Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám
1881-08-11 / 97. szám
B.-Csaba, 1881. VIII. évfolyam, 97. szám. Csütörtök, augusztushó 11-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. jVlegjölenil*. hetenként háromszor: vasárnap, is .ed .cl, (féliven) és osíitörtöltön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre Fél évre Évnegyedre 6 frt 3 „ 1 „ 50 kr. liapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Ilaasenstein és Vogler ezég Uées, Prága, Budapesten, N'éme'o. . szag és a Svájcz mindeu fővárosaiban. Főszerkesztő : 6ARZ0 GYULA. SZERKESZTŐSÉG áS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza. 891. számú, ház, üová a lap szellemi és anyagi részét illető mindeu közleményt czimezni térünk. K.ézlratok nem adatnak, viasza. Egyes sztm ára 10 kr. A keddi szánt ára 5 kr. Kapható Biener Bernát kereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos árou vétetnek fel. „Nyilttér'-ben egy sor közlési dija 25 kr. ElőQzetlietni helyben a szerkesztőség és kiadóhivatalban és Biener B. ur nagy tőzsdéjébe a, de Povázsay Láizló úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetés ik; vidéken a postahivatalok nál, 5 kros póstautalványnyal. A „Gyopáros." ii. Mindenekelőtt egy helyreigazítást, azon régi példabeszéd alapján: „sapientis est consilium inutare in melius." Mert hát — mi tagadás benne — magam is ugy jártam, mint a vitázó zsidó gyerekek. A tanító kimondta, hogy „se nem khönv, se nem khinv, hanem — khenv." Éa is megnyugodt im orosházi tanítómesterem döntő nyilatkozatában, és lett — „ár a gyepen" s-a kérdéses tó általam is elfogadott neve: „ GyepdrDe hát igy van az ember ebben az árvizes világban! Beleszoktunk, hogy ott volt az ár, a vízár bármerre néztünk; sőt annyira vérünkké vált e megszokás, hogy a hol „ár" volt, felette többé alig reflektáltunk. Szerencse, hogy a véletlen felhívott, a nyelvtanilag soha nem indokolható szó feletti gondolkodásra, melynek azután az lett eredménye, hogy a jó öreg Diószegi „Füvészkönyvében" keressem meg, az általam — megvallom — eddig nem ismert növény nevét, a melyből nyelvtanilag is teljesen igazolható módon áll elő e tó, ugy látszik, még mindig vitás neve. De hát lássuk: mit mond a jó öreg Diószegi? A régi magyar népkifejezés szerint, kétféle gyopár van, t. i. vízi gyopár, a kender-pakócza (eupato rium cannab) és fekete gyopár, a szurokszagu murvapikk (origanum vulgar.) Magyar füvészkönyv lap 352 és 464. Kegyelmet nyert azonban az őrségi szó is, a midőn a gyapjasfű (gnaphalium nig.) iszapgyopár nevet kapott. Ugyancsak Diószegi orvosi füvészkönyvében pedig, mind ezekről a következőket olvassuk: Lap 303/ „Pakocza (eupatorium) A kender-pakotza leveleinek csipős, keserű, kevéssé fűszerszámos, émelygős ize van. Ereje erősítő, felolvasztó; a belsőrészeknek, kivált a májnak dugulásában, a vizibetegségben, sárgaságban, negyednapos hideglelésben hasznos." Lap 270: „Murvapikk (origanum.) A szurokszagu murvapikknek, hathatós füszerszámos szaga, kesernyés, érős, de e mellett kedves ize van. Inakat ébresztő és erősítő tulajdonságával a nyálkás nedvességet felolvasztja, a gőzölgést segíti. Öntött theája a havi tisztulás rekedésóben, fő és mellfájdalomban hasznos." Lap 306 : „Gyopár (gnaphalium.) A gyopár fajai száraztó, összehúzó, erősitő erővel birnak, de orvosi haszonra nem fordítódnak. Némelyek a kétlaki gyopárt, köszvény, hasmenés és szamárhurut ellen is dicsérik." Eddig a jó öreg Diószegi, a ki nyelvérzékemen — tanítómesterein iránti tiszteletből — elkövetett műveletem árjából, ily gyönyörűségesen kisegített engemet. Feladom tehét előbbeurtllitásomat, s ad formám : mocsár, mocsáros, azt mondom a tóra: gyopár, gyo' páros . . . Nem titkolhatom el azonban e szó körül mégis azon véleményemet, hogy a gyopáros" szó eleinte a tónak kétségkívül csak jelzője lehetett. Nem Gyepároson vagyunk tehát többé, hanem : Gyopároson, a mely tóban hajdan ki tudja ha nem bövelködött-e a „gyopár" valamelyik faja? Ezt engedi feltenni azon régi gyakorlat is, mely szerint e tó — mint értesültem — ősidő óta kenderáztató volt • És még a népies elnevezések is leginkább közvetlen tapasztalatokon szoktak nyugodni. Forrására nézve, kétféle nézetet halottam. Az egyik azt mondja: egy forrása van, mit bizonyít azon körülmény, hogy 1863-ban a tó annyira kiszáradt, hogy csak e forrása maradt meg a tó halom felöl levő egyik részén, hova azután az orosházi intelligenczia, emiitett időben, egy óriás kádat helyezett el, s igen czélszerű kis fürdőhelyiséget állított. Ma már e berendezésnek nyoma sincs; hullámsír fedi az egész műveletet. Sőt egész biztossággal még a helyét sem tudták nekem már az én lai kos embereim megmutatni. A másik nézet pedig azt tartja, hogy nem egy forrása volna a Gyopárosnak, hanem az egész talaj serkedező forrásokkal van tele. És erre látszik már mutatni a talaj egyes helyeinek váltakozó hőmérséklete. Ezt tapasztaltam magam is. Alig egy lépésnyi distancziára, egyik helyen oly langyos a talaj, mintha melegített téglára lépne az ember, a másik helyen pedig hideg mint a jég. Ezen sajátságos jelenség tehát csakugyan megengedi aunak feltevését, hogy for* ráserek vannak e tónak talaján szétágazva. De ez aztán mégis aligha zárhatja ki azon állítás jogosultságát, hogy főforrás is van. Éppen nem kedvező e viz jövőjére nézve, hogy benne — mint értesültem — mesterségesen ültetett nádas csoportok vannak, melyek között sok kígyó ós piócza tanyáz. Néhány pióczacsipésnek magam is szemtanuja voltam, sőt törtónt egy oly megmondhatatlan helyre talált csípés is, mely az összes fürdői vendégséget derült hangulatba hozta. Híressé lett a gyopárosi borbély, miután olyan eret talált a komoly öreg úron, a ki e naptól fogva maga is nevetett, ha bárki is erósebben reá talált nézni! A kígyók füttyentgető A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁKCMJA. A megkegyelmezett. Temme elbeszélése. Forditotta: Hang Ferencz. (Folyt.) Es végre, bogy a leány magát bűnösnek nyilvánitá, azt az elbeszélő maga emlitó. — Ön később ismét látta a leányt ? — kérdezem mégis. Kikerülte a feleletet. — Vájjon az amit önnel közlék, nem nyújt önnek tiszta képet az Ítéletre ? — Nem. Önnek magának sincs biztos ítélete és ön közvetlen tanú volt. — De egy elfogult. Azonban szükségem van Ítéletére, ós önnek mindent kell tudnia. Igen, én ót később ismét láttam. t — Es mit mondott önnek? — Ő bűnösnek mondá magát. — Biztos tények közlése mellett? — Nem. Ö minden tényleges felvilágosítást megtagadott tőlem. Kérdőleg kellett ránéznem. 0 küzdött magában, hogy egész nyilt legyen-e hozzám. Zárt jelleme bizonyosan nem engedheté ezt, — Biztosítom önt, mondá hogy egyetlen részletet sem tudhattam meg tőle. — A vizsgálat eredményéről sem értesült ön? — Csak azt közlék velem, hogy a szerencsétlen szökése után az iratokat félre tették. A vizsgálat eredménye titokban tartatott. — Tehát az ön barátja, a gróf ellen nem volt vizsgálat rendelve ? — Nem. Nos az ön ítélete? ismétló ő. Láttam, hogy mily feszülten várta. De nem voltam képes ítélni. — Egy n8 hiúsága ós gyöngesége nagy, felelóm neki. A csábítás még többre viheti. — On tehát bűnösnek tartja ? — Nekem semmi ítéletem sincs. — Képes ön őt bűnösnek tartani, anélkül, hogy elcsábíttatott volna ? — Nem. — A gróf tehát elcsábította ! Es a leány egyedül vonatott* vizsgálatra ? Ó nem ? Vállat voniték. Azon időben volta törvényszékek legnagyobb korrupeziója és gyávasága. Es én nem Ítélhetek, de szabad gyanúmat kifejeznem ? — Kérem önt. — Az ön barátja egy gazember volt, bensőleg egy tökéletes lump, egy annálinkább veszólyesb ember, minólinkább akarta külsőleg a derék nemest, a teljes becsületes embert mutatni. A hevessége és hirtelen haragja által őt kínzó nőt már megunta, habár tettetése által a külsőleg tűrhető, sőt jó viszonyt fenntartani tudta. Ehez a szép nevelőnöhözi szenvedély járult, kit addig meg nem nyerhetett amig nője ólt. Nőjét el Kellett távolitani. A kedvesnek bűntársnak kellett lennie, hogy azután az ő akaratnólküli áldozata legyen. Mert hogy a polgári, szegény nevelőnőt nőül vegye, erre az előkelő s büszke gróf bizonyosan nem gondolt. Igy a grófné megmérgeztetett. Kiván ön különös támpontot gyanitásomra ? Fejével intett. Beszólni nem tudott. — Azon kevés szóban fekszik az, melyet ön a grófnak az orvossali beszélgetéséből, annak szobájából hallott. Ö látta hogy az a megmérgeztetóst eltalálta. A törvényszék által annak teljesen megállapittatnia, teljesen fölfedeztetnie kellett. Ő azonnal megkísérté az egész bünt a nevelőnőre hárítani. Egy Decsúletes ember nője hü és odaadó ápolónójáról minden gyanút eltávolítani igyekezett volna. Ha ő maga ártatlan volt, a megmórgezós puszta fölfedezése egyszerre nem alapíthatta meg benne a gyanút, melyről addig sejtelme sem volt. Hogy teljesen ós kíméletlenül közönséges feladó legyen, e végből hagyta el a szobát, mely mellett tudla, hogy ön tartozkodik. E mellett a szegénynek kit ő tett bűnössé nagy lelküségóre számított, úgyszintén magas állására, összeköttetéseire ós a gyönge törvényszékre. En előtte csak gyanúmat, de akaratlanul a növekvő benső meggyőződés hangján mondtam ki. Nagyon meg volt indulva s magában küzdött, hogy teljes bizalommal legyen-e hozzám De a zártjellemü ember legtitkosabb érzelmeiről lehetett szó. Nem volt képes magát elhatározni. — Köszönöm — mondá röviden. A gondolatokat kell összeszednem, melyeket ön bennem támasztott. Viszontláthatom önt ismét? — Mindig szívesen látom. Es elhagyott. (Folyt, köv.)
