Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám

1881-07-07 / 82. szám

„Békésmegyei Közlöny" 1881. 83. szám. kor lemondani, midőn a korona — helyesen-e vagy nem, az más kérdés — épen csak saját alkotmányos jogát gyakorolja, az helytelen, sőt komolyabb dolog, egyenesen törvénysértés volna, mert a kormánynak arra is fel kell ügyelni, hogy a magyar szent korona jogai ép oly kevéssé csorbitassanak, mint a nemzetéi. A ki tehát Deák Ferencz nagy művét, a 67-iki közjogi kiegyezést elfogadja : az következetlen politikát űz, ha ennek daczára a kormányt megtámadja, mivel az oly tényt meg nem akadályozhatott mint a boszniai okkupáczió és mert ezt országgyűlési vita, elhatározás tárgyává nem tette, holott ez az országgyűlés jogát nem is képezi. De nem is lehet ilyesmi. Ugyanis, képzelhető oly kormány, ki egy okkupácziót, egy háborút, annak megkezdése előtt hetekkel, nyilvános megbeszélés tárgyává tenni elég buta lenne? Akkor tessék mindjárt a kész terveket az ellenségnek tudomásvétel végett tisztelettel átküldeni, s alig fogja magát haderőnk szervezése, hová irányozasa, felszerelése iránt jobban tájékozhatni, mint ha 2—3 hétig országgyűlésen ezekről vitatkozunk ! Azt fogják ellenvethetni, hogy hisz ily ügyet zárt ülésben lehet tárgyalni. Az ám ! Oly országgyűlésen, hol Mileticsek, dr. Polytuk is vannak, titokban maradhatna az ilyesmi! Azt is hangoztatják, hogy hiszen nem kell ott, az országgyűlésen, részletekbe átmenni, hanem csak elvileg, a parlament jogának megóvása tekintetéből, határozzon a felett, vájjon elfogadja-e az okkupáczíó, a háború eszméjét, vagy nem? De mikép fogna a parlament az igen vagy nem fölött lelkiismeretesen, alaposan határozhatni, ha az ügyet részleteiben nem ismeri? Vagy vakon vissza fogja utasitania háborút, vagy ugyanily módon belemenni egy esetleges háborúba ? Azért legmélyebb meggyőződésünket fejezzük ki, midőn azt mondjuk, miszerint egyáltalán nem állam/v.

/<wkí f AnjAg, c«i, nwgy tjgy esetleges okkupacziő vagy háboruviselés ügye a parlamentben előleges vitatkozás tárgyává télessék és nincs logika vagy következetesség az oly párt politikájában, mely a közjogi alapot, mint Deák Ferencz „nagy" müvét elfogadja ós mégis megtámadja azon kormányt ós pártot, mely épen e Közjogi alap értelmében cselekszik, melynek kezét épen a közjogi törvény köti meg ily kérdésekben. De az sem nevezhető szerintünk a logika és következétesség puskaporának, midőn valamely párt azt mondja, hogy a közjogi alapot igenis elfogadja, de az 1878-diki közgazdasági egyességet dezavouálja. Erről azonban legközelebbi czikkünkben. Da nekem tudnom kellett. Én már oly sokat eltaláltam ; nekem mindent kellett tudnom. Hogy csalhatnám ki titkát? Gondolkodtam felöle. Nem volt szabad egyszerre előállnom vele. — Az üldözött sem jött többé elö ? — kérdóm. — Az sem. — Nem is hallottak róla valamit ? — Egy azót sem. Igaz, hogy miután mindketten, a sebesült és az apácza egy s ugyanazon időben oly titokteljesen eltűntek, az emberek mindenfélét suttogtak. Ismét megelégedetten s titkosan mosolygott. — De az emberek nem találták el az igazat? kérdém gyorsan. — Hiszen oly dolgokról beszéltek, melyekről mit sem tudtak. — Es mi mindent suttogtak? — Épen azt, a mit nem tudtak. Az öreg hajós vértezett volt. Meglepni nem lehetett. Do azon emberekhez tartozott, kik szeretnek csevegni és ezért csevegniök kell és utoljára titkaikat nem képesek megtartani. Csak az ember türelmetlenekké tehesse őket. — Honnét tudta ön, — kórdóm, hogy az üldözött egy sebesült tiszt volt? — A tulfelüli emberek mondák nekem. — A kik utána mentek ? — Nem, mások — azután. — Hol maradt a másik két evedzőa ? Az önnevelésről. (Az önnevelés szükséges volta. Az önuevelésre való képzés. — A könyvek befolyása a nevelésre s az önnevelésre. — Egy jó könyv tulajdonai. A jó könyv befolyása az önnevelésre. I. Az élet küzdelmeiben mindenkinek része van . .. Eötvös szerint az élet rosz színdarabhoz hasonló, mely mindenkinek egyaránt unalmas, de azok, kik páholyban ülnek, az unalmat könyebben viselik el, mint az, ki szórakozásában csalódva, a karzaton kénytelen a szorultságot és a lökdöséseket eltűrni. A sors bizonyos mértékben mindenkinek juttat az élet bajaiból és annyi bizonyos, hogy mindenkinek valami óhajtani valója marad és hogy fékezetlenül akaratának senki sem tehet elegei, de mindenki igyekszik az élet bajait magától elhárítani és azt jó vagy rosz uton meg is teszi. Eouseau az emberek bajain némikép segitendő, őket egyszerű ^életmódhoz szoktatni a természethez visszavezetni akarta, ós ezen czólját kalforradalmak, a társadalmi rend felbomlása és ujjá szervezése által akarta elérni. Ugyanezt akarta a jeles Pestalozzi is, de czólját nem külforradalmak, hanem az ember belsejének önkényt történt megváltoztatása, által gondolta elérni. Nemcsak a külvilág behatasa, hanem az ember belső élete legyen képes változást, javulást létre hozni. Az ember önkényt bontakozzék ki a divat hálóiból és ne várja mig a szükség kényszeriti. A minden tekintetben rohammal változó áramnak, ne hódoljon vaktaban, hanem vessen számot először is saját magával, és a régi jót csak tartsa, az uj rosszat pedig ne fogadja. Hány ember tenne jól, ha először számolna önmagával is és aztán a világgal, nem pedig megfordítva már a körülményék árjától elsodortatva és küzdve bensejóvel kénytelen kudarczod vallani, miután belátta, hogy magát a számadásba nem vonta belé. Hogy ily dolgokat elkerülhessünk és a Kouseau és Pestalozzi által majdnem egy évszázaddal ezelőtt — emiitett czélt elérhessük az az, hogy magunknak parancsolhassunk hogy akaratunkat magunknak alávethessük: az önnevelésre van szükségünk, mert az önnevelés nem egyéb mint az akarat fékezése oly mérvben, hogy az ember képes legyen alsóbb érzelmeit és képzeteit háttérbe szóritani oly módon, hogy azok hatását cselekvése által, ha lehet végkép kiirtsa vagy hántásként nemét legalább gyümgiUa Js csaka jó, szép és nemes tett utáni törekvésnek engedjen helyt lelkületében. De hogy az ember mily eszközökhöz nyúljon, hogy önnevelést eszközölhesse, arról a neveléstan nem szól. Az önnevelés: az akarat fekezóse bizonyos fokú miveltséget és akarat képzését tételezi fel és az önnevelés tulajdonképen akkor kezdődik, midőn a más által eszközölt nevelés már megszűnt. Herbárt és más ujabb padagogusok szerint a nevelés czélja nem egyéb, mint az egyént annyira nevelni, hogy az önnevelésre képes legyen, hogy, jobban mondva a létérti küzdelmet diadalmasan kiállja. De azért az önnevelés absolut kezdetét még sem lehet meghatározni, mert a tudós nem esik le az égről, hanem a gyermeket arra elő kell készítenünk; mutassuk meg neki az önnevelésre vezető utat. A következőkben arra akarunk felelni, hogy mit tehetünk annak elérésére. — Isten tudja. Csak negyed óv múlva, midőn a katonák az országból távoztak, merészeltek hazatérni. — Sajkájukkal? — Ehj, a sajkának sajátságos sorsa volt. Az másodnap múlva a vizén szabadon s üresen hányatott ide s tova. Senkisem tudta, honnét jött elö. — Vájjon a két evedzős visszatérésekor semmit sem beszélt ? r — Epen semmit. — Hogy miként szabadult meg a sebesült, miként menekültek ők maguk, hol tartózkodtak ezen idő alatt ? — Minderről semmit sem. Csak annyit mondtak, hogy a Svájczban dolgoztak, B még hazatérhettek. — Tehát titok volt a dologban ? — Ugy kellett lennie. — Marczella testvér, a vagy novicziusnő, mint mondád csak még hat hétig volt a zárdában ? — Epen hat hót óta. — Honnét jött? — Azt senkisem tudta. — Később sem tudtak meg róla valamit ? — Azután semmit sem hallottak többé róla. Minden, a mit róla hallottak, minden a mit róla tudtak és még moBt is tudnak, a következő volt: Egy kora nyári estén egy idegen, magas, szép és fiatal nöi személy állt meg a zárda kapuja előtt, bebocsáttatást kért és még A szülei háznak feladata a gyermeket nélkülözésre szoktatni. Hassunk oda, hogy maga mondjon le valamely játékról, vagy nélkülözzön, hacsak pár napig is bizonyos élvezetet nyújtó dolgot. Tanuljon hallgatni, ha érdemlett dorgálást kap, tűrjön ha valami baj éri. P. valamely gyermek kezét megvágja vagy másként megsérül és ijedve fut hozzánk; ne vigasztaljuk, hanem mondjuk meg neki hogy baj, do mi ha baj is ? Legalább megtanulta, hogy máskor vigyázni kell. A gyermekeknél többnyire divatban levő pletyka tiltandó el, tudjon a gyermek hallgatni, tanulja a titkot magában tartani. Végre segítsünk a gyermeknek, hogy megküzdnessen magával. Igy p. sokszor lehet látni, hogy az erősen siró gyermek sírását visszafolytam igyekszik és ebben a szülő segítheti, ha csendben és nyugodtan hallgatásra inti. Poiitikai események. * London, jul. 4. Garfield állapota rosszabbá válik, katasztrófától tartanak. Az államügyek vazetésót Bleine államtitkár vette át. * Bécs, jul. 4. A „Wiener Allgemeine Zeitung"-nak jelentik, hogy az elitólt szultángyilkosokat, kivéve a szultán két sógorát, pénteken vagy szombaton titkosan kivégezték. * Bulgáriából összeesitüvósi hirek szállonganak. Hotrovo, a bulgáriai orosz min. rezidens tegnapelőtt tiiers-nek azt távirta, hogy Sándor fejedelem ellen összeesküvést fedeztek fal. A kártya. (Magyar betegiég.) irta ; Mikszáth K á 1 m á u. A hova könyv be nem juthat, még kalendarium sem, ott is mindenütt meg vau a harminczkét levelű biblia. Vagy a polezoa tartják, vagy az asztalfiókban, de mindenesetre a legtöbbször forgatják; van benne valami csodálatos daemoni varázs, hogy a ki egyszer megismerkedik ezekkel a bűvös alakokkal, nehezebben válik meg tőlük, mintha megannyi szeretői volnának. A koczkázás keleti virtus, s valószínűleg benne van az a vérében a magyar embernek; magával hozta meg Ázsiából bizonyos fatalizmussal keverve, s mikor a czivihzáczió megteremtette a kártyát, s egy bizonyos rendszerbe szedte,, vagy is harminczkét garadicsra osztotta fel az utat, mely a pokolba vezet, a nemes nemzetes karok és rendek minden gondolkozás nélkül tömegesen indultak el rajta. A régi magyar nemesi élet kedvező talaj volt a játÓKuak. Egy félmillió unatkozó ur, kinek mindene bőven, ós mégis legtöbb az ideje. Nem dolgozik semmit, nem foglalkozik semmivel, vagyonban gyarapodni uem vágyik, mert azt sem birja elkölteni a mije van, szdllemiekre nem gondol, mert azokat nem ismeri, a nemzet összes évi irodalmát megveszi nyolez garason a kassai kalendáriumban, s elolvassa egy fél nap alatt, már a ki tud olvami, a restoracziók ritkán esnek, azonkívül pedig egyébb víiágmozgató eszme nem háborítja őket; arra való a nadorispiu hadd gondolkozzék ő mindnyájuk helyett; ebben az időbuu, mondom, valóságos jótétemény volt, kitalálni azt a har iinczkét levelű könyvet, a melyet solia sem lehet megunni, mely mindig ugyanaz legyen ós mégis mindig uj, azon éjjel a főnöknövel akart beszólni. A főnöknő maga eló bocsátá. Az idegen mint apácza, mint novicziusnő kérte magát fölvétetni, ő a világon már nem élhet. Ő még csak az istenhezi imákban és a jámbor testvévérekkeli társalgásban találhat nyugalmat. Térdre borulva és sirva kérte a fönöknöt, hogy őt vissza ne utasítsa, hogy a világba vissza ne taszítsa. Csak azon egy föltételt kötötte ki, hogj az ő régiebb életéről, régiebb sorsáról soha se kérdezzék. A főnöknő egy szigorú, de valóban istenfélő s derék asszony. Fölvette az idegent s még csak nevét sem kérdezte, sem a helyet, honnét érkezek. Massziröl kellett jönnie, mi beszédjéből volt következtethető; ugy beszélt németül, miként Éjszak-németországban beszélnek. Marczella zárdai nevet nyert s csak ez alatt ismertetett. üzon hat hót alatt, melyet itt töltött, mindig példás novicziusnő vala, jámbor, a mint akármelyik apácza és minden szolgálatra készséges, mi tőle kívántatott. — Csak egy fölött panaszkodtak az apáczák, hogy velők soha más szót nem beszélt, mint a mi a szolgálathoz s a napirendhez tartozott. Ő jámbor és szorgalmas volt ós mindig csöndes. Éjjelenkint persze nem volt mindig oly csöndes, — tevó hozzá az öreg hajós és nem nevetett mellette. (Folyt, köv.)