Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-06-01 / 64. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 186. szám. Csütörtök, novemberhó 16-áti, KÖZLÖNY. Politikai, társ^ílalini, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd, (féliven) és osíitörtökön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy póstán bérmentve küldve Egész évre 8 frt Fél évre 4 „ Évnegyedre . . 2 „ Lapunk számára hirdetései: iú'v taláré fol van jogosítva : Uaaseimtein és Vogler ezé; .st, s, Prá^a, Budapesten, JSéinetji s^ag és a Sváj z aij ö. n fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KI&OÓÍÍÍVAJVAih • Apponyi-utcza 891. száma ház, hm a lap szellsui és anyagi részét illető .niuiea közle aóuyl czi aezai térünk. HLoíiratok no ni adatnak vissza. Egyes sz m ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klóin Ödön könyvárus urníl és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek Ijql. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helybon a kia lóhivatalWka, Kleiu Ödön urnái és Biener B. ur nagytőzsdéjébe'i, de Povázsay László úr nyomdájában ii fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. A dal. Mikor a terhes felhő villámot szül: fény, erő, liang egyszerre pattauik ki belőle. Mikor a költő szive tele búvaí-bánattal, vagy mikor a nagy örömnek miatta feszül és kitágul, vagy mikor édes vágy, kecsegtető reménység .szárnyain lebeg, vagy valamely heves szenvedély czikázik rajta keresztül: aKkor érzés, vers, melódia egyszerre ömlik belőle. Az igazán jó dal nem is születhetik máskép, mert az érzés' csak a gondolat ruhájába, csak a mondatokba nem fér bele ; neki a hang szárnyaira és színezetére van szüksége, hogy a maga .valóságában mutathassa magát. Az igazi dal egy darab a költő szivéből: természetes, hangulatos, rokonszenves; mert az általános emberit, tehát a mi saját érzelmünket is, mindig megtaláljuk benne. Ezért oly régi a dal, mint maga az ő forrása, mint maga az emberiség; ezért oly általános, mint akár az ő alkatrésze, a levegő; ezért szűnünk meg ha nem is épen dalolni, legalább a dalt kedvelni csak lélekzésünk megszűntével. De bármily nélkülözhetetlen kelléke legyen is a dalnak a természetesség, azért hozzáfér a művészet is, sőt íinomultságunk arányában követeli is a művészetet. Hisz ha szebbek is a műkertész rózsái, rnint a mezőé, azért bizonyosan nem kevésbé természetesek. Manapság már van is gond rá, hogy a gyermek hangja a dallam erejéhez, rytlimusához, szabatosságához hozzáfejlődjék, simuljon, liajlékonyuljon ; ámde a rideg élet korán kiszakit bennünket a gyermek-énekkarból, odalök a munka magányába, nem igen nyújt alkalmat, hogy dalíüzérünkbe uj virágot illesszünk, sőt arra is rákényszerít, hogy a meglevők közül is *) A b.-csabai algymnázium t. igazgatójának, Horváth János urnák a b.-csabai férfi dalkar lobogójának felavatási ünnepélyén elmondott e szép beszédét mint nevezetes megyei társadalmi mozzanat alkalmával mondottat, tá sadahni vuzérczikk gyanánt közöljük Szei-k. pgyet-egyet elhervadni engedjünk. Időjártán odajutunk, hogy csak a nótát dudolgatjuk, még azt is nagy néha; piaga a szöveg csak ugy álomkép imbolyog előttünk. Pedig vajmi sivár még a vidék is, ha nincsenek zengő madarai. Gyönyörű vonás az emberben, hogy a unt egymaga még önmagáért sem tenne rneg, azt mással pgyillt még másért is megcselekszi. Az egyesek miatt jegszebb dalaink is csak ibolyaéletet élnének: ma jrinyilik csendesen, titokban egy pár napig illatot firaszt, azt in ép oly csendesen eltakarítja az enyészet; fle ha itt is, ott is akad néhány jó hangú, fris kedélyű dalos, ezek társulva nemcsak életmentői lesznek a megszületett dalnak, sőt a művészet rálehelése |íltal örök ifjúságot biztosítanak neki. A tudósok váltig törik a fejőket oly világnyelv kitalálásán, a melyet minden nemzet megértsen. És jme, a mit a bölcsek esze híjába keres, azt az ily pzerény daltársulat régen gyakorolja. Mert a szívből fakadt dal szivet keres, szivbe talál, szive pedig minden jó embernek vau, bármely nyelven beszéljen is. Igy a dal az összes emberiség" közös" élőnyelve. Ezért van oly bámulatos hatása a jól dalolt jó jialnak minden ép érzékre: vigasztal és kedvre gerjeszt, elbűsit és elmerengtet, telbuzdit és lecsillapít, jdegeinket öszhangzásba hozza, cselekvő képességünket növeli, egész valónkat enyhületes állapotban ringatja. Azt mondják, hogy a midőn a görögök Thébe •városát építették, Amphion énekével segített építeni: jánekére az építéshez szükséges kövek kimozdultak hejlyökből. A már igen reális világ ennyit ugyan nem ,vár már az énektől; de azt kénytelen elhinni, hogy például Napóleon fényes győzelmeiben nevezetes része .volt a „Marsellaise"-nek, valamint azt is, hogy a „Rákóczy-induló" meg a „Talpra magyar'' nélkül iinagyar dicsőség is kevesebb termett volna. A jó dal értékének ilyetén felfogásából következik, hogy a midőn itt nálunk a magyar dalok gyűjtésére, művésziesitésére, terjesztésére nei^ egy-két, hanem 25 férfiú vállalkozott, bőséges okü»lf van örömmel üdvözölni őket, nekik együttmaradást, kitartást, sikert, elismerést kívánni. Együttmaradásukat biztosítja most leiavatandó lobogójuk, mert hisz a becsület köti őket hozzá. Kitartásukat várhatni azon lelkesültségtől, melynek lángoló voltát lobogójuk veres színével jelzik. Sikerüknek biztos az alapja, ha lobogójuk aranypzine állandó mutatója lesz annak, hogy a sikamlós, a kétértelmű, a Sánger-féle hitványságok helyett ezután is aranytiszta érzelmeket tolmácsolnak, ezután is a mi saját népünk geniusa szolgálatában fáradoznak. Az elismerés, mind jutalom, nem tőlök függ; az elismerésnek a közönségben kell kikelnie, kikél-e? arra a jelenlevő t. közönség meleg érdeklődésében, gondolom, benne van a világos válasz. Csak még egyet! Nincs nevetségesebb ellentót, mint szatócs-bolton aranyos czég. Önök lobogóján, t. dalkar, még az aranyosnál is fényesebb név ragyog : jBlaha Lujza. Vigyázzanak, hogy ezen fényes névmeg ne ;restelje önök lobogóját; siessenek, lm^ , a jelentékeny ^távolság, a mely Blaha Lujza ós Önök közt ma még van, lassacskán összébb szoruljon. Hogy összébb szorul hasson vezesse Önöket a szépnek, a jónak, a hazafiasnak az ideálja; kisérje Önöket a szorgalom és a jó izlés ; kövesse önöket sok és megérdemlett kitüntetés. Politikai hirek * Szerajevo, máj. 27. A szerajevoi kerületnek 13 főre, a banialukai kerületnek 73 főre és a dolni-tuzlai kerületnek 38 jí'őre rugó kontingense tökéletesen fedeztetett, A hadkötelesek ;mindenütt teljes számban jelentek meg. * Kairó, máj. 28. Az alkirály táviratot kapott a portától, pely rosszalja a katonai párt magatartását ós felszólítja az aljkirályt, hogy mérséklést ajánljon a katouai pártnak, különben ,az idegen beavatkozást nem lehet elkerülni. * London, május 26. Bismarck befolyása következtében iFrancziaország és Anglia megállapodtak abban, hogy török csapatokat alkalmazzanak az esetre, ha az egyptomi minisztérium •24 óra lefolyása alatt uem fogadja el az ultimátumot. Ha peA „IIÉkÉSMEüYES iiO/JlW" TÁRMÍK A ház becsülete. Coppé Ferencitől. .Novelette. Harminczév előtt mindazon egyének, kik Vannes városka tehetősebb polgári osztályát, és St. Germain lakosságát képezték, egyhangúlag ismerték el Saint-Ave "kiasszonyt a „társaság" legszebb hölgyéül. Dicsérték mindnyájan nagy jámborságát, kifogástalan előkelő modorát, szelídséget és agg nagyatyja ápolása körül kifejtett odaadását. Ez ösz volt egyetlen rokona; inert anyja gyermekágyban halt el, inig atyja 1833. jun. 6-án esett el a Chene melletti csatában. Négy éves korában igy árvaságra jutva, Blanchet nagyatyja, egy egykori emigráns nevelte föl. Sant-Avé báró, ki 1843-ben, midőn szép unokája huszonnégy éves lőn, ép a nyolczvanketi>dik telet dideregte át. A vén nemes s a szép hölgy volt tehát a kis breton város büszkesége. Ha Vaunes nevezetességeit mutogatta egy-egy ott született a kíváncsi idegeneknek, el nem mulasztá a rue des Oríevresre vezetni, s megmutatni neki az ódon Saint-Avé házat. Aj§XV. század látta először felépülni e vén fészket, melynek három emelete os/lopokon nyugszik, s magas, hegyes tetőben végződik, ejíyik emelete a másik fölött czilrábbnál-czifrább, faragott és furcsa ablakokkal ugrik ki a másik fölött. E ház megmutatásával büszkén szólt a vannesi bennlakó; „Itt lakik Sunt-Avé kisasszony, a város legszebb ós legnemesebb hölgye." A legnemesebb? Igaz, hisz a Saint-Avé család őseredetü nemességgel birt. A legszebb ? Ez is igaz volt, mert akárhányszor csak megjeler.t ez aranyhajú nyúlánk, Diana magasságú ibüszke leány, nagyatyja, e festői szépségű ősz karján a templomban, a hivők soraiban mindannyiszor csodálkozó mormogás volt hallható. De miután a nemes hölgy igen szegéuy volt, még huszonöt éves korában sem akadt férje, s asik látták, miként harapott ajkába, ha egyedül maradva, erre gondolt, el kellett rémülniök azon szenvedély följött, mely szemeiben iángolt. Hajdan, mikor még Saint-Avé báró önkéntesként csatlakozott a hadsereghez, valami inas vagy lovasféle szolgája vi^lt, Loic Huelgoat, ki azóta sem hagyta el urát. E szolga vele együtt öregedett meg, hűsége rendithetlen volt. Két szolgálóval egyetemben alkották a bárói család össszes cselédségét. Óh mily egyhangú és sötét volt evén ház élete! A nagyapa és unokája szűkösen éltek meg néhány darabka föld soványka jövedelméből, melyet a bórlök gabonás zsákokban hoztak oda nekik. Kevés vagy még inkább semmi látogatói kör, hacsak azaz egy-két harisnyakötő kosárral érkező agg úrhölgy s két-három esernyős vén pap nem számit. Ha az idő szép volt, ugy a kikötő mentében vonuló vén fák alatt sétáltak olykor; mialatt az öreg bárót pár ismerős üdvözlé, vagy a báró kisasszony néhány fillért dobott a lerongyosodott hajóinasoknak. Ha meg aztán esett s e vidéken minden három nap közül kettőn biztosan esik, otthon maradtak s a mig az öreg télen-nyáron fűtött kandalónál a „Gazette de Franee"-on elaludt, Blauche kisasszony szép fehér kezei, a reájuk húzott félkeztyükkel a csipkeszövőszéken szorgalmatoskodtak. Igy telt el egy nap a másik után, a legcsekélyebb esemény nélkül, ólomsulyu órákat számlált és vert el az ódon székes-templom, nyomasztó némaság nehezedett a holt városra melynek csöndjét alig zavarta meg koronkint egy pár faczipő ütemes ko'czogása a Kövezeten. Loik Huelgoatnak, a vén szolgának meghalt feleségétől volt, egy gyermeke, kit a báró ós Blmche tartottak valaha keresztviz alá s ki most épen tizennyolez éves levén, a kis szemináriumot végezte el. Mint fiatal legény, olyan apród féle gyanánt kísérgette Sulpice Blanche kisasszonyt a szegényeknél végzett látogatásaiban, karján az orvosságos ós élelmiszerekkel .telt kosárral; ép azért senkisem ütődött meg rajta, hogy vasárnaponkint, ha a báró gyöngélkedett, úrnőjét a rendkívül szép, de igen félszeg és selejtes ruházata ifjú kisérte a templomba, — vívón imakönyvét is. (.Folyt. köv.)