Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám
1881-04-28 / 51. szám
B.-Csaba, 1881. VIII. évfolyam, ől. szám. Csütörtök, áprilhó 28-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hétenként három-izor: vasárnap, kedd, (féliven) ós osiitörtökön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve Egész évre C írt Fél évre 3 „ Évnegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk szamára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Haasensteiu és Yogler czég liécs, Prága, Budapesten, Németország és a Svájez minden fővárosaiban Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számú kiz, l;ová a lap szellami és anyagi részét illető mindeu közleiiényt ezimezni kérünk. Itóziralofc nom adatuuk vissza. Egyes szím ára 10 kr. A. ke;ldl szám ára 5 kr. Kapható Griinfeld J. könyvkereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „1íyilttér"-bHn egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőség ás kiadóhivatalban és Biener 13. ur nagy tőzsdéjébedo Pov.izsay László úr nyomd íjában is fogadtatnak el előfizetésük és hirdetések; vidéken a postahivataloknál, 5 kros póstautalványnyal. Előfizetési felhívás a BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY VIII évfolyamának második, negyedére. Évnegyedre 1 frt 50 kr. Fél évre 3 frt Háromnegyed évre 4 frt 50 kr. Egy hóra — 60 kr. Az előfizetés legczélszerübben postautalvány!) yal eszközölhető. Az előfizetések a „Békésmegyci Közlöny" kiadóhivatalához czimzendök. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. B. Csabán, márczius hó 20-án. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. Mit tegyünk ? i. Lezajlottak a rémület napjai; a közelmúltban oly sok reménynyel kecsegtető földjeink, kaszállóink s szőlős kertjeinket, a rom bol<5 árviz piszkos sze m^ödele, — az emberi gyengeséget gúnyolva — takarja, s ki tudja, meddig ül még szenny e s hullámaival határainkon, meddig kinozza még veszteségünk nagysága lelett sajgó sziveinket? Emberé csak a jelen ; a jövő csak a dús óhajtások reményliona, sokat igér, keveset ad; és a mult? az ember okos és oktalan tetteinek fényes tüköré ; hasztalan a hizelgés — kiméltelenül mutatja vissza az emberi bolondság, és soha ki nem elégíthető — de annyi ezer módon szépitett — önérdek egymást szakadatlan bámulatban váltogató tetteit is. Mit tegyünk ? jajgassunk-e még tovább is- veszteségünk nagysága fölött ? vagy átkozzuk továbbra is a kétségtelenül jót akart — s a hatvanas években jónak|is ismert, oly sokak által magasztalt — de most oly rosznak bizonyult — vizszabályozást ? vagy talán üljünk hossza tanácsot, hogy kiki elbeszélhesse mily kötelességet fejtett ki az árviz elleni védelemben, s mennyire mások hanyagsága az ok, hogy küzdelme szerencsés véget nem ért ? Vagy talán álljuak fel az összeomlott Körös-Tarcsa ugy is már annyi forró könnyel áztatott romjain s könnyűinket hullatva mi is — bocsássuk a szól szárnyain a kedves hazába, ama Máriusi izenetet — „itt láttál minket könnyezve Körös-Tarcsa romjain "; mit használna mind ez ? ezzel KörösTarcsa fel nem épül, a hajléktalanok hajlékot nem kapnak, és egy jöhető árvizzel szemben — még csak azt sem mondhatjuk: „mindent megtettünk védekezésünkre. 1 4 De hát mit tegyünk? erre nincs, nem lehet más felelet mint az, minden erővel épitsük fel a Körös balparti gátokat s egy ide jüleg segitsük uj életre ébredni hamvaiból Körös-Tarcsát. A feltett kérdésre meg van a felelet, s bár akarja ezt legjobb szándékkal mindenki, de nyomban következnek ama kérdések, miből ? s miként ? épitsük a mórtföldek hosz szuságu gátakat, s nyujtsunk segélyt KörösTarcsának ? Pénzünk nincs, százezreket jövedelmezhető földjeink mélyen vizzel takarvák, s nem egy — árviz előtt jómódú aggódva tekint a a jövőbe — s titkon sóhajtva kérdezi önrna gától, midőn bánatos családjára tekint: „ mit eszünk s mivel ruházkodunk ? Hogy pénzünk nincs, az igaz, hogy folyó évi terméseinkből, a napi szükséglet szük fedezésenel többet alig várhatunk, az is igaz és még is időhaladék nélkül ópifceni kell gátjainkat, nehogy a második csapás súlyosabb legyen az elsőnél. Vájjon mi mostoha gyermekei vagyank-e édes hazánknak ? vájjon akarhatja-e azt e haza sorsát intéző képviselőtestület és magas kormány, hogy Alföld népes városai egymás után romba dűljenek ? — pedig legalább is valószinü — hogy eltekintve a zöld ártól, ha az őszi vagy a tavaszi árvizek szilárd gát nélkül találják a balpartot — Békés, Gyomi, M.-Berény első sorba jut KörösTarcsa sorsára; nem! Mi is édes gyermekei vagyunk e hazának, és a magas körök végromlásunkat nem akarhatják; — ki látta azt hogy az édes anya éhező gyermekének követ dobott volna ? A magas kormány ismeri a kettős szirtcsoportot, mely közzó jutottunk — fáradságot nem ismerő főispánunk éjt-napot egygyé tesz, hogy a beállott vészt enyhitse, a jöhető bajnak elejét vegye; ne takargassuk alszeméremből szegénységünket — mondjuk ki előtte nyiltan, gátjainkat fel kell épitenünk de most pénzünk nincs, s kérjük őt eszközölje ki magas befolyásával a kormánynál a gátjaink felépítésére szükséges pénzt. Es ha meg lesz a pénz — miként épitsük gátjainkat? Előre is kijelentem, hogy e kérdés megfejtésénél nem fogok a szakféríiak keze alá kontárkodni. — En a miként alatt, nem a mily terv szerintet értem, de hogy mit értek, valamint, hogy szerintem niikép lehet KörösTarcsát hamvaiból mihamarább uj életre támasztani — ezeket, ha a t. szerkesztőség megengedi egy jövő czikkben adom elő. Kőrnyei Lajos. A „BÉráEíiYEI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA. A mama tyúkszeme. Irta: Balázs Sáudor. (Folytatás) Valóban volt esernyőjük kettő is, do én e körülményt ignoráltam, s szó nélkül intettem a portásnak. — M ima — mondá édes hangján Kornélia kisasszony, — ha már ez az úr o!y szíves és udvarias volt kocsit hozatni, ne mennénk egyenesen haza ? Látogatásra úgyis késő az idő. Oh, mily hálát éreztem a szép gyermek iránt, ki, mint hiúság nélkül föltohettem, ezzel csak lakásukat akarta tudatnj vélem. Hát még a mama iránt, hogy leánya indítványát elfogadta. A kocsi el'irobogott. — Zöld-utcza, mondá a mama a kocsisnak, 8-ik szám' B 'spgitettem a hölgyeket, de a kocsi ajtaját nem csuktam be. Éreztem ugyan, üogy az, mit kérni akarok, vakmerőség, de meg kellett tennem, mert hisz enélkiil a viszontlátásnak minden reménye elenyészet volna. E reményről pedig nem lett volna bátorságom lemondani. —. Asszonyom, tegyen ön túlbokloggá, s engedje meg, hogy lakásukig olkisérhessem, mondám oly sóvár esdekléssel, hogy valóban köbül kellett volna lennie szivének, ha képes lett volna visszautasítani. — Igen szivesen — feleié udvariasan. Beültem, s a kocsi elrobogott. A igazat megvallva, a zöld utczának e pillanatig még csak hirét sem hallottam, s azt som tudtam, melyik városrészben fekszik, de mit bántam ón, bárhová is visznek, csakhogy velük meheték. Mennyi ideig tartott utazásunk, s mit beszéltem a kocsiban, mit tudom én ? Én csak annyit tudok, hogy oly édes felindulás játszott szívemmel, oly boldognak éreztem magamat, mint soha életemben. A mama nyájas volt, a kisasszony csupa báj, csak a kocsis volt érzéketlen és kegyetlen, hogy oly aránytalanul gyorsan megérkezett. (S még két forintot követelt a gazember, holott még félóráig sem tartott a menet. A zöld-utcza mindjárt ott van a józsefvárosi templom mögött.) Udvariasan kisegitém őket a kocsiból. Alom volt-e ? kópzelődés, vagy saját lüktető vérem csalékony játéka ? De mintha keze, midőn a kocsiból kisegitém, megremegett volna s mintha ama gyöngéd szorítás, mit magamnak megengedni az udvariasság és bonton kötelességének tartottam, egy gyönge, gondolatszorü válasz szerencséjében részesült volna. Ha ez képzelődés, legyen^ megbocsátva elragadtatásomnak, ha hiú elbizakodottság, a fiatalság vakmerőségének. Huszonöt éves voltam, s e korban még állásomban is királynak képzeli magát az ember. — Nem tetszik besétálni ? — kérdé a mama. — Köszönöm, asszonyom. E boldogságot máskorra tartom fel magamnak. Kötelességemre gondoltam, melyet semminek, még a szívnek sem szabad feláldozni. — De akkor legalább tudassa kérem, hogy ki az, kinek e sok szívességet és udvariasságot köszönhetjük. — Átadtam névjegyemet. — Én Leiner Frígyesné vagyok. Lakásom itt, saját házunk első emeletén van, s mindenkor fogunk örülni, ha kegyed látogatásának szerencséjében részesülhetünk. Némán meghajtottam magamat; ők eltűntek a lépcsözet pitvarában, én pedig belevetettem magamat a bérkocsiba és elhajtattam. De csak a szomszéd utczáig. Itt megállítottam és kifizettem a kocsist (emiitettem már, hogy kirabolt a gazember) magam pedig kiszálltam.
