott, melyben némi vita után döntött az építési költségek fö­lött. Előirányoztadk 4- és fél millió. A pályázat nemzetközi lesz s legközelebb kiiratik. A tervek benyújtásának határideje a pályázat kihirdetésétől számítva 10 hónap lesz. A pályadi­jak jufalmazására négy ötezer forintos nagy dijat állapított meg a bizottság, kimondván, hogy a pályanyertes mű a nagy dijon kivűl még ötezer forinttal jutalmaztatik. Törvénykezési terem. * A 1) -gryulai kir. törvényszék elnökétől. 213/82. Pályázati hirdetmény. A b.-gyulai kir. tszéknél 300 frt évi sogélydijjal egybe kap­csolt egy joggyakornoki állomás üresedésbe jővén, annak betöltése te­kintetéből pályázatott hirdetek, és felhívom mindazokat, i ik a fenirt ál­lomást elnyerni óhajtják, hogy szabüyszerüen bélyegzett okmányokkal, de különösen életkorukat igazoló anyakönyvi kivonattal is felszerelt kér­vényüket eme hirdetménynek a „Budapesti Közlöny"-ben lett harmad­szori megjelenésétől számított 2 hét alatt az 1874. évi októberhó 15-én 3438. J. M E. sz. a. kiadott bírói iigyv. szabályok 5. §-ban körülirt módon hozzám annál bizonyosabban beküldjék, minthogy a későbben ér­kozendő vagy más utón beterjesztett kérvények figyelembe nem vétethet­nek. B-Gyulán, 1882. márczius 16. Xovák, elnök. G- azdászat. * Hivatalosan jegyzett piaczi árak. B.-Csaba, 1882. márcz. 15. 100 kilogrammonként. Buza elsőrendű 12.20, má­sodrendű 11.50 Árpa elsőrendű 7.—, másodrendű 6.60. Zab elsőrendű 8.50, másodrendű —.—. Tengeri elsőrendű 6.80, másodrendű 0 60. Szalonna elsőrendű 68 —, másodrendű 66.--. Leguj abbak. * Budapest, márcz. 21. A képviselőház mai ülésén a Fi­ume ügyében kiküldendő regnikoláris bizottság választása pén­tekre tüzetett ki A véderő módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál a kormány javaslata mellett szóltak Tisza Lász­ló, Marausieh, Éber Nándor; a különvéleményt pártolták Mu­kits Ernő, Helfy Ignácz, Ugrón és Mezey Ernő. A vita bezá­ratott. A főrendiházban Pauler igazságügyminiszter válaszolt Zichy Nándor interpellacziójára, hogy a polgári törvénykönyv készülőfélben van. A főrendiház elfogadta a pefroleumadó fel­emelését s a Francziaországgal kötendő kereskedelmi szerző­dést. A fiumei regnikoláris bizottságba gróf Cziráky János vá­lasztatott. * Budapest, márcz. 21. Az „Atheneaum" könyvnyomda és irodalmi reszvénytársulat hirdetést kezelő osztályában nagy­mérvű sikkasztásnak jöttek nyomára. Állítólag 34000 forintot sikkasztottak el. A vizsgálat erősen folyik. * Temesvár, márcz. 21. A ma este megtartott népgyű­lési előórtekezlet egyhangúlag elhatározta, hogy a népgyűlés vasárnap, f. hó 26-án tartassék meg, melyben a délmagyar­országi németség tiltakozását fogja kijelenteni a „Deutscher Schulverein" beavatkozása ellen. Felelős szerkesztő : Dr. Báttaszéki Lajos. Főmunkatárs : Mihálfi Jószef. II X I : I > E T B OOOOOOOOOODDDODDOOOOOI 8 8 D O • O O 0 • o • • Conrádi C. lovardájában a b.-csabai templomtéren mindennap (pénteket kivéve) fél 8 órakor este a t e l é a 4 4 s a magasabb lovariníivéswtben, lóidoinitás, test­gyakorlat és némajátékban. Vasárnap és ünnepnapokon "MF 1 2 elő­adás "99 fél 4 órakor délután leszállított hélyárakkal é.í este fél 8 órakor. (9) 51 Közelebbet a falragaszok 1 és színlapok. o •0DD000000DD09D0DD000D * HiBDETÉS. Méltóságos ACZÚL PÉTER ur pinczéjéből jutányos áron kitűnő HEGYI BOROK K K kaphatók kisebb és nagyobb mennyiségben 8 £ ll (20—17) X * Löwinger Lipótnál B.-Csabán. /pcxxxxxxxxxx xxxxxxxxx^ K FFIRÍLFTFÓS. X Hirdetés. A nagyváradi 1. sz. káptalan csökmői gazdaságában Szeghalom mellett mintegy százezer kéve nád kisebb nagyobb mennyi­ségben jutányos áron eladó — ugyanott jó réti legelőre nyári legeltetésre szarvasmarha őrzés mellett darab számra befogadtatik. — Értekezhetni alulirt uradalmi tisztnél Csök­X X X X X mon. 68" (3—2) inpou. *2xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx9 Jánossy Ottó ispán. X nuuuuuuu*uu*u**unuu*u* U Jt 3t Lakás bérbeadó. K Jt Jt K A régi Michnay - féle, a főtéren 870. * Jt szám alatt levő házban 2 szoba, honyha és Jt Jt Jt jg kamra f. évi Szent-György naptól egy, eset- £ }( leg több évre is bérbeadandó. Tudakozódhatni Jt Jt £ ifj. Reisz Józsefnél !t £62 (3—3) li.-Csabán, ugyanazon házban. ****jtjt3t*jmjt3t$tjtjt*jt*jtjtjtjt iillNNillii Befektetési és Speoulatio-rételeket a szabad speculatio, társulás és díjazás minden eshe­tőségeire elismert realitás és disekreezióval végez eredeti árak szerint az Osztrák-Magyarországra nézve egye­dül iránytadó Iffg bécsi börzén a „Leitha" iHalmay.) bankház líécsben, Schotten­ring 15. Szakszerű, gyors és kipróbált informatio, táv­irati utalások, a „Leitha" czimű pénzügyi és soro­lási lap mutatványszámait, valamint tartalomdús röp­iratokat (valamennyi európai sorsolási játékterveket, magyarázatokat a befektetési, speculatio és papírok­nak bérmentve és ingyen. 50 (6—4l Egy jól nevelt fiu, ki magyarul és tótúl beszél. mint tanoncz felvétetik B.-Csabán 33 (9) Décsey József, fűszerűzletében. |OO0D0DOCX)OOCK>DO00000000000000DDDDDD0D0D0301 g i^szám, Árverési hirdetmény. g Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a b.-csibai kir. járásbíróság 517/1882. száinu végzése álul Popper Fani, Oruber M. Lipótné b.-csabái lakos vég­rehajtó javára Gruber M. Lipót b-csabai lakos ellen 1000 frt tőke, ennek 1882. év febrtiárhó 17. napjától szá­mítandó 6% kamatai és eddig összesen 98 frt 50 kr. perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehaj­tás alkalmával bíróilag lefoglalt ós 1095 frt 36 krra becsült fűszer, festék, anyagárak és bolti felszerel vények­ből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverések az 517/1882. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a hely szi,nén, vagyis alperesnek a vasúti utczában lévő üzletében leendő eszközlésére 1882-ík óv marcziusho 30 ik napjának délelőtt 9 órája ha­táridőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak «ng: hogy érintett ingósá­gok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. cz. 106 §-a érjelmébin a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingósága vételára az 1881. évi LX. t. cz. 108. §-iban megállapított feltételek szerint lesz Kifizetendő. Keit B.-Csabán 1881-ik évi márczius hó 21-ik napján. Sonnenfeld Sámuel, 70. (1—*) kir. bírósági végrehajtó. m a m 5 Eladó csődör. Jegytelen — arany pej 17 ma­s m rok — hibátlan származású és elő­szállási ménesből — apja Zoltán — a" anya Delta episzurusi kancza. — Tóth B" Bálintnál Pa-Kérszigetbeu utolsó posta •jj Déva-Ványa vasúti állomás G-yorna vagy Kis-Ujszállás, eladó. 71 (3—1) Ayouiawrt Ü.-Usabau, FoY&Jssay íüküsio Könyvnyomdájában. • •

Next

/
Oldalképek
Tartalom