Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-11-14 / 135. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 135. szám. ^ Kedd, novemberhó 14-éaBÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként háromszor: vasárnap, kedd, (féliven) és osiitörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve Egész évre 8 írt Fél évre 4 „ Évnegyedre 2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogositv*: Ilaasenstein és Vogler ezcg Bécs, Prága, Budapesten, iSéinetország és a Sváj y. minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZKRKHSZTOSáa ás : Apponyi-utcza 891. számú, ház, aová a lap szellemi ós anyagi részét illető minden közleményt czimezni uériink. Kéziratok a«m adatnak risiza. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyílttériben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödöu|urnál és BienerB. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. MEGYEI HIREK. * A Csaba városa képviselő-testülete ós az ottani közbirtokosság közt fenforgó vitás ügy kiegyenlítése tárgyában a mai napon, nov. 13-ra kitűzött értekezlet közbejött akadályok miatt meptarfcható nem lóvén, az értekezlet ujabb határidejéül f. évi deczember 6-ának d. e. 9. órája tüzetett ki. * Hymeu. Jánosy János csorvási gyógyszerész eljegyezte, Özv. Papp Józsefnó Róza leányát H.-M .-Vásárhelyen. Esküvőjük ugyanott fog megtartatni a református ó-templomban e hó 26-án. — Br. Kemény Gábor közi. miniszter ur ö nagyméltósága tegnap reggel H.-M.-Vásárhelyröl érkezve, Csabán át Gyulára utazott. A csabai állomáson a szolgabíró és főcsendbiztos urak plain paradó-ban, utóbbi kardosan, a csendlegónyek kíséretében várták ós tisztelegtek volna nekie, de ö móltósága az éjjeli ut fáradalmaitól kimerülve az állomásnál is csendesen aludt, a tisztelgők csak Bodoky osztálytanácsos úrral beszélgettek. Gyuláról indulva a Csahost a békési ós gyomai munkálatokat tekintő meg ö nagymóltósága ós ma délután Qyomáról Budapestre visszautazik. * A b.-csabai kaszinóban szépen folyik az adakozás az elhunyt nagy költőnk Arany Jánosnak állítandó szoborra. Eddig 80 frton felüli összeg folyt be ós ha a 127 tag mindegyike aláír, jelentékeny összeg gyűlhet egybe. * A lakodalmi idény beköszönt megyénkben, de sehol sem fordul elő annyi lakadalom, mint Csabán, hol a főtéren a délelőtti órákban sokszor 6—8 menet is találkozik egyszerre, mi ép oly festői mint lármás látványt nyújt, a mennyiben mindegyik menet zeneszóval indul ós mindegyik más-más indulót vagy sokszor halotti dalt trombitál vagy hegedül, zenedolgában nem lóvén népünk valami nagyon válogatós. * Tegnapelőtt okt. 12-én a b.-csabai izr. iskolában ünnepély volt. A szegény gyermekek között téli ruhákat osztottak ki. Összesen 10—15-en kaptak ruhákat. A megjutalmazott gyermekek Kohn E. H. főrabbi úrral magyar imát mondtak el s örömkönnyek között távoztak. * Gergelyi János színtársulata Békésről B.-Gyulára megy s ott a „Korona" nagytermében e hó 20-án kezdi meg előadásait. Az igazgató, 22 tagból álló társulatát tekintettel a gyulai inteligenczia műízlósére — még egy pár jó taggal egészíti ki. A b.-gyulai kaszinó kránzehen. IB.-Gyula, 1882. nov. 6.] Sajátságos város ez a mienk! ... Itt ugyan ha valaki mulatságot akar rendezni ne készüljön vele soká; a megpendített eszme kivitele iránt ne gyűlésezzék, mert ugy jár, mint a műkedvelő előadást s Arany ünnepélyt rendezni szándékolt bizottság, hol a megbízott az előértekezlet óta még mindig hívja öásze a gyűlést. Az eszme megpenditője „kedvelt" individuum legyen, különben a legnemesebb intencziójú törekvés is megbukik. Másik tó dolog, hogy a birálgatásra ne engedtessék sok idő. Ugy kell tenni, mint a kaszinó. A választmányi gyűlés elhatározza hogy legyen kránzehen. Miért? mert a családok hivogatása jó kezekre bízatott. * * * Az ilyen családias szinü összejöveteleket csak helyeselni tudjuk Nagy befolyással lehetnek és vannak a közérzületre, a nagyobb társulati szellem előmozdítására. Csak azt sajnáljuk, hogy azok az intézők, kiknek egyedül lehetne reményük egy nagy szabású ünnepély vagy mulatság rendezéséhez, az ilyeneKtől tartózkodnak. Pedig az ilyeneknek kellene kezükbevenni a kezdeményezést, a gyűlések összehívása akkor nem halasztatnék „ad graecas Calendas". Egy ilyen városban mint Gyűla, mely nagy mtelligencziával rendelkezik, minden kivihető, csak az akarat ne hiányozzék. Az az örökösen hangoztatott panasz, hogy nőink pártfogását nem lehet kinyerni, hogy a felkórós nagy nehózsógakbe ütközik, kifogásnak megjárja, de alapos oknak — nem. 1 ! » * * De félre ez — ugy is zárt fülekre találó — jóakaratú ajánlatokkal, e helyett mártsuk tollúnkat a nap sugárba — A „BÉKÉSMEGYEi KÖZLÖNY" TÁRCMJA. A szép grófné. (Egy volt tandíjmentes bölcsész elbeszélése.) - Chrisztó Miklóstél. Egy tanár társunknak nőtlenségótől váló bucsuzását ünnepeltük. A csengő pohár, kitörő jó kedv között visszaszállt emlékünk a múltba, mely a nélkülözések mellett is, oiy szép volt... Mindegyikönk beszélt valamit diák életéből. 1 — Beszólj már te is valamit, — szólánk az est hőséhez, — mi már kifogytunk mindenből. — Ám jó, halljátok hát 1 — Philozuphus voltam a budapesti egyetemeu. A magán órák adása, éjjeli munkák annyira kimerítettek, hogy be1 teg lettem. Sokáig feküdtem s már a szép nyár ís beköszön1 tött, mire fellábbadoztam. Orvosom azt ajánlá, hogy a reggeli órákat használjam: fel sétára. Engedelmeskedtem. Reggeli sétáim helyéül az „Erzsébet-térM választottam, hol a korai órákban már a szenvedők és nem szenvedők egész légiója fogyasztá a különféle' gyógy vizet. Mindegyikünknek meg volt a szokott helye, hol sétáink után letelepedve olvastuk a lapokat. Az én helyem a korona-utczáról a sétány kioszkjához vezető ut jobb oldalán esett, szemben két terebélyes vad gesztenye iával. Annyira megszoktam e helyemet, hogy soha sem" öltem más hova. Eleinte önkénytelenül, későbben szándékosan. Miért? kérditek talán, mert mert szemben velem egy rendesen fehérben öltözött elegáns nő ült, ki lebilincselte figyelmemet. Mert a fiatal szív, legyen az tandíjmentes bölcsész tulajdona bár, higyjétek el, a szép láttára hevessebben dobog . .! Én különben — mellékesen legyen megjegyezve — az esthetikával is szenvedélyesen foglalkoztam is igy nem cpuda, ha a szép nő hova továbban érdekelt. Derék, molett nő volt, olyan erősen kifejlett idomokkal ; nem annyira eszményi, mint érzéki szépség. . . A. Buchwald József vasbútor gyáros leányaitól tudtam meg, ho^y grófné. Ne hogy azzal gyanúsítsatok, hogy bölcsész, pláne tandíjmentes bölcsész létemre is annyi nő ismerősöm volt, előre kijelentem, hogy e nők jegyárusok voltak, kik a szók használatáért járó 2 krajezárokat hajtották be rajtunk. Tehát a leányoktól tudtam meg, hogy szép vis-á visem grófné, még pedig özvegy. E tulajdonsága nagy inertekben emeló előttem ázsióját s őszintén megvalva szerettem volna vele megösmerkedni; de nem volt hozzá bátorságom. Jan! én nem voltam jogász, csak bölcsész, az is tandíjmentes! A véletlen segített rajtam. — Uraságod nemde szeretne megösmerkedni a szép grófnéval ? — Kérde egyiK jegyárus nőm. Megvoltam lepetve. — En ? hova gondol kérem, csak aem gondolja hogy — Ej mit! félre az álszerénységgel! Tudja mit, ha közben járásomért jól meg ajándékoz, azonnal beszélhet vele. Csak egy kicsit várjon. Be sem várva a feleletemet elszaladt a szép grófnőhöz. Álmólkodásom csaknem sóbálvánnyá váltam. Mit fog róllam gondolni-e nő, bizonyára szerénytelennek tartand . . . Majd kibékülve ezzel a gondolattal is ám jöjjön a minek jöni kell, válóm. Csak azon csodálkoztam legjobmóg ugy is van — hogy annyira a mennyire feljegy ez hesük az estélytélyt Clio lapjára. „Kilobbant édes hevülósek Ábránd, szereim, . ,??issza mind! Hadd lobogjak, hadd lobogjak A régi lángokkal megint Fel tánezra — légi körbe Aztán le! sirba, — mindörökre!" Ha e sorok írója is azon boldog halandók Közzé tartoznék, kiknek szivét az estélyen részt vett tánezosnők látása hevesebb lüktetésre birta, — világosabban — ha én is szerelmes volnék, villogó szemekkel, igaz pathossal szavalnám, egyik barátom idézett eme szavát : „Láttátok őt, ah! milyen gyönyörű volt ! Utánna néztem kábultan sokáig, És ő is hosszasan nézett felém." Lám milyen elbizakodottá tesz némely embert a boldog öntudat. — Csak folytassa Amice, nagyon szép, a hölgy is a vers is. „Oh bűvös éjjel szűzi álma, Öleld át keblem lágy karoddal! Fényednek hamvát ejtsd pillámra, Eingass el suttogó daloddal!" — Megbocsásson a végét majd csak később hallgatom meg, előbb tánezolok vele egyet. Nagyon rosz estém volt. Alig szabadultam meg egyik poétától, elcsípett a másik. — Te! Ugy teszek mintha nem hallanám. — Nem hallod? — Te! barátom!! czimboraü! . . . Czimbora? . . . ennek nagy baja lehet — gondolára — nyomatékosan beszél . . . — Nos? — Halld! „Ha olykor elborulok, óh ne sértsen! Ilyenkor árnyaimmal harczolok. Szelid mosolyod eltűnik előlem, Nem látom többé kedves homlokod. Harczolnom kell szomorú árnyaimmal, Mig vissza adják újra képedet, Veled fényét is vissza kapja lelkem, Oda vesz minden tény nélküled." ban, hogy e hamis jegyárus nők még szerelem kötései is foglalkoznak. — Mondhatom, ön szerencsés csillagzat alatt született — szóla — midőn visszatért. 0 méltósága megengedi, hogy bemutathassa magát. — Ő móltósága . . . megengedi? milyen kegyes. Csak ugy reszkettem a druktól vegyes örömtől. . . — Tehát ő méltósága lesz oly kegyes ós elfogad? Köszönöm közben járását! Mivel tartozom ? — Mivel? semmivel, nem fizetésért tettem. Ha azonban egy kis borra valót. . . Szerettem volna ugyan megkérdezni tőlle, hogy a fehér vagy a veres bort kedveli-e jobban ? — de hallgattam zsebembe nyúltam s markába nyomtam egy uj forintost. Csaunem utánna szakadt a szivem, ugy sajnáltam. Nem csuda, 2 órát magyaráztam én ezért. — Köszönöm, most már csak előre. Glück auf! . . . Boszantott konfidentiája. Hogy mer velem igy beszólni ! Vagy talán homlokomról olvasta le, hogy tandíjmentes bölcsész vagyok ? . . Az áldozatot meghoztam, most már nem hiányzott más csak a bátorság. De összeszedtem magamat s lassanként ez is megjött. Felkeltem s háromszor, négyszer eldefilirozva szóke előtt, 5-ször egy gyenge „csókolom kezét nagysád" köszönés után elszántan mellé ültem. A második lépés megtörtónt, most már következett a harmadik. Hogy szólítsam meg, mit mondjak neki? —• Mert ha már mellé ültem, csak beszélnem is kelte vele, különben a forintom is kárba megy . . . (Vége köv.)