Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám
1881-04-03 / 40. szám
B.-Csaba, 1881. v* VIII. évfolyam, 46. szám. Vasárnap áprilhó 17-én. w w •• Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hétenként háromszor: vasárnap, kedd, (féliven) és ostitörtöliön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Esrész évre 6 frt Fél évre 3 „ Évnegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Ilaasenstein és Vogler czég Hécs, Prága, Budapesten, Németország és a Svájcz minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GÁRZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közleményt czimezni kérünk. K.ó/.Iratok nem adatnak -vissza. Egyes színi ára ÍO kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható ürünfeld J. könykereskedő urnái ós a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér ;'-ban egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőség és kiadóhivatalban ós Biener B. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések ; vidéken a postahivataloknál, 5 kros ^ostautalványnyal. Előfizetési felhívás a BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY VIII évfolyamának másoclils. negyedére. Egynegyed évre 1 frt 50 kr. Fél évre 3 frt Háromnegyed évre 4 frt 50 kr. Egy hóra — 60 kr. Az el; fi?etés legcélszerűbben postautalváuynyal eszkŐBölhetö. Az előfizetések a „Békésmeg.yei Közlöny" kiadóhivatalához czimzendök. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. B.-Csabán, márczius hó 20-án. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. Nyilatkozat. Midőn a „Békésmegyoi Közlöny" és a „Békésmegyei Lapok" tisztelt szerkesztői, kfllön-külön, de ugyanazon kéréssel megkerestek, arra nézve, hogy e lapok kivánatos egyesítését, az én főszerkesztésem alatt létesitiiök, megvallom, a fúzió ily feltételhez kötött eszméjével megbarátkozni nemcsak nem tudtam, de oly kivihetetlennek tűnt fel előttem az egész dolog, hogy határozattan tagadólag voltam kényszerülve válaszolni. Többszörösen megujittatván azonban a kettős bizalom kérése s behatólag meggondolván a roppant nyereséget, mely e lapok, illetőleg kitűnő munkaerők egyesüléséből, s az eddig megoszlott irók egy zászló alatt leendő sorakozásából, a megyei közönségre fog szállni, — bár nem közönséges lelki küzdelemmel, legyőztem mégis ellentmondó meggyőződésemet, s a magasabb kötelesség parancsszava előtt meghajoltam. A mai naptól fogva tehát, e lapok szerkesztősége három személyből áll, oly formán, hogy én mint főszerkesztő, a lap magasabb értelemben vett szerkesztését, illetőleg irányadó szellemi vezérletét, tisztelt társaim pedig a tulajdouképem szerkesztés munkaját fogják végezni, egyike felelős levén mindenkor a törvényhatosággal szemben. Azon reményben, hogy a mélyen tisztelt megyei közönség méltányolni fogja íntencziónkat, s közjóért cselekvő törekvésünkben bennünket minden tekintetben támogatni fog, vagyok tisztelettel: Gyomán, 1881. ápr. 2-án. Garzó Gyula, a „B. .Közlöny" fószerkesztóje. A vízvédelemről. Bármennyire áthatva legyen valaki íeform-eszinéktől, bármily világ-polgári nézetekkel legyen is tele, ha magyar ember s mint ilyennek érzéke van alkotmányos életünk múltja iránt: bizonyos kegyeletet kell, hogy megőrizett légyen a vármegye iránt, mely több századon keresztül alkotmányos önkormányzatunknak legfőbb bástyája volt. Mi, kik a reformok terén is az egyedül üdvözitő középúton szeretünk haladni s kiket az ultra-hazafiság heve botlásokba uem hajt, a vármegyével szemben is oly állást foglalunk el, minőre igényt tarthat egy közéletünkben gyökeret vert ősi intézmény, azaz nem dicsérjük agyon, nem takargatjuk a haladó korral szemben támadt hézagjait, de viszont egyes hiányaiért nem kiváltjuk az egész — egyes részeiben nagyon is egészséges — intézményt lerombolni, — már csak azért sem, inert a ma adott viszonyok közt jobbat helyébe építeni nem tudunk. Miután igy — a különben ismert álláspontunkat tisztáztuk, komolyan szemügyre akarjuk venni egyik — nagyon is szomorú tények által napirendre került — hiányát a varmegyének, mely pedig már nagyon is régóta közigazgatasi mizériánk tátongó sebe. A kérdés egyszerűen igy hangzik : alkalmas-é a vármegye az évről-évre nagyobb mórvű pusztítással fenyegető árviz-veszólyektől megóvni bennünket ? Feleletünk még egyszerűbb, de annál határozottabb : nem 1 Először is az olyan veszély elhárítása — minőnek az árvizet szerencsétlenségünk van ismerni — sokkal egyöntetűbb intézkedéseket igényel minőkre a közigazgatasi hivatalnokok, működési korlátozottságuk miatt is, képesek. Mondhatjuk, hogy csaknem állásuk természetéből folyik, hogy a vészszel szembe gyökeres óvintézkedéseket ne teliessenek. Fz paradoxonnak hangzanék, ha nagyon is világos igazság nem volna. A „ÜÉKÉSMEÜYEÍ KÖZLÖNY" TAROMJA. Köröskörül Körös. (Arvizenyös tárcza.) „Tisztolt vcszbizottság, torkunkon a kés, hajunkba csapnak a veszély lángjai, lábunknál a zuhanó ár: indítványozom tehát, hogy jegyzőkönyvileg adjunk kétségbeesésünknek kifejezést ! „Tisztolt vészbizottság! Előttem szóló aggodalmait teljes mértókbon osztom, sőt azt BG bánom, ha jogyzökönyvi kifejezést nyernek, csak a vészharangokat ne kongassuk, mert feleségem nagyon ijedős, még ide talál jönni." Mialatt a vészbizottságban a lelőtt perorálnak és disputálnak, hogy kongassák-o a harangokat vagy nem, a ha igon, mért igen, s ha nem, mért nem? addig tegyünk egy kis sétát a Körösparton. Nagyszerű látvány terűi el szemein < előtt. Csaba tengerparti várossá van átalakítva, kikötőjében egy pánczólos csolnakon három dobozi matróz ül, a nagy tengeri viharok nyoma meglátszik arezukon, de még inkább csizmáikon, melyek száron felöl is sárosak ; valakire várakozni látszanak és eiz a valaki csakugynn megérkezik, egy takaros dobozi szolgáló képében. La sem téve a két korsót, zergekönnyőséggel beugrik a bárkába. — Hát mondja János sógor, idea anyámók nem Iubiczkolnak még ? — Hát lelkem még épen nem, de ha ki megy a falu végére, biz ott hallhatja már, hogy a bókák beszélgetnek, osztán csak egy szikra hijja, hogy az ablakunkon be nem másznak azok a szip állatok ; a Ferkóék mag már a kapu elöl szedik a lebencshez a vizet. — Uram bocsáss, hát ozst mi lesz belőlünk ? A legöregebb matróz, hajszán nagyot pödörve imigy válaszolt: „Hászan nem most először vagyunk övig a bajban, Zsuzsi lelkem !" De mi az amott a hiclon tűi ? Egy egész csoport lány várakozik, arezukon baljóslatú aggálylyal. Ezek körös-tarcsaiak. A vágóhídon tul egy hajó vitorlái látszanának, ha a békési csolnakok ilyenekkol el volnának látva, igy azonban csak rotzant csolnakot látunk, melyet két ember, az egyik ovozövel, a másik rúddal, hoz gyors mozgásba. Katalótiiai matrózoknak néznök őket, ha nem magyarul káromkodnának. A parton álló hölgyek serege észre vette őket, mert egy tenyeres talpas leányzó hangosan elsikoltva magát, igykiált lel: „A hun la, az a Jáuos sógor, tueg a Pista." — A biz a, a biz a I . . A csolnak nagyokat szelve a lusta hullá noKon, gyorsan közeledik. Midőn hangtávolba jött, a leányok feléje kiáltanak. — Erra jöjjék kend János sógor I (Mert megjegyzendő, hogy Körös-Tarcsán mindenki sógor). János sógor odatarts nagy phlegmával, mintegy viharedzett tengerész kapitányhoz illik, kiköt hajójával és a gyékénykötelet egy a vízből félig kiálló fűzfához megkötvén s az evezőket szépen egymás mellé elhelyezvén, felmegy a partra az amazonok közé, kiknek egytöl-egyig pityergősre áll már a szájuk. Az imént megszólalt hölgy szólitja mog először. — A Dús Gyuri volt tegnap itt és azt mondta^ hogy sógorék ma jönnek ; mert hát hogy Borénybe tegnap tanálkoztak vóna. — Ugy igaz a húgom, mán hatod napja, hogy hol sarat, hol vizet gázolok, oszt csals itt-ott alszom egyet. — De hát mí is történt velünk'? hangzók a pityergök kórusa. — Hát az úristen ugy cselekedett most velünk, mint mi kölyök gyermekkorunkban az ürgékkel ; nyakunkba öntött egynehány veder vizot, osztán még a mestergerendán a lógycsapó is megázott, de meg a póezon az oros is magától merült meg, hogy inna belölo az a nem jó .... . node nom kísértem az istent. — Hát a cseiédek hol vannak ? — Ki csára, ki hajszra, mintha csak a forgószél rakosgatta volna őket garmadába, Kati lelkem. — Hat a Cséki l Jistáék a páskomból átjöttek Csabára, a Sánta Itabaka néném alig, hogy menekülhetett, osztán megy oda az isten adta, a hol megint viz van, Gyulára : a Tanyás Erzsók nénémék csak megvannak, mert az idea testvérbátyjuk Csorváson öregbéres, hát csak ott el szorulnak, haj de alig is merem mondani .... a te Sanyid úgy neki búsulta magát, hogy szüret utánra a»zongya ... no hát tiged Kati lolkern haza nem vihet, hogy a ragomenthö megy fel., biz ott, cselédeim neui maradt nekünk semmink, csak a nagy torony, meg a városháza, no meg az ócsó zsidó háza a partszólen, azt meg el nem lopja ugyan senki, mert van ott katona istrázsa, mink meg csak szijjal vagyunk. Da hát Sándor ! a oh hát csak minek ia búsul ugy, hiszen parádés kocsis lehetne itt Csabán, mart ért ám a lovakhoz, meg asztán husaár is volt. A beszédnek denique az lesz a vége, hogy valamenynyien rágyújtanak a pityergésre, az öreg Jári03 pedig makra pipájára a neki ül a partoldalba szalonázui. Szegény, nagyon el volt keseredve I gflJF" JVIai számunklioz fél ív mellelsJLet van. csatolva.
