Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám

1881-07-17 / 86. szám

B.-Csaba, 1881. VIII. évfolyam, 86. szám. Vasárnap, juliushó 17-én. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú iap. AIegjoleniU_ hetenként háromszor : vasárnap, kedd, (íéliven) és csütörtökön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 6 frt Fél évre i „ Évnegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogositva : llaasenstein és Vogler czég Bécs, Prága, Budapesten, .Németország és a Svájcz minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számú, híz, aová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közleményt czimuzai kérünk. Kéziratok, nem. adatnak, vissza. Egyes szjm ára 10 kr. A keddi száin ára 5 kr. Kapható Biener Bernát kereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér'-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helybsn aszerkesóiiség és kiadóliyjafllllJ^hNÍs Biener B. ur nagytőzsléjébe i, de Povázaav Lí«ló úr nyomdijábaV is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál, 5 kros póstautalványnyal. • • •• ii VIII. évfolyamának másodllí. félóvér*©. Eyy évnegyedre I frt 50 kr. Féléve 3 frt — — Az előfizetés legczélszerübben póstautalványnyal eszközölhető. Az előfizetések a ((Békésmegyei K.özlöny» kiadóhivatalához czimzendők. M^f Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. "lü Csabán, janiiishóban. A „Békésmegyei Közlöny" hiadóhivatala. Észrevételek gróf Apponyi Albert ur prograinrnbeszédjére. ív. A gróf ur programmbeszédjének második legnevezetesebb része az volt, hol a közigazgatási reformról szólt. Elpanaszolá, hogy ha a polgárnak valamely adókivetés ellen van panasza, nincs hová folyamodnia, mert a közigazgatási bizottsághoz kerülvén az ügy, itt a pénzügyminiszter képviselője köteles felebbezni, s véglegesen a pénzügyminiszter dönt saját közegeinek eljárása fölött; eluiondá, hogy a közönség ma sincs biztosítva a közigazgatási tisztviselő sérelmes eljárása ellenében, mert a közigazgatási bizottság, minthogy a tisztviselő ugy szólván az ő kebeléből, a törvényhatóság által választatik, fegyelmi esetekben nem jár el mindig részrehajlás nélkül; kiemelé, hogy a közigazg. tisztviselőt ép ugy teljesen függetlenné kell tenni a választóktól, mint a bírót, fel és lefelé. Szóval, aoí sok visozaéléát sorolt elő, mely közigazgatásunkban felmerül os mindennek radikális gyógyszeréül a közigazgatási tisztviselőknek is kineveztetését es egy legfőbb közigazgatási biróság felállítását tartja. Abban bizonynyal egyetért mindenki a t. gróf úrral, hogy közigazgatási viszonyainkat radikálisan gyógyítani kell ós ez a kormánynak is rógi óhaja. Ez tehát nem képezhet kizárólag ellenzéki programínot; mert azt mindenki tudja, érzi és kiváuja, hogy e téren szükséges a gyökeres gyógyítás. Nem értünk azonban egyet a t. gróf úrral a részletekben, nem abban, hogy a Jelen kormányt lehetne okolni ezen ezer éves betegségünk miatt s különösen nem értünk egyet vele abban, a miben a sulykot nagyon is elvetette, t. i. hogy ha más országban oly dolgok fordultak volna elő, mint nálunk Krassó-Szörénymegyóben, maga ez elég lett volna arra, hogy máshol a kormánynak le kellett volna lépnie !! De térjünk át a részletekre. Mi a jogtalan adókivetést illeti, erre nézve a t. gróf ur, minden magas közigazgatási törvénytudománya daczára, ugy latszik, vastag tévedésben van a tényleges allapotokra nézve. Hisz általánosan ismeretes dolog, hogy a főbb adókat semmi néven nevezendő tisztviselő, hanem saját legelöbbkelö, és független polgártársainkból alakult bizottság veti ki, oly intézkedés melynek sok respublikában sincs párja. A főbb adókban a polgár adóztatja meg polgártársát és a kincstár képviselőjének, mint a gróf ur is konstatálja, csak felebbezési joga van. S hová megy a felebbezés ? Ismét nem, mint a gróf ur mondá, a közigazgatási bizottságokhoz, hanem ismét ép ily független polgártársainkból alakult felszólamlási bizottsághoz. E tekintetben tehát oly garanczia van nyújtva a magyar polgárnak, melyet soha semmiféle közigazgatási biróság nem fog nyújthatni, mert ha azt tételezzük fel, mint a gróf ur, hogy a közigazgatási bizottság azért nem jár el mindig részrehajlatlanul előforduló panaszok esetén, mert a tisztviselőket ugyanezen társaság választja meg : akkor még sokkal inkább fel lehet tételezni, hogy a közigazgatást biróság, ineiyet a kormány fog kinevezni, mely az álla 11 kincstártól húzná tuezetését, inkább a kincstár érdekeit tartaná szem előtt, mindenesetre sokkal inkább mint a csupa független polgárokból álló felszólamlási bizottság. Mondjuk, fel lehetne tételezni, de részünkről se az egyikről, se a másikról fel nem tételezzük. Ép ugy konkrét esettel alig bizonyítható, csupa feltevésnek kell tartanunk azt, hogy a tisztviselők elleni panaszok esetén a polgár jelenleg nem kap elégtételt. Mi tudunk esetet, akárhányat, az ellenkezőre. Békésmegye közigazgatási bizottsága a megye főszámvevőjét, egy első izben ellene emelt panasz folytán állásától végleg elmozdította, ugy hogy épen a miniszter találta túlszigorunak a fegyelmi Ítéletet és visszahelyezve hivatalába, más, enyhébb büntetést alkalmazott. Békésmegye közigazg. bizottsága elrn tzditotta a polgárok panaszára az endrődi egyik jegyzőt hivatalától, s épen a miniszter enyhítette a büntetést, pedig ez csak független a választóktól ós attól a társusulattól, mely a tisztviselőt megválasztja; tette ezt mert nem ismerheti ugy a specziáli-i viszonyokat, mint a közigazgatási bizottság, mely külömben is független királyi tisztviselők és független előkelő polgárokból áll. S ép ugy mint Békésmegye közigazgatási bizottsága ismeri kötelességét: ép ugy ismerik bizonyára A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCMJA. A megkegyelmezett, Temme elbeszélése. Forditotta: Hang Ferencz. (Folyt.) Éjfél felé hozzá ment. — Nem akar kisasszonyka aludni menni? Már későn van. Csöndesen fölkelt s az asszonyt a házba követte. Az asszony a házajtdt beakarta zárni. — Higyja nyitva az ajtót, — kéré a leány. — Mi végre ? — Ön meg lógja tudni. Együtt mentek a kamarába, melyet egymással megosztottak. Ott a leány kevés tárgyait, melyekkel birt, összeszedte. Csak egy pár ruhadarab volt, melyet nem hordott. — Mit csinál kisasszony ? kordé az öreg asszony. — Csöndesen, csöndesen, Márta asszony ! 0 már készen vala. — Menjünk az ajtó elé Márta asszony. Kimentek az ajtó elé. — Fiam, ön el akar menni! — kiáltá az öreg asszony. — Nekem el kell mennem. — Ön a beteg urat is elakarja hagyni ? — Kell! kénytelen vagyok öt — ! — Ö meg fog halni e miatt 1 A leánynak künnt sirnia kellett. De csak pillanatig, azután összedé magát. — Nem, — felele Márta asszonynak nyugodtan. — Ő nem fog meghalni. Neki erős szive van, ós szive a becsületért dobog. Mondja neki ezt Márta asszony. Mondja neki, hogy én kéretem, hogy derék ós erős szivét őrizze meg, és nemes és tiszta becsületére gondoljon. Éljen ön boldogul Márta asszony. Köszönök, ezerszer köszönök mindent. Isten önnel és vele! Az öreg asszonytól is elszakasztá magát és el akart rohanni. — Vigasztalja ön őt, — mondá még vissza. — Ismét visszatér ön a zárdába ? — kiálta az öreg asszony utána. — Nem, nem ! Es az éjfél és az erdő sötétjében eltűnt. Többé nem láttam öt, — mondá az öreg asszony. r — Es a sebesült ? — kérdéra. — Oh, uram, ne kivánja ön, hogy azt elbeszéljem ! Midőn masnap e hirt a szegény emborrel közölnöm kellett — nem, nem, szivem még most is meg akar repedni, ha rá gondolok. Azt véltem, hogy azonnal meghal. Sebeit fölakarta tépni, meg akart halni. Utána akart menni a Rajnán át, hogy magát az ellenségnek kiadja s agyon lövessék. Életemben nem felejtem el e fájdalmat. A szegény urat erőBeakkal kellett magamnál tartanom. Ezután még csak egyet akart tőlem hallani, az utolsó szavakat, melyeket számára mondott. Három napig határozatlan volt. — Ő a legnemesebb, a legtisztább sziv 1 — mondá végre. Negyed nap múlva elment tőlünk. Postán Zürichbe utazott. Ha szükségbe jönnék, — mondá távozásakor hozzám, vagy ha az eltűntről valamit ismét megtudnék, Zürichbe írjak neki, Róth Sándornak ; a levél majd megtalálandja. Ö egy derék és adakozó ur volt. — Ön az eltűntről többé semmit sem hallott ? — kórdém még öt. — Semmit. És hála Istenek még szükségben sem voltam. Ez volt az, a mit az 1856-ik év nyarán Róth Sándortól megtudtam. Ez, mint már mondám, kevés volt ós mégis mennyi! 0 sohasem beszélt e kalandról. Ismerősei közül soha egysem tudott meg tőle azon körülményekről valamit, melyek közt 1849-ben megmenekült. Én a közleményeket melyeket e felöl nyerék, magamnak tartám és előtte is legkevesebb vonatkozást sem hoztam föl. Titkának, egy names, derék ember szerencsétlensége titkának szentnek fellett lenni előttem. Egy idő múlva egy más véletlen alkalmat nyújtott ismét az ö előbbi életébe pillantanom, ugyan nem mélyebben és nem is egészen biztosan. (Folyt, köv.)