Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-01-15 / 7. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 7. szám. Csütörtök, januárhó 19-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként háromszor: vasárnap, kedd, (féliven) és osíltörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész érfe 8 írt Fél évre 4 „ Évnegyedre ....:.. 2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel van j ogositva : liaasenstein és Vogler czég Bées, Prága, Budapesten, Németor szag és a Svájcz minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÁS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illeti} minden közleményt czimezni kérünk. Heilratok nem adatnak, -vissza. Egyes szim ára 10 kr. A. keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-beu egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnái é« Biener B. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. Irányi a „Békés" szerkesztőjéhez. in. A közjogi ellenzék programmjának alapját képezi a perszonalunió. Azaz ők Magyarország és Ausztria között más kapcsot nem akarnak ismerni mint azt, hogy mindkét ország uralkodója egy személy. x Ezen alapból kiindulva, akarnak külön magyar hadsereget, egészen elkülönített pénzügyet. A külön magyar hadsereg annyit tesz gyakorlati értelme és következményeire nézve, hogy semmi köze Magyarországnak, ha Ausztriát és annak uralkodóját bármely ellenség bántja. Végezze el az osztrák hadsereig. A magyar hadsereg csak akkor harczol, ha Magyarország támadtatik meg, ha a magyar király mint ilyen talál casus bellit (háború üzenetre okot). Szóval az osztrák császár ügyebajához egy külön magyar hadseregnek semmi köze. Ez igen szép és dicső dolog volna, habár igy is, magában tekintve a dolgot, legalább is íurcsa gyakorlatilag ugy képzelni és keresztülvinni ezt a históriát, hogy az osztrák császár, Ki egy személy a magyar királylyal, ha országának egyik része veszélyben forog, ha oka van ennek érdekében háborút viselni, ne vehesse igénybe országa másik felének hadseregét, is, midőn máskülönben a hadviselési jog ugy is mindig a fejedelemé; de ínég furcsább, hogy a magyar, a királyához hű magyar, bármily minőségben szorulna is segítségére az kinek fejéu szt. István koronája díszeleg, elhagyná a veszedelemben a magyar királyt, mert egyszersmind osztrák császár. No de, habár furcsa lenne is, de elképzelhető, mert hisz törvényes joga volna hozzá a magyarnak hadseregével csak akkor akA „iMÉSMEGYEÍ KÖtó\Y" TÁÜCMJA. Roham a malom ellen. Elbeszélés, Zola Emiltől. (Folytatás.) A kapitány mindjárt parancsot adott rá. Szép férfi volt, mintegy negyven éves, uagy, és szeretetre méltó külsővel. Frangoise ós Domokos szemlélése különösen örömére látszott lenni, mert oly élénken foglalkozott velők, mintha a küszöbön levő ütközetről teljesen megfeledkezett volna. Tekintetével kísérte Frangoiset, s arczkifejezése világosan mutatta, hogy a leányt bájosnak találja. Domokoshoz fordulva, megjegyezte: „Ön tehát nincs a hadseregnél, jó legény ?" „Én külföldi vagyok" válaszolt az ifjú ember. A kapitány azon semmi különös dicsérni valót nem látott, s mosolyogva hunyorgatott a szemeivel, mintha azt akarta volna mondani: „Igen, igen, mindenesetre kellemesebb dolog egy Frangoise körül szündörgőzni, mint puskaport szagolni." Amint Domokos őt mosolyogni látta, hozzátette: „Én ugyan külföldi vagyok, hanem ötszáz méternyiről is lelövöm az almát a fáról. . . . Látja ön háta megett ott fekszik az ón vadászfegyverem. „Az önnek még jó szolgálatot fog tenni," válaszolt akapitány. Frangoise reszketve lépett erre elő, ós a nélkül, hogy törődnék az emberekkel, Domokos megfogta kezeit, melyeket neki nyújtott, mintha araal az ő oltalma alá adta volna magát. A kapitány ismét elmosolyogta magát, hanem tötíbó nem szólt czíóba lépni, midőn akarja, midőn maga az ország érdeke kívánja. De van a dolognak más bibéje. Azon egyszerű bökkenője, hogy hát viszont, ha Magyarország támadtataék meg külellenség által, persze az osztrák ármá,diának sem volna ahoz semmi köze, mert hisz ha a magyarnak van külön önálló hadserege, nemis szabadna beleavatkozni semmiféle osztráknak annak ügyeibe, de nemis avatkoznék be, mert csak nem lesz oly bolond, támogatását arra pazarolni, kiaec közjogi törvényeinél fogva hasouló körülmények közt rajta segítenie nem kell, söt ki azért küzdött sokáig e közjogi állapot előtereintésére, hogy ezen reá nézve terhes kötelezettség alól feloldassák. Bizonyos, hogy az osztrák nép nem volna hajlandó ily körülmények között vérét ós pénzét Magyarország integritásának megvédésére áldozni. S mi lesz akkor ? Hát az, hogy az osztrák fog találni szövetségest, s nem fogna olyan nagyon miránk szorulni; ott lesz az orosz, a porosz. De a mi szövetségesünk ki lesz ? Senki e nagy világon ! Persze, most előáll a magyar vitézség s azt mondja, hogy nem félünk mi bármely ellenségtől, harczolunk bátran a hazáért s a magyarok istene velünk lesz. Igen ám, csak hogy e hazában nem lakik csupa magyar. Van itt véletlenül szerb, oláh, tót, erdélyi szász s tudja isten még hány nemzetiség, kik Közt sok jó haza ti is van, de a kiknek nagy része minden alkalommal kimutatja, hogy egyáltalában nem viseltetik valami különös ragaszkodással irányunkban. semmit. Kardjára támaszkodva ült ott és elgondolkodva nézett maga elé. Mindjárt tiz óra volt, és a hőség egyre nyomasztóbb lett. Tompa némaság honolt körül; az udvaron az árnyas fik alatt a katonák épen reggelizni kezdte*. Semmi neszt nem lehetett észrevenni a faluban, melynek lakói házaikba elbarrikadirozták magokat. Csak egy kutya vonított az utezán. A hőségtől lankadt bokrok ós rétek felől egy vontatott messze hang hallatszott; egy kakuk szólt; aztán minden elcsendesült. Az elalvás e csendjében egyszerre egy lövés durrant el. A kapitány hirtelen felugrott, s a katonák ott hagyták félig telt tányérjaikat. Neháuy perez alatt kikí állomásán volt, és a malom teljesen el volt foglalva. Eközben a kapitány az utczára ment, a nélkül azonban, hogy valamit észrevett volna. E^y második lövést lehetett észrevenni, de még mindig legeseké lyebbet nem lehetett látni. Azonban ahogy megfordult, észrevett a Gagny felé való irányban a másik parton gyönge füst felhőcskót két ía között. De az erdő mint előbb, mozdulatlan maradt. „A semmirekelők elfoglalták az erdőt" mormogta magában. „Tudják, hogy itt vagyunk." Erre a malom körül elhelyezett frauezia katonák ós a fák közt elrejtőzött poroszok közt élénk tüzelés kezdődött. A golyóbisok fügyültek a folyócska felett a nélkül, hogy akár az egyiu, akár a másik részen veszteséget okoztak volna. A lövések rendetlenül jöttek, s minden bokorból ropogtak elő, a mit mindig csak a széltől gyöngén elkapott füstfelhőkről lehetett észrevenni. Igy tartott ez vagy kót óráig ós a tiszt közönyös arczezal valami dalt dúdolt el magában. Frangoise és Domokos, kik az udvaron maradtak volt, lábujjhegyre állva Nekünk tehát kerek e világon nemcsak szövetségesünk nincs, de belellenségektől is kell tartanunk, kik az első, ellenünkben a külellenség által irányult támadást felhasználnák, hogy nem mellettünk, hanem ellennünk foglaljanak állást. Tessék ezután a magyar néppel, legyen az,oly bátor mint egy sereg oroszlán, sikeres csatákat vivni, oly időszakban, midőn már a személyes bátorság is keveset használ, oly időben midőn az öldöklő fegyver, az Armstrong, Krupp vagy Ucháczius-ágyuó, a torpedóké, a pánczélhajóké a győzelem 1 S most jövünk az önálló pénzügyre. Ha nevetségessé nem akarunk válni az európai hatalmak konczertjében, a mostani körülmények közt, midőn az örök béke hangoztatása mellett mindig szaporítják a hadsereg létszámát s annak fegyvereit tökéletesítik : legalább is 400,000 főből álló, mindennel jól felszerelt hadseregünknek kellene lennünk. Ezt fel kellene nekünk öltöztetnünk az utolsó gombig, egészen, magunknak; élelemmel, európai színvonalon álló fegyverekkel, ágyukkal ellátnunk. S minthogy tengeri hatalom is lenni akarunk: erre kellene egy kis tengeri külön hadsereg is, egy kót duezat pánczélhajó, torpedó stb. Van-e a világon ember, ki azt hiszi, hogy mi mind ezt s még számtalan más, itt egyenként fel nem sorolható költséget, melybe egy önálló hadsereg kerül, azon adókkal előállíthatnánk, melyeket most fizetünk ? Ha azon 30 °/o előteremtésére, melylyel most tartozunk a közös állapot fentartásához hozzá járulni, azon becsületes magyar kormánynak, mely most a dolgok élén áll s mely nem passzióból, hanem kénytelenségből teszi, csak súlyos áldozatokkal, nyomasztó adókkal kell terhelni a népet: mennyivel összehasonegy kis falon keresztül kémleltek. Kilönö3en érdekelte őket egy kis katona, a ki a folyócska túlsó pártján egy ócska ladik törzsöke mellett volt felállítva; odalapultan a földön fakve kereste a czólt, lőtt, aztín egy mögötte levő árokba csúszott, hogy fegyverét újra megtöltse; mozdulatai oly furcsák, de a mellett oly ravaszok ós ügyesek, hogy az embernek önkénytelenül el kellett mosolyodnia. Most úgy látszott, mintha valahol észrevett volna egy poroszt, mert villámgyorsan felkelt, s czélzott; de még mielőtt lőtt volna, egy kiáltást hallatszott, egyetkettőt támolygott, végre az árokba zuhant, hol lábai még néhány pillanatig rángatóztak, mint egy kakas szárai, melyet az ember megfojt. A kis katona mellébe golyót kapott. Az volt az első halott. Frangoise önkénytelenül megragadta Domokos kezét s görcsösen szorította a magáéba. „Hagyják el most ezt a helyet," szólt a kapitány, „mert a golyók egész idáig jönnek." Valóban most egy könnyű robaj hallatszott a vén szilfán, és egy ága a földre hullott. De az ifjú e nberek nem vették magukat észre; ama megindító jelenet által mintegy odalánczolva állottak. Az erdő szólén csakhamar egy porosz lépett elő a fa mögül, hevesen előrelökte kezeit aztán hátra felé a földre rogyott. Nem moczczant többé; mindkét halott csak aludni látszott a nap fényén, és az ember még miniig senkit sem látott a sikkadt vidékeu. Majd a fegyverropogás megszűnt, ós csak a folyócska tiszta hullámai siettek csörtetve tova. Merlier apó meglepetve nézett a kapitányra, mintha azt akarná kérdezni, hogy már vége vau-e az egésznek ? (Folyt, köv.)