Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-04-13 / 44. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 44. szám. Csütörtök, márcziushó 23-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY. - I ''1 1 'lil Dl 7 ' ' ' *' ] " • Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. jYlegJeleniU. hetenként háromszor : vasárnap, ltedLdL, (fóliven) ós osíitörtötcön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 8 írt Fél évre 4 » Évnegyedre . 2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Haaseustein és Vogler ezég tJées, Prá^a, Budapesten, Németji s.zág és a Svájez minden fővárosaiban. Főszerkesztő : 6ARZ0 G/UL4, SZERKESZTŐSÉG ás KIAOQHÍ VATAL : Apponyi-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi ós anyagi részét illető mindea közle nényt czbmzai sériiak. üeziratoK naia adatnak, vissza. Egyes szim ára 10 kr. A keddi száin ára 5 kr. Kapható Klein Ödön köiyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. ELőtizetlietiii helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnái és Bie­nerB. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdijában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivata­loknál 5 kros póstautalványnyal. A közköltségek kezelési módjáról. Kis és nagy községekben a községi adó, városi közmunka, katonaelszállásolási pótadó, katonatartási váltság, vízszabályozási költség, szegéuyalap, kórházi alap, fogyasztási adó, kapitálisi pénztár s egyébb közvetett és közvetlen adók és költsegek a fennálló gyakorlat szerint ugy kezeltetnek, hogy azok kezelési módja egy egyén fizikai erejét túlhaladván, minden két, esetleg három pénztárhoz külön-külön pénztárnok alkalmazása válik . szükségessé. Ezen körülménynél fogva nemcsak a követelések beszedése, de az egyes adózók önhibáján kívüli méltatlan zaklatása is elke­rülhetetlen, mert fizetési szándékuk esetében sem jut minden adónem kiegyenlítése eszükbe, mi által a nem éppen kellemes végrehajtással lesznek arra uta­sítva. De hátrányos eme rendszer a községre anyagi tekintetben is, mert több pénztárnokot lévén kény­telen alkalmazni szerény fizetéssel bár, a község ki­adásai mégis tetemesek, — nemcsak a pénztárnokok fizetésere, de az általuk kötelességszerüleg teljesítendő munkák, minő a főkönyvek lezárása, egyeztetésé stb.­hez alkalmazott dijnokokra megkívántató jelentékeny kiadások. Hogy tehát a közköltségek beszedése könnyeb­bittessék, továbbá az adózó méltatlan zaklatásoktól megőriztessék, végre fölösleges kiadásoktól a közsé­gek megvédessenek, idején'volna a közköltségek egy­szerűbb kezelési módjáról gondoskodni. Ezen mód ugy volna elérhető, ha egyrészt a községi adó-főköuy­vek megyei szabályrendelettel akként szerkesztetnének, hogy megfelelő rovatokkal ellátott egy főkönyvben rovat­nék ki egyénenként a községi adó, városi közmunka, vízszabályozási költség, megyei közmunka, megyei katonaelszállásolási pótadó, s egyébb egyes községek­ben még előfordulható közköltségek. Ez könnyebbsé­gére válnék nemcsak a kezelő pénztárnoknak, de az egyes adózóknak is, mert tekintve, hogy az adóivek hű másolatai a főkönyveknek, ilyen adóívből vagy adókönyvecskéből, minden egyes adózónak könnyű átnézete lévén, mindenkor tudomása volna egyetlenegy adóív vagy könyvecskéjéből mennyi a közköltségekbeni tartozása, mig a mostani rendszer mellett azt sem tudja, háuynemü lehet a közadókirovás. Másrészt idején volna, ha, miként az rendezett tanácsú városokban lenni szokott, alkalmaztatnék va­lamennyi pénztárhoz egy qualifikált tisztességes fize­téssel ellátott pénztárnok éí egy állásának megfelelő qualifikáczióval biró ellenőr. Ilyen két egyén képesít­ve volna a legnagyobb község összes pénztárait kezelni. Ilyen két hivatalnok vezeti a legnagyobb kir. adóhivatalok bevételeit és kiadásait, s tekintve azt, hogy ők száintalannemü adó, illeték s tudj' isten minő bevételeket és kiadókat eszközölnek, teendőik fennakadást nemcsak nem szenvednek, de sőt tömér­dek egyébb folyó rendkívüli muikálatokat is vé­geznek. eh. A kender jövője. A rendszeres áztatóuícdenezék berendezése. A mondottak után bárki is meggyőződhetik, milyen nagy fontossággal bir a kenderipar jövőjére ez vagy amaz áztatási processus ós, hogy mennyire okadatolva van az üzletembereinek s minden szakér­tőnek azon kívánsága, hogy kendertermelő gazdáink szakítsanak valahára a régi primitív áztatási móddal s ha van — amint van is — egy okszerűbb renc szer, azt ne csak a sokszor kinevetett mozei ipa szárnypróbálgatásának vegyék, hanem megragadva jó alkalmat mig egy valódi magyar földmivelési m nisztert látnak a közgazdászat élén, méltóztassanak szén tület szegezni a kormány felhívó szavára, s legaláb a gyakorlati kivitelnél neki segédkezet nyújtani D vonakodjanak. Az okszerű áztatás — erjesztés — képezi a ken deripar legfőbb momentumát s a kender termeié hasznossága csak az által jöhet tiszte világosságra csak ez lendíthet a sinlődő magyar kenderexpoi alárendelt helyzetén, sőt mondhatjuk, hogy ettől va feltételezve a hazai iparnak t. i. szövő-fonó s háziipai nak a felvirágzása. De hát miben áll ez az oly sokszor emiitett ol szerű vagy ha ugy tetszik olasz rendszer szerinti á: tatás ? Az okszerű vagy is a kenderipar jelenlegi igí nyeihez mért arányos kenderáztatás nem egyéb mit természetes tiszta vizbeni, s tehát minden mestersége erjedést okozó földrészektől ment rendszeres áztatás mely egy, a folyók vagy tavak mellett a földbe bt ásott, vagy a földszine felett mesterségesen berendí zett viztartómedencze segélyével foganatosittatik. Az első esetben a viz a folyamból vagy tóbc közvetlen vezettetik a medenczébe, s áztatás után at ból egy, a fenék magassában az oldalfalazaton hagyoi nyíláson lebocsátható; a második esetben pedig vag a víz bebocsátása vagy a medencze kiürítése vizemeh kerék vagy szivatyu segélyével történik, de míndké esetben a kender szárazon rakatik a medenczébe s viz csak azután huzatik beléje. A medenczét köröskörül és a fenekét fa és kc téglafallal vagy faburkolattal rakják ki; ezt azonbai a hol lebet kerülni kell, mert festeni szokta ; kendert. Az áztató rendesen 6—8 méter széles, 25—3» A „BÉKÉSMEGYEÍ kütó\Y" TÁ1ÍCZÁJ4. Társadalmi élet a vidéken. Nagyon gyakran emlegetjük azokat a régi jó időket, mikor még Magyarország tejjel-mézzel folyó mese-ország volt, melyben az emberek ugy szerették egymást mintha csupán édes testvérek lettek volna. Emlegetjük ós alig akadunk nyo­mára annak a dáridós életnek. A vendéglátó gazda kiszedette a négy kereket a szekér­ből ós ugy marasztotta a vendéget magánál. A merre a szem fordult, rózsás kedvet, vig arezokát látott; a tágas udvarok, az oszlopos tornáczok visszhangzottak a zeneszótól, sarkantyú pengéstől. Deli legények rakták a tánezot Kedves leányzókkal, és öblös kupa mellett tisztes öregek dalolták a szívderítő szép nótákat. A csengős négy ló, a mezőn való cziczázás, a zálo­gos játék, meg a ropogós, friss pogácsa, no meg egy csép jó bor kevés gazda portáján maradt el, valahányszor a munkára rendelt hat nap után vasárnap következék. — A szomszédok, atyafiak, ismerősök és jó barátok összejöttek s együtt töltötték szabad óráikat, mert egymáshoz vonta őket a szivök. A ven­dég a mint kikás/olódott a Kocsiból, először is ölelkezett, csó­kolódzott, megnézte gazda büszkeségét; a három kesely csi­kót, vagy a zöldséges kertet; azután beült a kis-ablakos. mes­tergerendás szobába s összehordott hetet-havat; a hazáról, a világról, önmagáról és mindenféle nemzetségéről annyi mon­dani valót talált, hogy vége hossza nem volt. — Arra bizony egyikük sem gondolt, hogy a vendégszeretetét szemfényvesz­téssel nagyobbítsa. Sürgés forgás volt a háznál, veszedelem feujegeté a szárnyasokat és a ga/.da asszony hol kifutott, hol befutott, fáradt, izzadt, hanem azért senki sem iparkodott olyant adni, a mije nem volt. És igy megesett a „hegyen-völ­gyön lakodalom" mindig a nélkül, hogy a gazda valami kárát vallotta volna. A régi jó időket azonban most már hiába keressük. — Eitiintek a sarkantyús, aranybojtos csizmával és azokkal a hegyesre kifent magyaros bajszokkal együtt; — eltűntek örökre ! Hirtelen, váratlanul az egész országot felforgatta egy rettenetes vihar. Mire újra kiderült s a jóságos Isten szeme lenézett ránk a magasból — kő kövön nem maradt, emberek, szokások, viszonyok, erkölcsi ós vagyoni állapotok mind meg­változának. Az idegen eljön messze földről, hogy megcsodálja a magyarok hires vendégszeretetét, társadalmi életünk élénk­ségét — ós csalódással tér vissza: nem talál semmit, csak puszta, sivár, nagy világi egyhangúságot, mely egy mákszem­nyit alig különbözik más modern államo* nyomoruságaitól. Igen 1 Altalános ós jogos a panasz, hogy Magyarországon nincs társadalmi élet. Sem a fővárosban, sem a vidéken. Van ! van! kiáltják minden oldalról; pesszimista, a ki tagadja. De én mégis azt állítom, hogy Magyarországon ninc3 társadal­mi élet. Nem múlik el nap a nélkül, hogy a vidéken bált, hang­versenyt, egyleti és jótékony mulatságot, tombolát, szin-elő­adást, közvacsorát, stb. ne rendeznének ós az újdonságok tele vannak azoknak neveivel, kik a társadalmi mozgalmakban részt vettek. Es mégis: nincs társadilmi életünk! A mi van, az csak betegséges láz, rohanunk a saját veszedelmünkbe va­kon, mint az esti lepke a gyertyalángba. Feledni akariuk goudjainkat, reméljük, hogy könnyebbé válik egyik váltunkon az élet terhe, ha a másikra is rakunk valami czipelni valót. Szóval olyanok vagyunk, mint az ember, ki megégetvén nyel­vét, az ujját is megégette, hogy az első seb ne fájjon nagyon. A társadalmi élet tökéletesen meglazult. A középosztály, mely a tulajdonkópeni társadalmat leginkább képviseli, elzár­kózik, magáuak él, a saját belső bajaival bíbelődik. A kik pedig ott rajzanak a földszínen, azoknak egy része csupán üres csillogásra vágyik, más része viszont csak azért veti fel a fejét a habok fölött, hogy a világ észre ne vegye, hogy a lábai már hínárban vergődnek a habok alatt. A társadalmi élet legerősebb kapcsa az összetartás. En­nek sok feltétele van, úgymint egyenlő vagy legalább arányos műveltség, kölcsönös rokonszenv, egyéni függetlenség, de első feltétele az összetartásnak mégis az, hogy ne járjon áldozattal. Mihelyt A-nak áldozatba kerül, hogy B-vel fürdőbe menjen, kénytelen visszavonulói vag; — elbukik. Társadalmi életünk hanyatlásának terhét legfőbb oka az. hogy nálunk mindéi társadalmi mozgalom pénzbe kerül. Havaiamit rendezni akar nak, első aláírási iv; azután következik a varrónő, a ruhake reskedő, a czipész s a különféle szállítók egész sora. A mulat ság napja szerencsésen felvirad ... és gyönyörűen leáldozik, t papa sok sört ivott, a mamának elrontotta a gyomrát az édes sóg, a kisasszonyok halálosan rongyosra tánezohák az ötver forintos ruháikat ... jó volt, kitűnő volt minden ; — hanem azért legközelebb mégis otthon maradnak, mert nem győzik a sok kiadásokat. íme itt a seb, ez a betegség! Nem tudunk többé azza megelégedni, a mink van : magunkra aggatjuk a pávatollaka és ugy megyünk föl a hiúság vásárjára. Fitogtatjuk ékszere inket, szalagjainkat és nagyokat ásítozunk. Mindegyikünk több nek akar látszani; a kis városi gyógyszerészné nem megy e a bódé-szinházba, mert nem kapott forintos jegyet mint a; ispánnó. Es ez igy tart szakadatlanul. — A versengés megöl minden egyetértést. A társas összejövetelek álarezos estélyek­hez hasonlítanak: senki sem köteles megismerni a másikat ha nem akarja. Volnánk eszesebbek, gyarlóságaink iránt ke­vésbé elfogultak és műveltebbek, bizonyára nem kellene a régi jó idők után sóhajtozni. Igazi szerencsétlenség nálunk az a megrögzött tévedés, hogy a társadalmi élet hullámain csali az tarthatja fönn magát, a kinek van elég pénze. — A társas összejövetelek ellenkezőleg éppen az által válnának a lélek balzsamává, ha pénz nélkül jöhetnének létre. A legtöbb csa­lád nehéz munkával keresi kenyerét, hivatalnokok, iparosok Kereskedők, kisbirtokosok stb. nagy légiója bizonyíthatja, hogy ne^ik a társas együtt élés örömei nem időtöltésül, hanem üdülésül szolgálnak Nem akarjuk kijelölni az utat és a módokat, melyeken társadalmi életünk" uj lendületet nyerne; elég volt rámutat­nunk a baj okára. Ez a betegség olyan, hogy általános dog­mákkal nem gyógyítható. Minden egy^s vidék, egyes társa­dalmi kör, legyen a saját orvosa. Ébresztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom