Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám
1880-11-30 / 230. szám
„Békésmegyei Közlöny" 1880. 230. szám. gyakorlat ezen valódi értelemben veedő törvényintézkedést is megváltoztatni javasolja, elvitázni alig lehet; hisz ugyan e törvényben előképen felállitatott a gazda és cseléd közti, teljes jogegyenlőséget igénylő szerződéses viszony, tehát hogy tűnhetik egyszerre sötét felhőként elő oly pont, mely az utóbbit a legsúlyosabb személyi alárendeltséget foglaló családjog hatósága alá hajtja. Eltekintve mindezektől kétségtelen, hogy minden nemes érzületű ember elvárja illetékes hatóságainktól, hogy ama a középkori barbarismusra emlékeztető rosz bánásmódot, melyben a cselédek részesülnek, lehetőleg enyhítsék. — Schobri bűvész fellépte a legbanálisabb fiaskó volt, mit e téren csak képzelni lehet. A kis számú közönséget ügyefogyottsága mulattatá csak s olyan skandalozusau végződött, hogy inkább a rendőri hirek között kellene róla megemlékeznünk, mert a közőnségfogásnak ezen neme egy hajszállal sem különb a csirkefogásnál. — Özv. Kádas Józsefné, szül. Vertán Anna, a jövő évi januárhóban megjelenendő „Fővárosi Napilap" czimü szépirodalmi közlöny kiadó-tulajdonosa járt a napokban Csabán előfizetőket gyűjteni. Egy kissé talán különös, hogy maga a kiadó — pláne nő — végzi a koiportálást, — de hát nagyon merkátori időket élünk. — Kéler Ilona, kinek fényes tehetségéről a csabai és gyulai közőnsógnék alkalma volt meggyőződni, midőn Krecsányi Iguácz társulatával körülibe időzött, e hó 26 án "meghalt. A nemzeti szinház igazgatósága által kiadott és szerkesztőségünkhöz beküldött gyászjelentés következőkép hangzik : Az országos nemzeti szinház igazgatósága, mély elszomorodással tudatja a színművészet minden lelkes barátjával, s igy első sorban Kolozsvár sz. kir. városának n. é. műpártoló közönségével, hogy ezen müintézetnek egyik jelese, a közönség által méltán kedvelt és kitüntetett színművésznő Kéler Ilona folyó 1880. évi novemberhó 26 án, reggeji 10 3/ 4 órakor, a szinmüvószetért oly nemes becsvágy gyal és szorgalommal munkálkodó ifjú életét tizenkét napi súlyos szenvedés után bevégzé. Legyen emléke áldott és éljen örökké 1 Kolozsvártt, 1880. november 26 napján. Az országos nemzeti színház igazgatósága. — Gyulán ma a főispán ur ő méltóságának elnöklete alatt értekezés tartatik a békési vasút kérdésében. Nagyon kívánatos volna, ha e fontos s közgazdaiági érdekeinkkel oly szorosan összefüggő ügy mihamarább megoldást is nyerne. — A Csabán jövő vasárnap kezdődő vásár egyike szokott lenni a legélénkebb forgalmuaknak. a gazdák béreseiknek komenczióba járó ruhanemüeket ekkor szokták vásárolni, különösen pedig a sertés vásár Ígérkezik ez idén igen élénknek Csak a hagyományos eső ne sárositsa össze. — Hymeil. Nagyváradról értesítenek bennünket, hogy néhai Palay. volt gyulai igen jó emlékű kir. közjegyzőnek kedves leányát, Etelka kisasszonyt Csathó Ferencz törvényszéki biró eljegyezte. Fogadják üdvkivánatainkat 1 — Hírlik, hogy német zangerek akarnak Csabára jönni. Előre is figyelmeztetjük, hogy a mi hazafias közönségünknek egy csepp érzéke sincs erkölcsrontó izetlenségeik iránt, pláne ha azok német nyelven ziingeroltatnak. — Sarkadon nagy hajtó vadászat rendeztetett, melyen számos gyulai sportman is részt vett. Törvénykezési terein. — Jegyzéke a b.-gyulai kir. tszék 1880. évi decz. hó 3 ik napján előadandó polgári ügyeknek. Előadó: Huszka. 5241. Zsiga Rebeka Bereszki Mihályné felperesnek, Zsiga Mihályné és társa alperesek ellen végrendelet félre fétele s törvényes osztályrészének kiegészítése iránti pere. 5500. Boros János felperesnek, Boros István örökösei alperesek eil en 599 frt tőke és járulékai iránti pere. 5605. Vincze Sándor felperesnek, Retneszki István és társai alperesek ellen birtokközösség megszüntetése iránti pere. Előadó: Miskovits. 8858. Id. Mogyorosi Sándor gyulai lakos felperesuek, Benn Mihály gyulai lakos alperes elleni 446 frt 38 kr. tőke és járul, iránti pere. 9006. Dombi János p.-szt.-tornyai lakos felperesnek, neje Dúzs Rebeka p.-szt. tornyai lakos alperes elleni házassági váló pere. 9007. Balogh Juliánná öcsödi lakos felperesnek, férje Oskó Lajos öcsödi lakos alperes elleni házassági váló pere. Legújabb hirek. * A panaina-átszurás vállalata minden valószínűség szerint tökéletesen biztosítottnak tekinthető. — Az ifjú csehpárt által rendezett népgyűlés a kormánybiztos által feloszlattatott. — Kátay Imrét gróf Károlyi Sándor újpesti pénztárnokát sikkasztás miatt elfogták. — Korzelitz az újpesti váltóhamisítás elkövetője szintén kézrekerült. — A közigazgatási enquete tanácskozásai véget értek. Felelős szerkesztő : dr. Báttaszéki Lajos. Főmunkatári: Garzó Gyula. ZEX fLirdetéso Scm-in-esn-felcL fűszer és csemege kereskedésében a legkitűnőbb minőségben és mérsékelt árak mellett kapható : Legfinomabb jamaika, kuba és braziliai rum. Finom pecca virág, suchong és császár thea és thea-sütemeny. Továbbá: Különféle bel- és külföldi borok és likörök. Orosz szardiuia, anchovis, szardínia olajban, töiibnemü füstölt tengeri hal közönséges hering és finom matjes-hering, Caviar és franczia mustár. Legfinomabb veronai és belföldi szalámi, füstölt marha-nyelv és hus. Többnemü sajtok úgymint: Gorgouzola. ementhali, groji, imperial, kárpáti sztrachino, parmezán és liptói turó. Mindennemű déli gyümölcsök mint : Calag-a-szőllő, a.a.tol3ra,„ fű-g-e. mogyoró feltörve, olasz gesztenye- stb. Legfinomabb stokeraui borsó és lencse, hengermalmi liszt, fris debreczeni torma és füstölt szalonna és naponként fris kenyér. "TKg r g Czukor, kávé, stearin-gyertya, petróleum és minden a füszerkereskedéshez tartozó czikkek. ^^ Vidéki megrendelések, a leggyorsabban és mérsékelt árak mellett teljesíttetnek és 5 forintot meghaladó csomagok bérmentve küldetnek ^PJ Tisztelettel : (177) 4-6 Sonnenfeld Henrik. HAZELADAS. A távirda-utezában fekvő „Petőfi'-hez czimzett kávéház, mely 4 szoba, 1 bolt, 1 tánezterem, (mely minden átala- ^ kitás nélkül magtárnak is használható) 2 pincze, 2 konyha & és 2 kamrából áll, szabadkézből eladó. Feltételek megtudhatók a háztulajdonosánál: B.-Csaba. 1880. novemberhó. 179 2—3 I § | I I& 1 Hirdetmény. K.-Ladány községben fekvő, báió Wenckheim család tulajdonát képező gőzmalom helyiségben, a serfőzde beszüntével maradt egy egészen jó állapotban lévő 4 öl hosszú, 27a öl kovácsolt vas szerkezetű, több mázsa sulyu lititö, egy köb öl méretű réz üst, és egyéb felszerelvények szabadkézből eladatnak. Venni szándékozók K.-Ladányban szókelő Farkas Gábor ügyvédnél jelentkezhetnek. K.-Ladány. 1880, nov. 26. Farkas Gábor, 1=0 3 l mint megbizott ügyvéd.