Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-03-19 / 34. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 34. szám. Vasárnap, máreziushó 20-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászat! és vegyes tartalmú lap. JVlegjelenilt liotoriUéiit háromszor: vasárnap, itedd., fféliven) és osiitÖrtÖbLÖn.. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve kiildva : Egész évre 8 frt Fél évre 4 „ Évnegyedre ....... '2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel vau jogosítva : Ilaasunstein és Vogler ezég 3ées. Prá<a, Budapesten, Néine").szág .és a Svájez minden fővárosaiban. Másról beszél Bodoné. . . . ií. Igen, de azt még a jámbor földmivesek értelmesbjei is tudják, dogy éppen ezen korszakban Magyarország egy része felett Németországban, más része lelett pedig Törökországban döntöttek. Hol vau tehát az a nagy függetlenség és boldogság, melyet mi keresünk őszinte szívvel és jóakarattal ? Mik az akkori függetlenségnek alkotó elemei, melyekért nekünk okunk lenne rajongani? Az tény, hogy e harczok az abszolutizmusra törekvő fejedelmek ellen vívattak ; de valósággal ki lett-e viva az óhajtott szabadság ? Ez a kérdések kérdése

1 Ezt tessék államjogi szempontból demoustrálni és mi meg fogunk hajlani államtudományi nagysága előtt. Még egynehány szót. A „Békés" vezérczikkezője, miután még azt a közönségesen ismert tényt is tagadja, hogy az 1848-iki gyászos háborút főképpen az adósság el nem vállalasa okozta, végül igy kiált fel: „Vau-e annak értelme, ki azt meri állítani, hogy az 1848/49-iki függetlenségi harcznak eredménye nem volt? Nem ezen harcz mutatta-e ki a magyar nemzet életrevalóságát ? Nem az mutatta-e ki vagyonát? Nem az szerezte-e meg a külföldiek rokonszenvét számunkra, hogy a szabadságért harczoltunk a zsarnokság ellen ? Nem az vétetett-e fel bennünket az európai diplomácziába, hogy életerőnkre, vagyonúnkra, szabadságszeretetünkre, képességünkre számítani és igy építeni lehet?" íme a lelkes önámítói íme a tények nagy isBÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCMJ Egyre kérem .... Egyre kérem tűz uramat: .Ne komédiázzék 1 Hisz az égre nem tavaszi, De téli idő jár még. Mondám is mily borzasztó : .Megfagy a lehelet — — És esak füstöt ád kegyelmed, Mennyi nem is kellett ? . . . Hideg van a vers-iiásra, Pipám pedig nincsen, Mely ugy néha megszorítva, Gyér meleget hintsen! Egyre kérem tűz uramat: V«gye vissza füstjét, S lángot adjon, mert külömben, Látja mi van készülőben: Öntöm m nt az ürgét! . . . Nagy Károly. Petz Gyula emlékezete. (Vége.) Itt nyílt meg számára azon szép kör, melyben majdnem három évtizeden keresztül ez emberiség javára annyi áldással működött. Az egyházat anyagilag és szellemileg igen elhanyagolt állapotban találván, azt néhány óv leforgása alatt azon polcra emelé, melyen az mint a legrendezettebb egyházak egyike említtetik. Ki a protestáns önkormányzat mellett fenálló viszonyt egy evaugelikus lelkész ós egyháza között ismeri, csak az képes felfogni, mely foka a lelki erőnek, tapintatosságnak, Istenbe vetett bizaloinnan és kitartásnak kívántatott ahoz, hogy egy már természeténél fogva inkább idealisztikus irányú elnöke a 600 főből álló közgyűléseken keresztül vigye azt, Főszerkesztő : GARZÓ GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi ós anyagi részét illető minden közte nényt ezim-szni serünk. ECézlratok neta adataak vlssaa. hogy a régi düledező állapotban volt lelkészlak helyett ezrekbe kerülő diszes parochia épüljön, hogy ogy, az egyháznak szintén nagy áldozatába keriiit harmadik iskola felállíttassák s uj tanítói állomás rendszeresittessék, hogy uj orgonára, harangokra tőke gyűjtessék, takarókniagtár, temetkezési egylet alakuljon s virágozzék, hogy az egyház részvényekben s készpénzben lévő alaptőkéjét közel ÍO.UOO frtra emelje. S bár mindez sok küzdelmébe ós keserűségébe került is, de másfelől nem hiányzott irányába a jók elismerése és hálája sem, kik tisztelték benne a hű lelkipásztort, ki híveinek lelki ós testi javát egyaránt szivén viseló. Igénybe vette az ő munkásságát az esperessóg is, melynek több éven keresztül volt jegyzője, gyámintézeti elnöke. Tagja volt a főiskolai tanácsnak s a lelkészi értekezleteken 12 évig elnökölt. A kerület megválasztá őt a pap- és tanárvizsgáló bizottság tagjának s az egyetem tiszteletbeli egyetemes egyházi jegyzőnek, mely utóbbi minőségben az egyetemes gyűlések jegyzőkönyveit rendesen ő forditá német nyelvre. A kerület megbízásából leforditá a „Bányakerületi utasítások- -at nómat nyelvre s a marburgi enekes könyvet, korunk visouyaihoz alkalmazva, javított kiadásban sajtó alá rend ezé. A konfirmandusok oktatásához vezérfonalat adott ki s a szarvasi tanítóképezde tantervét az esperessóg megbízásából ő dolgozá ki. Számos beszéde, tudományos értekezése jelent meg a protestáns egyházi folyóiratokban ós lapokban. Kéziratban maradt utána „Az egyházi szónoklattan kézikönyve" ós egy igen becses gyűjtemény a ^oí^ári házasság törtenetéhez a szomszéd országokban, mely tárgyról lelkésztársainak tájékozásául egy hosszabb tanulmányt szándékozott kiadni, melyben azonban váratlanul bekövetkezett halála meggátolá. Egyéni jellemzésére legyen elég mondanunk, hogy mély vallásosság mellett a munka- és rendszeretet, becsületesség, lelkiismeretesség példányképe volt híveinek. Hazájának sorsát szivén viselvén, a közügyek iránt élénken érdeklődött s bár esküdt ellensége volt a frázisoknak s gyűlölte a hazafiságukat dobszó mellett hirdető vásári lelkeket, sóha sem hiányzott onnan, a hol áldozni kellett a hazáért. Egyes szám ára 10 kr. A keddi száin ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnái és BienerB. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. Nejét, gyermekeit gyöngéden szerette s ez utóbbiak neveltetésére a legnagyobb gondot forditá. Gusztáv fiát szerette volna még ellátni, ki jelenleg a hallei egyetemen folytatja tanulmányait, — de vele többé nem találkozhatot ez életben. F. évi február 11-ón éjfél előtt szerető neje és leányai ápoló karjai között hosszabb szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése impozáns volt. A tömeget, mely végtiszte^ségére megjelent, sem a parochia udvara, sem utóbb a templom, nem volt képes magába fogadni. Jelen voltak főtiszt, dr. Szeberónyi Gusztáv szuperintendens úrral élükön, az esperességbeli papság közül 15-en, a helybeli egyházak, a város elöljárói és tisztviselői, a kaszinó képviselői. Ez utóbbi testület kegyeletének különösen szép kifejezést adott az által, hogy nemcsak diszes babérkoszorút küldött a koporsóra, de a tervezett tánczmulatságról is, mely ép a termetés nap

;ára esett volna, lemondott. A liturgiát az udvarou Frint Lajos aradi lelkész végezó. Az első szónoklatot a templomban főtisztelendő dr. Szeberényi Gusztáv szuperintendens ur tartá német nyelven, Apóst. csel. 20. fejezete alapján nagy hatással beszélvén azon szent örökségről, melyet az apostoli szellemű lelkész híveinek hátra hagyott. Távol minden hízelgéstől, főpásztori méltóságteljes hangon kiemelve voltak e beszédben a dicsőültnek mind azon érdemei, melyeket egyháza, hazája, s az emberiség javára teljesített hiv munkálkodása által szervezett magának, kik szokva vannak a mondottak tartalma után Ítélni meg valamely szónoklatot, azok meggyőződhettek arról, hogy e beszéd egyike azon egyházi szónoklati remekeknek, melyeknél alapos theologiai tudományosság mellett, mély érzelem s tisztán látó elme beszél hozzánk nem keresett, de jól átgondolt, tartalomdus szavakban. Erre a tanítói dalkar által elénekelt gyászdal után ifj Jeszenszky Károly lépett a szószékre s beszélt. „Egy hiv lelkipásztor utolsó szombatesti imájáról " A temetőben a főtisztelendő ur által mondott rövid ima után, az összes jelen voltak könnyezése mellett bezárult előttünk a sir, mely megyénk ,ezen jelesének halt porait magába fogadá. Áldott legyen emlékezete! merője és a történelmi konzequencziák szerencsétlen levonója!! Az emigráczió története, a tények ós nem szavak története azt mutatja, hogy valahányszor tettre került a dolog, az önző külföld mindig cserben hagyta a lelkesült és könnyenhivő Kossuthot s vele együtt Magyarország függetlenségét. Hányszor kellett Kossuthnak hallania, még a franczia köztársaság kormányfórfiaitól is azt a sértő vádat, hogy a magyarok nem érdemesek a szabadságra, mert elnyomták a hazájokban élő más nemzetiségek szabadságát! Hányszor irt ő az ellen, ki tudná azt elmondani? Avagy mit mond ahoz a „Békés" nagyváradi ezikKezője, hogy Kossuth L., a ki talán előtte is tekintély, éppen azért tartotta azon hires felolvasásait és beszédeit Angliában és Amerikában, hógy a magyar nemzet felől elterjedt ezen hiedelmet eloszlassa. Mit mond ahoz, hogy az ötvenes évek végén Olaszország is csak azon feltétet alatt igéit a magyar emlgrácziónak fegyveres segélyt, ha a nemzetiségek velők tartanak. Mit mond ahoz, hogy az a Kossuth Lajos, aki oly sokszor volt kénytelen csalódni a külföld Ígéreteiben, a ki elkeseredésebeo odáig jutott, hogy a „Dunai konföderácziá

a-ban kereste Magyarország fenmaradásának egyedüli lehetőségét, a ki, midőn ezért megtámadtatott, a többek között azon nevezetes szavakat is irta 1862-ben, hogy Magyarország gyönge arra, hogy önállólag létezzék ! Ezért kellett neki a „Dunai konföderáczió", még pedig az önök által annyira gyűlölt közös ügyekkel együtt 1 Milyen kétsÓ§.beesefct«rf olitikus lehet az, aki Ausztriával nem akar elismerni közös ügyet; de a horvátokkal, szerbekkel, bosnyákokkal és oláhokkal igen. Milyen keserű kiábránduláson kellett keresztülesnie egy Kossuthnak, ki Magyarország önállóságát politikai főhitvallásának tekiutette, mig elfogadta azt a desperátus mentőeszmét, hogy Magyarorság „hadügye, külügye, száraz ós tengeri hadereje, kereskedelme, vámja, mórtéke" közös legyen a dunai tartományokkal! Távol legyen, hogy ezt Kossuthnak szemére vessük. Csak, mint a „függetlenség" fogalmának valósítására vonatkozó kétségek egyik tanújelét említjük fel egy nagy hazánkfiának viszontagságos életéből önök handabaiidái ellenében. Önök ellenében, akik a múltnak tanúságain nem okulva, oly könnyű lélekkel ítélnek a szabadelvű párt és kormánya felett, mely, a midőn bizalomteljes szemmel tekint a jövőbe ós számot vetve minden körülményekkel a békés ha'ladas utjara viszi a'nemzetet, ugyanakkor a múltra is visszatekint, s abból okulva szembeszáll minden ábrándos aspirácziókkal, hogy önerejéből ós ne a külföld képzelt rokonszenvéből tartsa fel e hazát és nemzetet, s biztosítsa annak igazi függetlenségét. Végül válaszolni kellene még Sárrétinek is, ha érdemes volna komolyan szóba állani oly emberrel, a kinek összes politikai bölcsessége az általunk idézett gyermekes szélbali frázisok zagyvalékos összeállításából áll. — Ő, amint a „Békés" 10-ik számából látható, az úgynevezett „lene gyerekek" sorába tar-