Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-11-16 / 136. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 186. szám. Csütörtök, novemberhó 16-áti, Politikai, társadalmi, közgazdászat! és vegyes tartalmú lap. Meg jelenife hetenként háromszor: vasárnap, kedd, Íféiiven) és osiltörtdkön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy jtöst ; bérmentve k'ildvc : Egész évre 8 írt Fél évre . . . A „. Évnegyedre . i „ Lapunk számára hirdetések felvéfcelere lel vau jogosítva: iíaaaeusteia és Vogler e-'.Mg Bées, Bv^j Budapesten, Nems-jiszág és a Sváj•••/. minden fővárosaiban. Főszerkesztő : SABZO GYULA. szsft&ESzrosfrj áu.KíAoóttív.vrv,. Apponyi-utcza, 891. izátnu, hiz£nová alap szeltomi éa anyagi részét illető mindea közlegényt laimezm Kérünk. sx&na. visaza, Egyes saira ára 10 kr. A keldi szára ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus uraál és a nyomdában. Hirdetése* jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttár

u-ban egy sor közlési dija 25 kr. iSlőllzethelnl helyben a kiadóhivatalban, íüein Ödönjurnál és Bi«narS. ar nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. A nemzeti kőHzelleiu es a sajtó. (T.) Szoinoiodott szivvel jelenti a sajtó, különösen pedig anaak politizáló része, de legkülönösebben ellenzéki része, hogy veszendőben van a magyar nemzeti közszellem! És noha bár mi is toll forgatóit vagyuuk, és noha bár mi is a sajtó napszámosai közé tartozunk, ermek az állitásnak alapossága felett nagyon merünk kételkedni. Es ha a dolgot közelebbről megvizsgáljuk és ha a tárgy felett gondolkodva elmélkedünk, alig ha rá nem jövünk valódi okára a dolognak és alig ha ki nem sül, hogy a magyar nemzeti közözei lemnek semmi baja, hanem ép egészségnek örvend. De meg az a tele szájjal való kiabálás, hogy ; elvész az ország! elvész a nemzet! vége a nemzeti közszellemnek! nem szokott ám sokat érni. Először is nagyon magán hordja a túlzás szagát, másodszor pedig, mint állitas, nagy abszurdum! Egy nemzet nem olyan dolgok miatt szokott elveszni a milyeneket mi, a mi édes és derék fajunkra, igazán nemes nemzetünkre rá kiabálunk. lia valami inditvány nem fogadlatik kö/,lelkesedéssel ; ha valamely adakozás nem sikerül ugy amint egynémelyek talán reményiették ; ha a kormányt nem szidják ugy mint a bokrot; ha a nemzet nem mindig politizál, hát mindjárt akadnak kiabálók hogy: veszendőben van a magyar nemzeti Közszellem! Pedig dehogy van! Ébren van az mikor ébren kell neki lenni, dehogy minden kurjantásra talpra álljon? Hát arra bizony nem született. De hát amint mondtam, mindenekelőtt a körülményeket, keli számba venni. Elősször is meg kell gondolni, hogy nem abszolút kormány alatt élünk, a midőn is már t. i. az abszolút kormány alatt, minden a nemzeti közszellemre van utalva, a nemzet, hogy fenn maradjon, hogy fenn tartsa magát, hogy nyelA „BiMMEGYEl KÖZLÖM" TAÍÍCMJL A szép grófné. (Egy volt tandíjmentes bölcsész elbeszélése.) — Cb riszté Miklóstól. — [Vége.] Egész életemben nagy druk májszter voltam ; de ilyen szorulását sóba nem éreztem keblemnek, mint most! . . . . Ej mit! Cecsár, aut nihil! gondolám. — Nagysád talán szintén egészségi szempontból élvezi fővárosunk eme legszebb helyének reggeli üde légét? De hosszú, nehezen is tudtam elmondani. — Igen ! Pedig nem látszik rajta a szenvedés Ezt csak iuagamgamban gondoltam. A beszélgetés ezzel megszakadt. Én ujabb megszólitábon gondolkoztam, ő meg addig csak mosolygott. Ez a mosoly szeget ütött a fejembe; szerettem volna tudni okát. — Mit mosolyog ? Jézus Mária! előbb járt szám, mint eszem! Ezt csak gondolni akartam, s itne kiszaladt a számon ! . . — Mit aiosolygok ? ha ha ha ! teliát szeretné tudui ? ha ha bal lám, milyen kíváncsi ha ha ha! Olyan gúnyosan índott kaczagni. , . Ez a sok „ha ha ha" már nagyon égette arezomat. Szégyeltem magamat szerfelett. — Megbocsásson nagysád szerény teleasége mért, de — vében, szellemében, gyarapodásában ne hátra felé, hanem előre menjen, saját magára van utalva. Az abszolút kormányok bizon nem igen bánták volna, sőt nagyon is rajta voltak, iliogy nemzetiségünket elveszítsük. Hát a nemzet, a mely ezt érezte, amely tudta, amely látta, hogy ha magán nem segit hát nem segit rajta senki, saját kezébe vette saját ügyét ós ház tűzhelye mellett, családi dolgai mellett nemzetisége fenntartásának istápolásának ügyét is szent kötelességének tartotta. Hanem most? Hát mire való a kormány? Hiszen a sajtó, különösen annak politizáló része, de legkülönösebben ellenzéki része, iegószen rá szoktatták már a nemzeti társadalmat, hogy mindent a kormánytól követeljen. Amit az előtt a nemzet végzett, annak nagy részét a kormánnyal végeztetik most, ós követelik tőle, hogy végezze a többit is. Mi vagyunk rajta leginkább, hogy a nemzeti közszellem egészben a kormányra kezdjen támaszkodni, és a Kormánytól kezdjen várni mindent. És igy jövünk rá lassan-lassan annak a szent igazságnak beismerésére, amit különben egynehányan már régen hangoztattunk, hogy nem kell a nemzetet egészen a kormány gyámsága alá helyezni, hogy egymást érik a küldöttségek oly ügyekben, melyek tisztán magántermészetüek és helyi érdeküek, hanem a kormányra támaszkodnak, ós minden parcziális kérdést azzal akarnak megoldatni. Ezért volt mindig bűn és lészen mindig bűn, egyes vidékek, községei, vagy pláne egyes emberek hibáit is a kormányra róni és a helyett, hogy magukat a vétkeseket korholnók, hát a kormányt korholni helyettük. Mert ezek a tények, mind arra valók, hogy a nemzet egészen a kormányra utaltassa magát, ós a kormáuytól várjon mindent; már pedig azt teszi, nagyon természetes, hogy minél kevesebbet gondol magával, mert azt tartja: vaa aki elvégezze helyette. És ez a gondolat olyan teendőkre is átmegy aztán, mihez a kormánynak mint ilyennek, semmi köze, a kormány tehaí nem is tesz, a társadalom pedig, mely a tevést a kormáuytól várja, szintéu nem tesz, és ezenkópen két szék közt a földre ülünk. Daczára pedig, hogy a sajtó mind ezt tudja ós látja, azért a hányszor a társadalom a kormánynyal szembén illetéktelen követelést támaszt, mindig kész a követelők mellett foglalni állást, azaz mind inkább oda vinni a dolgot, hogy a társadalom, illetőleg a nemzet minél Kevesebbet tegyen magáért s a közügyek terén mindinkább hozzá szokjék a semmit nem tevéshez. Hogy tehát a közszellem szunyókálása, nemzeti hiba volna, s hogy ezért a nemzetet a sajtónak vádolnia joga volna, határozottan tagadom, mert ha itt a kréta körül hiba van, azt a sajtó követte el és nem a nemzet, ami örvendetesebb is mintha a hiba magában a nemzetben volna, mert akkor nehezebben lehetne gyógyítani, mig igy, amit a sajtó vétett, azt helyre is hozhatja nagyon könnyen. Pedig Isten látja lelkemet, hogy nem pártszempontból beszélek, amit talán állítanom sem keli, mert hiszen beláthatja mindenki, hogy amit itt elmondtam, tökéletesen igaz. Társadalmi, nemzeti, avagy a családi életben egyformán ugy van, hogy amint valaki azt látja, hogy van aki helyette dolgozik, hogy van akire támaszkodhatik, mindjárt könnyebben veszi a sort. És mert a nemzet soha sem hali egyebet mint azt, hogy mindenért, a miért nem kellene is, a kormányt szidják, hát tökéletesen elhiszi, hogy mind az a kormány dolga, ós ha dolga, hát majd csak addig szidják, hogy elvégzi. Itt méltóztassanak tehát a nemzeti szellem aluszékonyságát keresni, itt ahol van és nem ott ah d nincs. De persze, ezt sokan nem fogják elismerni, hanem mindig más felé tapogatóznak, ós mindig nem de nem ugy akartam mondani, ezerszer bocsánat! Egyik udvariatlanságból a másikba esem, de — de — csak beakartam magamat mutatni, de — de — — — De — de nemde bölcsész ön ? Ha hideg vizzel öntöttek volna nyakon, nem lepett volna jobban meg. — Szolgálatára még pedig taudij mentes. . . de honnan méltóztatik ezt tudni kérem ? — Elég válogatott és még is nagyon zavart szavaiból, gyakorlatlan modoráról stb. Na de nem tesz semmit! Ön tetszik nekem, holnap délután 1 és 2 óra közt elvárom. Éppen ilyen emberre van szükségem. Lakásom váczi-utcza * szám. Jó napot! Más szavakkal ez annyit tatt, hogy a marasztás felöl már ellehet mennem. Elis mentem, nem szeretek terhére lenni senkinek. Egész éjjel nem aludtam ; agyamat különféle gondolatok járták át. Rózsás jövőt képzeltem magamnak e szép oldala mellett, majd ismét, ha eszembe jutott excentrikus modora, reményeim felegvárai eloszlottak s olyan levertség vett rajram erőt. De látnom kell e nőt, — gondolám. A nyugtalan álmatlan éj, érdekes halvány szint kölcsönzött arezomnak, ehez járult még diszes szalon anezugom, — legalább ,én annak tartottam, — s raiuor a tükörbe néztem, éreztem, hogy képes lennék egy szép nő meghódítására, még ha grófné lenne is az. . . Más uap meglátogattam. Milyen fény, uiilyen pompa vette körül. . . Grófné ugyan nem volt, csak valami gazdag kereskedő özvegye. De hát nekem igy is jó volt. Megalkudtam vele, — t. i. 10 éves fia tanítására nézve. Nevelő, házi nevelővé lettem, egy olyan buter darab, mi egy özvegy grófné ház tartásában pótólhatlan ... A színházi előadások után — mert ide is elvitt — miután megtudta, hogy szépirodalommal is foglalkozom, felolvasójává avatott fel. Mert hogy szép hangsúlyozással, szimezve tudtam felolvasni, az már igaz! Mondhatom sok féle hivatalom közt ez volt a legkellemesebb foglalkozásom. Eendesen szembe ült velem, s vakitó pongyolájában hallgatá felolvasásomat. S ha néha-néha a tereinbea uralgó bódító illat, biztató pillantásai s kacszéran fedett hullámzó keble tűzbe boriták arezomat, s fellángolt érzelmeim következtében hangom reszketett: ilyenkor felolvasásomat rendesen kegyes volt félbe szakítani. . . Boldog idők feledhetlen pillanatok ! . . . Szerencsém meg volt alapítva. Anyagi existentiám biztosítva lévén, az egyetemi évet kitűnő eredménnyel bevégezve a túdori rangot is csak hamar megnyertem. E derék nő befolyása folytán már tanári állomásomhoz jutottam. Ha tanítványomból akadémiai tag nem lesz, az nem az ón hibám. Az érintkezés a világgal engem is csiszoltabbá tett s ina már nem vagyok olyan bamba a nőkkel szemben . . . Az már igaz, különben nem tudtál volna meghódítani egy oly művelt s kedves szép nőt, mint a milyen jegyesed . — Lássátok, mire nem jó néha a tandíj mentesság!